Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-10-26 / 86. szám

4. oidai. ; KOMAROMI L'AS'Oftö« 1935. október 26. Milyen feszültségű áramot ad a Délszloven szkói Villamossági ? Hus?.* ha?-mine volt feszültséggel magasabban árara­­feszfiitség: kiégnek a lámpások. — És ekyébvMany­gY&n oroaio.k. Miért bajlódni, ha oly egyszerű a dolog? Gyors, biztos, alapos és kímé­letes — ez a RÁDIÓN előnye! Ennek a kitűnő mosási segé­deszköznek állandóan kéznél kellene lennie. Csak 15 per­cig főzze benne a ruhát, — máris csíramentes és tiszta. RÁDIÓN mos Százagy odnhan mintegy öt­száz «iilier lakik a komáromi erődök sötétjének védelmében A hatósági orvosok közbeni Bitével elkészült Komárom legszomorubb statisztikája. — A fecskefészkek lakói nagy urak az erődök nyo- h monüfjai mellett. — október 25. A villanyszlrájk óla nem foglalkoz­tunk a Délszlovenszkói Villanyművek komáromi crőlelepével. Most azonban újra foglalkoznunk kell vele, soroza­tos, sajnálatos esetekkel kapcsolatban. A villanyielep áramfogyasztói kö­zül sokait csodálkoztak azon az el­múlt hónapokban, hogy olykor szo­katlanul c -ős égés után hirtelen ki­égett a szobai villanylámpás, vágj’ ki­égett a rádió kondenzátora, transzfor­mátora: mindez anélkül, hogy a rö­vidzárlatra gyanakodni lehetett volna. Mint több helyen szakszerűen megál­lapítani sikerült: a vezeték-árain túlfeszültsége okozta a kárt. Mert kárnak nevezhető, ha gyorsan és hirtelen égnek ki a lámpások, ha rádiók romlanak el, ha a túlfeszült­ség lehetetlenné teszi azt, hogy a sza­bályos 220 voltos áramot használhas­sa az előfizető. Egyelőre nem keressük az okát, hogy miért s miért nem, csupán megállapítani kívánjuk azt, hogy a viltanytclep áramszolgáltatása nem történhetik kellő gondosság­gal. Hosszú idő óta erősen változik a szol­gáltatott áram feszültsége s ez nagy károkra vezet. Sokszor nem is tudja az előfizető, miért történik baj a rá­diójával, vagy miért égnek ki rövid s vakító ragyogás után lámpásai, egy­szóval miért van kára. Az áramszolgáltatás egyöntetűségé-Komárom magyarságának nagy ün­nepe volt csütörtökön: Mécs Lászlót iátta művészvendégül a Jókai Egyesü­let. Mécs László neve varázs: arra a hirre, hogy Mécs László szaval a Kul­túrpalotában, tömegek kezdtek zarán­dokolni a hangversenyterem felé, hogy Mécs László magasztos költészetében s páratlan előadóművészetében gyö­nyörködjenek. A Jókai Egyesület egyik legforróbb sikerű rendezése volt a csütörtöki Mécs-est, amely minden mű­sorszám tekintetében kitünően sikerült. Az egyesület nagytermét oly hatalmas számú közönség töltötte meg, amilyenre nem voit péida az utolsó évek törté­netében: zsúfoltan sem fért el a hall­gatóság. Sokan jegy nélkül tértek haza. Mécs Lászlón egyáltalán nem látszott meg az előző napok fáradtsága: Léván és Nyitrán szavalt nagy sikerrel, sőt komáromi szavalóestje előtt néhány órával az Irgalmas Nővérek zárdájában szavalta el néhány szép versét a tan­testületnek. A fényes sikerű est. A Jókai Egyesület Kuiturházában nem volt egy talpalatnyi hely, amikor Borka Géza dr., az irodalmi szakosztály elnöke megnyitotta az estet. Tartalmas és for­más megnyitójában Mécs László köl­tészetét méltatta az esztétikus szemlé­letén keresztül. „Prédikálni jött közénk Mécs László“ — mondotta dr. Borka Géza, „mint vándorprédikátort fogadja szeretetébe őt Komárom város közön­sége!“ A költői erejű méltatás és be­vezetés után hatalmas tapsok között lépett Mécs László a dobogóra, hogy elszavalja újabb költeményeit. Zengtek és muzsikáltak a szavak, a iVlécs­­versek zenéje megtöltötte a közönség szivét. A lelkek áhítattal itták a gon­dolatokat, amelyek gazdagon buzogtak a költeményekből. Szebbnél-szebb köl­temények kerültek eiszavalásra s a nagy harmónia: költő és előadó kö­zött pompásan érvényesült. Mécs gaz­dag, forró költői lelke megszínesítette az egyszerű hétköznapi estét s magasz­tos ünnepnappá varázsolta. Háromizben szavalt Mécs, szűnni nem akaró ün­neplés közben, a közönség újra s újra ráadást kért a költőtől, aki művészeté­nek varázsával kapcsolta egybe a hali­ben zavarok vannak. Az áram feszült­sége ide-oda ingadozik s tudunk esetről, amikor 248 vol­tot mértek 229 helyett, sőt ennél többet is. Ez gyakori és jelentős károkat okoz. Felvilágosítást kérve, azt a választ kaptuk egyizben, hogy ez az inga­dozás megtörténhetik, az ingadozás merve 4—6 volt, esetleg 10 is. Mi azonban állítjuk, hogy tudunk 20 vol­tos ingadozásról is. A villanytelep kö­zelében még indokolt lehet a túlfe­szültség néhány foka. A városban bent azonban lehetetlen. Ha mégis így van, akkor baj van az áramszolgáltatás körül. Mi lesz, ha ez a túlfeszültség egy­szer orvosi műszert ér? Mi lesz. ha a károsultak sorozatos és nemszűnő panasszal illetik a vil­lanygyárat? Ki felelős a kárért? Miért kell takarékoskodni a fel­ügyelő személyzettel, különösen az esti órákban, vagy éjjel, amikor a lulajdonképeni áramfogyasztás törté­nik? Elienőrzi-e önmagát is a villany­gyár az áramszolgáltatásnál? Ezek az első gyors kérdések, ame­lyeket az áramszolgáltatás ügyében, — a szerkesztőséghez beérkezeti sok panasz után, — felteszünk. Az előfizetők érdekeinek legszéle­sebb figyelembenlartását kérjük, mert talán külön nem is kell megjegyez­nünk: a villanygyár van a közönség kiszolgálására s nem megfordítva! gatőság leikét. Gondolatokban gazdag verseit pompás szavalóművészettel adta elő, a hálás közönséget újabb s újabb ovációkra késztetve. Mécs László művészetéhez méltó mű­sorszámokat talált kísérőül a Jókai Egyesület. Láng Klára, a fiatal s igen tehetsé­ges zongoraművésznő először mutatta be pompás interpretáló művészetét a komáromi dobogón. Fiatalos lendület­tel, őszinte átérzésse! és nagyszerű technikával játszotta Liszt: „Esti har­móniák“ és Chopin: „Fantasia Im­promptu Cis moll“ cimü darabjait. Egyéni stílussal, kiforrott művészettel adta elő nehéz hangversenydarabiait, hálás tetszésnyilvánítás mellett. A Ko­máromi Dalegyesület ezúttal is bemu­tatta nagyszerű éneklési képességeit. Schmidt Viktor vezényletével előadta Koudela Géza megrázó erejű művét: „Babilonnak vizei mellett“. A fegyelme­zett kar pompás előadása igen lekötötte a hallgatóság figyelmét, a lendületes di­namikájú darab minden szépsége kitü­nően érvényesült a Dalegyesület elő­adásában. Kidolgozott, pompás ének­művészet volt, amit a Dalegyesület hires kórusa nyújtott. * A Mécs-est minden tekintetben egyike volt a legsikerültebbeknek, amely Ko­máromban lefolyt. Az előadókat sokáig lelkesen ünnepelték. * Akármennyire is zsúfolt voit a te­rem, sajnálattal állapítja meg a kró­nikás, hogy mégis sokan nem vettek részt az esten, akiktől ez elvárható lett volna. Ez ilyenkor még jobban feltű­nik Miért van az, hogy Komárom bi­zonyos rétegei nem kapcsolódnak be soha a magyarság kulturális örömeibe, ünnepnapjába, mindennapjába? Erre a mindig jelszinen lebegő kérdésre várnánk egyszer jeleletet! Miért nem lehet Komárom magyarságát legalább a lelkesedés néhány percében egymás­hoz kapcsolni!? — Fosztogatják a zsinagógát. Az érsekujvári zsidó hitközség feljelentést tett, hogy a zsidótemplom perselyeit valaki állandóan fosztogatja. — október 25. A Komáromi Lapok számtalanszor foglalkoztak a komáromi erődök, a »Werkele« szomorú lakóinak sorsával. Különösen Így, télidő előtt fordul az emberbarátok figyelme a bástyák felé. Kevesen vettek maguknak azonban annyi fáradságot, hogy ezt a nyomor­tanyát, — amely minden fantáziái meg­szégyenít, — személyesen is felkeressék s megnéz­zék. Úgyszólván csak az orvosok, a hatóságok s az ujságírók ismerik az erődök sötét életét: idegent óvako­dunk a vasúti vonalon túl kalauzolni, ne lássa meg elesettségét ezer ember­­nek. Mert ezer emberre tehető a kül­városokban nyomorgók száma. Nem számítva a különleges külvárosokat, a Singellőt s Partosujtelepet. Az ezer közül ötszáz hallatlan élet­körülmények között nyomorog az erő­dök nedves, füslös, sötét kazamatáiban. Nem hangulaltcép, hanem statisztika. Tegyük most félre azt a tollat, amely megrázó képekkel ábrázolná a »werk­­bcli« lakók szomorú, Ínséges életét, ne keressünk most szenzációt a bástya lakóinak sorában, — feleslegesek a megrázó sorok, mert a puszta statisz­tika ennél sokkal megdöbbentőbb. Nemrégiben egy bizottság, amely­nek tagja volt többek között dr. Mezey János egészségügyi tanácsos, dr. Ko­vács Imre városi tisztiorvos, meglá­togatta a bástyák lakóit, hogy orvosi és szociális segítség szempontjából kap­jon lehető tiszta képet és megbízható katasztert a komáromi szomorú város­rész sorsáról. A dr. Kovács Imre által felvett statisztika érdekes körülmé­­nj’ekre mutat rá. Honnan jöttek az erőd­­lakók ? Százegy sötét, földalatti odúban, igen rossz egészségügyi viszonyok között manapság mintegy ötszáz ember él. A kincstári erődöknek V X. számozá­sú szakasziban laknak. Soknak szár­mazási helye Komárom, de főképpen MaroeUháza, Karva. Komáromszentpé­­ter. Emődke, Szemere, Szitás, Gúla, Gsallóközaranyos, Érsekújvár. Nyílra, Dunamocs, Szered, Bátorkeszi, Medve a közelebb fekvő falvak, ahonnan a báslyalakók toborzódtak a jó kereseti lehetőségek idején, a távolabbi Lo­sonc, Ipolyság éppúgy’ küldött ide em­bert, mint küldött Csehország. Ausz­tria, Lengyelország is. Ezek állandóan jönnek-mennekaz élei országútján, nem jelentkez­nek sehol, okmányaik ritkán mn­­nak, nem ellenőrzi őket senki. fűnek, miül a vagabimdok ... Foglalkozás: blokkot kap.. Foglalkozásukat illetőleg a felemun­­kanélkül tengődik. A statisztika leg­­szomorúbb rubrikája ez a roval. »Nem dolgozik... nem dolgozik... csak időnként dolgozik ... néhány hónapot a dohánygyárban tölt...« — ezt mondja egymásután a roval. Nyolcvan százalék nem dolgozik, a lakók fele »blokkot«, éleimiszerulal­­ványt kap a városnál, néhányan dol­goznak időnkint, igen kevés állan­dóan. Itt nem is lehet pontos számítást csinálni: az alkalmi munka, az állandó al­kalmaztatás és a soha-nem dolgo­zás között az átmenetek nem olyan egyszerűek ... Van iskolásgyerek, mosónő, bejáró­nő, koidus, van, akit gyermekei se­gélyeznek, aki aggkori segélyből él, aki rongvász, kecskepásztor, hadirokkant, hadiözvegy’, sőt légionárius is akad. Előkelő gazdag foglalkozás itt nincsen. Keresetük maximum 2000 2500 ko­rona évente. Már annak, aki keres a dohánygyárban, vagy a kikötőben. Ez a gazdag közöttük. Ennek hitele van a Tolnai uccában még a nem-dolgozó hónapokban is. Sokan kizárólag bo­nokból, felekezetek támogatásából él­nek. (Azért nem kell azt gondolni, hogy’ saját felekezeteikhez közelebb­húzódnának...) Legellátoltabbak azok, akik belegsegélyzőből kapnak havi nyugdíjat«, 50 60 koronát. Néha az egész erődben nincsen együtt öt ko­rona... Hogyan laknak ? Legritkábban egyedül. Sokhelyütt ketten, de legtöbb esetben, hatan-nyol­­can szoronganak egy-egy íéiigmeddig terendezett zugban. Itt-olt akad egy­­egy- »jobb berendezés«, legtöbb eset­­bem filmszerűen szegényes. Gyermekek és családtagok egymás hegyén-hátán. Nincs titkuk, sze­mérmük egymás előtt. Betegek és egészségesek laknak egy­más mellett, egy-cgy lány akár az anyja tudtával is hazahozza katona­kedvesét egy kis enyelgésre, csak, hogy pénzt láthassanak. Förtelmes zsúfolt­ság és bűz uralkodik közöttük. Megtör­ténik, hogy valaki hirtelen egy kis pénzhez jut s jobb odút szeretne ma­gának szerezni. Ilyenkor valamelyik lecsúszott barlangtulajdonostól átveszi a jobb lakást, lelépési díjat is fizet 20 30 koronát. 1921-ben kezdtek lakni itten. A nagy vonulat 1924—28 között volt. Ma már állandósult a szám. Jönnek-mennck, de a szám nem változik. Némelyik Rég nem látóit rekordközönség előli folyt le hatalmas sikerrel a komáromi Mécs-est

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents