Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-06-20 / 50. szám

8. oldal. »KOMAROMI LAPOK« 1936. június 20. A Komáromi Football Club XXXVl.-ik évi rendes közgyűlése. Saját tudósítónktól. Csütörtökön este az Otthon kávé­házban levő klubhelyiségben szép ér­deklődés és lelkes hangulat mellett folyt le Komárom népszerű sport­egyesületének, a KFC-nek XXXVI-ik évi rendes közgyűlése. Gyalókay Miklós ügyvezető elnök üd­vözölte a megjelent tagokat és a klub barátjait és elnöki megnyitójában lel­kes szavakkal mutatott rá a klub el­múlt évi sikeres működésére, köszöne­tét fejezve ki azoknak, akik az idő­közben történt lemondások által meg­üresedett tisztségeket betöltötték. Rózsa Pál h. titkár tartalmas beszámo­lójában ecsetelte a klub egyes szakosztályainak működését, hangsú­lyozva azt, hogy nemcsak a futballban, hanem az úszásban és a tenniszben is nagy fellendülés tapasztalható, ami viszont a tagok és a nagyközönség érdeklődését bizonyítja. Az alapos fel­­készültséggel összeállított titkári jelen­tést a közgyűlés egyhangúlag tudomá­sul vette. A titkár javaslatára a közgyűlés néma felállással ál­dozott Höltzl Gyula volt örökös tiszteletbeli igazgató emlékének és azt jegyzőkönyvileg is megörökí­tette. Fábián Nándor pénztáros a klub 1935, évi zárszámadásait terjesztette a közgyű­lés elé. Mint érdekességet említjük meg, hogy az egyesület pénztárának elmúlt évi forgalma meghaladta a százezer Kö-t, ami élénk bizonyí­téka annak, hogy a közönség sze­retettel támogatta az egyesületet. (A százezer Kő legnagyobb része a tagok és a pártoló tagok önkén­tes adakozásából jött össze.) Az 1936. évi költségvetést Fábián pénztáros javaslatára 67 ezer Ke-ban állapította meg a közgyűlés. A pénztári jelentés után sor került az időközben megüresedett állások és a választmány betöltésére. A választás eredménye a következő: Tiszteletbeli elnök: Koczor Gyula, igazgató: Lóránd Mihály, ügyv. alelnök: Kellner László, A II. osztály utolsó mérkőzése: E. Rapid—Köbölkúti AC. (Saját tudósítónktól.) Nagy keservesen végre a II. osztályú bajnokság is eljutott a befejezéshez: a holnapi E. Rapid—Köbölkúti AC. mér­kőzéssel véget ér az 19351/936, évi küzdelem. Az utolsó mérkőzésnek meglehető­sen nagy jelentősége van a bajnokság végső kialakulására. A mai helyzet szerint ugyanis a KFCll áll az élen egy ponttal az E. Rapid előtt, de az összes mérkőzéseit már lejátszva. Ha a bajnokság végére nagyszerűen fel­javult komáromi munkáscsapat csak egy pontot is szerez, akkor övé az elsőség. Az E. Rapid—KAC mérkőzésen te­hát a bajnoki cim forog kockán. Is­merve az E. Rapid mai felfelé ívelő formáját, szinte nem is lehet kétséges, hogy idehaza kétvállra fekteti a KAC-ot s ezzel kvalifikálja magát az első osz­tályba való feljutásra. Junius 28-án a brünni Moravská Slávia lesz a KI C vendége. (Saját tudósítónktól.) A KFC vezetősége óriási anyagi áldozatok árán nagyszerű nyári mű­sort állított össze lelkes és áldozatkész közönsége részére. A Csepel FC és az Újpest után most egy elsőrangú bel­földi proficsapatot, a brünni Moravská Sláviát sikerült megnyerni egy vendég­­szereplésre. A Moravská Slávia — mint ismere­tes — óriási küzdelem árán maradt bent a cseh I. osztályú profi ligában Komárom, június 19. titkár: Rózsa Pál, jegyző: Végh Dezső, heílyetese: Korai Ferenc, szertáros: Stark István, ügyész: dr. Barta Lajos. Sajnálattal értesült a közgyűlés arról, hogy Fábián pénztáros más elfoglalt­sága miatt nem vállalja tovább e tisz­tet A közgyűlés az ő helyét nem töl­tötte be, hanem megbízta a választ­mányt, hogy ideiglenesen az döntsön ezen ügyben: Az uj választmány tagjai a követ­kezők lettek: Adler Ármin, dr. Alapy Gyula, ing. Csizy István, Engländer Izsó, Fábián Nándor, Fried Ernő, Herskovics Jenő, Gold Ernő, Klein Imre, László Lajos, Löwinger László, dr. Hald Oszkár, Mórocz Péter, Széles László, Stark István, Tóth József, Tárnok András, Weisz Sándor, Tromler Miklós, Lovász Ferenc, Szőllősy László, Franki Her­man, Váradi Gyula és Sárkány Géza. Fegyelmi bizottság: dr. Hajdú Lu­kács, dr. Barta György, Weisz Sán­dor, Braun Andor és hivatalból az elnök, igazgató, titkár és a szakosztály­­vezetők. Football szakosztály: Lovász Ferenc, Simon Sándor és Löwinger László. Úszó szakosztály: Romhányi Árpád, dr. Alapy Gyula és Weisz Zoltán. Tennisz szakosztály: Kellner László, Schwartz Sándor és Weisz Zoltán. Gazdasági bizottság: elnök Fábián Nándor, tagjai Fried Ernő és Rauscher Ferenc. A megválasztottak nevében Lóránd igazgató mondott köszönetét a köz­gyűlésnek, Ígérve azt, hogy ennek a bizalomnak eleget akarnak tenni, de kéri munkájukhoz a tagok és a sajtó segédkezését. Végül kimondta a közgyűlés, hogy felejthetetlen emlékű igazgatójának, Höltzl Gyulának a képét f. évi junius 28-án, délután fél 6 órakor fogja ünne­pélyesen leleplezni a ráckerti klubház­ban. A közgyűlés Gyalókay elnök záró szavaival ért véget. és ezzel egy csapásra mindenütt nagy nevet vívott ki magának. A Moravská Slávia vendégszerep­lésének azonban különös érdekessége van Knmáromra nézve. Ebben a csapatban játszik ugyan­is Róth, a KFC-től három évvel ezelőtt eltávozott népszerű váloga­tott center. A Moravská Slávia vendégjátéka iránt természetesen igen nagy érdek­lődés nyilvánul meg. A csapat össze­állítását legközelebbi számunkban hoz­zuk. Komárno városi teljes renoválás, fertőtlenítés és festés után NYITVA Gőzfürdő: minden szombaton: 6—12 óráig férfiaknak „ 12—17 óráig nőknek „ 17— 19 óráig kedvez­ményes munkás fürdő­jegy férfiaknak vasárnap: 6—12 óráig férfiaknak. E napokon a kádfürdők állandóan nyitva. — Mintaszerű tisztaság és kiszolgálás. — A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok mély tisztelettel Széles Gergely 832 bérlő. Komárno Járási Masaryk Liga. 120/3/936. szám. Komárno, 1936. május 22. Meghívó a Komárno Járási Masaryk Liga 1936. június 21-én, vasárnap d. e. 10 órakor Komárnoban a Széchenyi utca 23 sz. alatti Szociális Egészségi Gondozás Házában tartandó évi rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó, 2 tag megbízása a jegyzőkönyv hitelesítésére. A múlt évi rendes közgyűlés jegyzőkönyvének fel­olvasása. 2. Titkári jelentés az egyesület 1935. évi működéséről. 3. Pénztári jelentés ismertetése és a felmentvény megadása. 4. Az 1936. évi költségvetés meg­tárgyalása. 5. A választmány megválasztása. 6. Indítványok, melyek Írásban nyúj­tandók be legkésőbb május 28-ig. Határozatképtelenség esetés '/a óra leteltével a közgyűlés a jelenlevők szá­mára való tekintet nélkül határozatképes. Az egyesület munkásságának minél szélesebb körben való propagálása érdekében felkérjük a T. C. tagokat, hogy a közgyűlésen teljes számban megjelenni szíveskedjenek. A Komárnojárási Masaryk Liga nevében: 183 az Elnökség. Hangos Mozi Meseautó. A legnagyobb magyar filmoperett. Törzs Jenő, Perezel Zita és Ka­bos Gyula. Bemutató szombat és vasárnap! Szombation 3 előadás: 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 4 előadás: 3,5, 7 és 9 órakor. Minden előadáson zsúfolt nézőtér gyönyörködik a magyar filmgyártás legjobb alkotásában. A főszereplők a magyar színpad büszkeségei. Szín­hely: Budapest és Lillafüred. Tekintet­tel a nagy érdeklődésre, tanácsos je­gyekről elővételben gondoskodni. Nana. Zola Emil világhírű regénye. Anna Síén. A híres Zola regényt Anna Stennei a főszerepben hétfőn és kedden mu­tatja te a Modern mozi, hangos Mickey kíséretében. Az ördög karmaiban. Szerelem, ördög. Halál... Ste­venson világhírű regénye. Nagu Kató. A nagyszerű német verziójú sláger­­film Nagy Katóval főszerepben szerda, és csütörtökön a Modern mozi szenzá­ciója. Elsőrangú minőségű bel és külföldi felszerelve már Ke 450-től kaphatók. Minden egyes kerékpárt teljes garanciával adunk el és kedvező fizesésí felté­teleket nyújthatunk t. vevőinknek Bármely gyártmányú kerékárok javítását olcsón elvállaljuk. D II Masaryk u. 21. Alkalmi vétel villany és elemes rádiókban már Ke 300-tól. Előnyösen be is cserél­jük készülékét. 144 Hirdetéseket jutányos áron felvesz lapunk kiadóhivatala. 820/1936. sz. Megtiívő az alsó-csalióközi és csilizközi ármentesítő és belvízlevezető társulatnak Komárnoban, a Városház nagytermében 1936 évi június hó 26-án d. e. fél 11 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlésére, melyre az érdekeltség mindazon tagjait meghívom, akik az alap­szabályok 9. §-a alapján szavazati joggal bírnak. TÁRGYSOROZAT: 1. Elnöki előterjesztések. 2. A Zemská Bankától a IV. körzet részére felveendő 700.000 koronás kölcsön ügyében határozathozatal. 3. A választmány javaslata egyes tisztviselői állások átszervezése tárgyában. Komárno, 1936. június 10. NAGY NÁNDOR s. k. társulati elnök. Megjegyzések: Az alapszabályok 9. §-a értelmében mindazok, akik 40 hektár vagy ennél nagyobb földbirtok tulajdonosai, önálló szavazati joggal bírnak és annyi szavazatra jogosultak, ahányszor 40-40 hektár földjük van; 40 hektárnál kisebb területek birtokosai községenként csoportosulva gyakorolják szavazati jogaikat. A közgyűlésen a jelen meghívóhoz mellékelt szavazati jegyekkel történik a szavazás s így a szavazati jegyek okvetlenül elhozandők. Áz önként nem csoportosult kisbirtokosokat a földmivelésügyi minisztérium 44.424-III-C/1933. sz. legújabb rendelete szerint a községi tanács határozatával kiküldött megbízott képviseli. 18|

Next

/
Thumbnails
Contents