Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)

1935-06-22 / 50. szám

2. oldal.

1935. junius 22.

»KOMÁROMI LAPOK«

félhat órakor újból megnyitott ülésen nyitották meg.

Képviselőink és szenátoraink a törvényhozói testületek bizottságaiban.

A képviselőház és a szenátus megválasztotta a különböző bizottságokat. A képviselőházi bizottságok közül az alkotmányjogi bizottságban szövetkezett pártjaink részéről Holota János dr.-t, a költségvetési bizottságba Szent- Ivány Józsefet, a kezdeményező bizottságba Peírdsek Antalt, a mentelmi bizottságba szintén Holota János dr. képviselőt választották be.

A szenátus bizottságai közül a költségvetési bizottságba Pajor Miklós dr. s a mentelmi bizottságba Turchdnyi Imre dr. szenátorokat választották be. A kezdeményező bizottságba a szövetkezett magyar pártok a német keresztényszocialistákkal szövetkezve Hilgenreiner szenátort küldték ki.

A felhatalmazási törvény meghosszabbítása.

A kormány a képviselőház szerdai ülésén beterjesztette azt a törvényjavaslatot, amellyel a felhatalmazási törvény érvényességét 1936. június 30-ig meghosszabbítják. Egyidejűén kiterjesztik a rendőri igazgatás és a rendőri szolgálat megszervezésére teendő intézkedésekre szolgáló felhatalmazást is. Az eddigi felhatalmazási törvény érvénye ez év június 30-án jár le. A megokolás kiemeli, hogy eddig még nem állott be olyan mértékben javulás, hogy joggal fel lehetne tételezni, hogy a jövőben a kormány részéről a rendkívüli felhatalmazás alapján már nem lennének szükségesek beavatkozások. Az alkotmányjogi bizottság hétfőn délelőtt tartandó ülésén foglalkozik a meghatalmazási törvény novellájával.

Smllo Géza dr. és Törköly József dr.

résztvettek a kormasiynyilatkozat fölötti vitában

— június 21

A képviselőház szerdai ülésén megkezdték a kormányexpozé fölötti vitát, amelynek első szónoka Szüllö Géza dr. képviselő volt, aki a szövetkezett ellenzéki pártok részéről szólalt föl. Beszéde végén felolvasta magyar képviselőink közös klubjának deklarációját, amelyben többek között a következők foglaltatnak:

— Változatlanul állunk a nemzeti önrendelkezési jog követelése mellett. Ezzel is kifejezést óhajtunk adni annak, hogy a komolyan vett és intézményesen biztosított nemzeti egyenjogúság, keresztény erkölcs és demokrácia alapján képzeljük el népeink egészséges elhelyezkedését a köztársaság egyéb nemzetei között.

— Alkotmányos eszközökkel, a fennálló törvények keretei között fogjuk állandóan követelni egyenjogúságunkat és a legnagyi bb eréllyel, igazságunkba vetett hittel, becsületesen fogunk küzdeni és szembeszállni ezzel a kormányzati politikával szemben, amely a demokrácia jelszavai mögül a kormányzati többség diktatúráját teremtette meg

— Az uj kormány nem vonta le a választás konzekvenciáit és ugyanazokat az eszközöket akarja alkalmazni az állam kormányzásában, amelyeket eddig alkalmazott. Ezek az eszközök és ez a módszer nem alkalmasak arra hogy az állam nemzeti, szociális, kulturális és gazdasági összetételéből folyó ellentéteket kiegyenlítsék és az ezekből fakadó nagy kérdéseket megoldják. Ezért vagyunk bizalmatlanok a kormánnyal szemben és ezért hirdetjük a legélesebb ellenzéki harcot.

A szenátusban szintén magyar szónok: Törköly József dr. magyar nemzeri párti szenátor kezdte meg a vitát a kormányexpozé fölött. Beszédében leszögezte, hogy a kormány nyilatkozatában a nemzeti kisebbségi védelem kiépítéséről meg sem emlékezik. A

nemzeti kisebbségi jogok közül a legfontosabb, mely alapelvként adatott a kisebbségi szerződésben: a jogegyenlőség kérdése. Ez jelenti az azonos jogrendet, a törvények egyforma alkalmazását, a teljes igazságot arra vonztkozólag, hogy az azonos törvények, a jogképesség azonossága a

törvényeknek egyforma alkalmazását vonja maga után. Ezeket az igazságokat hiába keressük, nincsenek sehol. Majd rámutatott az állampolgársági sérelmekre, a nyelvhasználati jog elégtelen végrehajtására és a kisebbségi jogok körül jelentkező kiányosságokra. Megállapította, hogy a magyarságnak a kisebbségi jogok szempontjából feltétlenül vannak követelései úgy a bel-, mint a külpolitikánál, mert a nemzeti kisebbségek védelme, mely a saint germaini szerződésben le van fektetve, csak egy keret, melyet magának az államnak kell betöltenie és teljesen kiépítenie.

Végül előterjesztette ellenzéki pártjának deklarációját, mely azonos a Szüllő Géza által a képviselőházban előadott nyilatkozattal.

A városi gázgyár bérbeadását a tanács is javasolja

a képviselőtestületnek.

Diákfürdő felállítása. —

Komárom, június 21.

Fonlos ülése volt június 18-án a város tanácsának. Az országos hivatal által megtartóit vizsgálat alapján a bizottság által kiadott utasítások s ezzel kapcsolatban a városi gázmű bérbeadásának kérdése adtak jelentőséget az ülésnek.

Csizmazia György városbíró a napirend előtt kegyeleles szavakkal jelentette be a tanácsnak Höltzl Gyula ny. h. főszámvevőnek, Z immer m a n n Rudolf városi munkásnak és Jankulár György képviselőtestületi tagnak halálát, akiknek emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg s a tanács tagjai néma felállással adtak kegyeletes érzésüknek kifejezést.

Majd a városbíró felolvasta az országos hivatal által kiküldött bizottság vizsgálata alapján szükségesnek mutatkozó legsürgősebb utasításokat, amelyeknek végrehajtását június 15-Városi uszoda építése.

tői kezdődően elrendelték. Az utasítások legnagyobb része a város pénzügyi adminisztrálására vonatkozik és szabályozza azokat a módokat és eljárásokat, amelyeket a város gazdálkodásánál feltétlenül követni kell. Külön kihangsúlyozza az utasítás az állami vezető főjegyzőnek a város adminisztrációjában való felelős közreműködését, nélküle ezután semmiféle megrendelés, utalványozás nem történhet és hivatalos állásánál fogva a város mindennemű ügyeiben a törvényes ellenőrzést köteles gyakorolni. A számvevőség köteles az összes könyveket és nyomtatványokat az országos hivatal által erre vonatkozólag kiadott rcndeletek előírása szerint beszerezni és használni. A város köteles a legnagyobb takarékossággal eljárni. A város künnlevőségei haladék nélkül behajtandók, végrehajtások és árverések elhalasztására, vagy felfüggesztésére a járási hivatal jogosult.

Szivüukben van a világ.

Irta: Ujházy György.

Nagyatyámnak > szelíd kék szeme volt, akár a kerti nefelejcs lágy színe. Mondtam is egyszer cseperedő koromban, amikor édesanyám születésnapjára nagy kosárral kapott az apróka szirmú virágból:

— No lám, olyan ez a nefelejcs, mint nagyapó kék szeme!... — És belekacagtam nagyapám megejtő, szép szemébe.

így volt: az én szívemhez közelebb élt nagyatyám szeme kéksége, mint a szerény kis virágé.

Édesanyám csodálkozva nézett rám.

Nagy atyám mosolygott:

— Bizony, hogy szívünkben van a világ... — kiáltott fel s forró szeretettel átnyalábolt, felemelt magához, én megöleltem édes erővel.

Persze, mit sem értettem a szóból, amit mondott, de tovább duruzsolt bennem a szava zöngéje:

— Szívünkben van a világ...

Értelmét csak sokkal később, legény sorba jutva, vettem a különös mondásnak. Merthogy minden titkok feltárulhoznak az áhítozók előtt egy napon, amikor a hussanó idő beteljesíti a percet.

Úgy történt...

Azon az éjjel háromszor is ébredtem, de a bakacsinfekete éjszaka nem akart elmúlni körülem, olyan sötétségben voltam, épcsak a lelkem pilláncsoll imbolygó fénnyel. Kint sustorgott az eső.

— Haj, elázik a kirándulás napja... — sóhajtottam búsan.

Hanem, hogy negyedszer is felpattant a pillám, piros hajnalra ébredtem. Rigó rikkantós reggelre. Tiszta kékségben ragyogott az ég.

Nagyapámat az istállóban leltem, már nyergeltetett. Picurka viháncosan rámnyerített. Kivezettük a fészkelődő lovakat. Felültünk. Megindultunk. Olyan selymes kényesen lépkedett mindkettő, mintha a kalapáló szívem rigmusát dobbantotta volna a lábuk.

— Nagyapám, ott lesz?... — kérdeztem halkan, hogy kiértünk a faluból s nekivágtunk csöndes ügetéssel az erdőmenti útnak.

— Esztike?... — kérdezte hamiskásan ki is mondva a nevet.

Mintha fénylő fényességes derüléssel rámtündökölt volna a nap a név hallatára. Le kellett hunynom a szemem. Csak biccentettem, hogy igen: igen, őt értem.

Nagyapám nevetett s sokára, nekem véghetetlenségnek tetsző időre felelt:

— ígérte, fiam... nekem.... Megígérte...

— Meg!... — villantam egyet s önkéntelen nagyot szorítottam a lovamon. Picurka hajrára vette a dolgot s eliramoltunk, mint a röppenő gondolat, szédületben szállva.

Egyszer visszanéztem, nagyapám csöndesen kocogott utánam, szeretett így poroszkálni.

Később, hogy befordult az út az erdőbe, én is ügetésre fogtam a lovam, majd lépésre, féltem megérkezni a romokhoz, ahol találkoztunk volna, féltem, hátha nem lesz ott Eszter. Még sem jön el. Idegességemben legénykedő bajszomat pödörgettem. Picurka unta a cammogást, puha volt az esőáztatta avaros út, minduntalan nekiiramult, leszálltam hát s karomra fűzve a kantárszárat, nagy lassan baktattam előre, mert visszafordulni mégsem tudtam.

Később beért nagyapám.

— Hát, te?... — csodálkozott rajtam.

Nem feleltem, csapkodtam a nádvesszővel a csizma szárát, ö sem firtatódzolt tovább, elporoszkált mellettem. Fehér üstöké úgy világított a sűrűlom bú fák árnyékában, mint ezüst glória. Ahogy így elnéztem, eszembejutott a hajdani mondása:

— Szívünkben a világ...

Mintha a lelkemben értelme csillant

volna most a szavaknak. Dunnyogtam magam:

— Ott... ott... Eszter is a szívedben van...

Álló négy esztendeje nem láttam. Szelíd, gyermeki szerelem fűzött hozzá. Ábrándosán felidéztem az arcát: Csodálatos világító szőkeségét. Mintha csak mellettem lépegetett volna. Élő eleven valóságnak éreztem. Lassan szóra is eredtem. Beszélgettünk. Eszter meg én. így értem csupa lebbenő képek között járva Esztivel a váromladékhoz.

Nagyapám már gyepre csapta a lovát s hasmánt heverészett a magas fűben. Ahogy meglátott, rám kiált fanyarkodva:

— Nem gyű ti el... nem!

Ki mertem mondani a játszi tréfát, annyira derűs volt a szívem:

— Ki nem gyűlt el, nagyapám?

Nézett rám, ijedt rebbenettel a kék

szemében, mintha bizony megkutyullam volna, de csak megbátorkodott a mosolyomon s maga is elkacagta magát csöndesded. Legyintett sviszszadült kényelmes nyújtózással, nem szólt többet. Hamarost elfogta a buzgóság, jóízűen elaludt. Szép zengedelmes horkolással.

Én is kicsaptam a lovam legelni. Aztán szelíd szeretettel karomra vettem Esztert s behúzódtam vele az orom alá, folytattuk a kifogyhatatlan beszélgetésünket. Később felépítettem az összedőlt várat; nekünk lett is belőle olyan tündérkastély, amilyent ember még nem látott ezen a széles nagy világon. És micsoda pompás aranyba s ezüstbe öltöztettem. Királyasszonynak tettem meg. így éltünk égi szerelemben ketten.

Éppen vadászatból jöttem meg csábos falkával, deli apródokkal körülvéve, ő meg repesően integetett felém a várablakból, amikor kocsizörgésre neszelek.

Már elém is kanyarodik a könnyű hintó. Dobbanó lábbal megállnak a lovak.

Figurás Ferencet tüstént megismerem a bakon. Az ülésen azonban idegen, vékony lány ült. Tétován köszöntőm.

— Nem ismer meg?... — kérdezte egy nyafkás hang.

Eszter volt. Nem ismertem meg. Félszegen, kelletlenül topogtam.

— Csak azért jöttem... — csiripolt megint a vékonykás szava, — hogy megmondjam... ma elmarad a kirándulás...

— Jó... — húztam egyet a vállamon.

— Hogy hortyog az öreg... — jegyezte meg fintorogva s intett a kocsisnak, hogy forduljanak meg, hazafelé. Nyeglén búcsút intett nekem. Én is foghegyről adtam már a köszönést. Szinte megkönnyebbedtem, hogy elrobajlott vele a hintó.

Visszadültem a szikla alá s tűnődtem: vájjon, elcsapjam az én itteni Eszter királynőmet is ezek után? Valamit kellett tennem, mert így nem maradhatott. Végül is, sok töprengés árán, úgy határoztam, marad a királynőm, csak éppen nem Eszter lesz a neve.

Közben nagyapám felébredt, nagyokat nyújtózva ropogtatta a csontjait.

— Nagyapám!... — kiáltottam feléje vidáman.

— Mi az, fiam?... — S akkorát ásított, hogy beleremegett a hegy.

— Szívünkben a világ!... — rikkantottam el magam az oromról.

— Igazság... igazság, gyermekem... de itt az ideje, hogy szalonnát pirítsunk... igen megeliültem!

Azzal nagy gonddal leszedte a nyeregkápából az elemózsiás zsákot s nekiült a szalonnapirításnak.

— Szívünkben a világ... — dünnyögtem újra, makacsan. S lekuporodtam a fellobogó tűzhöz.

— De harapni is kell!... — mormogta s nagy szakértelemmel nyársalta a hagymát a szalonna mellé.

Mester volt nagy atyám abban... abban is...

Hiába, az öregemberek sokmindenhez értenek.