Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-11-09 / 90. szám
1985. november 9. »KÜMAHUA1J LAPOK« egyik cikke félremagyarázhatatlanul kimondja, hogy amennyiben a hivatal, vágy bíróság előtt ismeretes, hogy a fél valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozik, az írásbeli elintézés minden kérelem nélkül a kisebbség nyelvén is kiadandó. Az egynyelvű elintézések gyakorlattá vált kiadásából azt a szomorú tapasztalatot keli levonnunk, hogy a magyar kisebbségi, sőt többségi járások hivatalai és bíróságai előtt még máig sem ismeretes feleik nemzetiségi hovatartozandósága. De nemcsak a kisebbség nyelvén beadott panaszok, fellebbezések elintézésénél mellőzik a kétnyelvű válaszokat, hanem a nyomtatott idézéseket, fizetési meghagyásokat, büntető parancsokat is csak államnyelven kézbesitik, holott tudomásunk szerint az államnyomdában vaggonszámra hevernek a kisebbségek részére készült kétnyelvű nyomtatványok. A magyar kisebbségek számára hovatovább tarthatatlanná vált állapottal foglalkozott a Magyar Nemzeti Párt múlt vasárnapra összehívott érsekujvári körzeti választmányának rendkívüli ülése Bathó Aladár körzeti elnök elnöklete alatt. Halász Gyula körzeti titkár másfélórás beszéd keretében viharos helyeslések között ismertette a pártkörzet által indítandó nyelvvédelmi akció tervezetét, amelyet a körzeti választmány közfelkiáltással egyhangúan elfogadott. A tervezet szerint egyetlen, de feltétlenül célravezető mód kínálkozik a magyar kisebbségek részére, hogy a meg nem értett áilamnyelvü végzéseket anyanyelvén is megkapja s ez az, hogy tömegesen élni kell a nyelvrendelet azon szakaszával, amely kimondja, hogy a kisebbséghez tartozó fél 3 napon belül kérheti az áilamnyelvü végzés magyar fordítását. Csak tömeges ilyen irányú kérelmek benyújtásával tehet tudomására hozni az illetékes hivataloknak, hogy a magyar kisebbség nem érti az áilamnyelvü Írásokat és ragaszkodik törvénybiztositotta legelemibb jogához. Az akció tervezete szerint a pártkörzet elhárítja a nyelvjogok gyakorlása közben felmerülhető anyagi és technikai akadályokat azáltal, hogy nyomtatott kérvényeket és felbélyegzett borítékokat ingyen bocsát a jogával élni akaró kisebbségi lakosság rendelkezésére. Továbbá a nyelvrendelet egyes rendelkezéseiről tájékoztató röpiratokat fog kibocsátani. A nyelvvédelmi akció előkészítése november, megindítása december hónapban kezdődik az érsekujvári pártkörzet kisebbségi járásaiban. A fentiekhez még csak azt fűzzük hozzá, hogy értesülésünk szerint ehhez az akcióhoz Komárom és a komáromi járás gerinces magyarsága is csatlakozni fog, mert e helyeken se jobb a helyzet. Komáromi festőművészek sikere Pozsonyban. Harntos Károly, Nagy Márton, Reichentál Ferenc és Staud Mihály képei a Masaryk Akadémia őszi tárlatán. Pozsony, nov. 8. A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság képzőművészeti osztálya most tartja az Umelecká Beseda helyiségeiben, Pozsonyban szokásos évi tagkiállitását, amelyre ezúttal kisebbségi festőmüvészetünk tizenhét reprezentánsa küldte el képeit. A kiállításnak, amelynek anyaga igazán kitűnő, hisz legjobb alkotásaikkal szerepelnek azon a legjobbak, nagy közönségsikere van. Komárom, amely különösen közvetlen az államfordulat után játszott vezető szerepet Szlovenszkó képzőművészetében, ezúttal négy művésszel van képviselve a kiállításon és örömmel számolhatunk be arról a nagy és őszinte sikerről, amelyet alkotásaikkal kivívtak reprezentánsaink. Harmos Károly képeiről a P. M. H. kritikusa csak ennyit ir: „Harmos képeiben túlteng az irodalmi tartalom és inkább grafikák, mint festmények.“ Nem akarunk tartalmilag foglalkozni ezzel a mondattal, noha érdekelne hogy miért alantosabb egy grafikai alkotás, mint egy olajkép, ha művészi, ha tökéletes, — mi legalább is ezt érezzük ki ebből a mondatból, — csupán azt nem tudjuk megérteni, hogy miért éppen Harmos Károly képeinek szentelt az ismeretlen kritikus alig egy és fél sort, amikor igazán kisebb értékű alkotásokkal 15—20 soron át tud foglalkozni. Az tény, hogy Harmos igazi területe nem az olaj. Epikájának a pasztell finomsága felel meg a legjobban és technikája még akkor is pasztel, ha olajban dolgozik. Ezzel tudja kihozni lelkének, színes fantáziájának maradéktalan ábrázolását. A fantázia: a mese, az emberi lélek legvalótlanabb és mégis legigazibb ábrázolása, ez Harmos felszabadult művészetének legnagyobb varázsa. És most is ezzel tyentettem a kávém az abroszra s a kanalat is kiejtettem a remegő kezemből, éktelen csörömpöléssel. Minden német tudományomat elő kellett vennem, liogy eldadogjam az én vastag magyar nyelvemmel a válaszokat a frajlein kérdéseire. Kínos és mégis nagyon boldog percek voltak ezek. Aszjalbontás után tenniszezni menjünk. Én persze, az új nadrágomban feszengtem. Fräulein Käthe pompásan játszott. Finoman, eleganciával. Szembekerültem vele. Könnyű kézzel, gyönyörű paposakat ütött. Nekem nem sikerűitek az ütéseim. Keményeket vertem hát a labdába s mind keményebbeket. Nem tudtam olyan ügyes lenni, mint ő. Az erőmet akartam legalább fitogtatni. Mindenáron imponálni igyekeztem. S mert megéreztem, hogy az ő szelíd, disztingvált lénye az én virtuskodásomtól ösztönösen idegenkedik, még jobban vadultam s hetven kedve olyan gyertyákat ütöttem, a jegenye sudarán is túl szállt. Láttam, csak udvariasságból folytatja vetem a partiét. Már egészen raegbőszültem. Győzni akartam, mindenképpen győzni. Ugráltam, mint valami megveszekedett bakkecske. így történt, hogy megcsúsztam, végigvágódtam. Kegyetlen sajgóit a térdem, de nyomban talpraugrottam. Patyolatnadrágom azonban odavolt. El is szakadt. Fräulein Käthe hozzám szaladt, aggódóan kérdezte, niucs-e bajom? Bizonytalan, riadt volt a taktetet*. — Semmi... — rebegtem és szégyenletemben alig tudtam visszafojtani a feltörő könnyeimet. Lehalkultan elköszöntem. Bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Még nem hoztam magam egészen rendbe, amikor megszólalt a vacsorára hívó csengő. Sietve megkötöttem a nyakkendőmet, felkaptam a kabátomat, de mire az ebédlőbe értem, már mindenki elfoglalta a helyét. Fräulein Käthe Zoltán mellett ült. Édesanyám csodálkozóan, szemrehányással nézett rám, hogy megkéstem. Kazi mellett volt a helyem. Oda ültem. Csöndes társalgás duruzsolt az asztal felett. Én hallgatagon ettem. A gondolataim valami olyasmi körül gomolyogtak, hogy mivel lehetne felbőszíteni ezt a német kisasszonyt, vagy akár a fiúkat, akik most is rettentő illedelmesen viselkedtek. Fräulein Käthe sokáig nem szólt hozzám. Kerülte a vizslató szemem is. Később mégis felém fordult s halkan megkérdezte, hogy fáj-e a lábam? Fájt. Fogcsikorgatóan. De én kurtán, magyarul azt feleltem: — Nem! Idegennek, betolakodottnak, gyűlöletesnek éreztem a világító szőkeségével. finoman ropogtatott szavaival, egész lényével. És tüntetőén emelt hangon Kazival kezdtem beszélgetni. Fölényesen, 3. oldal.. jog8al ' len. Mert testi evató asztalne* t, törül* zsebken* 15 percig dión, mái'8 csíratiszta mondja* valainenn tegyen az^ fehérnemű, , mű, ágybuzat, közó vagy i dó - ba \ föléljük R » \ oldatban, i\ hófehér és i\ mentesen magától mos érte el őszinte sikerét. Nagy Márton, amióta utoljára láttuk kiállítva képeit, nagyot fejlődött. Képei mind több és több tartalmat mondanak el és a durva, gondatlannak is nevezhető kivitel összhangban áll a tartalommal, mintegy kiegészítik azt. Erősen szociális beállítottsága művészetében töretlenül kifejezésre jut: a kisvárosi nyomort, a perifériák légkörét nem tudja senki rajta kivül Szlovenszkón hasonló erővel vászonra vetni. Néhol talán egyes momentumok tökéletes kifejezéséért feláldozza az egységes kompozíciót. Reichentál Ferenc képei lepik meg legjobban a szemlélőt. Felismerhetetlen bennük a tavalyi, tavalyelőtti Reichentál. Sőt, talán nincs két képe. amelyre, ha nem volna aláírva a neve, rá mernénk mondani, hogy egy kéz munkája. Az európai uj irányok mindegyikét fellelhetjük közöttük. Hibája most az, ami eddig a legnagyobb ereje volt: a képei belsőleg nem indokoltak és igy inkább csak az újszerűség hajszolását látjuk bennük. Staud Mihály képeinek van talán a legtöbb nézője. Lilatónusu képei, annak ellenére, hogy ez a szinhatásokra való törekvés kicsit erőltetettnek látszik, mégis magával ragadják a szemlélőt, mert van bennük belső tartalom. Különösen az „Anya“ képe, amely a kiállítás egyik legnagyobb értéke, arat általános tetszést. Az ő néhány képe a tárlat nagy meglepetése. Rajtok kivül a hatalmas jellemző erejű Gwerk Ödön, a rajzolni még mindig nem tudó Prohdszka István, az expressziv Lőrincz Gyula, a finomkodó Tichy Kálmán, a szokatlan ábrázolási modorú Weiner Imre képeinek van nagy sikere. Zonibory György. A komáromi, csallóközi magyarság és a pozsonyi kereskedők. — Saját tudósítónktól. — — november Ismeretes, hogy nemcsak Komárom, hanem egész Csallóköz és a szomszédos vidékek magyarsága furcsa változásokra jött rá Pozsonyban, ahol mind többször és többször megfordul a magyar közönség, ahová nemcsak szórakozni megy, hanem ügyes-bajos dolgait is elintézni, bevásárol, vesz, elad és iparosoknál rendeléseket eszközöl. Szóval igen nagy összegeket hagy ott a magyarság. Újabban mind több és több helyen veszi észre a magyarság, hogy Pozsony üzleti világában mostohán kezdenek bánni a magyar nyelvvel és igen sok azoknak az üzleteknek a száma, ahol a magyar nyelvet teljesen mellőzik és akárhány cégtáblán egyetlen magyar szó sincs. A vásárló magyar közönség nagyon is jól tudja, hogy a pénzééit elvárhatja legalább azt, hogy méltányolják a nyelvét és azok a kereskedők, akik a magyar nyelvre fittyet hánynak, ne csodálkozzanak, ha a magyar vevő közönségük elmarad. A statisztika szerint a legutóbbi népszámláláskor a magyarság nem érte ei Pozsonyban azt a százalékot, amely a kisebbségi jogokat biztosítja, tehát a hatóságoktól nem követelhetjük a magyar nyelv használatát, de egészen más elbírálás alá tartoznak Pozsony kereskedői, akik anélkül, hogy erre kötelezve volnának, üzleti felirataikban, nyomtatványaikban, árjegyzékükben, levelezésükben teljésen, majd azt mondhatnók, fölényeskedve. így még soha addig nem szóltam senkivel. Széles gesztusokkal handabandáztam. Sikerült is hamarosan feldöntenem az egyik poharat. A víz egyenesen Fräulein Käthe ölébe ömlött. Pillanatnyi kavarodás támadt, ugrálás, tumultus. Én zordonan elmeredtem, nem kértem bocsánatot. Édesanyám ámuló, meglepett tekintetével akadt össze az égő, lázas szemem. — Mi van veled? — mondotta rebbenten s rosszalóan csóválta a fejét. — Nem ismerek rád, fiam ... Fräulein Käthe pártomat fogta, kedvesen mentegetett. Én meg remegő ujjakkal gyürködtem a szalvétám. Hallgattam. Aznap nem történt semmi nevezetes más. Hamarosan lefeküdtünk. Másnap elmondhatatlan szomorúság feküdte meg a szívemet. Csak lézengtem a kertben. Némán. Kerültem Fräulein Káthét s kerültem a fiúkat is. No, azok nem sokat törődtek velem, mind csak a német kisaszszony körül sürögtek. Bűvöletben, megejtett szívvel. Mind a hárman. Én kóvályogtam. így telt el a két ünnep. Fräulein Käthe ugyan többször kezdett beszélgetést velem, de mindig csak röviden, hidegein válaszoltam. Magyarul. Kazival szóba sem álltain, rajtacsíptem, amikor nagy csokor virágot vitt a német kisasszonynak. Csupa nyugtalanság voltam, rejtelmes izgalom. Alig vártam már, hogy hazamenjünk. Édesanyám aggodalmasan figyelt, éreztem. De nem szólt. Édesapám is hallgatott. Végre elérkezett az indulás órája. Fräulein Käthe is előjött a fiúkkal búcsúzkodni. Jámborságba nyúlt képpel állották körül a gyerekek. Megvetettem őket. Az alázatos hódolatukkal. — Maga haragszik reám... — fordult hozzám magyar szóval a frajlein. Dacosan felkaptam a fejem. Lobbanattal a szemébe néztem. Nem állta sokáig a pillantásomat, lehunyta a tekintetét. — Nem haragszom... — mondtam tisztán s hangom férfiasán csengett, — Isten vele kisasszony... — és keményen, lázadón, pogányos gőggel elfordultam tőle. Pedig szerettem volna a lába elé omlani és megcsókolni a porban maradt nyomát. Engesztelhetetlen szeretemmel szerettem. Az ébredő szív makulátlanságával. A csillagok tündökletes elérhetetlenségében. Gyűlölködéssel. Nem emlegettük édesanyámmal, amikor hazaértünk. Később se. Soha.
