Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-09-07 / 72. szám
8 oldal. »KOMAROMI LAPOK< S*F«0«RoT %V- ‘ >'x y"l'I-^ Nagyon nehéz feladat vár Zólyomban a KFC-ra. 1935. szeptember 7. — Saját tudósítónktól. — A harmadik fordulóban verejtékkai kiharcolt első két pont után most újabb pontszerzésre indul a KFC. Ezúttal azonban idegenbe, még hozzá a forró zólyomi talajon kell megállnia a helyét. Mondanunk sem kell, hogy ez milyen nagy feladat elé állítja a KFC csapatát, különösen ha visszaemlékezünk a tavalyi mérkőzésre, amikor a jól összeszokott és bravúrosan szereplő csapat is simán l:0-ra kikapott Zólyomban. Most pedig, még csak bontogatja a szárnyait a KFC, még nem az az együttes, amely bravúrokra is képes lenne, főleg azért nem, mert a játékosai — amint az elmúlt vasárnap a bőrünkön és idegeinken is tapasztaltuk — nincsenek felkészülve a mérkőzés !)0 percének a végigküzdésére. Bíznunk kell abban, hogy az eheti tréningek és a vasárnapi mérkőzésből leszűrt tapasztalatok nagyobb testi és lelki erőt tudnak majd kipréselni a játékosokból és olyan eredményt ér— szeptember 6. nek el, amellyel az adott körülmények között elégedettek lehetünk majd. A csapat összeállítása valószínűleg nem lér el a múlthetitől, mert hiszen minden kísérletezés csak az eredményesség rovására menne. Ma különben nincs olyan játékosa a KFC- nek, akit nyugodt lelkiismerettel be lehelne állítani egy átmenetileg gyengébb formában levő, de a képességeiről ismert játékos helyébe. Zólyomba ez az együttes megy: Langsádl, — Virágú, Hadanich, — Weinlraub, Vitálos, Simon III, — Drózdy, Csukás, Kadlec, Sas, Gleisza (Kovács). Kisérő: Forgács intéző. A Zólyomi TK játékerejéről csak annyit, hogy a Füleki TC Füleken nehezen tudta legyőzni és hogy jelenleg a tabella harmadik helyén van — de jobb gólaráunyal az első helyen lehetne. A mérkőzést a nálunk még ismeretlen Dietz bíró vezeti Ruttkáról. Üzemben a II. osztály. — szeptember 6. A II. osztály holnap már teljes bajnoki fordulót fog lebonyolítani. A négy mérkőzésből kettő Komáromban kerül lejátszásra, a másik kettő pedig Bátorkeszin, illetve Nagymegyeren lesz. Komáromban vidéki csapatok vengeskednek. A KMTE ellenfele a Köbölkúti AC, a Dunavárosé pedig a Gutái SC. Az itthon küzdő csapatok most akarják megszerezni az első bajnoki pontokat, mert mint ismeretes, a KMTE Gúlán, a Dunaváros pedig Nagymegyeren szenvedett 3:l-es vereséget az elmúlt vasárnap. A hazai közönség előnyét tekintetbe véve reményük van a komáromi csapatoknak a győzelemre. Kérdés azonban, hogy ez az egy hét elegendő volt-e a felkészülésre. Mert az első fordulóban sem a KMTE. sem a Dunaváros nem árult el különösebb felkészültségei. Sőt., mindkét csapatban sok volt a hiba és a gyenge pont, ezzel szemben a Gúlái SC és a Köbölkúli AC máris teljesen együtt van. Jóslatunk: 1—2 gólos KMTE győzelem a Gútai SC ellen és döntetlen a Dunaváros- Köbölkúti AC mérkőzésen. Nehezebb feladat vár a vidéken játszó komáromi csapatokra:. A KFC linók Bálorkeszin a jó fizikumú ellenfelén kívül a fanatikus közönség ellen is kell küzdenie, de ha nem lesz nagyon elfogult, akkor a technikája révén több gólos győzelemhez is juthat. Az E. Rapid Nagymegyeren bizonyára mindent kiad magából, hogy megszerezze a két pontot, de ismerve az NSC saját otthonában megnyilvánuló küzdőképességét, egyáltalán nem látszik ez valószínűnek. A jövő héten tárgyalják a KFC—SK Zsilina mérkőzés ellen benyújtott óvást. — Saját tudósítónktól. — Ismeretes, hogy a KFC vezetősége óvást nyújtott be a KFC—SK Zsilina mérkőzés ellen és annak megsemmitését, illetve ujralejátszását kérte. Az óvásnak az szolgált alapul, hogy a vezető biró, Tárcái, a szabályos idő letelte előtt hét és fél perccel fújta le a mérkőzést, pontosan akkor, amikor a komáromi csatárok az ellenfél kapuja előtt voltak, tehát olyan helyzetben, hogy az SK Zsilina egygólos előnyét behozni, illetve kiegyenlíteni lehetőségük nyílott. A KFC bizik abban, hogy a diviziós bizottság százszázalékban neki ad igazat, mert ekkora és ilyen fajta birói tévedéssel nem lehet elzárni az egyesülettől a pontoknak a zöld gyepen való kiharcolását. (Hogy az utolsó percek mennyi befolyással lehetnek a mérkőzés kimenetére, arra elég csak egy példát felhoznunk : pünkösdkor az SK Rusj—Bratislava selejtező mérkőzésen a befejezés előtt két perccel még az ungvári csapat vezetett egy góllal, az utolsó két percben azonban az SK Bratislava két gólt rúgott. Ha a biró történetesen csak két perccel előbb fújja le a mécsesét, akkor az államligában ma nem a Bratislava, hanem az SK Rusj csapata venne részt.) A nagy érdeklődéssel várt óvási ügyet a jövő héten tárgyalja a diviziós bizottság. Közgazdaság X Ezidén is tízezer vagon jugoszláv búzát vásárolt Csehszlovákia. A Deutscher Nachrichtendienst jelentése szerint Jugoszlávia idei buzafölöslege meghaladja a 15 ezer vagont, ebből 6800 vagon az idei aratás fölöslege. Csehszlovákia a két ország között fennálló érvényes kereskedelmi szerződés értelmében ebben az évben is 10 ezer vagon búzát köteles átvenni Jugoszláviától. Az idei jugoszláv búza kitűnő minőségű, mert Jugoszláviában különféle tapasztalatok után ismét viszszatértek a tiszavidéki tájfajta búza termesztéséhez. X A burgonya irányára. Az ármegállapitó bizottság a következő árakat állapította meg az idei burgonyánál : szlovenszkói burgonya ab feladóállomás 80—90 korona, cseh- és morvaországi 80—110 korona, minősége szerint. A fehérbélü szlovenszkói burgonya irányára 70—80 korona métermázsánkint. Apró hirdetések. Könyvelő, magyar, német, szlovák levelező egész napi állást keres (vidékre is). Fizetési igény 400'— Kő. Ajánlatokat „Mellékjövedelem“ jeligére a kiadóba kérek. 266 Ciírom-u. 5. sz. ház szabad kézből eladó kedvező feltételek mellett. 267 259 é^ianindk megvételre kerestetnek. Cím a kiadóhivatalban, mmmmm — Működnek a betörők Érsekújvárod. Augusztus 25-re virradó éjjelen Kurzweil Emil érsekujvári téglagyáros irodájába betörők hatoltak be az előzőleg bezúzott ablakon át és onnan különféle tárgyakat, közel ezer korona értékben vittek magukkal. A csendőrség már másnap letartóztatta a tetteseket Tóth Vilmos, Budinszky György és Balázs József állandó lakásnélküli munkások személyében. Divhics műsor: Szombat: Pozsony: Füleki TC—Vas. Vasárnap: Zólyom: KFC—ZTK. Ruttka: SK. Zilina—FC Vrútky. Érsekújvár: Ligeti—ÉSE. Pöstyén: TTS—PFK. A divízió vasárnapi eredményei ÉSE SK Zsilina 4:3 (1:2). PFK—Ligeti 7:1 (2:0). FTC—ZTK 2:0 (2.0). Vas-TTS 0:0. Hangos Mozi Szerelem a cári udvarban Johann Strauss „Utolsó keringő“ cimii operettje. Petrovits Iván, Camilla Horn és Haimay Tibor. Az idény legnagyobb filmsikere. Szerelem a cári udvarban, Johann Strauss pazar kiállítású, ragyogó operettje a fővárosok filmszínházaiban az idény legnagyobb sikerét könyvelte el. A cári udvar pompája, fénye felolvad a Strauss muzsikában és szemnek, fülnek a legtökéletesebbet adja: a Szerelem a cári udvarban. A szereplők Petrovits Iván, Camilla Horn, Haimay Tibor, Susy Lanner, Hans Junkermann és Adele Sandrock mind méltók a csodálatos film nagyvonalúságához és egyformán kiveszik részüket a sikerből. A diadalmas Strauss operettet szombat és vasárnap mutatja be a Modern mozi. Szebb, ragyogóbb és nagyobb film nem létezik, mint Szerelem a cárt udvarban! A pótfilm újból Fox hangos híradó. A havasok ördöge Harry Piel Artisták (Cirkusz hercege) után minden Harry Piel film esemény számba megy. A havasok ördöge nagy kalandordrámában Harry Piel bravúros teljesítményt nyújt. Partnerei: Elga Brink. Hilde Hildebrandt és Anton Pointner kezeskednek arról, hogy A havasok ördöge a művészi igényeknek is megfelel. A nagyszerű slágerfilm hétfőn és kedden lesz a Modern mozi atrakciója Kubai szerelmi dal Lawrence Tibbet és Lupe Velez Az amerikai filmek sorában az elsők közé tartozik a Kubai szerelmi dal. W S. Van Dyke „Fehér árnyak“ rendezője alkotta az űj exotikus slágerképet. Kelet búja pompája és a haditengerészet szerepe a világháborúban jelentik a változatot, melyben megfér kaland, szerelem, harc, mámor és a nagyszerű amerikai filmet robbanó feszültséggel teliti. A szereplők: Lawrence Tibbett a világhírű énekes, a gyönyörű Lupe Velez tehetségük legjavát adják. A kubai szerelmi dal bemutatója szerda és csütörtökön filmeseménynek ígérkezik. A divízió állása a harmadik forduld után. Gól 5 O • -*—*-4 T“* /**1 09 Ol 03 O 'S *rj 09 VJ -,-+—< kJ o a ■n rrt 'S Z uj > W ívj < w a. 1. PFK 3 2 — 1 14:7 4 2. ÉSE 3 2 — 1 8:5 4 3. Zólyomi TK 3 2 — 1 5:4 4 4. Füleki TC 3 2 — 1 5:4 4 5. Zsolnai SK 3 2 — 1 7:6 4 6. TTS 3 1 1 1 3:2 3 7. FC Vrútky 3 1 — 2 4:6 2 8. Ligeti SC 3 1 — 2 5:10 2 9. KFC 3 1 — 2 2:5 2 10. Vas SK 3 0 1 2 3:7 1 alanti művek propaganda kiadásai, ameddig a készletem tart, leszállított árban kaphatók: Jókai: Aranyember Mind a három mű megrendelésénél vidékre bérmentes szállítás! . . . 25 — Kő Rákosi: Elnémult harangok 9‘— Ke Korhadt fakeresztek 9 — Kő Spitzer Sándor könyvesboltja Masaryk-ucca 29. sz i, z.