Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-11-07 / 89. szám
4. oldal »KOMAROMI L'APOKc 1934. november 7. mada még a lakóvédelmi törvény alatt áll. Szóval a lakóvédelmi törvény alatt nem álló lakások semmi esetben se részesülhetnek ezen kedvezményben. így Komáromban nagyon csekély azon házak száma, amelyek ezen kedvezőiéiben részesülhetnek, mert itten a lakóházaknak 20»/o-a se esik lakóvédelmi törvény alá. Ezt azonban egész pontossággal csakis akkor tudhatnánk, ha a város ezt összeiratná, miként azL Pozsonyban tették s miként ezt egyesületünk ez évi közgyűlésén elhatározta és a városnál ezt szorgalmazta is. De habár kevés is ezen adókedvezményre igényjogosultsággal bírók száma, mindazonáltal ezek is használják fel az alkalmat és a rendeletben nyújtott kedvezményt ne mulasszák el javukra fordítani. Egyesületünk szívesen áll a hozzáfordulóknak dijtalanúl segítségére. Madách emlékezete a Jókai Egyesületben. A Jókai Közművelődési és Muzeum Egyesület vasárnap, november 11-én nyitja meg ezidei előadásainak sorozatát. A ciklus méltó módon kezdődik: a halhatatlan s a most időszerű Madách méltatásával. Madáchnak, a Tragédia Írójának röneszánsza van most, az egész művelt világ felfigyelt az irótitánra s egyre-másra hódítja rneg az európai színpadokat, népeket. A Jókai Egyesület kegyeletesen áldoz Madách szellemének, amikor vasárnap ár. Hajdú Lukács fögimnáziumi tanár, egyesületi főtitkár fogja méltatni Madách müvét. Az előadást érdekes „helyszíni beszámolók“ követik. Szombathy Viktor, aki látta az Ember Tragédiájának bécsi előadását, ennek az előadásnak a különös népszerűségeiről számol be, dr. Borka Géza a szegedi szabadtéri előadásról mondja el élményeit. Basilides Ábris elszavalja Az Ember Tragédiája legszebb jelenetét, Péter apostol beszédéi. Az előadást vita követi. Az előadás vasárnap este 6 órakor kezdődik a Jókai Egyesület Kulturházában. Helyszám megváltás 3 korona. Ifjúság: 1 korona. Helyszámok az estélyre előjegyezhetök Baranyay József dr. és Szombathy Viktor egyesületi titkároknál (Kultúrpalota, földszint) A nívós színvonalú irodalmi emlékestélyre a Jókai Egyesület elnöksége ezúton is meghívja az Egyesület tagjait. Tanonciskola! felügyelőbizottságok újjáalakulása. Az iparos- és kereskedelmi iskolák felügyeletére 1930-ban alakult bizottságok mandátuma az 1933 34. tanév végével lejárt. Az 1931- 35. tanévvel kezdődő 4 éves ciklusra új bizottságok alakultak. A tanoncisko’ák felügyeletét az 1924 évi 259. sz. ipartörvényhez kiadott miniszteri rendelet szabályozza, melynek előírásai szerint alakultak meg a fenti bizottságok, miután a képviseletre jogosultak megbízottaikat kinevezték.' A községi iparostanonciskolai bizottságban az alábbi tagok foglalnak helyet: A járási ipartársulat képviseletében: Szabó Lajos és Czibor Géza. A kereskedelmi és iparkamara képviseletében: Doszlál Jakab és Kiss László. Az iparossegédek képviseletében: Goda István és Szily György. A község képviseletében: Vidák Vince és Tarics Lajos. A járási fiatalságvédő egyesület képviseletében Gödör K. János és Kovács Ferenc. Az iparosiskola tantestülete nevében: Wánkay László és Obholczer Béla. Állami képviselő: Jungbluth Ferenc. A kereskedelmi továbbképző szakiskola felügyelőbizottsága a következőként alakult meg: A járási kereskedelmi grémium képviselői: Krausz Béla és Ipovitz Jenő. A kereskedelmi- és iparkamara képviselői: Kincs Izidor és Blau Lipót. A kereskedősegédek képviselői: Jandó Lajos és Zucb Jenő. A község képviselői: Horváth István és Lax Dániel. A járási fiatalságvédő egyesület képviselői: Gödör K. János és Kovács Ferenc. Tantestületi képviselő: Vásárhelyi Károly. Állami képviselő: Jungblulh Ferenc. A kereskedelmi iskolaegyesület képviselői: Berger F. Vilmos és Kellner Gyula. Mindkét bizottság elnöke: Csizmazia György városbíró, előadója: Telkes Mihály tanonciskolái igazgató. Az iparostanonciskolai bizottság alelnöke: Dosztál Jakab és a kereskedőtanonciskolái bizottság alelnöke: Krausz Béla. — A Jókai Egyesület rendezései. A Jókai Egyesület elnöki tanácsa Szijj Ferenc dr. elnök vezetésével a napokban állapította meg az egyesület rendezésében tartandó előadások, estélyek és kiállítások sorrendjét. A Jókai Egyesület november és december hónapokban a következő előadásokat tartja: November 11-én Madách emlékünnepély; november 18-án Feszty Masa, a kiváló fesiőmű/észnő művészeti előadása; december 8-án és 9-én a Muzeumosztály rendezésében néprajzi és népismereti kiállítás a komáromszentpéteri népviselet bemutatásával, mely alkalommal előadást tart Alapy Gyula dr. társelnök, múzeum- és könyvtárigazgató; december 23-án vasárnap karácsonyi gyermekünnepéiy Söröss Krisztina közs. isk. tanítónő ügyes gyermekkarának közreműködésével. Tervbevette a Jókai Egyesület a szilveszteri mulatság megrendezését is, amelyet az idén is a Dalegyesülettel karöltve szándékozik az Egyesület Kulturházának emeleti helyiségében megtartani. — A Kaszinó társasvacsorája. A Komáromi Kaszinó az egyesületi és társasélet élénkitésének előmozdítására rendezni szokott téli társasvacsoráinak sorát az idén november 3-án, szombaton nyitotta meg, amikor saját helyiségében sikerült összejövetelt tartott. A vacsorán a tagok szép számban jelentek meg, akik igen jól érezték magukat. A vacsora folyamán Aranyossy Endre dr., a Kaszinó agilis és lelkes igazgatója megragadta az alkalmat arra, hogy a Kaszinó éidemes és szeretett elnökét: Soós Imre dr. bírósági főtanácsost, közeledő névnapja alkalmából szívből jövő meleg szavakkal üdvözölje és a Kaszinó tagjainak szeretetteljes jókivánatait tolmácsolja. A közbecsülésben álló elnököt szeretettel ünnepelték a jelenlevők. Fried Mihály ezután a Kaszinó két derék tagját: Kovács Imre dr. városi tisztiorvost és Vaskó Imre kath. isk. igazgatót köszöntötte közvetlen szívélyes szavakkal, boldog névnapot kívánva mindkettőjüknek. A szives gratulációhoz a résztvevők őszinte szívvel csatlakoztak s lelkesen éltették az ünnepeiteket. A társasvacsora résztvevői igen jó hangulatban az éjféli órákig maradtak együtt. — Aranylakodalom. Meghitt családi körben ünnepelte házasságának ötvenedik évfordulóját egyik derék polgártársunk, Laklóth János bérkocsiiparos és neje, szül. Szeder Teréz Megyercsi-uccai lakásukon. Ötven évvel ezelőtt, mint fiatal pár kötöttek házasságot Megyercsen Laklóth bácsi, mint a 11-es bérkocsi tulajdonosa, jól ismert alakja Komáromnak, aki sok boldog és sok szomorú utast szállított már életében és amilyen jó egészségnek örvend, még bizonyára sokáig fogja is ezt cselekedni. — Mi lesz veled emberke? —az idei szezon egyik legremekebb világfilmje. Hans ballada világhírű regénye filmen kerül bemutatóra a magyarkomáromi Városi Filmszínházban holnap, csütörtökön hat és félkilences kezdeltel. Kedves filmcsillagok szerepelnek ebben a darabban. Ezenkívül hangos híradó. — Vasárnap megismétlik a KFC teát. Most vasárnap szép közönség jelenlétében, teljes erkölcsi siker jegyében zajlott le a KFC első teadélutánja — olyannyira, hogy a rendezőség a tavaly szokásos kétheti szünettől eltérően most egy hét után, vasárnap nov. 11-én tartja második teadélutánját. Az első siker valószínűleg csak fokozódni fog a második teadélutánon. Kezdés fél 5 órakor, zene: Otthon kávéház jazz-zenekara. — A „Zivena“ nőegylet f. évi november 17-én este 8 órai kezdettel a tiszti pavilion termében szinielőadást rendez. Színre kerül: „Právo na hriech“ („A bűnre való jog“) vígjáték 4 felvonásban, Werner V -tői. Beléptidij 8—6—4 Kö. A tiszta jövedelmet a szegény gyermekek téli felruházására fordítják. Jegyelővétel a Mahdalik féle trafikban. — Torony- és haratigfelszentelési ünnep. Az érsekujvári református leányegyház nemrég épített tornyának és adakozás utján beszerzett új harangjának felszentelési ünnepélyét november hó 11-én tartja. Az ünnepély sorrendje: 1. Reggel 9 órakor gyülekezés a ref. imaház udvarán. 2 Balogh Elemér dunáninneni ref. püspök, egyet, konventi elnök mondja. 4. Ünnepi prológ. Irta Sedivy László ref. lelkész, szavalja Katona János gimn. tanuló. 5. A harangok megkoszorúzása alatt az ógyallai vegyeskar énekel, mely után a harangok megszólalnak és a közönség bevonul a templomba. 6. Istentisztelet. Felálló ének 4 dicséret: Ó Ur Isten légy közöttünk . . Közének 114. dicséret. 7. Soós Károly ref. esperes szószéki szolgálata,ünnepi szentbeszéde. Utóének 75. dics. 5. verse. 8. Arany menyegzői szertartás Nagy Sándor presbiter és hitvese tiszteletére. Végzi Sedivy László nyitrai lelkész. Ének 88 dics. 2 verse. A harangok beszerzésére és a torony építésére vonatkozó ismertetés. Előterjeszti Kató István egyházgondnok. 10. Az ünnepélyt bezáró ének CXXII. zsoltár 2 verse. 11. Közebéd fél 1 órakor a Janics-féle vendéglőben. 12. D. u. Bórakor rendes istentisztelet, tartja Galambos János kom.-szentpéteri ref. lelkész. — A zsidó vallásos akadémiák hírei. A vasárnapi akadémia előadója, dr. Klein Ernő Mózesről tartott nagyhatású előadást, melyben az előadó széles látóköréről, nagy tudásáról tett tanúságot. Dr. Krausz Artur hitk. elnök megnyitója a reális élet hangja volt. \\aldhauser Lili tehetségesen szavalt. A Makábi zsidó népdalai nagy hatást értek el. — A nov 18-iki vallásos program előadója Kun Soma tanár, ki Maimonideszről értekezik. A nagy tudásu, kitűnő előadó széleskörű érdeklődésre tarthat számot. Megnyitót Fried Jenő, a Jótékony Egylet elnöke mond. Ezen az akadémián résztvesz a Zsidó Egyházi Énekkar, Schiller Pálné úrasszony, akinek előadókészségét ismerjük, Weisz Edit és Király Dezső. — A Prohászka Kör vitaestje Október 31-én tartotta a Komáromi Prohászka Kör második vitaestjét. Doma Ervin, a Kör jelenlegi elnöke: „Az ifjúság Krédója“ címmel tartott tartalmas előadást. Előbb ismertette általánosan az ifjúsági mozgalmakat, majd a fiatáf1 ság feladataival és kötelességeivel foglalkozott előadásában, amelyet nívós vita követett A vitában Bohony Ernő, Varga János (a Legényegylet részéről) és Siróbel Árpád vettek részt értékes felszólalásokkal. A vitaest előre jelzett témája „A magyar munkás és a magyarság egysége“ csak a negyedik vitaestben kerül előadásra, közben a harmadik vitaest témáját Doma Ervin veti fel “Egyformák-e az emberek?“ címmel. — Fehér Artúr szombat esti előadóestjét nagy érdeklődés előzi meg. Helyeket előjegyezhetni (7, 5, 3 Ke) Hermann újságíródéban lehet. Részletes programot a szombati számunkban adunk. — Tetőtűz a Dob uccában. Kedden éjjel egy órakor özv. Kordulák Jánosné Dob-ucca 7. számá lakóházának tetőzete kigyulladt. A tűz a ház fáskamrájában keletkezett. Miután a kamra menyezete nem volt tűzbiztosán megépítve, a tűz pár pillanat alatt átterjedt a tetőzetre. A nagy lánggal égő tüzet a házbeliek vették észre. A tűz fénye a Nagydunahidról is látható volt és azt az őrszemes rendőr jelentette a tűzoltóknak. A tűzoltók az ügyeletes tiszt vezetésével két autószerelvénnyel vonultak a tü2höz és uccai tűzcsapra szerelt tömlővezetékkei kezdték meg a tűz oltását. A tűzoltók munkája reggel három óráig tartott, mig a tüzet el tudták oltani. A tűz átterjedt a szomszédos Gutmann-féle ház tetőzetére is, a tűzoltóknak azonban sikerült a tüzet eloltani. A leégett tetőzet tűzkár ellen biztosítva volt. A ttiz keletkezésének okát a tüzvizsgálaton fogják megállapítani. — Az iparos kör szinielőadása. A komáromi műkedvelők egyik lelkes gárdája, az Iparoskör művedvelői vasárnap este egy igazán pompás vígjátékot mutatnak be saját színházi termükben. Lakatos László és Fodor László meglepő fordulatokban gazdag vigjátékát, Helyet az ifjúságnak címűt hozza színre a derék és pompás erőkből álló gárda. A főszerepeket Király Dezső, Joachim Ernmike, Drélich Rezső, Vázsonyi István, Kecskés László, Német Mancika, Sebella Ernő, Habara Vilmos, Baranyay Lajos, Markovits István, Szaday Zoltán, Jandás Péter adják. A darabot Komáromban még nem adták. A helyárak hallatlan olcsók: 2, 3 és 5 Kó. Jegyek már kaphatók Czibor Géza Jókai uccai kalapos üzletében. — Köszönet. A Bratislavai Városi Takarékpénztár Komárnói Fiókja a helyb. rk. el. leányisk. 1. oszt. tanulói részére 44 drb 5 Kő-s betéti könyvecskét ajándékozott. Fogadja érte ezúton is az isk. elöljáróságának hálás köszönetét. — Egy szegény leány elvesztett száz koronát. Szombaton délután háromnegyed öt és öt óra között a Megye-uccától a postáig egy szegény cselédleány elvesztett száz koronát. A becsületes megtaláló adja át lapunk kiadóhivatalának. — Legjobb szabású és formájú Princess fűzök, csipőszoritók, melltartók mérték után készülnek ELBERTNÉ fűzőszalonjában Kiscsapó utca 8. — Michal Choromanski: Orvosok és betegek. Michal Choromanski ezzel a szenzációs regényével egy csapásra megérkezett a világ legsikeresebb és legjelentékenyebb iróí közé. A lengyel Akadémia nagydíját már eddig is számos külföldi kiadás sikere követte s egész sor nyelvre most fordítják az izgalmas és mély regényt. A szenvedélyek regénye ez a könyv, a szerelem, a féltékenység, a betegség, a tudomány szenvedélyéé. Minden lapján vihar zug, nemcsak egy szeles, fülledt őszi hét vihara, hanem a fölkorbácsolt érzések és száguldó események vihara is. Minden titok, minden vágy és betegség, amely a modern ember lelkének legmélyén lappang, feltárul ennek a regénynek lapjain, az iró, az orvos élesen látó szemével, a sebész kegyetlen kezével mutatja meg a test és lélek fölhasitott, belsejét. A kitűnő regény az Athenaeum sorozatának legújabb kötete. Ára 12 Ke. Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban, Komámo- Komárom. — összeroncsolt férfihulla az országúton. Megdöbbentő leletre bukkantak a napokban az arra haladók a komjáti országúton Egy összeroncsolt férfi hullája volt az. Ott volt mellette a motorkerékpárja is, amely szintén össze volt törve. Motorkerékpárszerencsétlenségnek volt az illető a halálos áldozata. A holttestnél talált útlevél szerint a szerencsétlen ember Kozlár Ödön 42 éves morvaországi illetőségű volt. x Kényszeregyezségek és csődök Szlovenszkóban és Ruszinszkőban. Maibaum Jakab közvetítési iroda Ungvár, Maibaumné szül. Lang Ella magánzó Ungvár, Bock Julia vegyeskeresk. Trencsén, Roth Sára cipőkeresk. neje Kassa, Duschinczky Frigyes keresk. és ingatlantulajd. Pozsony, Lebovics Regina konfektiós üzlet Érsekújvár, Rényi Annrás magántisztviselő Losonc. Csődök: Erdélyi Aladár ügynökség Ungvár, Hasics Mihály kőműves Ungvár, Mirnra Henrik építőmester Ungvár, Strecek Vilmos jegyzői gyakornok Párkány, Vyrobné druístvo dorábatelov Zelezného a ocelového tovaru félsz, alatt Kassa, dr Pazár Lász'ó orvos Csíz (Rimaszombat mellett).