Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-09-21 / 76. szám

2. oldal. »KOMAROMI LAKOK« 1935. szeptember 21. lamkölcsön kiírására vonatkozóan, il­letve az erre irányuló javaslat tárgyá­ban. A szocialisták tudvalévőén‘2.5—3 milliárd államkölcsön kiírását köve­telik, amely államkölcsönből beruhá­zási munkálatok volnának eszközlen­­dők a munkanélküliség enyhítésére,. A pénzügyminiszter minden újabb ál­­lamkölcsönt a leghatározottabban elle­nez, Englis bankkormányzó i>edig csak a kamatláb leszállítása után javasolja az új államkölcsön kiírását. A kor­mánykörök ilyen értelmű állásfogla­lása után a szocialista pártoknak az új államkölcsön kiírására vonatkozó követelését a határozati javaslatba oly­képpen veszik föl. hogy felhívják a kormányt a munkanélküliség enyhíté­se és a beruházási munkák megindí­tása érdekében megfelelő pénzügyi mű­veletek megtételére. A tizenegyes bi­zottság nem javasolja az államköl­­csönt. Uj szlovák néppárt alakul, mely a kormányt fogja támogatni A Ceské Slovo esti kiadása érdekes szlovenszkói pártalakítási kísérletről számol be. A lap értesülése szerint a szlovák néppárt néhány volt vezetősé­gi tagja egy új kormánytámogató szlo­vák néppárt megalakítását tervezi. Az új pártalakulás mögött Juriga Márton, Gazik Márton dr. és Ravasz Viktor dr. állanak. Az új pártalapítók közül Ju­­rigát tudvalévőén 1929-ben zárták ki a szlovák néppártból, Gazik Márton dr. önként lépett ki a pártból, Ravasz Viktor dr.-t pedig a napokban szólítot­ta föl a párt, hogy mondjon le szená­­tori mandátumáról. Az új párt az aulonomista ellenzéki front megtöré­sére alakulna, szintén autonomisia púit lenne, azonban kormánytámogató alapon. Az új pártban azokat tömö­rítenék, akik nincsenek Hlinka szlo­vák néppártjának mai vezetésével megelégedve. A párt vezérkara a fent nevezett három férfiúból állana. — Áthelyezés. A postaigazgatóság Lubina József somorjai postafőnököt Pozsonyba helyezte át, helyébe Spo­­lacsny Jenőt nevezték ki. NEMES SOMA. 1835-1935 — Egy csendes centennárium. — Vasárnap a komáromi zsidó teme­tőben felállítanak egy sírkövet, me­lyen ezek az évszámok vannak: 1835-1919. Az évszám felett pedig ez a név áll: NEMES SOMA. Hálás tanítványai már régebben mozgalmat indítottak, gyűjtést kezde­ményeztek, hogy méltó emlék jelölje a tanítók egyik legnagyobbikának utolsó nyugvóhelyét. Éppen születésé­nek 1(K) éves fordulójára készültek el a gyűjtéssel. Ez az esztendő, a századik eszten­dő nem surranhat úgy el, hogy Ne­mes Soma volt tanítványai és tiszte­lői meg ne álljanak az élet rohanó árjában és ki ne kössenek a kegyelet szigetén, hogy az Ö emlékezetének adózhassanak. ... A mai Jókai- és a Széchenyi­­uIcát. összekötő épület, az államrend­őrség laktanyája volt egykor a közs. elemi leányiskola. Ha a Jókai-utcai kapun bemegyünk a virágos udvar­ra, jobbról egy nagy virágágyat lá­tunk, melynek dáliái, rózsafái és mus­kátli virágai az egykori tornaterem falánál sorakoznak. A fehérfürtös poligonunnnal befut­tatott oszlopos fülke egykor az iskola hangosjárású szivattyú kútját fogadta magába. E mellett balra volt a vá­rosi kölcsönkönvvtár helyisége, ahol Hittrich József, továbbá boldog emlé­kezetű Szijj János és Vidák Ferenc adogatták ki szerdán és szombaton délutánonként a kultúrát, a főképpen .Tókait egészen az ágyonrongyolódásig olvasó közönségnek. Mégis csak kormánybiztos kerül Komáromváros élére — Saját tudósítónktól. — — szeptember 20. A törvény azt mondja, hogy a váro­si (községi) tanács végzi az utalványo­zást az alsófokú önkormányzati tes­tületekben és ezt mellőzni nem le­het. Most a komáromi városházán más divatot léptetett életbe az or­szágos hivatal: mondjuk meg nyíl­tan, hogy ez minden törvényes kel­léket nélkülöz — mert minden leg­kisebb összeget a járási hivatal tudtá­val szabad csak kifizetni. Ez az új rend állítólag arra való, hogy a városházán megtanulják, hogy nem lehel az alapokat csak úgy szóbeli úton kölcsönvenni, vagy kölcsönadni és azt a háztartással összekeverni. Hogy ilyen mélypontra jutott ez a város, azt egészen és kizárólag mai vezetőségének számlájára kell írnunk. Idáig nem tudták, mi is legyen ez­zel a vezetőséggel. A községi válasz­tások kiírásától fáznak azok, akik a város vezetőségét a kezükben akarják látni. Sokan voltak és vannak, akik ebből a tisztán gazdasági kérdésből politikai kérdéseket szeretnének ki­parcellázni, hogy kisded pecsenyéjü­ket megsüssék a politika parázsa mel­lett. Ezek mindnyájan csalatkozni fognak, mert a döntés a három nyári hónapban megtörténhetett és az csak egy irányban képzelhető el: a kormánybiztos kinevezése út­ján, akinek néni szabad pártpoli­tikusnak lenni, hanem érdektelen embernek, akire a város összeku­szált gazdasági helyzetének ki­bogozása lesz bízva. Ez a hivatal nem tartozik a legkel­lemesebbek közé, mert a város az utóbbi években veszedelmesen csú­szott abban az irányban, hogy olyan feladatokat is meg akart oldani, me­lyek nem tartoznak a szorosan vett községi feladatok közé. Az első teen­dő a hitelezők érdekeinek biztosítása lesz és tartani lehet attól, hogy ez a mai súlyos gazdasági időkben a ma­gán érdekek nagy sérelmével fog járni. A hivatalnak azonban ebbe bele­nyúlni nem lehet. Ehhez egy ember­nek elszánt, erős akarata szükséges, Amarra feljebb, ahol a rabok zár­kái vannak, arra járt fel a kopott lép­csőkön mindennap a »Nemes úr«. A felső folyosó boltíves könyöklőjén a II. o. tanítónőjének, »Ilka néni«-nek (Ungerné Nemesszegi Ilona) szőke fe­je szokott kitekinteni. Mintha most is látnám fekete bár­sonyszalaggal körülvett fodros, fehér fisüjében, amint mosolyogva nézi az udvaron játszó gyermekeket. Cica fogott egeret. Meg is eszi, ha lehet dalolták a gyermekek és nótájuk fel­hallatszott a legtágasabb osztályba, az V.—VI. osztályba, mely Nemes Soma birodalma volt. Különös volt ez az osztály. Hatal­mas, kívülfülő zöld cserépkályha gub­basztott a sarokban. (A fűtőkemence a II. osztályéval közös előszobában volt és csodásán szép cserfaparazsán krumplit sütöttek az ebédre ottmara­dó távollakók.) Pompás, egyenletes meleget árasztott a téli zord napokon. Vele egy sorban emelkedtek a pa­dok. Valóban »emelkedtek«, amennyi­ben a két padsor között lépcsők ve­zetlek felfelé. A legutolsó pad állott a legmagasabban. Ebben a tribünsze­rű elhelyezésben a nyolcvan vagy ki­lencven főnyi tömeget pompásan át lehetett tekinteni. A padsorokkal szemközt hosszú zöld asztalok sorakoztak lócákkal. Tanítás alatt ott nem ült senki. Ám annál nagyobb élet nyüzsgött e tájon tanítás előtt. Ott trónoltak a »csoportvezetők« csoportjukkal fog­lalkozván. Mert a »Nemes úr« hatos­nyolcas csoportokba osztotta az osz­tályt. Minden csoportnak egy-egy ki­váló tanuló volt a csoportvezetője. Az győződött meg róla, óra előtt, hogy elkészültek-e a csoport tagjai nem pedig egy hivatalnak százféle szempontot mérlegelő igyekezete. Szó­val mi a hivatal adminisztrációját nemcsak azért perhorreszkáljuk, mi­vel nincsenek törvényes biztosítékai, hanem, mert kerékkötő és nélkü­lözi a szükséges gyorsaságot. A közsé­gi adminisztráció legyen gyors és bü­rokráciamentes: ez a kormánybiztos feladata. Az önkormányzat hívei va­gyunk, de be kell látnunk, hogy a mai helyzetből csak egy erős akarat Ilyenkor, nyár körül mégiscsak cl­vetődik néhány idegen Komáromba, néhány idegen, abból az értékes utazó­fajtából, akik felé oly nagy tárulkozás­­sal fordul Középeurópa. A Duna fő­­országútjáról a komáromi gyalogúira is le-lelép egy-egy kíváncsibb vándor körülnéz, aztán fut Pest, vagy Bécs felé. Mi ugyan nem mondhatjuk el magunkról, mint Sopron, hoc/;/ évi hetvenezer idegen fordul meg falaink között, még ezer sem, — pedig, amint egy-egy európaibb idegen megjegyezte, lehel­be a várost kamatoztatni idegenforga­lom szempontjából is, csak érteni kel­lene hozzá s vonzóvá tenni a várost messziről jöttek számára is, szükséges volna, hogy néhányan akadjanak, aldk kezükbe vennék az idegenforgalom in­tézését. A múlt héten egy drezdai városi fő­mérnök járt Komáromban s — kicsit piszkosnak találta a belvárosi s na­gyon piszkosnak a külvárost, azonkí­vül nem értette, hogy Komárom, ezzel az Istenáldott rengeteg vizével mért nem csinál nagyobi) propagandát, ide­genforgalmat magának. Hétfőn pedig két írországi férfi kötött ki Jókai városában. A katolikus kongresszusról Kővári/ Kálmán tolmácsolta s kalauzolta más­fél napra mifelénk őket lelkesen. A Zöld Erin két fia a múzeumban Írországot kedves becézőszóval Zöld Erinnek hívják, mert az egész ország színe, a tenger vizétől, a Golf-áram meleg lehelletétől szél) zöld. IIosszú­a leckéjükkel, jól mozognak-e a tér­képen, ügyesek-e a számolásban, tud­­nak-e elemezni és hibátlanul írni? Hogyan? Hát erről ilyen rövid idő alatt meg lehetett győződni? Rövid idő? Az ám! A »Nemes úr« már reggel hat (6) órakor olt volt az iskolában. Nyáron nyitva állottak az ablakok, behallatszott a szomszéd ház kertjéből a madarak csicsergése, télen égett a pctroleumlámpás, melegített a zöld cserépkályha és »zúgtanak bár fergetegek«, ropogott bár a hó a lá­bacskák alatt odakünt, a buzgó tanu­lók serege 6—8-ig szakadatlanul vo­nult az iskola felé. A rórátéra hívó harang szava őket is buzdította, siet­tek fel a lépcsőkön, a nagyszerű osz­tályba, ahol a »Nemes úr« meg a csoportvezetők már várták őket. Mert rettenetes sokat tudtak akkor a gyermekek! Nagy volt bennük az önállóság. Az önmunkásság elve a modern pedagógia jelszava. Nemes Soma már akkor gyakorolta. Olyan jó híre volt a komáromi közs. elemi iskolának, hogy a VI. osztályból fel­vételi vizsga nélkül át lehetett menni pl. a soproni evangélikus felsőbb le­ányiskola vagy a budapesti evangéli­kus polg. iskola III. osztályába. Pe­dig az evangélikus iskolák szigorú mértékkel mértek. És ezt a nagy tudományt úgyszól­ván észrevétlenül sajátították el. A »tanítás mesterének« szuggesztív ha­tása mellett bizonyára a szülei ház is hozzájárult az iskolát nagyrabe­­csülő szellemével a maga módján a jó eredmény eléréséhez, de az orosz­lánrész mégis csak Nemes Somáé volt, az ő lelkes, fáradhatatlan, erő­sen ambicionálni tudó tanítói egyé­niségéé. Ha megkérdezték volna akkor va­vezelheti ki a várost. Ezért nem saj­náljuk a hatáskörét lépten-nyomon túllépő — és ebben meg nem akadá­lyozott — tanácsol, sem a képvise­lőtestületet, melynek többsége itt marxistává akarja tenni a világot ma­gáról örökre kiállítva a bizonyítványt, hogy egy-egy fejlődő önkormányzatra a legnagyobb veszedelmet jelenti a szocialista gazdálkodás. A hibák itt vannak, most már csak okulni kell belőle az új rendnek. hosszú harc előzte meg Írország mai, látszólagos függetlenségét. Az ír köz­társaság ma a British Commonwealth. — a Brit államközösség — egyenes­jogú tagja s mivel az angoloknál sok furcsaság esik, így elkövetkezett az az érdekesség Írországban is, hogy van egy saját köztársasági elnöke, kü­lön ír pénze, külképviselete, de mégis uralkodik fölöttük György király. Nem nagyon szeretik. Jubileumára sem mentek el. Öntudatos írek s igen szim­patizálnak a magyarokkal. Kossuthot iskoláikban tanítják s példaképül hoz­zák fel. Két ír ember vetődött el Komárom­ba, hogy megnézze Jókai városát, meg­­ízlelje a monostori szőlőt, s gyönyör­ködjön a Dunában. Thomas Nagle, Cork városából, (ahol a polgármester éhségsztrájkot kezdett az ír közügy érdekében), valamint M. D. Bastible, mérnök, Cavan városá­ból, járt itt. A két középtermetű em­ber, — egyik szőke, másik fekete, — nevetve mondta: — Azt hiszik, hogy mi is öles an­golok vagyunk élénk vörös hajjal, mi, írek... Pedig dehogy... Nem akarlak hallani még így sem az angol közösségről. A múzeumban kalauzolgattuk őket, Jókait, Kossuthot jól ismerték, Rá­kócziról már nem tudlak semmit. Kossuth láttán felcsillant a szemük. — Hogy érzik magukat Középeuró­­pában? — Nagyszerűen. Minden érdekes a mi szemünknek. Mit nevet az ir ember ? — Mi volt a legmulatságosabb meg­figyelésük? lamelyik tanítványát, hogy hát a ta­nítótok mit csinál (5—8-ig, míg ti a csoportban dolgoztok, azt felelték vol­na: — Jön-megy. Kivesz a szekrényből valamit, meg visszateszi. Irkákat ja­vít. A tüziíecskendő, meg a szivattyús kút, meg a panoráma mintáit igazgat­ja, rendezgeti. — Azután meg ír. Egy nagy könyv­be sokat ír. Hogy mi volt az a nagy könyv, azt persze nem tudták megmondani. Az a nagy könyv szabályszerű nap­ló volt, melyet Nemes Soma tanítvá­nyairól vezetett. Pedagógiai napló volt a szó szoros értelmében. Napló, melybe beleírta minden egyes tanít­ványának a jelleme és lelkületc fölötti észrevételeit. Zsinórmértékül szolgált ez a napló a nevelés nagy munkájában. Ő szent komolysággal tette magáévá azt az elvet, hogy a tanító ne csak tanítson, hanem neveljen is. Nemcsak Komáromban vezetett naplót, hanem tanítói pályájának kez­detétől fogva. Ugyanis előbb a gyöngyösi, majd a vágújhelyi zsidó iskolában lanílott. Ezekben az iskolákban német volt a tanítási nyelv, de ö magyar szellemet vitt bele a németnyelvű tanításába. Minderről pontosan beszámol napló­jában. Észleletei »Tükörképek az is­kola életéből« címen megjelentek a Néptanítók Lapjában, melynek ala­pításától, 1868-tól kezdve szorgalmas munkatársa volt. Cikkeiben nemcsak az elméleti pedagógiát szolgálta, ha­nem elsőrendűek voltak gyakorlati ta­nításai is, főképpen a földrajz és ter­mészetrajz köréből. Dolgozatai nem­csak a Néptanítók Lapja magyar pél­dányaiban jelenlek meg, hanem ané­írországi látogatók Komáromban Min mulatott legjobban az ir ember Középeurópában ?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents