Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)
1935-01-05 / 2. szám
1935. január 5. 3, oltót »KOMAROMI LAPOK« Mtkúleu békés «ah őz jó, ha az a aKtgstsabbrendíí kultúra jegyében iörféttfk. emelkedett szempontoktól veáséfetve. De, ha eltér ettől a vonaltól, iÉfeor visszasüllyed vidéki kezdetlegességébe s akkor nincs szükség rá. Sok-sok szeretetteljes simítás, biztatás, gondozás szükséges ahhoz, hogy a komáromi kulttirélet a maga v isszavisszaeső vidékiességéből végleg városivá emelkedjék. Elsősorban közönséget kell nevelnünk, hogy az mindig jobbat s jobbat kívánjon, de e kívánságok során ne hagyja el a rendező egyesületeket akkor, ha a imdezés pillanatnyilag nem a leg•,jobban sikerült. A túlságos lelkesedés, bírálás nélkül való elfogadása minden rendezésnek, más oldalról pétiig a smokkság, amely nem érzi, hogy ebben a sok kezdeményezésben, igyekezel ben egy kisebbségi kultúra vívja a maga harcát az érvényesülésért: .ez a két szélsőség ártalmas kultur-étetünkre. Lelkes, megértő s okosan birá 16 közönségre van szükség, amely bázisa, hátvédje a rendező egyesületeknek s amely áldoz is, hiszen mindvégig a magyar szóért folyik a kulin rés ata. Bizakodással néz ránk sok város Szlovenszkőn. Gélt, irányt adhatunk. Ebből azonban nem szabad elbizakodótla válnunk: az erők csak égy' bizonyos mértékig feszülhetnek s aztán vagy szakadnak, vagy nevetségességbe fúlnak... Emelkedett, céltudatos, szép kultúráiéi, kevesebb Amerikával s több belső tartalommal. ■S végül: nem minden »kullura«, artiil annak látunk .. Sokan vannak azonban, akik azt mondják- hogy sem Komáromban, sein másutt nem lehetne kulturélet reklám nélkül s hogy ez kell. szükséges, hogy ez már sok egyesületét mentett meg itt is, másutt is. Igaz, úgy vau. Állítom is, hogy kultúrához manapság reklám is kell. de ' nem szabad ezt túlhajtani a tiszta, belső, nemes kultúra rovására. Reklámot mellőzni nem lehet! Komárom azonban diktáljon a magas kultúrában is! * MÉRLEG-: Ha mérleget kívánunk csinálni kutturéletünkről, bízvást mondhatjuk, hogy szlovenszkói viszonylatban lendületes'volt életünk s ezzel a' lendülettel' bízvást mehetünk tovább előre a vonalon. Szeretnek remélni, hogy a komáromi' kulturális és társadalmi élet élé új táviatok nyílnak.' kz Üj esztendőben is . . . Áldózatkészség, felelősségvállalás!... Szomfaalhy Viktor. A mentő gondolat. Irta: Quidam. "* A városról van szó, melynek tudvalevőleg van egy-kétmillió adóssága és mint kimutatják, nyolcmillió követelése is polgárain, akik ingyen isszák a vizet. Így tehát a bevételek, ha nem is feneketlen, de lyukas hordóba folynak és kicsurognak belőle. Egyik városi tanácsur ebben az érdemes testületben a közelmúltban megragadta a szót és a zöid asztalon fel akarta állítani Kolumbus tojását, meg akart nyitni egy bőségesen buzgó bevételi forrást a város számára. A halál — úgymond — soha nem megy ki a divatból, valamint az sem, hogy az emberek temetkeznek. Ha erre rátapinthat a város, ebből megszámlálhatlan ezrek folynak be és ezek — éljünk a tanácsur finom marxi terminológiájával — most a papok zsebeibe vándorolnak. A város vegye áí a temetőket és változtassa azokat köztemetőkké. Így nagyon szép jövedelmi forrás nyílik meg számára, A kitűnő városi tanácsos ur eszejárására több szót ne vesztegessünk, hiszen egy lényegtelen dolgot felejtett ki: a telekkönyvet, melyben nem a város nevére vannak Írva ezek a temetők. Ugyanezzel a fáradsággal egy másik tanácsos ur azt is indítványozhatná, hogy a város foglalja le az összes lakások lakbérét és csak az adót hagyja meg a háztulajdonosoknak, ne panaszkodjanak, hogy nincsen joguk. Azonban itt is ugyanaz az akadály merül fel: a telekkönyv. Aki a tulajdont nem ismeri, vagy nem ismeri el, sűrűn eshetik ilyen optikai csalódásokba. A temető tehát előreláthatólag nem esik egyelőre a város bevételi objektumai közé, azonban a városi tanácsur még egyről feledkezett meg amikor kommunizálni akarta a temetőket, arról a csekélységről, hogy mindegyiknek van százezer korona körüli terhe is, már pedig a teher oda van varrva az ingatlanra és az velejár. Teherre pedig bizonyára nincs szüksége ezidőszerint a. városnak, mivelhogy elegendő van belőle a szegény fejének. Azért vesszük ezt tollhegyre, - mert a mai világban, árúikor a privátzsebeket oly sok felől csiklandozzák, vannak naiv emberek, akik még mindig azt hiszik, hogy az egyházak nagy vágyótokkal rendelkeznek, holott sajnos, ezeket is csiklandozzák jobbról és főleg balról. Az egyházak szegények, hiszen adókból tartják fenn magukat és intézményeiket. Ezek az adók is igen sokszor abba a kategóriába kerülnek, mint a város künnlevő nyolcmilliója, mely a valóságban sokkal kevesebbet ér. A városházi koponyatröszt azonban termelhetne ki magából jobb ideákat, amelyek a városra nézve hasznothajtók is lehetnének. Így például a kitünően jövedelmező központi műhelyt ki lehetne még fejleszteni, ez a költségvetések indokolása szerint jövedelmező forrás és nem Versorgungsanstalt. És lehetne még több üzemet csinálni negyvenórás munkahéttel és járulékaival. A részletmegoldások már nem miránk tartoznak, hanem az erélyes kitalálókra, a laikus tanácsurakra. Legjobb minőségű tekintsék meg, melyeket minden vételkényszer nélkül díjmentesen bemutatunk. Mindennemű elektro árut, csillárokat a legjutányosabb árban adunk. — Továbbá nickelezést Ml ■■■Ill III lllliHllBir1«■ ■ 1 —> és chrómozást vállalunk. Elektro — Radio TAU v Weisz JPA1 Komárno, Baross u. 5. Telefon 119. 420 — Adóügyi előadások Spielberger Béla, a komáromi könyvelési iroda vezetője közérdekű, adóügyi előadást tartót: Dunaszerdahelyen, az ottani járási ipartársulatban, nagyszámú érdeklődő előtt, akik ez előadás után felvilágosításokat is kértek. Komáromban is megismétlődik az előadás: január c-án, délelőtt féltizenegy órakor, a Grémium uj helyiségében, a Bafaházban, Komárom város, ahol nem szeretnek fürdeni. Valami a városi gőzfürdőről, amelyet bérbe adtak. Saját tudósítónktól — január 4. A város egyik legrosszabb üzleti vállalkozása volt a gőzfürdő, amely valamikor egész héten át nyitva volt, majd aztán a közönség közönye miatt csak a hét második felében nyitották ki, de igy se tömörültek a fürdőzők és a hét harmadfél napjára redukálták a fürdői szolgálatot. De igy se ment, mig végre találkozott egy vállalkozó szellemű komáromi polgár, Széles Gergely személyében, aki bérbevette a városi gőzfürdőt és amennyire az idő rövidsége engedte, rendbeszedte a fürdőt és várta a remélhető nagyobb forgalmat. Ez azonban elmaradt. Komárom város, ahol pedig a fürdőszobás lakások száma nem valami nagy, napról-napra jobban kiállítja magáról a szegénységi bizonyítványt, hogy a lakosai nem szeretnek fürdeni, pedig ezt most annál inkább könnyebben megtehetik, mert a bérlő tetemesen leszállította a fürdő árakat. Eddig azzal ütötte el legtöbb ember a fürdést, hogy nagyon magasak az árak. Ezzel a kifogással most már nem lehet élni. Kitűnő masszírozó is áll a közönség rendelkezésere a fürdőben, de a közönség csak nem akar megindulni. A közönség iszonyodik attől az elemi követelménytől, hogy hetenkint legalább egyszer fürödni kell. Az iskolákban, az egészségtan óra alatt már bele kell nevelni a gyerekekbe a fürdés követelményeit és meg kell velük értetni, hogy otthon a nagyokat is jó lesz nógatni, hogy fürödjenek télen is. Pedig, ha neki lendülne a fürdő, a bérlő áldozatokat is hozna. Tervezi a szárazlégkamra felállítását, amelynek eddigi hiányát nagyon is érezzük. Szénsavas fürdőt’ is létesítene, ha az érdeklődés növekednék. A közönség jól fölfogott érdeke tehát, hogy karoljuk föl jobban a gőzfürdőt, mert különben nem igen hinnők, hogy sokáig nyitva marad a fürdő a mostani érdeklődés mellett. A nagyobb érdeklődés nemcsak a beszüntetés veszélyét háritja el, hanem a fürdő fejlesztését elősegítené. Olcsó dijak mellett a tanuló ifjúság tömegesen is használhatná a fürdőt, természetesen megfelelő felügyelet mellett. jelszó legyen tehát, hogy minél többen és minél többször használjuk a városi gőzfürdőt. (fi/.) biztosan nem. A Feszty-körkép sent, amelyikkel csak bajuk van s' amelyikre kitűzték az árverést. Azt hiszem, a képei szárnyán jóit ki a klastromból. Az emlékek bírták arra, hogy' elhagyja biztos rejtekhelyét és újra fölvegye a harcot. Jókai iránt élő határtalan hódolata, a mese után futó lelke csalta őt elő, hogy a világ elé tárja roppant háláját, .amelyet a nagypapa iránt érez. Fekete-fehér színekben megörökítette azokat a komáromi> fűzfákat, * utakat, romokat és sáncokat, ahol Jókai Mór merengett, aliol sétált; pipázott, nézte az alkonyt, ahol a Héíköznapok-al írta, ahol üldögélt és a gomolygó eget fürkészte, mikor vihar fenyegette a tájat a Duna felől Unoka nem rendezett még szebb kultuszt, mint ő, ezeken a vásznakon. Szentek és viráglalan fűzfák . Az egész anyag nem sok. kél részre oszlik, szentekre és Jókai fűzfáira. Azt hiszem, lizőzi Szent Teréz az ideálja, a főváros ezt vette meg tőle, a Rezső-téri templom számára, de még nem fizette ki. Miéri teszi ezt a főváros a Jókai unokájával'?... A Feszty-körképet is olt , hagyja pusztulni a főváros a körhinták' é-s bohócok körében. Masa ezt nem tudja megmenteni, Másá egy más világban él, látszik a szentjei szemén, hogy magasztos fényességet látnak s nem törődnek magukkal. A művészet és a Ilit -az ő kél világa, vagy talán egy is ez a keltő s a Masa kettős élete a valóságban láthatatlanul ölelkezik. Egyik szent asszonya fekete keresztet tart, hála mögött bezárul a világ, a: cella falával, csak a sötét kereszt hasít széles utal magának az emberek közt. Krisztus-feje mintha rettenetes- szánakozással hunyná le szernél. Kámzsás svesztere mögött, a lesiinílolt haj nyugalma mögött borong a táj, szürkék a fák, csendre int a tó. Van egy szent nője, akinek szögletes a homloka, • mintha a fájdalom és a részvét tolná ki a csontokat a helyükből s a homlok dúlt boltíve alatt a szenvedés mennydörögne végig. Gsak a melegséggel csordultig teli szürke szemek simogatják végig az eléje járuló halandót. Nincs időm, hogy összefoglaljam a szentek e passzív és lemondó gyülekezetének hangulatát, mert a fűzfái vonzanak. A magyar tragédiát is egy magányos komáromi fűzfával illusztrálja. Roppant ég alatt dűl oldalra ez a tépett csonk, a puszta körötte liatárlalan, ágak helyeit vékony veszszők sírnak rajta a vágtató szélben. Ahová nézek, mindenütt .lókai fűzfái lobognak, egyiken sincs se virág, se levél. Mit akart az unoka jelezni ezekkel a megkopasztott fákkal? Az egyik óriás vén fa sziklába kapaszkodik, odva egész szükséglakás, premier plánban látni a testén nőtt moszatokat, mint az öreg bőr szőreit. A másik képen a fűzfák a Getsemánikert komor erdejévé sereglenek öszsze, sötét rengetegbe lát be a szem, tócsák csillognak a talajon. Fantasztikus ' őserdő ez, az ősvadon fölött valahol messze a nap ragyog ugyan, de ide be a rengetegbe sugár se jut. A tavak tükrében a fűzfák megnőnek, óriási kaktuszokhoz hasonlítanak, szőrcsuhában állnak a világ elé. A falusi házak közé is torzó fák sorakóznak, úgy nőnek, mintha csonka rózsák lennének. A cserjéken és bozótokon is árva gallyak igyekeznek fölfelé, a nap, a fény és az élet irányába s még' a komáromi földvár sáncain a fű is megnyúlik, hogy elérje a napot. Eléd kerülnek a kopott . vársánc omladékai, a vastag törések, kazamaták páncéljai és a ferdére hanyatló nagy kövek, amelyek majd lezuhannak a várfalról s mindenütt sóhajtozik a mult, a zord helyszín lomtárában, az épúletroncsok hóna alatt sápadt virágokul vélsz felfedezni, pedig tévedsz, nincs ott virág s az elhagyóit tájék fölött még a felhők is csak átutazóban csinálnak némi idegenforgalmai. Ok ragyognak, a fellegek, őket súrolja a nap. A Jókai udvarai, sáncai, romantikus lovagvárai ilyen elhanyagoltak ma s ezeket á sivár gerendákat és bástyákat öltöztette ő fel annyi fényes mesébe?... Az unoka az egész komáromi tájon, ahol a nagypapája álmodott, semmiféle életet nem talált, nagy nehezen bukkan rá az ember három sovány kacsára, amint fürdenek a fekete tóban. Az ágyúrések szeme, is -sötéten néz bele a jelenbe. A gácsér éppen hápog. Egyetlen kapuboltozatot főút körül lpnccsal. és futórózsával: a ház vasalt ajtaját és homlokzatát, ahol Jókai született, még rá is írta, hogy: Ili: született Jókai Mór, 18215 1841. A nehéz ajtó, a zsalu,“ az ágak mosolyognak. Odébb már fergeteg nyargal a pusztán, tördeli a fűzfákat, Aztán látunk keskeny gyalogösvényt, vasúti törmelékek közt. A gyalogúi akkor. is megvolt, mikor Jókai ott élt. A telegráfpóznák egyetlen drótjáról zokog a vidéki, szegényes berendezés. Egy nyomortanya a boltívek szelíd kanyarulatával jelzi, hogy valaha palota ékeskedett ott e helyen! És sokáig elálldogál az ember Jókai udvara előtt, a háztetőn süpped a nád, az eresz dereka meghajlik, nem bírja inár sokáig az élet terhét. A kiállításon nagyon sokan tolonglak a teremben, mind kiváncsi volt Jókai gyerekkori fűzfáira. És a tájék megmenléséért valamennyien hálásan néztek Masa felé, aki szerényen, szótlanul és el-elbújva védekezett a gratulációk ellen.
