Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-12-15 / 100. szám
2 oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1934. december 1 5. Csehszlovákiai egyetemes katolikus kongresszus. A csehszlovákiai püspöki kar 1932- ben elhatározta, hogy az egész állam összes katolikusai számára egyetemes katolikus kongresszusokat rendez. Ezen kongresszusok állandó rendezőbizottságának egyházi elnöke Precsan Lipót dr. olmüci érsek, mint a püspöki kar rangban legidősebb érseke, ügyvezető világi elnöke Rückl János György dr. (Prága) pápai kamarás, a jeruzsálemi latin pátriárka helyettese. Ezen állandó bizottság tagjainak száma 20. Közülük nemzetiség szerint 9 cseh, 5 német, 3 szlovák, 1 magyar (Hladik Ágoston, pozsonyi dómkáplán, az »Uj Szív« szerkesztője személyében), továbbá 1 ruszin és 1 lengyel. 1934. október 9-én Olmücben tartott konferencián pedig azt határozta cl a csehszlovákiai püspöki kar, hogy az első ilyen egyetemes katolikus kongresszusi 1935. június 27—30.-án Prágában rendezi meg. Ezen 1935. évi prágai kongresszus előkészítő bizottságának elnöke ugyancsak Precsán érsek, ügyvezető világi elnöke pedig Rückl dr. Az egyetemes katolikus kongresszusnak nemzetiség szerint külön-külön előkészítő bizottsága van (cseh, szlovák, német, magyar, ruszin és lengyel). Ezek — noha személyeikben részben azonosak — nem tévesztendők össze az ily kongreszszusok ügyét állandóan felszínen tartandó, előbb említett 30 tagú állandó rendezőbizottsággal. Az 1935. évi kongresszus nemzetiség szerint külön-külön előkészítő bizottságok tagjait Csehszlovákia minden egyes egyházmegyéjéből az illető megyéspüspök jelölte ki és Precsán dr. érsek nevezte ki. E bizottság tagjai: a kassai egyházmegyéből: Gombos József ny. iáblabiró, Kassa, Pfeiffer Miklós dr. pápai kamarás, kassai székesegyházi kanonok, Tost Barna p. prel., kassai székesegyházi kanonok-plébános, c. prépost, Vécsey Ferenc földbirtokos Bodrogszerdahely. A nyitrai egyházmegyéből: Jánoky- Madocsányi Gyula dr. földbirtokos Ekecspuszta, Szmida Kálmán prépost plébános Nyitra. A rozsnyói egyházmegyéből: Cand. phil. Czvank László Prága—Losonc Prohászka-köri elnök, Giller János dr. ügyvéd, orsz. képviselő, Losonc, Priviczky Gyula dr. pápai kamarás, Favásár. Irta: Nyirő József. A nagyurak úgy veszik a fát, hogy betelefonálnak a »Tűzifa R.-T.-hez, s félóra múlva már a melege mellett ölelgetik a szeretőjüket. Az olyan kisurak azonban, mint én is, a »rórátémise« után kimennek a fapiacra, az istentelen hidegben ott táncolnak fél napig és akkor is csak nagy fifikával tudják beszerezni a tűzrevalót. Nagy tudománya van a favételnek. Az ember sétál köztük, de nem néz a fára, csak úgy a szemeszőre alól lesi ki, hogy melyik szekér volna nekivaló. Most aztán azt kell megtudni, hogy milyen ember a gazdája. Azt — ahogy mondani szokták, »pofáról« nehéz kitalálni, hanem ki kell tapogatni. Erre vannak jó és rossz módszerek. Sohasem szabad azt kérdezni, hogy: »eladó-e a fa, bácsi?« — mert a hosszú úton félig megfagyott zuzmarás, mérges szegény ember erre azt feleli, hogy »Minek a szemevilágának hoztam volna másképp ide!« Valamivel jobb módszer, ha az ember megáll előtte, s mintha onokatestvére volna, bizalmasan és ismerősen aszongya: — No, fát hozott? Mire a válasz: — Nem. Tengeri herkentyűt! Ez a te embered. — Hehe! — kacagsz kedvesen. — Jó kedve van Áron bácsi! — Jó, mert magát látom! — utálkozik rajtad. Most jön az oldalvágás a fára. rozsnyói kanonok plébános, Potocsny József nyomdatulajdonos, lapkiadó, az »Uj Élet« felelős szerkesztője, Rozsnyó. A nagyszombati apostoli kormányzóság területéről: Both János dr. orvos Pozsony, Gregorovits Lipót szentszéki tanácsos, plébános, volt nemzetgv. képviselő Nagyjóka, Haspel Antal dr. bankigazgató Pozsony, Hladik Ágoston pozsonyi dómkáplán, szerkesztő, a Kát. Akció magyar titkára, Szyllaba Emil dr. pápai kamarás, v. hittanár, a Kát. Akció igazgatója. Az ungvári latin szertárt, apostoli kormányzó területéről: Hokkv Károly nemzetgyűlési képviselő, Nagyszöllős. Ezen egyházterület magyar bizottsági tagjainak külön lajstroma teljességében még nem jelent meg. A halállomány rohamos pusztulása a komáromkörnyéki vizeken. Hozzászólás múltkori cikkünkhöz. Itt a tizenkettedik óra, mentsük meg a végpusztulás szélén álló komáromi halászatot, amely valamikor európai hírű volt. (Folyt, és vége.) Ne lessék ám gondolni, hogy most már végeztem is az apróbb halacskák tömeges pusztulásának leírásával! Hátra van még a különböző gyárak szennyvizeinek mérgező hatása. Több ízben láthattuk már, hogy pl. a Vág vize egészen sárgássá változott a gyárak szennyvizeitől. Ölő méreg ez a szegény apró halacskákra, mint a gyár levegője az abban dolgozókra. Bizonyos hányad megint csak elpusztul! Legutoljára hagytam a legveszedelmesebbet! Hála a hal végtelen szaporaságának, még mindig maradt folyóinkban bizonyos '— megfogyatkozott — mennyiség. Még nem veszett ki egészen, de ha a halászok nem hagynak fel a modern technika legújabb vívmányával, a búvárhalászattal, úgy bekövetkezhetik rövid idő alatt a nagy csapás, hogy csak akváriumban láthatunk halat. Miből is áll ez a nagy technikai vívmány? Mindjárt megértjük, ha a hal természetéből egy kis ismertetést adok. A hidegebb évszak beálltával a halak is téli szállásra vonulnak. Tömegekben keresik fel a folyók — Úgy nézem, hogy a kánikula nem ártana ennek a fának. Az ember felcsattan: — Ez a fa? Ilyen nincs több a piacon! — Jól üsnieri, — veregeted meg a vállát. — mert együtt nőttek fel. Az »együtt nőttek fel« azt teszi, hogy a fa vén, pudvás, tűzönsíró, szuvat, ganyéravaló, értéktelen erdőgaz. Az ember vág}« kijön a sodrából, vagy nem. Ha kijön, akkor elküld messzi tájakra, ha nem küld, állja a tromfot. — Mi együtt, s csak éppen magát akartuk látni, mielőtt meghalnánk. — Csak nem haragszik? — teszed fel álnokul a kérdést. — Haragszik a kormány! — néz le az ember. — Akkor mi az ára a fának? Ezt azonban úgy kérdezed, mintha csak kiváncsi volnál, hogy hogyis »jár a fa«, neked pedig annyi volna az udvaron ,hogy mozogni se lehet tőle. Az ember azonban megérzi a vevőt s óvatosan felel: — Meg sem mondom, mert ha meghallja, húsz koronával mindjárt többet igér érte. Füttyentesz a kezed fejével, s búcsúzkodol, mint, aki itt hiába tölti a drága időt. — Nem hússzal, még harminccal is többet adnék, ha ez fa volna... Na, tartsa meg az Isten! Az ember mérgesen a sapka fölé döf a mutatóujjával: — Őrizze meg az Isten magát is a szemevilágától. Magyarul: Vakulj meg, mert nem medrének vízvájta mélyedéseit, gödreit, bedült fák gyökereit, hídlábak alsó, védett helyeit s szorosan öszszebújva, ott keresnek menedéket a zordon tél veszedelmei ellen. Elernyedten, mintegy téli zsibbadtságba esve húzódik meg a menedékhelyen a falánk ragadozó a máskor oly kívánatos zsákmánya mellett. Más ösztön vett rajta most erőt, éleiét akarja megmenteni. Pedig a kapzsi halász elől nincs menekvés. A halászok ismerik ezeket a téli menhelyeket, de hálójukkal nem tudnak ilyen helyeken kellőleg érvényesülni, mert a mélyedések felett átmegy a háló anélkül, hogy a halakat érintené, a gyökerekben és cölöpökben elakad, tönkreszakad a készség. Eddig tehát mentve volt a halállomány bizonyos részecskéje. Sajnos, még ezt a kevés mennyiséget sem hagyják, ennek is pusztulnia kell. Jön a nagy »vívmány«, a búvárral való halászat. Nézzük, hogy is történik ez? Teljes búvárfelszereléssel a ladikba megy az e célra felfogadott emberük, aztán a kiszemelt helyen a vízbe ereszkedik, felkutatja a mélyben nyugvó és nem is védekező halakat és a magával vitt zsákba szedi azokat. Ha a zsák megtelt, adott jelre felhúzzák a búvárt a zsákkal együtt és a zsák tartalmát a ladikba öntik. Egy kis pihenő után többször megismétlődik ez az eljárás. Ha azonban nagyobb mennyiségű zsákmányra akad a vízfenéken a búvár, hálójukat is feláldozzák a halászok s jól kieszelt módon, ha lehet, kifogják az utolsó darabot is. Ezek a megbújt és ily módon kifogott halak lettek volna hivatva a jövő évi szaporítás elvégzésére s íme, az új halászati mód ezeket is elpusztítja. Azt hiszem, e rabló hadjárat elszomorító következményeit nem szükséges bővebben magyaráznom. Nem menthető a halászok eljárása azzal, hogy a csekély halállomány s a mai nehéz megélhetési viszonyok kényszerhatása alatt teszik ezt, mert be kell látniok, hogy ha ezt tovább is folytatják, a halak végpusztulását idézik elő. Vagy talán már csak egykét évig akarnak halászni s aztán sutba vetik ősi, nemes foglalkozásukat? Gondolkozzanak csak e felett! Mivel azonban a hal az ember táplálékának jelentős részét képezi, nem lehet közömbös a köz- és államérdek szempontjából, hogy a hal végpusztulástól megóvassék. Nem a halászok foglalkozásának megszorítására, sőt inkább az ő jobb látod, hogy miféle jó fát szalasztasz el. Neked azonban eszed ágában sincs elmenni, s csak a tehenekig lépsz, amelyek a hidegtől borzas, felálló szőrrel, ójtatosan állnak. Részvéttel megsímítod az egyiket. — Egészen megfagynak szegények. Az ember büszkén utasít el. — Ne féltse maga, ami szőrös! Nem jó azonban félrenézni, mert mindjárt elütik a fát a kezedről a többi vevők, fiatal, kövér, nehéz nacscsága lép most az emberhez és kényesen csicsergi: — Mennyi a fa, bácsi? — Kétszázhúsz! — Jaj, be drága! — Álaga drága, lelkem, küsajszon! A naccsága szokás szerint körüljárja a fát Azalatt visszaorozkodoni én is és odahunyorítok az én emberemnek: — Emmá fehér nép, mi? — Jó faggya van! — ismeri el a székely. A hölgy már vissza is térL. — Száznyolcvanat adok érte. — Annyit ez az úr még hajnalban Ígért, de neki se adtam! — rázza a fejét a székely. Annyival szeretném én is megvenni a fát, de a hölgy könnyelmű. Attól félek, hogy többet talál Ígérni. Lépre kell csalnom mind a kettőjüket. Tudom, hogy az ember gyanakvó és a magam dolgát sem akarom rontani. — Adhatja, bátyám! Ez a hölgy túlságosan is megígérte az árát. Ha estig itt áll, akkor se kap többet. — Ugy-e, kérem? — kap a segítségen a nő és kedvesen rámpillant. jövőjük szempontjából, további megélhetésük biztosítására vagyunk kénytelenek az illető hatóságok figyelmét felhívni a halállomány rohamos pusztulására. Hisz a mi szívünk is elszorul, ha a régi híres, tekintélyes, jómódú komáromi halászok mai szomorú helyzetét látjuk. Úgy érzem, valami közös szeretet fűz engem hozzájuk s mai nehéz helyzetük érinti az én telkemet is. Ez a rokonérzés vezet arra, hogy felkérjem őket, lássák be végre, hogy ez tovább nem mehet így. Ha talán keserű lesz is az orvosság, melyet be kell venniük, a gyógyulás biztos reményében fogadják el azt. Az eddig mondottakból könnyen leszűrhető, hogy a bajok gyökeres orvoslása szempontjából sürgős és alapos hatósági eljárás vált szükségessé. Röviden vázolnám is a teendőket. Először is tiltsák be azonnal a búvárhalászatot, szigorúan ellenőrizzék a tilalmi idő betartását s terjesszék ki azt mindenféle halra. Könyörtelenül büntessék az ívó halak elfogását, valamint azoknak a nemesebb kis halaknak elfogását, amelyek egy-két év alatt nagyra fejlődnének. Találjanak módot arra is, hogy az árterületen kintrekedt apró halak ne pusztuljanak el milliószámra. Nem lehetetlen ennek keresztülvitele, sőt rendeleti úton könnyen keresztülvihető oly módon, hogy a parttulajdonos, vagy az illető halászati bérlő kötelezendő a kintszorult kis halaknak a folyókba való visszahelyezésére. Vagy pedig a folyammérnökség utasíttassék levezető csatornák készítésére. Ha a csendőrség, rendőrség és pénzügyőrség teljesíti ebbeli ellenőrző kötelességét, úgy merem állítani, rövid idő alatt rohamosan felszaporodik vizeink halállománya, eredményesebb lesz vizeink halászata s ezzel összefüggően felvirrad halászaink megérdemelt jobb jövője. Boldog volnék, ha jelen közleményemmel, csak egy csekélyke részben is, a köz szolgálatára lehetnék. (ó.) — Nagy választékban az oszszes márkás Rádiók. Csillárok, varrógépek és az összes szak> mába vágó cikkek részi elf ize* lésre is. Mórocz Péter, Mas^/yk(Nádo )-u, 15. Telefon 44. Rádió, Elektro és mechanikai »».üzletében. Az ember észbekap. Ismeri már ő ezt a módszert, hogy az egész család kijön fát venni, s kúlön-külön alkudoznak, hogy lenyomják a fa árát, azután pedig csak kacagnak a markukba. Rongy féle nép az úrinép, de rajta nem fognak ki. Gsakazértsem! A hölgy szokás szerint leszólja a fát, hogy csak mutat, de alig van a szekéren valami s az is nyers, vén, északos, nem is elég hosszú, a szekér keskeny, közben üregek, likak vannak, hogy úsztatott, megfőtt fa és nem ér semmit. Az ember csak mosolyog s úgy tesz, mintha gyönyörködnék a nőben. — Egyem a száját, be szépen szól! A hölgy mérgesen elpirul és rámnéz. — Nem az ön vásárját rontom, uram ? — Dehogy! — tiltakozom. — Én már letettem róla. Kapok itt én sokkal jobb és olcsóbb fát eleget. Csak tessék ezt megvenni! — Nekem se kell! — biggyeszti el az ajkát és elmegy. Suj a dolgikat! — csodálkozik az ember. — Magik osztán értik egymást. — Álondj, bolond, mondj! — tagadom az ismeretséget a féhérnéppel az ő nyelvén, mosolyogva. Az ember azonban nem hiszi. — Má nem csudálkozom, hogy nem kell a fám. — Miért? — Emellett a fehérnép mellett fa nélkül is kiielelhcl. Legfeljebb csak a füle vékonyodik meg. — Nono! — hagyom reá, mert nem tudom, hogy mit értsek a beszédén. Az ember felnéz az égre, s nyugtalankodni kezd.
