Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)
1935-01-12 / 4. szám
3. oldal 183 &. január 12. átad a leány szülei éllek. Elmesélte, hogy csak kényszerűségből volt a kalózbanda tagja és a befolyásos japán iparmágnás közbelépése megmentette a lefejezéstől, amit különben nem kerülhetett volna el. Az iparmágnás vendégeként fogadta házába, ahol pár hónap múlva felépült és már csak mint egy szörnyű lázálmára emlékezeti vissza a kalózok közt töltött időre. Egyedüli vágya az voll, hogy haza kerüljön. Itt értesült arról, hogy a világháború befej eződött és ott a japán iparmágnás házában látta először az új Európa térképét. Á kiszámíthatatlan sors azonban mást akart írja naplójában. Feleségül vette a japán iparmágnás leányát és ezzel Japán egyik legnagyobb izzólámpa-gyár és villamosművek egyik tulajdonosa lelt. Ez 1933-ban történt. Mint naplójában írja elhatározta, hogy 1931 folyamán feleségével együtt Európába hajózi k és szülővárosát, Kís-Szebent fel fogja keresni. Vágya nem teljesülhetett, mert 1931 március 22-ikén Tullichot autószerencsétlenség érte. Hónapokig feküdt és már úgy volt, hogy súlyos sérüléseiből fel fog épülni, amikor a japán lázt kapta meg s mint a hivatalos jelentés mondja — 1934 novemberében Yokohamában meghall. Utolsó kívánsága szerint a japán család egy angol magán tudakozódó irodával kinyomoztatta az elhunyt főhadnagy hozzátartozóit és annak értesítése után a család a japán konzulátus utján eljuttatta egyedüli hozzátartozóihoz Tullich László és öcscse, Györgyhöz azl a véres naplót, amelynek lapjait nagytétényi Tullich Szaniszló, volt utászfőhadnagy vére pecsételte meg. A japán család azonkívül meghívta a főhadnagy kikindai hozzátartozóit, hogy — az elhunyt végakarata értelmében - társul fogadják őket a villamossági és izzólámpaműveknél. Tullich László a napokban elutazik, hogy a japán konzultól megkapja a kellő információt a japáni útra vonatkozólag. Meghatóak azok a verssorok, amelyeket a szibériai ólombánya mélyén írt és amelyek a szörnyű kényszermunka ellenére sem tudták kioltani kikéből a honvágyat. — Ma ismét temettünk, Mi, az élő halottak. Kik egy végzetes, Szörnyű kriptában élünk. Ismerem jól a boldog halottat, Gyergyói havasról került ide. »KOMAROMI LAPOK« Anyai kötelesség: a különösképpen tiszta gyermekruha Hányszor marad benne a ruha szövedékében - különösen, ha rosszul mosták — fertőző szennyrészecske, mely a gyermek gyengébb, kevésbbé ellentálló szervezetére nézve könnyen veszedelmessé vélhatik. Ezért olyan jó, különösen gyermekruha mosásához a RÁDIÓN! Mert a főlö RADION-oldatban millió finom oxigénbuborékocska képződik,melyek áthatják a fehérneműt és igazán cslramentessé mossák. Télen különösen fontos a tiszta - egyúttal csframentes fehérnemű! Ha hiányzik a nap és vele együtt sugarainak mind a testre, mind a fehérneműre gyakorolt higiénikus hatása, akkor segít a RÁDIÓN: KIFOGÁSTALANUL HIGIÉNIKUSAN MOS! HADION magától mos! Sírt, amikor hörögve kiszakadt Melléből az utolsó tüdőcsomó... Tudtam, hogy miért. Vele sírtam én is. Sírt ak m in dny áj an A kriptakísértetek. A gyergyói havasgyopárt Nem látjuk sohasem? Óriások világszövetsége. „A magas emberek számára az idő egyenesen borzalmassá vált. Egy méter nyolcvan centiméter magas embereknek minden nap többet kell szenvedniük és minél inkább terjed az egyformaság, annál inkább nehezül meg számukra az élet. Mindennap belebotlik a kisemberek hálójába. Kénytelenek vagyunk tehát világszövetséget alapítani, hogy legalább úgy élhessünk mint mások.“ Ezekkel a szavakkal bocsátotta világgá propaganda iratát a legújabb amerikai klub, a magas emberek klubja. A klubnak tízezer tagja van s most arra határozták el magukat, hogy életrehalálra szóló küzdelmet indítanak az élet ezer kényelmetlensége ellen. Minthogy az emberek általában kőzéptermetüek, nemcsakhogy kénytelenek velük fejet hajtva beszélni, hanem kénytelenek szinte négykézláb bemászni a középtermetű emberek méretei szerint készült taxiba; nem nyújtózkodhatnak ki az ágyban s nem fürödhetnek kényelmesen a kádban, mert minden kicsiny . . . Alacsonyak az asztalok, alacsonyak a székek. A megalakuló világszövetség célja lesz az, hogy minden gyár, minden szálló, kórház, étterem vegye számításba a magas termetű embereket is. Széljegyzetek egy mecénás portréjához. Az emberi szivjóság jutott eszembe, amely még a siron túl is érezteti jótékony hatását a zsenge emberpalántákra, amikor a minap betévedtem a rámás boltba, ahol most van keretezés alatt Palkovics Viktornak, az elhunyt esperes plébánosnak és volt törvényhozónak, a szegény gimnazista diákok felkarolójának meglepően élethű, életnagyságú arcképe. Intelligens homloku, jóságos szemű pap néz le rám a vászonról, amelyben mintha valami régies, becsületes tónus (jmlene el. Eszembe jut az egyszeri ember mondása: „Akárki legyén az, de jól el van találva!“ Sok igazság van ebben a látszólag együgyű, lelkes kifakadásban, mert a művészi alkotásnak, legyen az zene, szobor, vers vagy kép, két főkövetelménye az erő és a karakter és ezek mindegyikét föltalálom ebben A jő szem valóban meglátja azt, hogy nagyon kell hasonlítania az eredetijéhez, aki vagyonának tekintélyes részét a szegény gimnazista diákok élelmezésére, ellátására áldozta, holott abból az összegből mennyi kényelmet vásárolhatott volna sajátmagának! Így alapította meg Palkovics Viktor a helybeli diákmenzát, melynek oltalmazó szárnyai alatt társadalmunknak nemes példát követő, jótékony segítségével azóta is mindmáig számos diák talál tanulmányai folytatására életlehetőséget, kényelmet, jó szállást, tápláló kosztot, gondos felügyeletet. A kép alkotója, halasy Jenő, fényképről sáfárkodta össze a portrét, de egészen úgy hat, mintha élő modell után készült volna az; festője igyekezett a fényképnek művészeti szempontból mutatkozó gyarlóságait gondos munkával eltüntetni és ez az igyekezete sikerült is. A festmény elkészültével pedig a művész a nála megszokott egyszerűséggel ajándékozta oda a Diákmenza részére ezt a valóban értékes művet. 4 Jóleső érzéssel szemlélem a néhai jóságos pap arcképét, aki határozott pillantásával mintha buzdítani látszana bennünket: „Legyetek jók és a jóság önmagában találja meg jutalmát!“ (Figyelő.) Befejeződött a sztrájk a komáromi Skoda gyárban. — január II. Öt hétig tartó sztrájk fejeződött be a komáromi Skoda-gyárban e héten A sztrájk oka az volt, hogy a Skodahajóépitő gyár egyoldalulag megváltoztatta az akkord munka béreire vonatkozó megállapodásokat s a munkások béreiből levonásokat eszközölt, jelentékeny százalékban. A hajógyári munkások, — mintegy másfélszázan, — beszüntették a munkát s mivel megfelelő uj munkásokat a gyár kapni nem tudott, az üzem munkája is megcsökkent. Közben tárgyalásokat folytattak le a prágai érdekeltek, a járási hatóság, a pozsonyi iparfelügyeiőség bevonásával a munkáskiküldöttek jelenlétében. A sztrájkmozgalom vége az a megállapodás lett, hogy minden megállapodás maradt a régiben, a kollektiv szerződésben megállapított feltételek továbbra is érvényben maradnak. A megállapodásban az is bennefoglaltatik, hogy a sztrájvezetőknek hat hónapig felmondani nem szabad. •sik, de neki magukon kívül nincs senkije s ezt ne feledjék el. Mit akarsz csinálni, fiam, hogy' így hagyakszol? nézi Janka riadtan az elszánt arcul. *-t-. Tudom én, mit tegyek, hogy ne legyek senkinek se a terhére. Nem kell engem sem biztatni, sem lebeszélni, — Beszélj fiam, mi baj? ó, szóljon már vagy egy szót maga is, lelkem, nem látja, hogy mit akar ez a szerencsétlen! Hagyja csak Janka néni, kár a szóért. Már késő. Engem itt ma az anyámmal együtt megalázlak. Jó, nem kérem számon. Azt se mondom: úgy áldja meg az Isten, ahogy maguk segítenek máson. Nekem már semmi közöm az ilyen dolgokhoz. — Dénes, csak nem akarsz, — ijedt rá Janka két öreg szeme. De igen. Akarok. Csakis azt akarom. Nem kár értem, tudom, ne fáradjon János bátyám, tudom, hogy azt akarta mondani, nem kár. Hát éppen azért. János lelkem, szóljon az Isten szerelmére, nézze, ez főbelövi magát s a mi telkünkön szárad. Csak most az egyszer, ugye, Denes, megjavulsz aztán. Én már végleg megjavulok. Kár erről beszélni. Elkéstek már vele. Már hogy' késtünk volna... Jó, hát reggel nem írtuk alá, de most aláírjuk, ugy-e, János lelkem? Hogy volna még későn? Legföljebb holnap kapod meg a pénzt, egy nap csak nem számít? Na, Dénes, felelj már, ugy-e, hogy nem késő? Janka kemény, aszkéta arcához nem illik ez az ellágyulás. Szokatlan, szemében a gyengédség, száján torz a mosoly, ahogy a sírással küszködik. De eszébe jut Erzsi régebbi jósága, s a maguk akkori gondja, látta ő már’ Jánost ilyennek, elszántnak, ridegnek, halni indulónak. Most Dénes kezét szorongatja, szinte belekapaszkodik, hogy visszatartsa á' végső lépéstől. Engedjen, Janka néni, mennem kell. Még anyámtól is elbúcsúzom s megyek vissza Pestre. Nehogy még a temetésemmel is terhűkre legyek. S kiszabadítva kezét, megy az ajtó felé. János kemény marokkal ragadja meg vállát: — Maradsz, ha mondom. Eddig szótlan nézte s figyelte Dénest, elszánt szemét, dacos arcát s (nem bírta el lelke, hogy útjára hagyja, — aztán mennyi az az összeg? Semennyi. Megmondtam. Maguktól én nem kérek már semmit. Hát ne kérj. De fogadd meg, hu ezt most aláíróm, megembereled magad. Nem fogadom. Semmit sem fogadok. Egyszer megtagadta s ezzel mi már végeztünk is egymással. Ne kéresd itt magad, azl a kutya teremtésedet, vagyok én is olyan kemény legény, mint te s ha egyszer azt mondom, aláírom, akkor az tigris lesz. Hol az a váltó? Elé vele! Itt van a zsebemben, s mégsem írja alá! Én nem leszek érte hálás egész életemre. Lettem volna, ha első szóra anyámnak, rokoni szívvel megteszi. De szánalomból én nem kérek. Engem ne sajnáljon. Hallod-e., én nem vagyok hóhér, az én kezemen nem szárad a véred. Ide azt a váltót, amíg szépen mondom, mert úgyis elveszem, ha lékéit leperjelek is! Engem akarsz te megvádoltál ni a magad ostobaságáért? Engem, tudom istenem, senki sem fog miattad átkozni. Ide azt a váltót! Hát itt váll, fogja, könnyítsen a lelkén, ha ugyan jól esik, de engem ugyan le nem kötelez vele. Azt hiszi, nem szívesebben röpítem a fejembe a golyót, mint a maga nagylelkűségét köszöngetni? János már pápaszemmel ül az asztalnál s haragos betűkkel kanyarítja alá a nevét.-- Na, jöjjön lelkem, írja alá maga is, nehogy Erzsinek kelljen. — Most már aztán nem csinálsz semmi bolondot, ugy-e, néz föl rá reménykedve az írásból Janka. — S ha ebből rendezed a dolgaidat, láss utána, hogy ezt is rendezd, —szigorú megint János hangja s szigorú a szeme. — Én nem ígértem semmit s nem is Ígérek. Maga akart minden áron jót tenni. Ezt ne felejtse el később se, János bátyám. Egy kávét... igen? sürgölődik Janka, hogy újból össze ne kapjanak. — Köszönöm, Janka néni. Vár a fiakker s anyára nyugtalan lesz, ha soká maradok. — Eriggy, eriggy lelkem, anyádat ne várasd, s mondd, hogy ne búsuljon. Dénes megy, s hogy a kocsi kifordul a kapun, az arca fölragyog. Janka és János egymásra néznek. — Azt hiszem, lelkem, nagy marhaságot csináltam. — Miért, János lelkem? — Miért?... miért?... mert maguk fehérnépek, mindjárt készek a sápítozásra. Azt hiszi, főbelőtte volna magát? Fene, aki megeszi. — Hát maga nem ijedt meg? Maga is megijedt. Most fogja csak énrám. Most már mind foghatom, ha már aláírtuk! Ne jajgatott volna csak mindjárt, mintha máris meghalt volna, nem vette volna el az én eszemet is. — Hát jó, legyek én á hibás, de akkor is én lennék, ha Dénes beváltja a szavát. Jójójó, csak mondjon, —- s bánja is, nem is, de talán inkább igen, hogy kötélnek állt. S egyszerre egész bizonyossággal érzi, hogy Dénes becsapta. Most eszmél csak rá, hogy nem is azt a váltót írta alá, mit reggel Erzsinél látóit. S az elkésett boszszúság a későn ébredő gyanúból kövérre szívja magát. Felpattan ültéből, csörrenve csapódik mögötte az ajtó s az istállók felől bemennvdörög a hangja. Jaj a béreseknek.
