Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-09-21 / 76. szám

1935. szeptember 21.

— Először az, hogy minden pincér, soffőr, alkalmazott s általában a más foglalkozásnak is, mennyire, szolgálatkészek., udvariasak, földighajlók. Két korona borravalót kétszer is megköszönnek. Ez nálunk nincs. Mindenki végzi a dolgát, különösebb hajlongás nélkül.

— A másik?

— A másik meg az, amit Becsben s Pozsonyban láttunk, de azt mondják, Pesten is fogunk látni hogy mennyi ember ül a kávéházban s nem csinál semmit, csak kinéz az ablakon, vagy újságot olvas. Nos, hát ez roppant mulatságos. Mifelénk legfeljebb egy gyors teát isznak meg az emberek, de felüdítés céljából, nem pedig azért, hogy elszórakozzanak. Nos, aztán minden kávé mellé itt vizet adnak s ha kiittam a kávét, hoznak három pohár vizet s ha ez elfogy, újra vizet... Ezen nevetni kellett. Nem akarunk mi fürödni a kávéházban, minek az a sok víz?

Az egyik elgondolkozik, aztán hirtelen így szól:

— Négy éve nem voltam Középeurőpában. De úgy veszem észre, hogy azóta a »nemzetközi nyelv« Európában megváltozott. Annakidején a franciával lehetett érvényesülni, most meg mindenkinek második nyelve« a német ... Hogy lehet ez?

— Várjunk csak! Hol jártak négy évvel ezelőtt?

— Nos, hát Felsőolaszországban, Svájcban és Belgiumban ...

— Nos, így már értjük... Most a Duna völgyén vannak...

Elmondjuk, hogy a velszi herceg errefelé járkál. Tudják, de nem érdekli őket a herceg. Öntudatosak, írek, az angol dolgok nem izgatják őket különösen. Munkanélküliség náluk nemigen van, a gazdasági helyzet elég jó, tisztaság van és rend, csak az angolokkal veszekednek néha. Útlevelük kétnyelvű: ír és angol, pénzük szintén. Az angol állampolgárok útlevele igen érdekes: borítólapjának belső oldalán a külügyminiszter felhív mindenkit, az egész világon, hogy az útlevél tulajdonosát, mint az angol államközösség tagját, részesítsék figyelemben s segítsék elő utjának célját.

Pénzt cserélünk. Mi adunk egy háborús, vaskétíiUérest, ők ír sitiinget adnak, szép komoly pénzt. Egyik oldalán hárfa van, — a nemzeti címer, — a másik oldalon egy agár. Minden pénzükön egy más állat.

> KOMaKOMI lapok*

3. otdai.

Jókait is jól ismerik, persze, Dzsokénak ejtik ki nevjét. S miután a múzeumot pénzzel megajándékozták, — ha már komáromi emberből nehezen esik ki a segítség, legalább írországi ember támogassa a Kultúrpalotát, — átadunk nekik néhány helyi újságot.

S aztán, — hogy otthon érezzék magukat, — a Kálmán-íiú elkísérte őket az Angliába ...

Udvariasan kijelentik, hogy Komárom tetszik nekik, a bor jó s a paprikás csirke sem megvetendő.

»

Amint látható, a komáromi idegenforgalom dübörgő léptekkel rohan előre. Két idegennel gazdagodtunk s ha jól megy, karácsonyig még kifogunk egy norvéget is ...

. (szv)

Haldoklik már a komáromi fürdőélet, sőt talán már meg is halt?

Vasárnap még íürödtek a komáromi vágdunai strandon.

Saját tudósítónktól.

Vasárnap búcsúzott el a komáromi fürdőszezon a nagyközönségtől. Vasárnap még igen sokan sütkéreztek a vágdunai strandon, mert a napsütés igazán izzó volt, akárcsak Abesszíniában, hogy aktuális hasonlatot használjunk. A strand homokja izzó volt, hogy a struccmadár tojása is kikelt volna, ha lettek volna ott strucc, vagy énú tojások.

Az emberek félpirosra sültek a meleg napon és az izzó homokban, de azért csak a bátrabbak mentek be a vizbe, amely akkor már 16 fokos volt és a gyengébb idegzetűeknek ez már hideg, holott a tikkasztó napozásban és homokfürdésben valósággal üditö volt a Vágduna vize, már nem is lett volna fölfrissitő, ha melegebb lett volna.

Amig a homokon, az árnyékos pázsiton vidám strandélet zsibongott, addig a Vágduna hullámai csak pár női és férfi dresszet locsoigattak és csak akkor élénkült meg a vizi élet, amikor nagyobb hajó, vagy monitor tarajos hullámokat vert föl.

A parton a gyerekek száraz és nedves homokban várat építettek. A nagyobbak labdáztak és a legtöbben főzőcskét játszottak, tudniillik a férfiak erősen főzték a nőket, helyesebben a nők a férfiakat, vagy mondjuk, egyforma arányban. Mintha érezték volna, hogy ebben az évben utolszor heverészhetnek fürdőruhában az izzó homokon, ahol több szabadságot enged meg a kacagó napsugár, a suttogó szellő és a fák talán feddő, talán buzditő bólingatása és lombfejcsóválgatása. Ki tudja, mi tetszik mostanában Szilvánusznak, az erdők védencének és a vizek Nimfájának: a kacérkodás, vagy a szolid élet.

osztály színe előtt és résztvételével történt a hazudozó avagy lusta, vagy feledékeny tanuló megjavítása, mely utóbb aztán tárgya lelt a »napló -nak is. Megírta benne, hogy hogyan tette »gyámság« alá a tanulót, mit csinált a rakoncátlan, a konok, az elkényeztetett, a rendetlen tanulóval. Feljegyezve találjuk benne pedagógiai elvét, mely a valóság és az eszmény egyesítése. »Melyek az emberi szellemnek legfényesebb remekei? —kérdi. — Azok, melyekben a két ellentét, az eszmény és a valóság eggyé olvadnak. És ez áll a nevelésre is.«

Oh, ifjú nemzedék! Abból a naplóból de sokat tanulhatnál! Gyakorlati tudáson kívül égő lelkesedést!

Tankönyveket is írt. A világtörténelem tankönyvét és A magyarok történetét.

Részt vett abban a küzdelemben, melyet a pedagógusok a zsidó iskolákban dívó túlterhelés, vagy mint akkor nevezték »természetellenes nevelés« ellen indítottak. A zsidó elemi iskolákban ugyanis napi 7 órán át, 42 heti óraszámban tanították a tanulókat. A nagy szünidő csak négy hétig vagy még addig sem tartott. Micsoda vívmány volt az, hogy sikerült a heti óraszámot 3G-ra csökkenteni, a nagy vakációt pedig hat hétben megállapítani.

Ekkor már Nemes Soma a komáromi iskolánál tanított, tehát teljesen egyéni érdek nélkül, csupán a tanulók, a köz javát tartva szem előtt, cselekedeti.

Pedig voltak ám neki is gondjai, családi gondjai!

Négy gyermek neveltetéséről kellett gondoskodnia. Viruló szépségű leányát Erdélybe vitték férjhez. Oh, de sok váltót küldött Nemes Soma

— szeptember 20.

Pár évtizeddel előbb valóságos kámzsában fürödtek a nők, távol a férfiaktól és jobban föl voltak öltözve, mint most az uccán, mégis volt annyi el és megbotlás, családi dráma, öngyilkosság, mint most. Ha a sáros uccán a főidig érő szoknyát a hölgy icikét, picikét fölemelte, hogy az evelasztin cipőbe bujtatott bokácskáját meglátták a kandi férfiszemek, az már nagy és olyan fontos esemény volt, hogy a kaszinóban eldicsekedett vele az a boldog halandó, aki látta azt a kis bokácskát. Hol vagyunk ma már a bokácskától, nagyon is fönn és hiába Írunk ellene, a divatkirályok akarata győz ebben a kérdésben is és nem a mienk. A divatkirályok és az uj erkölcsök hirdetői azt mondják, hogy ami takar, az izgat, foglaikoztatja a fantáziát, a föltakart dolgot megszokjuk, senkit se izgat és közömbössé válik.

Nem tudom, lehet, hogy így van. Annyi tény, hogy most a nők nem árulnak zsákbamacskát, nyílt kártyával játszanak és a vőlegényt nem igen érheti meglepetés, mert hiszen az eladó lánynál már előre tudta, hogy karcsu-e, gömbölyü-e az édes válla. S talán ez is valami. Vannak azonban közöltünk még maradiak, akik nem bánják, ha a strandokon erősen dekoltált nőket láthatnak, de valahogyan úgy szeretnék, hogy az ő menyasszonyaik, az ő feleségeik és az ő ideáljaik még most is kámzsaszerü, fejbubjától a cipősarkáig eltakaró ruhában törődnének és napoznának. ..

Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor az utolsó strandolásból hazajöttem. (bj.)

meghosszabbíItatni az Első Takarékpénztárba ez alkalomból! Nagy tehetségű fiának, Dezsőnek a taníttatása is sok pénzt emésztett fel. Budapesten járalta gimnáziumba a piaristákhoz, majd a Nemzeti Zenedébe. Mikor fia tanárjának, a komáromi születésű Kiss Péternek és Jókai Mórnak ajánlatával Párisba ment, még akkor is kemény, hazai garasok gurultak francia földre.

Később azonban kapott a jóformán erejét meghaladó áldozatokért az egyszerű néptanító sok örömet és sok dicsőséget cserébe!

Oh, micsoda öröme volt apai szívének, mikor Nemes Dezső, a nagy magyar hegedűművész nevét szárnyára kapta a hír. Amikor a londoni Royal College of Music és a Sehol of art tanára és a Royal Haymarket színház zeneigazgatója lett és önálló hangversenyeket adott, az angol királyi család tagjai előtt is. Amikor eljött hangversenykörútján Budapestre, majd haza Komáromba is, a családi fészekbe apjához, anyjához, testvéreihez, micsoda boldogság volt az!

Boldoggá, büszkévé tette ez Nemes Somát, de nem elbizakodotlá. Megmaradt továbbra is az iskola szerény munkásának, a pedagógia szerény tudósának, a köz. szerény munkássának.

Dolgozott fáradhatatlanul a köz javára. 1881-ben megalakította a Kereskedelmi Iskola Egyesületet, mely a kereskedő-tanonciskolát tartotta fenn, melynek Nemes Soma úgyszólván haláláig tanítója és igazgatója volt.

Mondjam-e még tovább? 1904-ben nyugalomba vonult és ekkor a vármegyei tanító egyesület megfesttette arcképét és aranytollal tüntette ki,

E. H. SCHRENZEL :

Abesszínia, Afrika kánaánja.

Abesszínián az egész világ szeme. De ezt a szenzációt nem az újságok »csinálták«. A mindennapi események viharzása mögött az évezredes Niluskérdés rejtőzködik s Abesszínia a »Nilus kulcsa«, melynek sorsa hatással van az egész emberiség elkövetkező évtizedeinek sorsára.

Ez a könyv a világpolitika boszorkány kong hójába vezeti az olvasót. Gyanúsan rotyogó katlanáról leemeli a födőt. De csodálatos: ez a boszorkányüst olyan földön áll, amely a világon talán legvadabb, de mégis megejtően szép, leggazdagabb, de mégis meghatóan szegény. A világpolitika középpontjában álló, utolsó független afrikai ország csodálatos életét, meglepő szélsőségeit, tarka népéletét, sajátságos lelkivilágát vetíti az olvasó szeme elé ez a minden részében alapos, de mégis a regéiig izgalmasságdval megírt munka.

Abesszíniáról írni divat. Az olvasó pedig t ájék ozat tanul nézi a kéthetes »tanulmányutak« végtelen ellentmondásait. A szerző éveket töltött Abeszsziniában, nem pillanatfelvételeket készített róluk, hanem érdekes, színes és tanulságos kulturfilmet. Elolvasni ezt a könyvet annyi, mint vele utazni, vele élni, s vele lesni be egy különös világ különösségeibe és titkaiba.

A kitűnő munkát dr. Kőszegi Imre fordította és Juhász Vilmos látta el kultúrtörténeti függelékkel. A kötet most jelent meg az Athenaeum földrajzi sorozatában. Ára Ke 31.20. Kapható a SPITZER-féle könyvesboltban, Iíomár no—Komárom.

Megvételre

keresünk

jóállapotbanlevő

»siaMálul.

Cim a kiadóhivatalban.

fia pedig ugyanekkor csekkönyvecskét küldött neki, hogy megvalósíthassa régi álmát és elmehessen utazni.

Beulazta Nyugat-Európát és teljesen megifjodva, ifjúi lelkesedéssel készítette utinaplóját. Különösen a rajnai utazás bájolta el. Boldog volt, nagyon boldog és tanított tovább is a kereskedelmi iskolában. Közel nyolcvan éves volt, amikor e sorok írója beszélt neki egy illusztrált Heine-kiadásról,. Milyen ifjúi érdeklődéssel hallgatta. Később minden követ megmozgatott, hogy ezt a ritka gyűjteményes művészi kiadást megszerezhesse könyvtára számára. Ez a kis adat sokat mond Nemes Soma mentalitásáról.

... Aztán egyszerre csak jött a háború. A legkisebb fia, a gordonkás, a Jancsi is bevonult. Áldozatul esett. Halálát eltitkolták az öreg úr előtt. Sohasem tudta meg, de csakhamar ő is követte a halálba.

Ágyúdörgés, gépfegyverropogás között feküdt betegágyán Komárom ostroma idejében. Ágyúdőrgés, gépfegyverropogás között hunyta örök álomra szemét és mikor utolsó útjára kísérték, akkor is reszketett a föld, alig hallatszott a koporsójára hulló rögök gördülése, olyan nagy volt a gyilkoló gránátok, a shrajmelek okozta lárma.

így tért örök pihenőre a kultúra csendes munkása, »a tanítók mestere, a társadalom kimagasló munkása, a legnemesebb ember«, mint ahogyan a sírfelirat mondja.

Ott nyugszik mellette felesége is, a méltó hitves: Weiner Ida, aki hűséges, gondos, szerető élettársa volt.

Egy hálás tanítvány..

met nyelvű ben is. Mert tudnunk kell, az Eötvös József alapította Néptanítók Lapja hét (7) nyelven jelent meg (magyar, német, szlovák, román, ruszin, horvát és szerb nyelven).

Nemes (akkor még Neumann) Soma híre-neve értékes irodalmi működése révén csakhamar előnyösen ismertté lett az országban, úgyhogy mikor a komáromi polgárság többségének liberalizmusa megalkotta az ország első községi iskoláját 1869-ben, Nemes (akkor még Neumann) Somát a közs. iskolaszék, — melynek lelkes tagjai elsőrendű erőket toboroztak iskolájuk számára — meghívta a komáromi községi iskolához, melynek 1869-től 1904-ig, nyugalomba vonulásáig erős támasza volt.

Hogy tudott lelkesedni és lelkesíteni! Az ő osztályában nem voltak száraz tantárgyak, unalmas órák.

Ragyogó gyermekszemek csodálkoztak, amikor oly lelkesen tudta megértetni pl. a határozó igenevet. Az egész osztály átérezte, hogy amiál nagyobb boldogság nincs is a világon, mint felismerni a bővített mondatban a határozó igenevet. De még a panoráma ferde tükrének és lencséjének egymásra hatását is milyen nagyszerű volt megérteni! Avagy Teli Vilmos esete kit ne tüzelt volna fel! Hát még milyen pompás volt megtudni, hogy Szent Erzsébet élete tiszta tükör, melyben a keresztény nők mintaképét látjuk, avagy tanulni Szent Lászlóról, ki »vállal magasb mindeneknél«. És a vármegyék, melyeket néma térképen tudtak a gyermekek körülkeríteni! No, meg a remek fogalmazások, mikor a róka »felkapta az ízletes falatot és zsákmányával odább állított«! Hát még az a sok remek erkölcsi tanulság, mikor az