Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)
1935-02-02 / 10. szám
2 oldal »KOMAROMI LAPOK« 1 935. február 2, kiszabni. A kormányrendelet 25. §-ál akként módosít ják, hogy jogot adnak a Gabonatársaságnak arra, hogy az értékesítési folyamatba bevonja azokat a gazdákat is, akik a Gabonatársaságnak gabonát adnak el. A cseh néppárt választási ígéretnek tartja az agrároknak a hányák államosítására vonatkozó programját. Micsura lapja, a Lúd. Politika írja a kővetkezőket: Az államnak nincs pénze a bányák megváltási árának kifizetésére és nincs üzemi tőkéje sem. Vagy talán olyan kitűnő munkaadó az állam? Bizonyára okosabb dolog a bányákat magánkézben hagykii s a tulajdonosokat kötelezni bizonyos intézkedések betartására a munkásság érdekében s a természeti kulcsok védelme érdekében. Hogy az állami üzemek milyen tervszerűen gazdálkodnak, azt egyes szlovenszkói famegmunkáló üzemeknek az állami erdőigazgatóságok elleni panasza mutatja: mig az állami erdőkben a fa rothad, addig a fafeldolgozó üzemek nem tudják azt megkapni elfogadható áron. Ezért az ilyenfajta választási ígéreteket és szólamokat nagyon óvatosan kell fogadni Nansen-utlevél Genfböl jelentik: December folyamán több mint 37.000 Nansen-utlevél érkezett meg. újítás céljából a Népszövetség titkári hivatalához. Ez év őszén bejárta az egész világsajtót az a hír, hogy a csehszlováklengyel határon feltartóztattak egy embert, aki — mivel egyik állam sem ismerte el saját alattvalójának — tíz napig egy ország választó folyó hídja közepén volt kénytelen tartózkodni, a Jóisten szabad ege alatt. Taian továbbra is ottmaraun.nou. volna a szerencsétlen hontalan, ha közben nem érkezett volna meg Géniből — az Emberi Jogok Ligája párisi központjának intervenciójára — az a Nansen-utlevél, amely népszövetségi Utazás Jókaival. Irta özv. Feszty Arpádné. Oly rég volt mindaz, amiről beszélek. Ötven éve. Fiatal lány voltam. Azóta annyi esemény történt körülöttem és velem. Az emlékek homályosak, egy-egy dolog ugyan még teljesen világosan, tisztán él bennem, ide a lánc másik szeme már hiányzik. Nem tudom folyamatosan elbeszélni Jókai szlovenszkói útját, csak itt-ott egy-egy képet ragadok meg, amire még határozottan emlékszem. Pozsonyt magát jól ismerem. 1915- ben, uram halála után három hónapot töltöttem Masával Vaskutacskán. Nagyon, nagyon szerettük Pozsonyt s ott, hegyeinek őszi arany erdejében kezdtük lelki egyensúlyunkat újból megtalálni. De most behunyom a szemem, elzsibbasztom a lelkem, próbálom gyermeknek érezni magam s újból azon a szemüvegen át nézni Pozsonyt, mint akkor. Mert a Pozsony szó nekem egy egész különös, mysthikus világot jelentett. Pozsony és Komárom. Erről a két városról beszélt örökké Papa. Komáromot ismertem, de Pozsonyt nem, s ezáltal még bűbájosabb, még kívánatosabb lett. Valami olyan csodavárosnak képzeltem, ahol minden más, minden színesebb, minden érdekesebb, mint másutt, mert műiden utcáját, házát, emberét, típusát, Papa fantáziáján át ismertem meg. Órákat tudott mesélni gyerekélményeiről. Ismertem akkor így, meséből minden tanárát, osztálytársát, tudtam ininden gyerekcsinyjüket. Ö ugyan csak messziről figyelt mindent, nem vegyült játékaikba. Mindig magános .gyerek volt, aki csak a hasonló sze,lid pajtásokkal, különösen leányokkal szeretett együtt lenni. Ilyenek voltak a Zsigmondy-gyerekek, akiknél lakott. (T. i. az akkori szokás, szerint, mint cseregyereket vitték Pozsonyba Zsigmondy Sámuel professzorhoz. polgárjogot adományozott a hidonrekedt vándornak és megnyitotta előtte az addig lezárt országhatárokat. Az ilyen Nansen-utleveleket eddig ötvenkét állam ismerte el hivatalos utibizonylatoknak és több mint háromszázezer ember használja. Száműzött cári katonatisztek. menekült olasz szocialisták, elkergetett szultánok sarjadékai és a III. Birodalom által kitagadott írók: mind-mind ezekkel a népszövetségi útlevelekkel bolyonganak, amelyeken nem látható semmiféle címer és semmiféle pajzs, hanem csak egy csontos, markáns férfi arcképe. * A világ közvéleménye Nanseul csupán mint sarkutazót ismerte. Nem érdektelen tehát felvetni a kérdést, mikor és hogyan lett a még felfedezetlen jégvidékek bátor kutatójából a már feltárt tájak hontalanéinak hős védelmezője? Az átváltozás« története igen egyszerű. Azokban az évtizedekben, amikor Nansen a sarkvidéken járt, Európában béke és nyugalom uralkodott s úgy látszott, hogy a szociális problémákat is sikerül súlyosabb megrázkódtatások nélkül elintézni. De azután jött a világháború. A világháború nyomában pedig jöttek a járványok és az ínségek. Nansen, aki sokat tűrt és sokat koplalt felfedezőútján, tudta, hogy mit jelent éhezni. Sőt átérezte azt is, hogy — mig ő legalább céllal éhezett — a háborúzó milliók céltalanul éheztek. Nagy feltűnést keltett mindenfelé, amikor 1919 tavaszán Nansen levelet írt az antant legfőbb szervének, a Négyek tanácsának tagjaihoz az éhező oroszok érdekében. Wilson szívesen segített volna az éhínségtől százezerszámra elhulló orosz muzsikokon, de a Négyek Tanácsának másik három tagja nem érzett semmi részvétet a hűtlen szövetséges, a különbékét kötött szovjet iránt. Nansen a kudarc után sem vesztette el a kedvét és két évvel később már újabb akciót indított, amelynek során Hoover segítségével — sikerült is szeretetcsomagokat és gyógyszereket juttatni az orosz ínségeseknek. Az ő nevéhez fűződik a magyar hadifoglyok hazahozatala is. Néhány hónappal a fegyverszüneti szerződések megkötése után Nansen, mint a keletkező német szót tanulni.) Kedves, áldott emberek leheltek. Tőlük nem félt az érzékeny lelkű Móricka. Különben is ismerte már őket Komáromból. Ugyanis Károly bátyja s Eszter nénje már évek óta náluk voltak s ínost ő csak a helyükbe lépett. A Zsigmondy-családdal aztán anynyira megmaradt a barátság, hogy még ötven év múlva is sokszor találkoztak, mesélgettek a régi időkről, Papa s Zsigmondy Vilmos, a híres bányamérnök. (Papa volt egyike az első embereknek, akiknek bemutatta eredményes primfúrását. Én is jelen voltam. Nagy percek voltak, emlékszem.) Szóval, második otthont talált Pozsonyban, a Szél utcai Zsigmondyportán, s bár ritkán mozdult ki a puha fészekből, mégis eleget látott ahhoz, hogy kötelekre való, feldolgozandó anyagot raktározhasson el a lelkében. Az ódon országház, a még akkor uralkodó főnemesi családok, a léha Kárpáthy Abellinók, a tubákszin kabátos Pressburgi Burgerek stb. stb. Még a »Mire megvénülünk«-nek is maradt valami: a pékek oly remek megírása. Emlékszem, milyen boldog visszaemlékezéssel mesélte, hogy lopódzott be a leghíresebb pék vele egy osztályba járó fiának segítségével reggel öt órakor a sütőpincébe, hogy végig nézze a munkát. Még tudta is azokat a kedves, tréfás, félig német, félig magyar nótákat, verseket, amiket taktusra énekeltek a vidám péklegények munkaközben. Egész különös .világ volt ez, ami természetes, hogy izgatta a Mórickában még öntudatlan írót. A sok kincs között, amit magával hozott, legdrágább a fülemülék iránti nagy szérctete. Szentül hiszem, hogy azt is onnan hozta. U. i. a liget, ahol .annyi szép órát töltött a természetet búvó, kutató gyerek, tele volt még Népszövetség megbízottja. Moszkvába utazott és ott felkereste Csicserin népbiztost A szovjet külügyeinek a vezetője azt követelte, hogy a hadifoglyok hazabocsájtását célzó tárgyalásokhoz szerezze meg az összes államok megbízását... Hat hónapig tartott, amig a szükséges iratok megérkeztek. E hat hónap alatt Nansen Moszkvában maradt és mindent előkészített. A hetedik hónap elején pedig tizennégy hajó és többszáz vonal vitte Szibériából és másfelől a határ felé a tizenkét nemzet háromszázezer boldog, szabaduló fiát. ❖ A következő évben Nansen újabb feladatokat talált a maga számára. Az ő kezdeményezésére történt meg egymillió görög és török menekült kicserélése és az ő közbenlépésére helyezett biztonságba a Népszövetség háromszázezer örményt. A háború alatt lés a háború után túlnyomórészben lemészárolt örmények megmaradotlainak érdekében alapította« egyébkénly a Nansen-utlevelet, amely később szabad mozgást biztosított szinte az egész világ politikai menekültjeinek. 1914-ig Nansen a sarkvidéken töltötte legszebb napjait. De 1914-tol kezdve egészen haláláig úgy érezte, hogy menjenek mások a jegesmedvék — február 1. Az anyagárak általános csökkenésével, a fizetések és munkabérek leszállításával magától értetődő dolog lenne, hogy a villanyárak is csökkenjenek, mert hisz enélkül egy elviselhetetlen és indokolatlan túlterhelést kellene viselni a villanyfogyasztónak. A múlt évtavaszán a komáromi, érsekujvári, ógyallai és párkányi járás kiküldöttei az általuk képviseltek nevében eljártak a délszlovenszkói villanyművek komáromi igazgatóságánál és kérték az áramárak leszállítását. Hosszú huza-vona után az áram egységárát 20 fillérrel szállították le, ami azonban nem áll arányban az általános árcsökkenéssel. Ez az elintézés az érdekelteket természetesen nem elégítette ki, a nyitrai ipartársulat kezdeményezésére ismét akkor azoknak a bizonyos fülemüléknek utódaival, melyeket Mária Terézia kedvéért messze Erdélyből, az alvinci erdőkből hozattak ide, drága pénzért. (N. b. egy éjszaka miatt történt mindez, amit az asszonykirály a várkastélyban töltött. Ez aztán a magyar vendégszeretet!) Ilyen aláfűtéssel természetes, hogy nekem, mint 9—10 éves gyereknek (már akkor olvastam Papa regényeit) a Magyar nábob volt kedvenc könyvem. S még természetesebb olyan magános, melancholikus gyereknél: Fány és Vilma kedvenc hősnőim. Babáimat is róluk neveztem el. Különösen az »Iris és Amaranthe« párbeszédért rajongtam s 3—1 esztendőn keresztül tavasztól őszig nap-nap után kézenfogva végig vezettem »Fannyt« és »Rudolfot« (akit rendesen egy cica helyettesített, mert fiú babám nem volt) és deklamáltam helyettük könynyekkel szememben, szóról-szórá a híres párbeszédet, ami felelt azt hiszem, nálamnál okosabb bakfisok is megitatták már az egereket. Fantáziámat az még jobban izgatta, hogy Fanny tényleg élt. Papa mesélte, milyen szép, milyen bájos. Azt hiszem, szívesen rögtön meghaltam volna, csak egyszer megérinthessem a kezét. Mennyire intenziven éltek a múlt századbeli fiatal lányok lelkében a Jókai-hősnők és hősök! Hát még bennem, aki láttam a születésüket! Mint tenger habjaiból Vénus, úgy kapott életet bűbájos kék szemeiben egy-egy édes nőalakja. Mikor reggel sétált, vagy délben, asztalnál szemben ülve láttam (hisz örökké a szemét figyeltem), hogy nagyon ellágyul tan, melegen, még tisztábban, szebben néz, mint rendesen, akkor már boldogan kacagott a lelkem ; tudtam, megint született egy , Fanny hoz hasonló édes, szép barátnőm. és a fókák közé, mert neki dolga akadt az emberek között. Nansen, aki sítalpakon járta be Grönland ismeretlen hómezőit és a kutyák által vonszolt szánon elsőnek jutott el a jégmezőktől határolt Északi sark közelébe, élete végeidé belátta, hogy nincs értelme újabb ismeretlen területek felfedezésének, újabb lakatlan vidékek feltárásának, hiszen a régi területeken és a régi vidékeken sincs még békés otthonuk az embereknek. Ennek a felismerésnek az alapján nem kelt többé útra a hó és jég birodalma felé, nem igyekezett lakatlan vidékeken sátrat verni, hanem minden erejét arra fordította, hogy a már lakott területeken szebb és jobb életet teremtsen. A biztoskezű medvevadászból a béketörekvések Nobel-díjas előharoosa lett. A hónapokig tartó grönlandi éjszakák egykori vándora fanatikus küzdelmet indított a sötétedő világ nagyobb világosságáért. Ezt a világosságot. amelyre azóta is hiába várnak a világ népei, nem láthatta meg, de halála után is ill maradtak és »megállj !«-t intenek a fokozódó barbárságnak a Nansen-uHevetek apró lámpásai, amelyek arra figyelmeztetik a Hatalmasokat. hogy a Hontalanok is emberek. akcióba léptek. Először Nyitrán, majd Érsekújváron tartottak az ügyben megbeszélést és elhatározták, hogy ismételten kérni fogják a villanyáraknak tetemes, a viszonyoknak megfelelő leszállítását és amennyiben a délszlovenszkói villanyművek kitérnek a kielégítő megoldás elől, úgy megszervezik a villamos sztrájkot. A mozgalomba bekapcsolódtak a nyitrai, komáromi, érsekujvári, párkányi és ógyallai ipartársulatok és nagyon sok község már előre, minden felhívás nélkül bejelentette csatlakozását. Az elmúlt napokban a nevezett ipartársulatok kiküldöttei a komáromi ipartársulat helyiségében gyűltek össze, ahol újólag megbeszélték a teendőket és felkeresték a villanyművek igazgatóját kívánságaik előadása végett. Hosz-Nekem nem volt más játszótársam, csak a macskák, s Jókai-hősnők. A macskákat előbb említem, mert őket még a hősnőimnél is jobban szerettem, de ezt megbocsájtotta Papa, aki éppen olyan állatbolond volt, mint én. Ez nálunk családi betegség, ami sok örömet, de sok szenvedést is okoz. Szenvedéseket, amiket a nemállatbarátok meg se tudnak érteni. * No, de térjünk végre rá arra a bizonyos szlovenszkói útra. Jókai sohsevolt szenvedélyes utazó. Sőt. L’art pour l’art sohse utaztak se ő, se a felesége. Csak akkor határozták el magukat, ha nagyon muszáj volt. Rendesen (mint ez esetben is) tanulmány céljából valamelyik regényéhez, — vagy mama vendégszerepléseinek alkalmából. Hogy mennyire nem volt igazi utazó, abból látszott legjobban, hogy ő, a galamb szelíd lelkű ember, aki sohsem haragudott, sohsem idegeskedett, valóságos türelmetlen oroszlánná vált úton. Olyan úti lámpalázt még életemben nem láttam. Teljes egy órával indulás előtt kinn kellett lennünk, s ha nem akartunk, dühröhamot kapott. (Érdekes volt az ellentét közte és az uram között. Árpád, aki viszont az élet minden más vonatkozásában oroszlán volt, úton vált galambbá. Mindig féltem tőle, csak a vasúti coupéban nem! Mintha a füstszag, a vasút ringása elzsibbasztották volna az idegeit.) Szóval a szlovenszkói útat nagy lelkitusa után két könyvének megírása előtt határozta el. »Lőcsei fehérasszony« és »Rákóczy fiai«. Nem sejtette, hogy még két könyvre való témával meggazdagodva fog hazatérni. Úti készülődéseiről, clubban, parlamentben sókat beszélt; többen ked■ vet kaptak elkísérni, úgy, hogy valóságos biedermayer-romantikus társasutazás lett belőle.. , ; ' Villany sztrájk készül Délsziovenszkón.
