Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-27 / 52. szám
1936. június 27. »KOMÁROMI LAPÓKí 9 oldal ASSZONYOKNAK. „Alkalmazkodó“ zsebkendőbe törlik orrukat a divathölgyek A legújabb párisi divatötlet a zsebkendőknek, tavaszi és nyári kosztümöknek és ruháknak az egyeztetése. A zsebkendőgyárosok együttműködnek a párisi divatcégekkel, mert ma a színben és mintában alkalmazkodó zsebkendő éppen olyan fontos része a toalettnek, mint a kalap, a kesztyű és az őv. így például kék, vagy rózsaszínű nyári ruhához ugyanilyen színű zsebkendőt hordanak —'• s ha többszínű öltözetekről van szó, ezeknek a színeknek is pontosan -tükröződniük ktell a zsebkendőn. A zsebkendőminták sokkal bonyolultabbak lettek s többszínű virág és másfajta érdekes mintákkal is találkozunk. Három vagy négy színárnyalatot, néha többet is, nagy négyszögekben kevernek s ezek különösen jól hatnak sportruhákhoz. Vannak kis piros, fehér és kék zsebkendők is, amelyeken apró nyomtatott kalácskák, vitorláshajók, horgonyok és kagylók árulják el, hogy strandra, vagy yachtra szánták őket. Vannak olyan sportzsebkendők, amelyekre sizőket, szánkázókat, lovaglókorbácsot és sportfelszereléseket nyomnak. Nem feledkeztek meg egyetlen sportágról sem, hogy a sportoló hölgy sohase essék zavarba, milyen zsebkendővel törölje meg az orrát. Ezeknek a zsebkendőknek az anyaga többnyire finom vászon és batiszt. Gyakran rendkívül vékony minőségű. Estére természetesen a lehelletszerű, pasztellszínű sifont, kreppzsorzsetet és muszlint választják s a finom, átlátszó batisztot is kézzel hímzett finom virágmintákkal vagy felvarrott nagy szaténmonogrammal. A sálak is azok közé a toalettrészlelek közé tartoznak, amelyeknek színben, anyagban és mintában alkalmazkodniok kell a ruhához'és m|ég a zsebkendőhöz is. Különösen ez az eset a sportsálaknál, amelyek szintén érdekes mintákkal, hajókkal, lófejekkel, vagy golfbotokkal tűnnek ki. A legjobb sálak gyakran kétszinüek. A sálakat úgy kötik meg, hogy mindkét szin előnyösen érvényesüljön s hatalmas angol biztosítótű tartja össze a bogot. Nagyon divatos az olyan ékszer is, amely alkalmazkodik a ruhákhoz. Minthogy az érkszerdivat az utóbbi időben éppoly gyakran változik, mint a ruhadivat s minthogy a legtöbb nő nem nagyon szerezhet valódi gyöngyöt, briliánst és rubintot, ma a nem valódi ékszer is kitűnő szolgálatot tesz. Az utánzóit ékszerek legújabb, rendkívül Ízléses gyűjteményei futurista vonalakkal és formájukkal, valamint vidám állatalakjaikkal tűnnek ki. Karpereceket és négyszögletes klipszeket s fülbevalókat is színes kövekkel kirakott csillogó fémből készítenek, mértani alakzatokban. Apából, anyából és gyermekekből álló s ulánzotl brilliánsból készült sirálycsalád elragadó bross, amelyet sötét ruha vállára vagy sötét bőrövhöz tűzve lehet viselni. Mi a divat betűben, arcban, véleményben és szerelemben ? Harisnyára csúsznak a betűk. Körülbelül egy éve divatos már a betű Európában. A kezdőbetű, mert egész szavakat nem hordanak a nők. Különösen a monogramot kedvelik. Eleinte gomblyukban és táskán viselték, később azonban lefelé csúsztak a betűk, a gomlyukból lekerültek az övre, majd tovább csúsztak egészen a harisnyáig és a cipőig. Ma már nem divatos deréktól felfelé viselni a monogramot, sőt szakértők szerint létjogosultsága már csak térden alul van. A betűk rajza egészen finom, vékony, különösen ha harisnyán viselik. Divat a fájó száj. Ezzel szemben arcban egészen más a divat. Kissé duzzadt, félkövér példányokat gyártanak a kozmetikusok, tragikus fülcimpákkal és erősen hangsúlyozott alsóajakkal. A vékony száj szinte teljesen eltűnt. Annakidején Greta Garbo és Marlene Dietrich népszerűsítette a sovány arcot és a vonagló keskeny ajkat, de Joan Crawford és Jean Farker óta áttértek a vérzőén piros, sebszerű és félignyitott duzzadt amerikai szájtipusra. »A szép olyan, mintha fájna« — vélik ma. Vagyis: divat a fájó száj. Igen kedvelt kozmetikai cikk az elborult szem és a könnyfátyolos hang is. Elhaló hangon suttognak a korszerű hölgyek. ... és a neo-infantilizmus. Kedvelik az úgynevezett »intellektuáli aggályokat« is. Ezeket szürke, férfiasán szabott kosztümökhöz viselik, vagy bő, sárga esőköp penyhez. Állatában sok könyvet kell olvasni és élénken emlékezni a regénycímekre. Ha valaki erre nem képes, legjobb, ha ahhoz a másik divatirányhoz csatlakozik, amelynek neve: »nco-infantilizmus«. A neo-infantilista férfiak és nők gügyögnek, apró babákkal játszadoznak és rengeteget mütyürkéznek. Azonkívül önmagukról csak harmadik személyben beszélnek, nem olvasnak újságot, kockacukrot lopnak a kávéházban és gyermekesen hazudoznak. A neo-infantilizmus egyik rokonsága a »dirndlofilia«. Köztudomású, hogy a dirndli-divalnak jellegzetes lelki megnyilvánulásai is vannak. (Dirndli-hangulat, zergetollas világszemlélet stb.) Véleményben egyébként a »neo-objektivitás« üzése felel meg leginkább a korszerű áramlatoknak .Neo-objektivitás például az, ha valaki veszélytelen területen kíméletlenül őszinte, veszélyesen pedig kíméletlenül tapintatos. Hazudni ma egyszerű és keresetlen szavakkal illik, mert ezzel fokozzuk a tárgyilagosság látszatát. A neo-objektiv szerelmi vallomás a következőképpen hangzik: Túlozlak, édes! — Az a gyanúm, hogy szeretlek. — Nem is túlzói? — Lehet, de jólesik ez a kis túlzás. — Nekem is. — Hát akkor rendben van: jnegegyeztünk. Túlozlak, édes!... — Én is, te drága... Erről van szó. Egyébként a neoobjek ti vitás legtömörebb meghatározása a következő: »Neo-objekti vitás nem más, mint az objektivitáson túlmenő tárgyilagosság.« A véleménygyárakban most készültek el a neo-szubjektivitás első modelljei is. Karcsuak és olcsók. JEfceceptei*. Uborkasaláta. Három-négy darab szép nagy uborkát meghámozunk, két végét levágjuk, megkóstoljuk, hogy nem keserü-e, jól meggyaluljuk, rövid ideig állni hagyjuk és akkor jól kinyomkodjuk, majd besózzuk. A sóban 1/2—1 óráig állni hagyjuk és újra jól kinyomkodjuk, tálba tesszük, leöntjük ecetes-olajos lével, megpaprikázzuk, vagy borsozzuk, jól összekeverjük és még három-négy óra hosszat állni hagyjuk, hogy az ecet alaposan keresztül jár ja és megérlelje. Tálalás előtt néhány kanál tejfölt is tehetünk reá, de csak akkor, ha nem borssal készítettük. Cukorborsó leginkább júniusban kerülhet tányérunkra, mivelhogy olyankor van az ideje. A Cukorborsó végig zöld marad, a hüvelye is húsos és édes s igy nem kell visszariadnunk attól, hogy egykét gyenge hüvelyt is belevegyítsünk a megfőzésre szánt borsószemek közé. Ez a főzés azonban inkább párolás legyen. Valahogy ne tessék egy fazék vízbe vetni a finom eledelnek szánt finom holmit. Lábas kell hozzá. A lábasban friss vajat olvasztunk, a vajon pároljuk a ráncos borsószemecskéket, szükség szerint fölcresztjük közben-közben egy kanál jó erős és meleg húslevessel, amelyben tyuk- vagy borjúhús is főhetett s amellyel együtt e húsokból is belekerülhet egy-két darabka a lábasba (ha húsleves nincs, csontié, vagy zöldséglé is megteszi). Persze vigyázzunk, hogy híg ne legyen, meghinthetjük egy kevéske sima nullás liszttel (rántásról szó se essék, de még habarásról se), az édesszájúak még egy késhegynyi porcukrot is szórhatnak rá (de óvakodjanak attól, hogy a pörkölődő liszt vagy cukor megbarnitsa) és minden petrezselyemzöldjét mellőzve, igen rövid idő alatt készen van a fölötte szimpatikus melléklet — a fiatal, gyenge rántott csirkéhez. Mert mondani se kell, hogy ők ketten illenek eg}’máshoz legjobban, bár egyéb rántott húsok, mint a bécsi és párisi szelet is pompásan érzik magukat a cukorborsó társaságában. GYERMEKEKNEK. Bözsi lakomája. Egyszer volt, hol nem volt, volt a Meseországba vezető vasúti sín mellett egy bakterház. A bakterházban élt Bözsi sokadmagával, mert volt neki vagy féltucat testvérkéje. Szegény anyjuknak volt is gondja, míg jóltartotta őket. Hétköznap igencsak dinnye volt az ebéd, ünnepnapon meg potyókaszilva. Mindnyájan meg voltak elégedve ezzel a koszttal, csak Bözsi nem. Bözsi rettendő mód szeretett volna előkelő ebédeket enni aranyszélű tánj’érból és utána szalvétába törölni a száját. Nfc>, a mesetündér meghallgatta egyszer a kívánságát. Kinn sétált Bözsi a sínek mellett, — hát, megáll ám mellette egy remekszép különvonat. Bözsi felugrott. Parkettás, bíboros, bársonyos szobában találta magát, — nem volt benne egy lélek se. Még csak kalauz se volt a vonaton, meg mozdonyvezető se, — ment a vonat magától! A fogason egy piros selyemkalap, csipkegalléros bársonyruha, prémes kis pellerin integetett Bözsi felé, a szék előtt meg fehér zokni, fekete lakkcipő várta, hogy felhúzzák. Bözsi beleöltözött a ragyogó holmikba, — illett rá minden, mintha neki készült volna. Kacsalábon forgó palota előtt állott meg vele a vonat. Kiszállott Bözsi és becsengetett. Inasok szaladtak ki eléje. — Ugy-e, a királykisasszonyt tetszik keresni? — kérdezték alázatosan. Bözsi .rábólintott. — óh! Óhl — sopánkodott a főhopmester. — Nincs itthon a királykisasszony, — elutazott nyaralni! De már csak tessék beljebb kerülni, hadd szolgáljunk fel egy kis harapnivalót a kisasszonykának ! Bement Bözsi a palotába. Takaros szolgálőlányok megterítették az asztalt és az ételhordók bevonultak. Úgy jöttek, mint a katonák, — de nem puska volt a vállukon, hanem hatalmas kancsó kávé, óriás kuglóf, csokoládétorta, sült kacsa, meg lugasszőlő. — Na kis bendőm! — bíztatta Bözsi a gyomrát, — most dobra eheted magadat! — azzal utánanyúlt a kuglófnak. Lekanyarított egy szeletet és beleakart harapni. — Hohó! — kiáltott rá a hopmester és kikapta a kezéből a kuglófot, — nem illik az ilyesmit harapni, csak törni! Ejnye! Hogy még ennyit se tud a kisasszony! — azzal a hopmester nagy dérrel-durral felkapta a kuglófos tálat és visszavitte oda, ahonnan hozta. — Hm! Hm! — szeppent meg Bözsi és óvatosan nyúlt a pecsenyéstál felé, hogy kiemeljen egy pinosrasült combocskát. A hopmester megint elsikkantotta magát: — Jaj! Jaj! Nem szabad ebbe kézzel belenyúlni! — azzal fogta, vitte a kacsasültet is vissza a konyhába. Fele se tréfa ennek! — rémült meg Bözsi és a gyomra is keservesen korgott. Vigyázva húzta maga elé a tortát. Kivett egy hatalmas darabot, — de ezt már nem merte kézzel enni! Tanakodott egy kicsit, mivel is kellene hozzányúlni a tortához, — végre is a kés mellett döntött. Levágott egy falatka tortát, rászurta a késhegyre és már tátotta is a szájacskáját, hogy belesüllyessze a finom csemegét, — miko]r a hopmester rácsapott a kezére. A torta lepottyant a földre, felnyalla az udvari kutya, — a nagy tortát meg kivitték a szolgák. — Szent Habakuk! — fintorgatták az orrukat Bözs ifelé, — ki hallott már ilyet? Késsel enni tortát!? Szegény Bözsi majdnem elpityeredett. Már csak a szőlő volt az asztalon. No, kivett egy fürtöt keservesen. Óvakodva nézett körül, mielőtt enni kezdte volna, — hátha ehhez kanál kell, vagy villa? Végre lecsippentett egy szemet és gyorsan be akarta kapni, — de rámordult egy komorna: — Ott a víz! — mutatott egy füles kristálypohárra. Bözsi azt hitte, szőlő előtt inni kell. Cseppet se volt szomjas, de mit csináljon? Engedelmesen kortyolgatta a nagy ibrik vizet. De már erre összeszaladt a királyi udvartartás valamennyi szolganépe: — Nohát! Ilyen kisasszonyt! — kiábáltak, — még hogy kiissza a szőlőmosó vizet! Ott hadonásztak, kiabáltak Bözsi körül. Az egyik már gyanakodva nézegette. — Azt mondom én nektek, nem igazi király leány ez! — dörögte s fenyegető hangon mordult Bözsire: — Melyik udvarból jöttél!? — A bakler-udvarból! — motyogta Bözsi sírva s csak azt érezte, hogy a hopmester megfogta a gallérját, kitette a kapun s ő nagyol huppant a földön. Kinyitotta a szemét, — hát ott ült egy elhagyott vasúti kocsiban, mezítláb, babos szoknyában s a kis össee csiklandozta a talpát: — Gyere vacsorázni Bözsi! Már alig győztünk keresni! Futva mentek haza. Paprikáskrumpli volt vacsorára; zöldpaprika főtt benne, meg egy ici-pici szalonnabőr. Bözsi tányérja mellett nem volt se kés se villa, csak egy pléhkanál. Avval ette a krumplit. Belakott belőle csudára s utána nagyot csókolt az anyja vállán ott, ahol érte s ahol napszítta szürke volt a fekete karbonruha. Hol vannak a bogarak. Irta: Argirus. Azt szeretném én megtudni kérem, Hol lakik a cserebogár télen? Hol tanyázik ilyenkor a szúnyog? Hideg elöl én kályhához bújok. De a szöcske meg a lepke Hol didereg a hidegbe, Nem fagy-e le feje lába, Szivárványszép színű szárnya? Vinnék nekik fát meg szenet, Csináljanak jó meleget. Nem kell fa meg szén bogárkám Megélnek ők a jég hálán, Jobban mondva meleg földben, Elbújnak még a fatörzsben. Begubóznak. Ne félj kincsem, Nem fagynak meg, olyan nincsen. Tavaszra majd elöbújnak S körülötted zúgnak, búgnak.
