Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-09-07 / 72. szám

193j5 szeptember 7.

»KOMAROMI LAPOK«

9, oldal

[

ASSZONYOKNAK.

Valami

hogy a láb fából van.

Helytelen megoldás az, ha egy garnitúra közepére állítunk kihúzható asz-A konzohszerüen alkalmazott asztalt szívesen ajánljuk, mert a lakás jól

az ebédlőasztalról__

A kihúzható asztal drágább a rendesnél meghosszabbítása munkával jár, a vendégdeszkák előszcdése és beillesztése pedig sohasem megy egészen simán. Hol a leütött fal. hol a beésipetl ujjak vallják kárát a tulpraktikus megöldásnak.

Hogyan lehel a kérdési leegyszerűsíteni?

Olyan lakásokban, ahol mód és hely kínálkozik két kisebbfajta, teljesen azonos méretű aszta! elhelyezésére, a megoldás magától adódik: told össze a két asztalt, takard je egy térítővel és kész -a praktikus meghosszabbítás. Kél darab összetol I egyenként egy négyzetméter felületű asztal melleit nyolc-tiz személy kényelmesen elfér. Ha nincs alkalmas helyünk, vagy szükségünk a második asztalra, az összecsukható bridzsaszlal is nagyszerűen megteszi, csupán arra kell ügyelni, hogy szélességi és magassági méretek hajszálra egyezzenek. Fontos továbbá az asztallábak jó elhelyezése, illetőleg az, hogy az összetolásnál egymásmellé kerülő lábak ne zavarják a szerencsétlen vendéget, aldt éppen azzal akarunk megtisztelni, hogy középre ültetünk. Nincs kellemetlenebb érzés, mint amikor valaki az aszlalalaií egy kedves lábai sejt, — és nincs nagyobb csalódás, mint amikor kiderül,

Iáit és ezt használjuk ebédlőasztalként. Az ebédlőasztal magassági méreté olyan előírás, amelytől nem szabad eltérni, mert különben nem lehel kényelmesen étkezni rajta. Ez a magasság viszont alkalmatlan a manapság divatos és kényelmes alacsony karszékek és fotelok mellett.

Ha elhelyezhető a háziak mindennapi étkezését szolgáló megfelelő kis aszial és székek a hallban, a lakóebédlő szobánk garnitúrájához állítsunk egy alacsony dohányzóasztalt, — ez szép és jót használható — az ebédlőasztalt pedig készítsük megfelelő formában. Ezt az asztalt helyezzük az étkezési időn kívül a fal mellé, lapkájának fele a fal mellett lelóg, ha pedig ebédlőasztalként való használatára sor kerül, akkor az asztal megfelelő hülyére tolva, a hátsó lapot is vízszintesre emeljük és az így megszé lesi tett felületet középre toljuk. Napközben, a konzolszerüen alkalmazott asztalkára egy-két nipp vagy váza kerül, felette egy tükör vagy egy-két könyves virágváza jól hat. Az asztalban a tetszetősebb hatás kedvéért néhány fiókot is ellehet helyezni, általános azonban, hogy az ebédlőasztalban fióknak helye nincs, mert zavarja a melléülőt és súrolja térdeit. Az asztalfiók kiment a divatból, a modern asztal gyermektelen.

használható, praktikus es igen dekorativ bútordarabhoz jut vele.

Ha ezekkel a megoldásokkal sem tudjuk kiküszöbölni a kilmzóasztalt és igy annak alkalmazására mégis sor kerül, amikor is a hellyel takarékoskodni akarunk és a megnagyobbitásra szolgáló lapokat magában az asztalban akarjuk elhelyezni, a drága, csak külföldről beszerezhető kihuzószerkezetet az alábbi, egyszerű konstrukcióval helyettesíthetjük :

Az 1.10x0.90 m nagyságú asztalt az egyméteres oldalán kétfelé hozzuk ki, ezzel nyolcvan centiméterrel nagyobbílottuk meg. A további hosszabbításra szolgáljon még minden oldalon egyegy kifordítható lap, ami további nyolcvan centiméteres növekedést jelent. Ennek a tiz-lizenkétszemélyes asztalnak könnyű és egyszerű kezelhetősége mellett megvan az az előnye, hogy kézenfekvő megoldásnál fogva — előállítása igen olcsó.

A simára fényezett asztallap igen kényes jószág, könnyen felhólyagzik, viz és más folyadék vagy meleg edény még az asztalterítőn keresztül is igen csúnya és egykönnyen el nem távolítható nyomot hagy rajta. Ezért ajánlatos az asztallapot filccel, linóleummal. gumilappal vagy üveggel borítani.

Újabban egyre divatosabbak a fehér vagy színes opaküvegggcl fedett asztalok. Ezeket még íelteriténi sem szükséges, hiszen az angoloknál - - akik a® asztatterilésnek nagymesterei ősrégi, elegáns divat az asztalterítő nélküli terítés. És itt aztán igazi versenytársa az üveg a kényes tölgyfalapnak. mert legalább olyan szép és elegáns, mint az, higiéniában pedig az üveg mérföldeken jár a falap előtt. *

Persze ez igazán gusztusos és a vendégek tetszésére számitó ebédlőasztalnak a felsoroltakon lul vannak az igazán fontos kellékei.

S*ECEPT\

PONTY FRANCIA MÓDRA BURGONYAGOMBÓCOKKAL. Körülbelül 1 és fél kilós, megtisztított pontyot darabokra vágunk és besózva egy negyedóráig állni hagyjuk. Lábasban megpárolunk egy negyed fej vöröshagymát, anélkül, hogy megpirítanék, beleteszünk kevés kakukfüvet, két babérlevelet, egy citrom lereszelt héját és egy negyed narancsot, 8—10 szem borsot. Leöntjük háromnegyed liter vörösborral és egy negyedórahosszat erősen f orraljuk. Azután beletesszük a feldarabolt halat és tíz percig a tűzhely szélén főzzük, úgy, hogy nem engedjük forrni. A halat aztán meleg tálra rakjuk, a levet átszűrve és egyszer felforralva, ráöntjük.

Haragszik a kakas.

Kukorikú, jó reggelik A rossz kisláng már felkelt. Ha átmegy az udvaron,

Piros lesz a tarajom.

Kis csibéim összefogja, összefogja, nyomogatja, Nyomogatja, simogatja S úgg teszi le mindegyikét, Hogy megüti a kis begyét.

Két nap múlva elhullanak, Tyúkanyóim zokoghatnak ... llallod-e te csúnya kisláng, Máskép viselkedj már eztán! Ha nem hallgatsz az intésre, Felugróm a kerítésre, Kerítésről a szemednek, Könnyeid majd pereghetnek, Mert megcsípem füled, sztdut. A rossz kislány pórul járhat, Pórul járhat, aki rossz,

Aki könnyelműn gonosz, Kakasszívet szomorító, Kukorikú ... Kukorikú!...

Diótolvajok.

(Bantu-mese.)

A tigris nagyon gazdag volt és nanyon zsugori. Volt neki egy csodaszép kertje, pompás gyümölcsfákkal s a kert közepén egy hatalmas, gyönyörű diófa állott.

Mikor a dió érni kezdett, a tigris tudtára adta mindenkinek, hogy megöli azt, aki lopni mer a «Hójából.

Hallotta ezt a teknősbéka is. de. mint tudjátok, neki igen vastag bőre van s egyszerűen nem törődött vele. Hanem felkereste egy szép napon jóbarátját, a kutyát, s így szólt hozzá:

—.A napokban azt hallottam, hogy a tigris kertjében megérett már a dió. Nem volna kedved, odalátogatni egyik reggélen?

Hogyne, a kutya készségesen ráállotl az ajánlatra s másnap reggel elment a teknősbékáért, aki már szintén megmosakodott és fclöltözködöll s csak a táskáját vette magához, aztán elindult a kutyával a kert felé.

— Hallod! — szólalt meg útközben a teknősbéka — aztán nehogy eszedbe jusson kiabálni, ha véletlenül a fejedre pottyan egy dió! Akkor nyomban nyakunkon van a tigris.

— Ugyan, — tiltakozott a kutya ~ tvem vagyok én kisgyerek. Tudom, hogy füle van a tigrisnek. Csak nem képzeled, hogy bajba akarok tcerülni.

— Te nem is kerülnél bajba, —

válaszolta elgondolkozva a teknős, — mert elfutsz; de engem, a rövid lábaimmal nyomban utolér a tigris. Hát vigyázz kérlek és meg ne mukkanj.

Nem. nem, nyugodt lehetsz, — biztatta a kutya s amint megérkeztek, szorgalmasan szedni kezdték a diót. Félig volt már a táska, amikor egyszerre egy dió koppant a teknős hátán. A teknősbéka azonban mégsem mukkant.

Látod. — súgta később, — ki lehet bírni egy ilyen kis koppanást.

A kutya szótlanul szedte tovább a diót. de mikor nem sokkal utóbb az ő fején koppant egy szem dió, haragosan elvakkanlotta magát, kiejtette kezéből a félig teli táskát és hangos ugatással elfutott.

Jaj, a szegény teknősbéka leskélődött ám jobbra-balra. hova bújhatna a tigris elől, de hiába. Bebújt ugyan egy bokor alá s azt remélte, hogy a lombok majd eltakarják, de bizony a tigris már a másik percben előszedte a levelek közül és a vállán függő táskák egyikébe akarta dugni.

— Ó, ó, — sopánkodott a teknősbéka — csak nem akarsz abba a gyönyörű táskába tenni, nézd csak. milyen sáros vagyok, tönkretenném a táskádat...

— Ebben igazad van, — jegyezte meg a tigris és a másik ócska lsiskába telte a teknőst, aki csak ezt várta. Már az első pillanatban meglátta. hogy a táska sarka rossz, s ígv ő könnyűszerrel kicsúszhatik a megrongált bambuszfonatok között.

— Hopp — mondta megkönnyebbülten, amint szerencsésen a földre érkezett. Aztán megindult a kutya lakása félé. hogy alaposan megmondja a véleményét barátjának.

A tigris ezalatt feltett a tűzre egy nagy fazék vizet s az égjük fiát elküldte, hogy hívja meg a környékbeli állatokat ebédre, kitűnő teknősbéka (eressel várja őket. A szomszédok el is jöttek s amikor a víz felforrt, a tigris vatamennyiük je'enlé.ébcn ünnepélyesen kinyitotta a táskát. De miijén zavarban volt, amikor nem látta benne a teknőst! Át meg átkutatta a táskát, de hiába. Persze a vendégek egyrésze mosolygott, másrészük nyíltan kinevette a házigazdát s akadtuk, akiit azt mondták, bőgj' nem is reit abban a táskában semmi, a tigris csak bolonddá tartotta őket. így aztán lassan elszéledtek s a tigris megszégyenülten feküdt le a vackára.

A teknős és a kutya barátságát ez a dolog egy cseppet sem zavarta. Gyakran elbeszélgettek a tigrissel való kalandjukról s ilyenkor a kutya mindig »tapasztalatlanságot« meg első ijedtséget« emlegetett.

Ha ma potyogna a fejemre egy dió — mondta egj7szer — egy szót se szólnék, hanem csendben tűrném, mint te.

— Ha csakugyan így van, akkor szívesen megpróbálkoznám veled még egj7szer — felelte a teknős. — De csak. ha biztos vagy a dolgodban; mert most már semmiféle csel sem segít, ha a tigris körme közé kerülünk!

— Hát nem bízol bennem? — kérdezte a kútj a sértődötten, mire a teknős megsajnálta s másnap reggel ismét elment vele a tigris kertjébe.

Erre az alkalomra egy egészen nagy táskát kért a teknős kölcsön égjük szomszédjától, hogy minél több diót vihessenek haza. De alig szedtek néhány szemet, amikor egy dió koppant a kútja hátán.

— Vau, vau! — jajdult fel a kutya és teljes erejéből futni kezdett, a teknősbéka azonban meg sem moccanhatott. mert a tigris nyomban nyakoncsíplc. A kutya messziről látta a szerencsétlenséget és nagyon furdalta a lelkiismeret. Hazament tehát, leült a kertbe és azon gondolkozott, hogy segíthetne a bajon.

Addig gondolkozott, hogy ki is talált valamit. Kihurcolt a kamrából az udvarra egy nagy üveg mézel, azt kiöntötte és meghempergelt benne. Aztán felhasitolta a legszebblk toll párnáját és belehempergett a tollba. Olyan volt, mint valami ismeretlen szörnyeteg, amint a sok toll pitié megragadt a szőrében. Most még be ment az istállóba és leszedte a lovak szerszámjáról a csengőket. A sok csengőt magára akasztotta, aztán még cgj’ dobol és dobverőket kerített

így felkészülten lement a kis palákhoz, amelyik a tigris kertje végében folydogált. Ott leült és vári.

Nemsokára látta, hogy a tigris fiai közelednek egy nagy fazékkal. A tigris ugyanis most már jól vigyázott a teknős békára s egész idő alatt le nem vette róla a tekintetét, nehogy megszökhessek. Mikor aztán már gyülekezni kezd lek az újból meghívott szomszédok, akkor leküldté a fiáit a patakhoz vízért, hogy legjeu miben megfőznie a teknőst. Ö maga pedig továbbra sem mozdult a leknősbéka mellől.

A tigriskölykök azonban rémült kiáltozással tértek vissza a pataktól. Azt mesélték, hogy egy rettenetes szörny őrzi a patakot, a teste otyan, mint égj’ madáré, a hangja a kutyáéhoz hasonlít, de csenget és dobol és nem engedi őket a vízhez.

— Ostobaság! — dobogott a tigris és a fivérét küldte le, de az is nyomban visszajött és reszketett a rémülettől.

Erre az oroszlán ajánlkozott, hogy lemegy vízért: de bizony neki is égnek állt a sörénye, amikor hazaérkezett és a rettenetes vízparti szörnyeteget emlegette.

Az elefánt volt az utolsó, aki lement a patakhoz szerencsét próbálni. Mikor aztán ő is dühösen és víz nélkül érkezett vissza, nagjr lárma keletkezett körülötte.

Nézzétek, barátaim. — próbálta a tigris csittítani a vendégeit — eddig mind egyenként mentetek oda s a szörnjmek könnyű volt megijeszteni benneteket. De most együtt fogunk lemenni valamennyien s így majd csak sikerül elbánnunk vele!

Hosszas tanácskozás követte a tigris szavait. Végül az elefánt és az oroszlán ráálltak az ajánlatra, a többiek meg szegyeitek nemet mondani, megindult hát a menet. Elöl az elefánt, mögötte az oroszlán, utánuk a tigris, a farkas, a róka, legvégül a kis nyúl zárta be a menetet, mert félt egjredül maradni otthon.

Az ám! A teknősbéka csak azt várta, bőgj« az utolsó vendég is kitegye a lábát, nj'omban nekiindult ö is, — persze egészen másfelé. Gondolta ő egész idő alatt, hogy ezL a furcsa szörnyeleget az ő megmentésére küldte valaki. Igjr aztán nem is nagyon csodálkozott, mikor néhánj7 lépésnyire a háztól a kutya borult bűnbánó képpel a nyakába.

— Megbocsátasz, drága barátom? — kérdezte és a rajta ragadt mézzel egészen összekeutc a teknősbékát.

— Minthogy kiszabadítottál a bajból, már meg is bocsátottam. — felélte nagjüelküen a teknős béka — de diót lopni nem megj-ek veled többé.

Azzal karonfógták egymást és hazáidé indultak s nagyot nevették árra a gondolatra, hogj' milyen arcot csinál majd a tigris, ha hűlt hclj'él találja a teknősbékának.