Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-21 / 24. szám
fttnUHOMI LAPOK« 1936 március 21. 3. oldal. Ool, de szakértelem hiányában nem is gondolhat Ami a műtrágyát illeti, ettől a földlaives még ma is idegenkedik. Neki az csak «só«. Mert féleségek szerint sem magát a műtrágyát, sem a hatását, sem a kezelés módját nem ismerj. Láttam egy esetet, amikor az egyik falusi kisgazda valamelyik uradalomból szerzett mésznitrogént, hogy gyönge rozsvetését azzal megjavítsa. Mint szorgalmas ember, kiment korán reggel a határba és elkezdte a nitrogén szórását, írüstökre el is végezte. Természetes, hogy a maró kénhátású mésznitrogén az erősen harmatos rozsot majdnem tönkre tette. Elkeseredetten átkozta szegény még azt is, aki a műtrágyát először használta és fogadkozott, hogy soha többé rá se néz semmiféle műtrágyára. Hasonló rendellenességek láthatók a hizlalások körül is. Sok gazdánál tapasztalható, hogy úgy az ökör, mint a sertés hizlalásánál okszerűtlenül jár el már az etetés tekintetében is, de a még nagyobb hibát azzal követi el, hogy a kimustrált (lezsarolt) ökröt tekintet nélkül arra, hogy alkalmas anvag-e hízónak, vagy sem, hízóba állítja. Ami pedig a sertést, annak tenyésztését és hizlalását illeti, fajták szerint mindabból a legtöbb parasztgazda csak »göndör« és »sima«, esetleg »szőke« megkülönböztetést ismer, a legtöbbnek ennyiből áll az ide vonatkozó szaktudása. A göndörről ugyan tudja, hogy jó zsíros fajta, de a »simáról« vagy a »szőkéről« nagyon keveset tud, majdnem semmit. A hizlalásra előirányzott takarmány, dara, persze az okszerűtlen etetés mellett is elfogy, de a megkívánt súlygyarapodás elmarad és a gazda csalódottan csóválja a fejét, hogy sem szarvasmarhát, sem sertést nem érdemes hizlalni. Sok ilyen célszerűtlen, visszás és káros dolog látható a falusi parasztgazda munkájában, de mindez még nem minden. Az általam sebtében felhozott néhány példa még csak gyengén világít rá ä kisgazda tudásának a hiányosságára, azt egy rövid cikk keretében felvázolni, kellőkép ismertetni nem is lehet, de mégis szeretném, ha az illetékes fórumok előtt ez a néhány apró indok is legalább mint halvány mécs, világítana rá annak a szükségességére, hogy a földmívesnek, a kisgazdának nagyobb szakértelemre, több tudásra, tehát: tanításra van szüksége. Hadd tanulhassa meg főképpen mindazt, amit a mindennapi munkája is igényel, hogy a trágya nemcsak trágya«, hanem vannak annak drága alkotó elemei, részei, amiket addig, amíg a földbe HurfmMPMWMa—a—wb Baéu Őücsí tnegfúojcL Öht: x Látogassa meg a ^ Vitello-Mííveket! Ragyogó fényesek és tiszták mind a gyártási helyiségek mind a gépek! így is kell lennie - meri üt készül a Vitellő! Jöjjön és győződjék meg róla. hogy képzett szakemberek csupán a legfinomabb, szorgosan kiválogatod nyersanyagokat dolgozzák föl kifogástalanul higiénikus módon Vitello margarinná. vmtmmi DELIKATESSE nem tesszük: kezelni, védeni, őrizni kell; hadd tanulhassa meg, hogy a műtrágya nemcsak »só«, hanem foszfor, nitrogén és kálium és nagyon hasznos valami, csak tudni kell, hogy mikor, mi alá, hogyan és mennyit adjon; tudnia kell, hogy a hizlalás nemcsak etetésből áll, mert enni minden szarvasmarha és sertés tud, de hízni csak akkor fog, ha arra minden tekintetben alkalmas is; megkell tanulnia, hogy az a sertés, amit ő egyszerűen csak simának, vagy szőkének nevez, angol vagy német fajta, s úgy ápolás, mint etetés tekintetében sokkal igényesebb a »göndör« fajtánál, de a ráfordított fáradtságot és költséget jó kamattal meg is téríti; továbbá, hogy a tarlóforgatószántás (sarabolás), amit a parasztgazda még ma is alig-alig kultivál, nemcsak azért van, hogy »a gaz hamarább kikeljen«, hanem az több más fontos célt is szolgál és a jó földmivelésnek elmaradhatatlan kelléke. Egy kis konyhakertészkedés, gyümölcsészet, faj baromfitenyésztés és méhészet pedig kiegészítő részét képezhetnék a kisgazdaoktatásnak. azt jóakarattal a megvalósulás stádiumába akarják juttatni, már most is, a dolgok legelején, mindenkitől elismerést és nagy köszönetét érdemelnek. Nagy Gyula, nyug. gazdatiszt. Komáromban 50 évvel ezelőtt: Az adóprés. Erről ezt írják a Komáromi Lapok: Akárki nevezte el először így az adóbehajtás organisatioját, fején találta a szöget. Elkövetkezik a vénlegény adónak is az ö Ideje, — írja a Karczolatok írója, — képzelem, minő vitatkozásra szolgáltat majd alkalmat csak azon kérdésnek eldöntése is, kik tulajdonképen a vénlegények... Van már »gyüge-adó«', ahogy falun a hadmentességi adót nevezik, ha még ehhez valaki a vénlegény-adót is fizeti, az már csakugyan nem érdemli meg, hogy akár egyszer is mosolyogjon, feléje női arcz ... A földmívelő parasztember Istenfélő nép, aki sorozatos csalódások után is reménységgel, bizakodással, hittel szántja-yeti a földet, s annak! terméséből nemcsak ő, de mi is mindnyájan esszük az életet adó kenyeret, megérdemli tehát, hogy a kultúrális téren fölötte álló társadalmi tényezők egy kis oktatással, egy kis tanítással tegyék jobbá, tegyék eredményesebbé a munkáját, hogy ezáltal is a földbe vetelL hite és szeretete soha ne legyen hiábavaló. S ezért, akik ezt a problémát, — a kisgazdaoktatás problémáját, — a Paraszlfőiskola eszméjét felszínre hozták, s Vilmos főherczeg, a 12. gyalogezred tulajdonosa és a tüzérség főfelügyelője városunkba érkezett s a tüzérség fölött tartott egyedül szemlét. Díszebéd volt a »Magyar Király vendéglőben, majd a tiszti kaszinóban is másnap. — Az őszi gyakorlatok után a Vilmos 12.-ik gyalogezred törzse és két zászlóalja Pécsbe, egy zászlóalja Bruckba helyeztetik át. A Boszniában levő 19. gyalogezred zászlóalja, a Bécsben levő üi-ik gy. e. törzse s egy zászlóalja, valamint ugyanezen ezrednek Nagykanizsán levő szintén egy zászlóalja pedig ide helyeztetnek át. Az időjárás még mindig bizony tálán. Havas, locspocsos, a hajóhíd megint veszedelemben van. A város kapitánya felelevenítette a feledésbe ment rendeletet, amely szerint sem polgárnak, sem katonának; kutyát a kávéházba, vagy vendéglőbe magával vinni nem szabad. 25 évvel ezelőtt: Annyi huzavona után végre döntött a város törvényhatósági bizottsága a balparti szivattyútelep talajmegerősítésének kérdésében. Cölöpözést rendelt el a szakértő. Harmos Károly újabb festményeinek egész sorozatát a Nemzeti Szalonban állították ki nagy sikerrel, az országos grafikai kiállítás alkalmával. A Schmidthauer—Palolay pörben a komáromi törvényszék megállapította a Palotay fivérek rosszhiszeműségét s ama parcellákat, amelyben kiskorúak érdekelve nincsenek, Schmidthauernek ítélte oda, a többiekre nézve azonban keresetével elutasította. A győri táljla* s a Kúria azt jóváhagyta. A márciusi szép időjárás derék futballistáinkul is akcióra serkenti. Belépődíj 40 fillér, diákoknak 20 fillér. A konkurrcncia hangja: »Felhívom a városi mérnöki hivatal figyelmét a most épülő r. kath. bérház épületének fedélzetére. Talán jó lenne, ha a mérnöki hivatal a vállalkozóknak tudtára adná, hogy ily fesztávolságú épületen a fedélsíknak milyen emelkedéssel kell bírnia, s hogy ehhez gerincszelemen is járna. Vagy így is. szabad már építeni? Egy iparos.« A hirdetés érdekes módja: NYILTTÉR. E rovatban közűitekért nem vállal felelősségei sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Meleg szél fúj dél felöl és mindenféle kellemetlen bajt zúdít az érzékeny emberekre, ezért veszedelmes némely emberre a tavasz. A Fáy-féle sodeni ásványpasztillának mindig kéznél kell lenni! Ára t korona 25 fillér. (Most már az a kérdés, hogy e véletlenül összekerült hirdetéstechnikai sorokat olvasva, a szerkesztőség a meleg déli szélért, vagy a Fáy-pasztilla áráért nem vállal-e felelősséget?) KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI LAPOK KOMÁ| LAPOK1 LAPOK TERJESZD lapoÉQIMSD • lapok FIZESD ELŐ LAPOK. LAPOK KOMAf hiányzik egy kereke. Borzasztó ez az élet. Minden második ember mániákus. A kalauz megértőén és szelíden mondja: Le fog szállni a következőnél. A másik oldalon közlekednek a kocsik. A tizenötösl várja meg. Az elviszi a Lipót-térig. Köszönöm ... rebegi. A fiatalember dermedten ül a helyén. Néhány másodperc múlik el és a kocsi fékez. A kalauz rákiált: Szálljon hát le, uram! Igen... Bocsánat... Kitámolyog, leszáll. Átfut az úttesten és ide-oda villog, nehogy autó elé kerüljön. Alkonyodik már és az esős borulás szürke párafüggönyt lebegtet a házormokon. Hevesen ver a szíve. A tárgyak, az alakok képe, a hangok és a színek összemosódnak előtte. Kerékzörgés riad fel és egy nagy veres szám közeledik a ködben. Ráhunyorít és felsóhajl. — Ez az... A tizenötös. Hatalmas kocsitest suhan el mellette. Utasok szállnak le és ő felkapaszkodik. Nagyot ránt a kocsi s felbúg a jellegzetes motorúmig, ö a kalauzra borul. Kövér, bajuszos ember a kalauz, méltatlankodik: — Miért nem kapaszkodik meg, az autóbusz ránt az indulásnál! — Autóbusz! Tehát mégis... Leroskad a bőrülésre. A kocsi dübörögve rohan előre. Meg-megáll, megint nekiiramodik. Hatalmas fénvkévék csapnak be, majd mintha a koromsötét, feneketlen űrben repülnének. Időnként jéghideg nyugalom fagyasztja meg tagjait, de nyomban rá forróság önti el és szívében feltámad a menekülés rémült ösztöne. — Mi ez itt? Csakugyan? Kétségbeesett erőfeszítéssel emlékezetébe kényszeríti a jósnő szavait. Rendőr az útközépen ... Idegen férfi... Mentőautó ... Összefacsarja a szívét a szörnyű felismerés. — Rettenetes! — döbben rá a lényegre. — Hiszen az ember önmaga erejéből és akaratából semmire sem képes! Kényszerűségek sodornak bennünket és muszáj felszállaxü az autóbuszra. Az élet kavarog és rohan s nem akkor áll meg, amikor az utas kívánja... A földgolyó repül az űrben és senki sem tud leszállni róla. Majd csak a végállomáson. Végállomás! dördül el a kiállás. A kocsi áll, a fiatalember felpattan. Kigyűri magát a kocsiból és amint lelépne a járdára, kabátjának szárnya a kapaszkodó rácsába szorul. Odakap, hogy kiszabadítsa, mert már a kocsi ismét mozgásban van. Ekkor elejti kalapját, s a kalap leesik a nedves járdára. Egy úr kapja fel s átnyújtja neki. — Tessék ... — Borzalmas ez, uram dadog fulladozva. Ez a kalap... Ez a minden... — Parancsol? — nyitja tágra szemét az ismeretlen. — Figyelmeztetem Önt, hogy ne jósoltasson magának sohasem! feleli kiáltva. Nem tanácsos! Semmi körülmények között! Értette? — Igen, igen, — válaszol az ismeretlen és elfordul tőle. A fiatalember utánalép s megragadja a karját.- ön azt hiszi, hogy őrült vagyok. De nem. Miért? Semmiképen ... Kakulyai Pál, számtanácsos ... Varga Ödön, ékszerész ... Fogadja meg, uram ... Feltétlenül... Az ékszerész gallérjába húzza fejét és gyorsan távolodik. A fiatalember megint egyedül marad. — Most aztán mi lesz? ... Az eddigi idegfeszültség most valami furcsa kíváncsiságban zsongul el. Előtte van az úttest, túl rajta a járdasziget. Esernyős alakok imbolyog(iiak! s a tér ívlámpái sárgán vibrálnak a magasban.- Gyerünk tehát! Nekilódul és átrohan. Nem is csodálkozik, amint észreveszi, bőgj' kettős villamoskocsi ért oda a megállóhoz. Ezt most megvárom, amíg áthalad. És azután következik ... Persze, — suttog maga elé, — Nellivel többé nem találkozhatom... Hogyan is találkozhatnánk most már. Pedig milyen jó lett volna vele élni... A villamos elvonul s az úttesten megsűrűsödik a forgalom. Autók, villamosok, kocsikerekek kavarognak előtte. Rendőr áll a középen, fehér kesztyűje világít... Hátamőgött élesen íelsikolt egy sziréna. Odapillant, de azonnal elkapja a fejét. A mentők! Ebben a pillanatban, a túlsó járdapartról lelép egy ember. Szürke felöltő van rajta, kalapja a kezében*. Ki az? Hallatlan! Vigyázzon! Másodpercre kiszámított pontossággal kanyarodik ki a szűk mellékuccából egy automobil. Az az ember ál: akar futni előtte, de a távolság rövid, megcsúszik a síkos járdán és a kerekek rárohannak... Kiáltások harsannak fel, pillanatok alatt sokadalom verődik össze, megáll a forgalom. A fiatalember lába gyökeret ver a járdaszélen, de melléből felszakad a boldog kiáltás: — Végre! Végre! Aztán felnéz az égre, lassú mozdulattal fejébe húzza a kalapot, felhajtja gallérját s begombolkozik. Nem kíváncsi a véres látványosságra. Kisurran az embertömeg mögött, meglapul a házereszek alatt, óvatos és. gyors .lépésekkel, feltűnés nélkül, észrevétlenül menekül a kioszk felé, ahol. a szeszélyes Nelli bizonyára régen elunta a várakozást.
