Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-07-20 / 58. szám
1935. julius 20 »KOMAROMI LAPOK« 5. oldal. Az optimista város Komárom, — július 19. A város keddi tanácsülésén az egyik országos hivatali rendelettel kapcsolatban szőnyegre került az évek óta függőben levő sertés-vágóhíd felépítésének kérdése, amelynek tárgyalásánál egyes tanácstagok szinte felvillanyozódtak és a legnagyobb készséggel szavazták meg a sertés-vágóhíd felépítését. Ugyanis az országos hivatal elrendelte, hogy a vágóhidat ez év végéig okvetlenül köteles a város felépíteni. (Mellesleg meg kell jegyezni, hogy a rendelethez elfelejtette az országos hivatal mellékelni azt, hogy ez a nyomorult Komárom vájjon honnan vegye a költségeket az építkezéshez?...) Igaz, hogy a város már egy ízben megszerezte a szükséges hitelt a vágóhídra, ezt azonban szerencsésen másra költötte el s így ha most a vá-j ros építem akar, újra meg kell szereznie a szükséges kölcsönt, bár ezúttal tetemesen kevesebbet, mint a nagy tervezések és építkezések korszakában. Mert egyelőre hivatalosan, azaz a járási és városi állatorvosok szakvéleménye szerint elegendő volna, ha a serlés-vágóhidat a régi vágóhíd területén emelendő melléképületben rendeznék be, ami a már régóta szükségessé vált átalakítási és javítási munkákkal együtt nem kerülne többe, mint 300.000 koronába. Azonban a városnak ez az összeg sem áll rendelkezésére. Egész bizonyos, hogy a tanács tagjai tisztában vannak a város siralmas helyzetével, annál csodálatosabb tehát, hogy a tanács nagy tervezői és alkotási vágytól fűtött tagjai kapva-kaptak az elrendelt építkezésen, sőt az egyik vérmcscbb városatya belevetette a tanácskozásba a teljesen újraépítendő vágóhíd tervét s a tanács aztán ezzel a javaslattal foglalkozott és végül is megbízta egyrészt a városbírót, hogy az új vágóhíd számára keressen a Vág melletti iparvágány mentén megfelelő területet, másrészt pedig megbízta a városi mérnöki hivatalt, hogy készítse el az új komplett vágóhíd tervét és költségvetését. A keddi tanácsülésen ismét az a hangulat vett erőt egyes tanácstagokon, ami évekkel ezelőtt, a városrendezési nagy program idejében fűtötte azokat, akik azt mondották, hogy nem baj, ha a város adósságot csinál, csak legyem jó forgalom, akkor minden rendben lesz. Azt is mondotta akkoriban az alkotás lázától hevülő égjük városi vezető, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy adósságba keveredik a város, hiszen a beruházásra nagy szükség van s ha az adósságot ez a mostani generáció nem tudja letörleszteni, majd megfizetik fiaink, a ránk következő nemzedék. A keddi tanácsülésen egyszerre elfelejtették a szomorú valóságot, elfelejtették, hogy a várost az országos hivatal gyámság alá helyezte, s hogy nélküle többé egyetlen fillért sem lehet kiadni még beruházásra sem és hogy minden állami segítségnek nagy ára van: a városi pótadónak 350°lo-ra való fölemelése, amitől pedig minden képviselőtestületi tag joggal irtózik, mert a terhek emelésére senki sem vállalkozhat. A város vezetőségének egyik legfőbb gondját képezte a komáromi munkások számára való munkaszerzés. Köztudomású, hogy a munkáspártok egjunással versenyeztek abban, hogy a felszaporodott munkanélkülieknek legalábbis munkaalkalmat szerezzenek, a közgyűléseken számtalanszor sürgették a közmunkák megkezdését, nem gondolva azzal, hogy van-e annyi anyagi ereje a városnak, amenyuyit a sürgetett közmunkák kivannak. A város eladósodásának egyik okát ebben lehet keresni, mert a város a maga építkezési programjának keresztülvitelében erején jóval felül méretezett terhet vállalt magára, amit a szomorú következmények most igazolnak. A legutóbbi tanácsban ugyanezt a törekvést lehetett tapasztalni, s bár tagadhatatlan, hogy a komáromi nagyarányú munkanélküliség szempontjából indokolt lenne új munkaalkalom szerzése, azonban ennek a szegény városnak nincsen arra ereje, hogy munkát adjon az arra várakozóknak. Hogy honnan vették a lelkesedő tanácstagok azt a nagy optimizmust^ ameljr őket az új építkezési lehetőség hallatára elfogta, senki sem tudná megmagyarázni. Mert igazán merész álom arra gondolni, hogy a város abba a helyzetbe kerülhet rövidesen, — július 16. — Kedves, jó Masa; ez nem akar interjú lenni, csak úgy beszélgessünk, könnyedén, mégis, erről a zárda-ügyről, amellyel úgy tele vannak a lapok ... Masa meleg, okos szemei csillognak. Masa mosolyog, mint mindig; ezért a jókedvért, ezért a mosolyért Pesten de sokan szeretik Masát, de szívesen feljönnek egy csésze teára, félórás beszélgetésre a Semmelweiss-uccai, magas műterembe! Tetőablakai vannak a műteremnek, meleg napsugár zuhog be az üvegen, Masa az egyik szürke macskáját eteti, de van itthon egy Mátyásmadár is, azonkívül még egy macska, a falon mindenütt friss képalkotások, a két szoba művészi lélekkel berendezve, minden sarokban a művésznő egyénisége, — s aztán, mint a mindeneket betetőző glória: Róza néni szép, ősz, komoly feje... — Erről a zárdáról, Masa, kérem... — Hát igaz, ezúttal igen komoly szándékom ez, nem is tudja, micsoda öröm: felvettek a szociális testvérek és festeni fogok, festeni... A műterem padlójára ldterít két óriási vásznat. Még nincs rajta semmi. A kettőből egyetlenegy nagy szentkép lesz, egy új templomba, a pesti Tisztviselőtelepen. Gondolatai máris színekkel és vonalakkal lepik be a vásznat. — Rómába megyek, Rómába! — kiáltja hangosabban, — egy egész évig ott maradhatok és festeni fogok, a szürke nővérek zárdájában. Mint apáca, én is... — Régen készültem erre, — mondja csendesebben, — mindig is... Egyszer, már Szegváron is... De akkor mama beteg lett, újból visszajöttem. Most azonban mama már egészséges. Itt marad a műteremben, én Rómába megyek. Magam akartam, hogy az újságokat bejárja a hír, hogy zárdába megyek: így legalább mamát fait accompli elé állítottam, látnia kellett, hogy komoly az elhatározásom. Most már ő is belenyugodott, küld s helyesnek farija. Mama miatt kellett az újságban közölni. Csillognak a Masa szemei. Közben megeteti a kiscicát s bemutatja a vágottszárnyú madarat. Egy másik állatbaráttól kapta. Masa rengeteg embert ismer Pesten s ezek mind szeretik Masát. Érdekes nő. Mindig hevíti, fűti valami belső láz, ha akarna, sem tudna mindennapi lenni. Leleményes. Nyugtalan. Nemrégiben felinvitálta, — könyvnapkor, — Kossányi Jóskát, — nagy hogy ezt a rendelkezést végrehajtsa. Hirtelen meg sem lehet magyarázni, hogy az országos hivatal miként gondolja a sertés-vágóhíd felépítését, amikor a deficites költségvetések miatt a legnagyobb takarékosságot rendelte el .Hogy az építkezéshez kölcsönre lesz szüksége a városnak, az kikerülhetetlen, mivel pedig ez újabb terhet jelent, a költségvetés szükségleti rovatát újabb tétellel kell szaporítani. Ha a vágóhíd használata révén a költségek amortizációja megtérülne, akkor a beruházást keresztül lehetne vinni, feltéve, ha kölcsönt tud szerezni a város. Ezt azonban, azt hisszük, hogy az országos hivatalnak kell megszereznie, annyival is inkább, mert az általa elrendelt beruházásról van szó. Bizonyára ez is optimizmus és a városnak meg kell kísérelnie, hogy az országos hivatal ezirányú támogatását igénybe vegye. Csak az a kérdés, hogy az országos hivatal vállalkozik-e erre? Mert ha nem, akkor csakis az államsegély vagy a szanáiciós alap jöhet számításba. Ha ugyan ez nem túlzott — optimizmus! ... inwiiinwMrTiiriTiirrirrirMwrwii mii iiw i mi i társaságot gyűjtött s bemutatta nekik a »hamisíthatatlan szlovenszkói költőt.« És Kossányi Jóskának el kellett három versét szavalni a társaságban, addig nem hagyott neki békét. Ez volt a Masa aznapi meglepetése. Amit azonban most mond, az még nagyobb meglepetés. Volt Masának is »valakije« Milanóban. Egy jóképű, kedves, régi ismerős, egy cavalliere, Napoleon egyik leszármazottja. Évek óta leveleztek. »Komoly valaki« volt már. Mindkét részről komoly. Hogy Masa a zárdábavonulásról írt neki, a férfi bejelentette, hogy beáll papnak. A Masa szándékát Isten ujja intésének tekintette s írt egy levelet, hogy nem tud egyedül maradni most már, Masa nélkül. Ha Masa zárdába megy, ő pap lesz. Masa megírta ,hogy zárdába lép. A férfi közölte, hogy La Vernában már jelentkezett is papnak. Mig a felvétel megtörténik, kiment Abesszíniába. Most Abesszíniában van s onnan gondol Masára. Aki viszont szeptembertől Rómában festi Assisi Szent Ferencet. Az olasz cavalliere is ferencrendi barát lesz. Ez egy egész regény. Még hozzá az élet írta! Szombathy Viktor. De szép is lenne... De szép is lenne könnyeket törülni, Gyerekkacajnak szívrepest örülni. Letörni minket választó falat — Szabadban hálni csillagok alatt... Arany helyeit kenyérrel adni-venni — Egy új világnak prófétája lenni. Megváltani sok mindent, ami rút — Csalánból fonni rózsakoszorút. Szivén csókolni embert, hogy szeressen — És kígyók foga mézzel permetezzen... Betonba rakni rossz utak sarát — És aszfaltokba vetni ibolyát. A bukott angyalt imádságra bírni — És mától kezdve új dátummal írni. Faludi Károly. — Harc a nátha ellen Legjobb védelem a nátha ellen a száj- és a garat alapos fertőtlenítése „Alpa“ mentholos sősborszesszel. Öblítse száját és torkát higitott „Alpa“ sósborszesszei. Néhány csepp dlég egy pohár vizbe. Higitatlan „Alpa“ szesz belélegzése kitünően hat. Ház a Masaryk uccában 1 nagy és 1 kisebb komplett, modern lakással, gondozott udvarral és kerttel eladó. Bővebbet a kiadóban. A MFTR gőzös finoman elmozdul a parttól s gépei dobogni kezdenek, kéményéből vastagon tódul a füst. Oly csendesen és puhán úsznak a vizen, mintha ez a nagy fehér hajótest valóban munka nélkül, gépek nélkül jutna előre a sima, zöld Dunán. Lassan tűnnek elő a messzi hegyek, a part két szélén fűzfák unatkoznak s az idegen, aki kíváncsian nézi ezt a mozdulatlan egyforma tájat, valóban a méla, csendes magyar hangulattal találkozik itten. |ó ezen a hajón: szól a rádió s nevezetes pontoknál bemondják a látnivalókat. Angolul is, németül is, franciául is. Az angolok szótlanok és merevek, egyik szivart a másik után veszik elő, szót sem szólnak, az ötórai ut után sem szólnak, az ötórai ut után sem nyilvánítottak véleményt. Tetszik-e nekik Esztergom, vagy nem, elégedettek-e a Dunával, vagy sem: nem lehet tudni. A franciák sokat diskurálnak, a németek izgékonyak s kíváncsiskodók. Legalaposabban ők szemlélnek meg mindent A hajó olykor odaütődik egy-egy kikötőuszályhoz; „stég“ — mondják szaknyelven s hozzákötik a nagy alkotmányt. Fináncok és csendőrök üdvözlik mindenütt. Vékony csónakok merészkednek a hullámok közelébe, estefelé szabadúszók közelitik meg a hajót. Esztergomtól kezdve erdős dombok lábai nyúlnak a folyóba, pirostetős nyaralóépületek mosolyognak egymásra és cserkészsátrak húzódnak meg a fás térségek négyszögében. De nemcsak cserkészek táboroznak itt, hanem mindenre elszánt vadevezősök, sátorban és főzőedényekkel. Az egyik vadevezős boldogan lenget zászló helyett egy diszkrét fehérneműt a hajó felé. Ez a zászlója. Aztán csak uszunk — uszunk csendesen. Időnkint megjelenik egy főpincér és csengettyüszóval uzsonnára, vacsorára invitál. Egy szerelmespár szemérmetlenül csókolózik a legnagyobb nyilvánosság közepeit. Volt egy csókjuk, amely Esztergomtól a kovácspataki dombokig tartott. Hatvanötéves, festetthaju, csipkefátyolos nő nézte őket elszorult szivvel, föl-fölcsukolva. De neki nem adtak. . . .így uszunk, uszunk csendesen, zajtalanul, finoman . . . néha egy várrom, falu, község, fürdőcsoport, vagy cserkésztábor tarkítja a zöldszegélyü partokat. A kéményből száll a füst, összekeveredik a felhőkkel, a nap nyugovóra száll és vérvörös korongja ott gurul a hegyek tetején . . . Átadva magunkat a finom ringásnak, csak uszunk, uszunk s ha az égre pillantunk, úgy tűnik, nem is mozdulunk tovább. (sz. v.) — Mily üdítően izük egy hideg pudding! Ezért kedveli a meleg időszakban fiatal vagy idősebb egyaránt. Alig 3 koronáért egy 6 személyes Ízletes puddingot készíthet, amely ezenkívül nagyon tápláló is. Szépen tálalható a pudding dr. Oetker színesen illusztrált puddingprospektusa szerint, amely ingyen kapható kereskedőjénél, vagy dr. A. Oetker-től, Brno. Félóra Feszty Masáéknál csendes beszélgetésben.