Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-07-20 / 58. szám
4. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1935, július 20. Halálba kergette a szégyenérzet. Mikor az évődés emberéletet kíván. — Saját tudósítónktól. — Az elkövetett öngyilkosságok okai között sokféle dolog szerepel, de ezen okok között igen ritka az alábbi öngyilkossági ok. Farnad községben is megpendült a kasza és az aratók serényen vágták a rendeket a búzatáblákon. A sok aratómunkás között ott dolgozott Bucslovics Lajos 21 éves legény is, akit testi gyengeséggel vert meg az Isten és a legnagyobb igyekezettel és szorgalommal se tudott olyan munkateljesítményt elérni, mint a vele egykorú arató munkástársai. Mindig elmaradt és várni kellett rá. Emiatt persze a barátai csupa tréfából évelődtek vele és talán vaskosabb megjegyzéseket is tettek szegénynek testi gyengeségére. A pajtásai nem is sejtették, hogy a — július 19. nekik ártatlannak látszó tréfák gyilkos tőrként járják át a szerencsétlen fiatalember fájó szivét és érzékeny lelkét. Különösen az fájt szegénynek, hogy a leányok előtt is kifigurázták, akiit között ott volt az ő sziveválasztottja, akinél igy még kevésbé remélhetett, hogy kicsufolták társai. A keserűség mind nagyobb teret hódított érzékeny lelkében és elhatározta, hogy nem lesz tovább a világ csúfja, megválik az élettől. Titokban kötelet kerített és amikor a munkának vége volt, fáradt, vézna testével egy csendes helyre vonult és ott fölakasztotta magát. Mire keresésére indultak és megtalálták, már holtan lógott a kötélen, sírba vitte a társai csúfolódása. Temetése nagy részvéttel ment végbe. ADDOMETER eredeti amerih &i számológép Összead, kivon. Egyszerű kezelés, soha el nem romló szerkezet! Pontos, megbízható! Kiméli az agyat! Ára 380—Ke. Kapható a SPITZER-féle könyvesboltban Komárno- Komárom, Masaryk (Nádor) utca 29. Borzalmas szerencsétlenség a cséplésnéí. Az emberpusztitó Moloch, a cséplőgép dobja egy viruló leányéletet követeit. gyón messzire el hallatszod, adtam le egy pár éles hosszú füttyöt. Kis idő múlva a tenger felől evezők csobogását hallottuk s később már emberi hangokat is. Nemsokára már válaszolgattak is nekünk s a mi irányításunk mellett futottak be ők is az öblöcskébe. Ez volt a parancsnok csónakja a gépészekkel s a főpincérrel. Igen megörültünk, hogy így összejöttünk, de gondjaink voltak a többiek miatt s most már együttesen adtunk le jelzéseket a még hiányzóknak. Nem kellett soká erőlködnünk, újból hangokat hallottunk a tenger felöl s befutott az I. tiszt az arab fűtőkkel s a' pincérekkel. így hát a »Nádor« legénysége legnagyobbrészt már együtt volt, csak a görög matrózok, a szakács s Bátor« nevű újfundlandi kutyánk hiányzott még. Ezeket azonban hiába is vártuk — nem jöttek. Bizonyára más irányba menekültek a sötét éjszakában... A tenger felől jövő kellemetlen hideg szél folyton erősbödött s a felkorbácsolt tenger hullámai dühösen verték a part meredek szikláit. Szerencsénk volt. hogy még idejében értük el a partot, mert máskülönben darabokra zúzódtak volna csónakjaink a sziklákon s ki tudja, ép bőrrel menekültünk volna-e meg?... Lassan-lassan világosodni kezdett s ki vehettük a szárázföld halvány kontúrjait is. Később már egész bizonyossággal megállapíthattuk, hogy a kisázsiai parton vagyunk a »Feuer Bagcse« nevű világító toronynál. IGAZI HAJÓTÖRÖTTEK LETTÜNK. MINT AHOGY KÖNYVBEN ÍRVA VAGYON! Mikor teljesen kivilágosodott, láttuk meg csak igazán, milyen siralmas állapotban vagyunk... Kisebbnagyobb csoportokban, leverten üldögéltünk a sziklákon — piszkosan s hiányos öltözetekben s dideregtünk a hidegtől. Különösen a szegény arab fűtők szenvedtek sokat, ezek inkább a nagy hőségekhez voltak hozzászokva. Fejünk felett egy csomó sirály kóválygott s idegesen rikácsol l a levegőben. Bizonyára igen furcsának találták, hogy egyszerre ennyi embert látnak ezen az elhagyatott sziklás helyen s joggal méltatlankodtak, hogy megszokott sütkérező s fészkelő helyüket most mi foglaltuk el. A kopár sziklákon tanácstalanul ülve elmerengtünk ... Istenem — hová is lett a tegnapesti kedélyes, jó hangulat s milyen elérhetetlen messzeségbe került egyszerre tőlünk Antverpen kikötője, melynek annyira örültünk, — most mindennek végei... Tán nem is volt igaz, ami velünk ilyen rövid idő alatt történt s csak rossz álam az egész!... — Mindenki szomorú volt és levert. — A kapitányunk csak bámult mogorván maga elé s szó nem jött ki a száján. Én megfogadtam magamban, hogy — soha többé nem teszem lábamat hajóra, — nekem ép elég volt ebből az élvezetből!... Csöndesen, — örökre — búcsút mondtam a »szép tengerészéletnek...« (Az is igaz, hogy utána még 16 évig jártam a tengereket s így nagyon is hűtlen maradtam az ekkor tett fogadalmamhoz! ...) Mezítlábasán, egyszál trikóban s csuronvizes nadrágban, bizony nem láthattam ezt az életet valami rózsásnak... Később kaptam az egyik jószívű arab fűtőtől egy 46-os zsinórnélküli bakancsot s a főgépésztől egy elnyűtt felöltőt s habár ezen ruhadarabok nem voltak rámszabva, mégis végtelenül megörültem a felruházás! akciónak. Voltak ugyanis egyesek, az okosabbak közül, kik a süllyedő hajóról igyekeztek egvetmást magukkal vinni s nem voltak hajlandók lemondani, még ilyen körülmények között sem, egyes ingóságaik tulajdonjogáról... TELEGRAMM ÉS BIRKALEGELö. Amint megismerkedtünk a helyiviszonyokkal, a kapitány meg én útnak indultunk, hogy valami faluba érve, sürgönyt adhassunk föl a konstantinápolyi ügynökségünknek. Szerencsére útközben találkoztunk egy török pásztorfiúval, ki azon a tájon birkákat legeltetett s ha nem is tudtunk egymással beszélni, amint ránk nézett s meglátva vizes ruhánkat, menten kitalálta magától, mit akarunk — azonkívül ismerte már azt a szót is: »telegraf.« Elvezetett minket a legközelebbi postára, ahol a sürgönyt feladtuk s azután szépen visszaballagtunk a kiindulási helyünkre a többiekhez. MEGMENTVE! Úgy déltájban egy nagy motorcsónakot vettünk cszre, mely nagy sebességgel felénk közeledett. Tényleg, a motorost értünk küldte az ügynökségünk, hogy vontasson be bennünket Konstantinápolvba. Hozzá kötöttük tehát mindhárom mentőcsónakot s nagyvigan útnak indultunk Konstantinápolvba, ahová a délutáni órákban érkeztünk meg szerencsésen. Az emberek furcsa és exotikus megjelenésünk miatt agyonbám ultak minket Konstantinápoly uccáin s minduntalan kérdéseikkel ostromoltak. A legénységet a görög negyedben egy tengerész-»boarding housban« elszállásoltuk s aztán az u. n. európai negyed — Péra — felé tartottunk, hogy ottan mi is meleg otthonra leljünk. Nekünk, tiszteknek, jobb szállás és ellátás járt. Nagy baj volt azonban a mi elszállásolásunkkal, mert a pérai negyedben, egy rendesebb hotel sem akart minket befogadni, tekintettel az éppen nem »szalonképeseknek« mondható formánkra. Először csak tágranyitott szemekkel néztek ránk, aztán égre-földre esküdő/ve bizonyítgatták, hogy egy szobájuk sem üres, — közben pedig látszott az arcukon, hogy a legszemtelenebbül hazudnak!... Éljen a humanizmus!... gondoltuk magunkban s egy házzal odébb mentünk, így bejárva jó pár hotelt, nagyon kifáradtunk s éhesek lettünk mint a farkasok s bizony egyelőre elment a kedvünk a luxus hotelektől... Nem is erőltettük többé a dolgot, hanem szépen visszaballagtunk »Galatára« a mi jó görögjeinkhez, kik nem voltak annyira kényesek és válogatósak a szállást kérő vendégekkel szemben s különösen a tengerészek iránt nagy megértéssel viseltettek. Egy jószivű görög vendéglős, ki valaha szintén tengerész volt, nagy szeretettel vett fel minket nem valami nagyon tisztának mondható Szállodájába, de mi most már ezzel sem törődtünk, hanem örültünk, hogy végre-valahára mi is fedél alá, nomeg — leli fazékhoz — juthattunk. Itt kipihentük fáradalmainkat s az ügynökségünk révén némi pénzhez is jutva, kiöltözködtünk s így ismét emberi formát öltöttünk. Most megnyíltak előttünk »Péra« kényelmes hoteljei is s negyednapra, élve ezzel a lehetőséggel, lakást változtattunk. MEGJÖTT A KUTYA IS! Konstantinápolyi időzésünk máskülönben elég kellemes volt s úgy éreztük magunkat, mintha valami finom üdülőtelepen, előkelő vendégek lettünk volna. Naponta az osztrák-magyar konzulátusra látogattunk el, az ügy kivizsgálása céljából, egyéb fontosabb tennivalónk aztán nem is volt. Közben, a negyedik napon, megérkeztek a görög matrózaink is a hajószakáccsal, meg a hajókutyával >Bátor«-ral együtt s most derült csak ki, hogy ezek az emberek a »Priukipó« nevű szigetre menekültek. Igv hát együtt voltunk ismét mind a harmincketten, hiány nélkül s teljes egészségben. A »Bátor« egy ottani gyógyszerésznek annyira megtetszett, hogy száz frankért mindjárt meg is vette (a gyógyszerészeknek úgylátszik mindenütt jót megy...), mi meg örültünk. hogy a mi derék és hű pajtásunk jó kezekbe került. UJ VIZEK FELÉ! A háromhetes vizsgálat befejezése után vége szakadt ennek a szép életnek, meleg és őszinte búcsút vettünk egymástól s széjjelszéledtünk a világnak mind a négy tája felé ... Ki ismét a tengerre szállt, — ki hazafelé sietett övéihez, már amint azt a sors mindegyikünktől megkívánta, csak a jó, öreg Nádor« maradt ott egyedül — elhagyatva s csöndes álmát aludva, annyi viszontagságos kóborlás után, valahol a Márvány-tenger mély fenekén. Mi azonban nem felejtjük el, mert emléke továbbra is velünk marad s bennünk él... — Saját tudósítónktól. — A nyár több oldalról is követeli az emberáldozatokat. Amint rovatot lehetne nyitni a nyári tüzeknek, éppen olyan gyakori hirei az újságoknak a fürdés és a cséplőgépek áldozatairól szóló hírek. Hiába az intő és elrettentő, szomorú példák, a fürdőző gyerek és felnőtt, mintha rabjai lennének a viznek, amelynek mélysége hipnotikus vonzóerővel hat rájuk, beljebb és beljebb merészkednek, ahol aztán a Moloch, a vizek mélye elnyeli őket. Éppen igy van ez a cséplőgépeknél is, amelyeknek legveszedelmesebb részük a gép úgynevezett dobja, ahová a gépet etető munkás a cséplőlécekkel ellátott és őrült gyorsasággal forgó kerékbe rakja a kévéket, amelyeket előbb egy másik munkás szabadit meg a kötelékeitől és igy szétengedve adja át az etetőnek. A meggondolatlan ifjúság itt, a halál torka közelében se szokik le csintalankodásáról, dévajkodásáról és tréfás kötekedéséről. Megcsipdesik a segitő leányokat, akik nagyot sikolytanak és ez a sikoly nem egyszer velőtrázó és utolsó ebben az életben, mert a megszédült, egyensúlyát vesztő leány nem egyszer belép vagy bele esik a dobba, amely kezét, lábát szakítja le. Hiába a borzalmas elrettentő példák, ezeknek a szerencsétlenségeknek a hosszú sora minden nyáron megjelenik az újságokban. Vidékünkön Guta községnek jutott a szomorú elsőség, itt történt a cséplési szezon első halálos szerencsétlensége. Viganbúgott a cséplőgép, hanem is adott az Ég olyan jó termést, minőt a gazda várt, a cséplési munka azért vígan folyt. Daloltak, évelődtek a munkások, amikor velőtrázó sikoly szárnyalta túl a gép zúgását, a munkások vidám zaját. Borzalmas szerencsétlenség történt. Németh Mária, 16 évesgútai leány beleesett a dobba. A dob egyik — július 19. lábát térdben leszakította, az egyik kezét pedig összezúzta. A szerencsétlen leányt a komáromi Emberszeretet városi közkórházba szállították, ahol nyomban műtétet végeztek rajta. A lábát térden felül, a karját pedig tőben amputálni kellett. Sajnos azonban, amig a leányt Gutáról Komáromba hezták, annyi vért vesztett, hogy a vérátömlesztési eljárás se tudta a szegény leány vérveszteségét pótolni és kiszenvedett. A szerencsétlen leány családja iránt széles körben nyilvánult meg a részvét. — Halálos szerencsétlenség a kórházban. Srna János 43 éves érsekujvári kórházi fűtő az elromlott víztartályt javította, miközben elszédült és fejjel lefelé zuhant le a tetőről. Olyan szerencsétlenül esett a földre, hogy halálra zúzta magát. Vendéglősök és kirándulók figyelmébe! J. SATRAPA húskonzervek úgymint: dobozos konserv-virstlik, pástétomok és gulyás konservek gyári lerakata faszerkereskedőnél Komárom. Naponta friss pasterizált teavaj. 206 (Vége.)
