Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-11-03 / 88. szám
15*34 november 3. »KOMÁROMI LAPOK < 3 oldal mölcs a fán. melynek nincs virága? 3. Tény az. hogy amit az egyesület kultúrának nyújt, az relative nem megfelelő. .Ma, könyörgöm, körülié kin léssel, éppen szintén hat koronáért G. W. Pabst rendezésében látom a Koldusoperát, éppen annyiért és még kevesebb koronákért hallhatom Saljapint mint Don Quicholét. Havi húsz koronáért amortizációval együtt, mindennap a legkiválóbb művészeket kínálja a rádió és nem is szólok arról, hogy éppen a multhéten vettem egy Szabó Dezső könyvet szintén hat koronáért. a) Az oka ennek egyrészt az, hogyha az előadások még önmagukban mindig a legtökéletesebbet nyújtanák, minden tervszerűség nélkül vannak szétszórva. így azután megtörténhetik az, hogy 11 napon belül egy nagy káoszba olvad össze Aase halála, egy pszichológiai előadás különös tekintettel a gimnázium osztályaira, vagy a helyi meteorológia primér erőkontaktusai, különös tekintettel a kos és vízöntő csillagképre. Ezek így egymásra nem torlódhatnak egy kultur egyesület dobogóján. Másik oka ennek az, hogy az előadók, tudjisten miért, mindig csak egy társadalmi osztályból kerülnek ki, mint ilyenek csakis egy témakörrel foglalkoznak, azzal az általuk legkiválóbban ismert témakörrel. Ezt a tárgykört ismertté tették már. b) A következménye ennek: volt már szerkesztő uram egy ilyen előadáson úgy február végén? És hányán voltak ott? 4. Tény az, hogy ma a rideg autentika végeiért. A dogmák kihirdetése ma befejeződött. Ma a vélemények korában vagyunk. Éppen így a rideg előadások kora is alkonyul. Ma a közönség véleményt alakított magának, amely ha nem egyezik az előadó véleményével, nyilvánítani akar és nyilvánít is. Néha azzal is, hogy nem megy többet oda, ahol nem neki való dolgokat hallott. Fejleszteni, képezni akarja magát a közönség egyedül álló egyedje, az előadó nagyobb képzettségének árnyékában. a) Az okát ennek a rádiók elterjedésében és a komoly olvasni valók rendkívüli áresésében látom. b) A következménye emiek a vita lesz. 5. Tény az, hogy a Jókai Egyesületnek olyan gyűjteményei vannak, amelyek nagy értéket képviselnek nem Méri igeinek a gfcakácgok fehér kötény! ? Mert hozzátartozik a tisztasághoz. Az étel pedig csak akkor izük, ha tisztán főzik. A Ceres gyártásénál uralkodó íiszíaség az oka annak, hogy a háziasszonyok annyira szeretik ezt a kiadós növényzsírt. Tudják, hogy a Cerest a higiénikus haladás legújabb módszerű berendezésével gyártják. TISZTA NÖVENYZSÍR CSAK AZ ALÁÍRÁSSAL ELLÁTVA VALÓSI Komáromban, nem Republikánkban, hanem egész Európában is. (Múzeumban: római osztály, könyvtárban néhány Elzevir és még sok minden más.) Tény az is, hogy ezek a gyüj lemények nem annyira produktivek, mint amennyire lehetnének. a) Oka ennek az, hogy a feldolgo zás bár alapos, de nem gyors. Ennek a feldolgozásnak egy katalizátor szerre van szüksége: új, önkéntes, hozzáértő munkaerők bevonására. b) A következmény lenne: a realizált kulturfölény. Az orvoslatok: Ad 1., 2. A fiatalság értékes részének bevonása. Hangsúlyozom: értékes. Én mint szintén a fiatal generációhoz tartozó, bizonyítani tudom azt, hogy a fiatalság 70%-a a Ncmzcli Sportból és a stüszi vadászból meríti irodalmi és általános kulturális képzettségéi. Ennek értéke nem vitás: 0. Ez a rész nem alkalmas erre a szerepre, hanem a 30%, az igen. Ad 3. Dolgozzon ki az egyesület egy átfogó kultur programot legalább is egy évi tartamra. Ennek meg kellene történni hamar. Ebbe a keretbe azután lehelne kombinálni a meteorológiát, pszihológiát és Hallos Miklós csókhintését. Továbbá szerepeltessen az egyesület új embereket azon a pódiumon. Hogy eddig nem történt meg, az tény. Az oka, tudom, hogy nem a másképen modulált előadóktól való félelem. Hisz: »nem félünk a farkastól«! (Régi magyar nóta.) Ad 4. Legyen vita az előadások után, amelyek általános érdeklődésre tarthatnak számot. Ad 5. Nyissa meg az egyesület a gyűjteményeket és tegye őket produktívakká. Ez jelenthet anyagiakat is (belépő- és kölcsön díjak), de ténylegesen óriási kulturfölénvt fog jelenteni messzeföldön. Mindezeknek a praktikus kivitele úgy lenne a legtökéletesebb, hogyha az egyesület egy szóbeli megbeszélésre meghívna soraiba néhány fiatalt is. A meghívottak majd magukkal vinnék azokat, akiket ők, mint »komoly elemeket ismernek. Ez az ankét élőszóval mindent megbeszélhetne és a vita erősen bízom benne sok értékes gondolatot vetne felszínre. .Mindenki maga láthatja, hogy erre mekkora szükségünk van, mert városunk kulturéletének leginkább a szíve beteg. A város kulturélete szívbajos. Tartsunk még most konzíliumot, amig nem késő. Hiszem azt, hogy senki sem fogja félremagyarázni soraimat. — Hiszem azt, hogy mindenki észreveszi bennünk, fiatalokban, hogy tudjuk az adós lelkiismerelét a magyar kultúrával szemben, melynek tejét szívtuk, amely bennünket eddig emelt és amelynek támogatásával szeretnénk még tovább, sokkal tovább emelkedni. így kötelességünk is ezt a nagy jótevőnket: a magyar kultúrát támogatnunk minden erőnkkel, mert így közelebb érünk az egész emberiség kultúrájához és minden nemzetnek összességéhez, ami, hiszek benne, hogy az Isten akarata és így célunk is. Mi fiatalok egypáran dolgozni szeretnénk, vannak, akik még dolgozni akarnak. Ma ez egy lehetőségnek a tiszteletteljes kérése csupán. Vagy mit gondol szerkesztő uram a fiatalság követelheti is jogát? Zárja sorait, igaz tisztelete jelentésével, mint lekötelezettje: ifjabb Alapy Gyula. Amikor a táncos szubrettet a karomban hordoztam. Nem keli megijedni: nem indiszkréciói — Aki úgy táncol, mint Futó Klári, Vermes Ica és Kun Magda. — Nagy megrökönyödés egy komáromi társaságban. Saját tudósítónktól. Van Komáromban egy társadalmi réteg, amely a régi levendulás idők erkölcsi felfogását követi, nem halad a korral és roppantul elitéli pl. a nők és férfiak együttes fürdőzését a strandokon és hasonló dolgokat. A nők fürdőruhái láttára sikoltozva menekülnek el. Ők még bébékalapot kötnek szalaggal a fejükre, állig és lábsarokig érő kámzsaszerü fürdőruhába bújnak, harisnyát, cipőt és keztyüt —- nov. 2. húznak, ha megfürdenek a — fürdőszobában. Ezek az utolsó Mohikánjai a régi letűnt jóidőknek, drákói szigorral Ítélik el a mai szokásokat, a cigarettázó, kávéházba járó nőket stb. A napokban olyan szerencsés voltam, hogy belekerültem ebbe a kedves társaságba. Azonnal fejmosással kezdték. Már t i. az én fejemet mosták, hogy miért nem ostorozom jobban a mai erkölcsöket és miért nem pelakkor?- rövendezz, merd vót nagyvirágú kendőd, vót bagós-kasmér szoknyád. — Vót ám! Mindég más fődjébe vágtam a kapámat, más tarlóján zördült a sarlóm. — De nem zavargatott senki a munkába. Annyit lőttél, amennyire kedved vót, meg erő hozzá a karodba. De engöm alighogy ostorral nem verlek. A jobbkarom annak a nyomorékja. Több szénát összehordtam vele, tovább szorongatla a kapa fáját, mint akárki férfiemböré. Haj, Örzse, de meg is nyomorodon ez a szegény jobbkarom. — Meleg hamui köss rá ... Mintha nem is hallaná. Tovább búsítja magát az emlékezéssel. — Hajtottam a szecskavágót, hogy görcs állt a könyökömbe. De csak hajtottam, ameddég az utolsó kévecsuta is elfogyott. Az a rengöteg víz, akit masináláskor a kútrú elhordtám. Más embör lóval hordatta, de ű kímélte a lovat. Csak éngöm nem. Egyször mégis rámvágott a sok napszámos nép előtt a vella nyelivel. Akkor is ezt a szegény nyomorék jobbkezemet találta. Megsötéledett a szoba. Az ágyak, ii sifonér, a sublót beleveszett a nagy barnaságba. A töpörödött kis öregasszony fölkelt a székről. Elmék, Náni, merd síkos lősz, osztán nehezemre esik a járás. — Röggel meg hozd el a zsákot, osztán mögtöltjük csutkával. Ahogy egyedül maradt, levette az ablakdeszkáról a lámpást. Nézte, hogy a bél eléri-e még a petróleumot. Gyújtót scrcintett a skatulyán. Visszaült a kályha mellé. Karéj kenyeret, falatka száraz húst darabolva, kötényéből ette vacsoráját. Étvágy nélkül, csak éppen a szokás kedvéért. Aztán megbontotta ágyát és elbújt a vastag párnák közé. Éjfél után egyet ütött az óra, amikor kínzó verejtékezésben fölijedt. Azt álmodta, hogy a vödör beleesett a kútba és Juhász Mátyásékhoz ment át vízért. Egyszer csak a pajta alól előugrik a Juhászék harapós kutyája, a Cifra. Nagy fa-kolonc volt a nyakában, mióta a Náci cigány bokáját kiharapta. De a nagy kolonccal is csak fut feléje. Le is dobja ám a kannát és usgyi, fut hazafelé. Jaj, de a bába-közön akkora a sár, hogy beleragad a tutyija. Legalább a Bódiék padlásán szaladt volna föl. Arra könnyebb az út. Jaj, most már hiába, itt a Cifra. Lóbálódzik, nyakában a kölönc, verdesi a lábait, de csak fut. Véres hab csordul a száján. Úristen bocsáss, ahogy közel ér, egyszeriben olyan lett az ábrázata, mint az uráé. Még a szeme alatt is ott a fekete jel, amelyikből szőrszálak ágaskodnak. Egyre azt kiáltja: »Leütöm a derekadat, ha a Csöregi-aljba délig ki nem ásod a krumplit...« És már emeli is a vellanyclet, amely rázuppan a jobb kezére. Ekkor ijedt föl a fájás hasogatására. ( Hónalja alatt kivizesedetl az ing. Egész testében futkos a hideglelés, borzongás. Torkát, mintha tüzes reszelővei kínoznák. Vizet inna. Metszőén hideget. Amilyen a Juhász Mátyásék kútjában van. A fejét is belemártaná a vödörbe. Akkor elaludna homlokában a parázsos lükletés. Vizet ... Tudja, hogy az ablakdeszkán ott a bádogkorsó. Csak a két kezét kell kinyújtani érte. A jobbkezét. Nyújtaná is. Szűzanyám, mozdítani se tudja. Elzsibbadt a keze. Az egész keze. A balkezét, azt még tudja mozdítani, de az nem ér el a korsóig. Pedig kellene a víz, mert mindjárt megfullad. Hörgés szaladt ki a torkán. Fullasztó hörgés. Az óra csendesen ketyegett a falon. Azt még hallotta. A rémület buboréka habosodott a száján. Kiáltani akarta: vizet! De homlokán egyszerre beszakadt a parazsas lüktetés és a semmibe veszett minden... Reggel jött a zsákkal a Szűcs Örzse. Jó nagy zsákot hozott. Még a régi világban ebbe szedték a felesföldön a kukoricát. Közel másfél mázsa elfért benne. Ha ezt teli adja Náni, két hétig lesz tűzrakója. Hóna alatt szorongatja az összegyűrt zsákot. Megigazítja fején a barna, nagykockás kendőt, aztán lenyomja a vaskilincset. A köszöntés megcsuklik szájában, ahogy az ágyra réved tekintete. Az ijedtség ösztönös mozdulatával megrázza a merev testet. — Náni, hallod-e, Náni! Az megnyitja szemét. Olyan, mintha nagyon messziről nézne. — Te vagy az, Örzse? Elgyüttem a csutáér.- Jaj, csak adjad a korsót. A halál kerülgetett az éccaka. Ahogy felülne, érzi, hogy elhalt a teste. Mintha a tagjai helyébe fát ragasztottak volna. A jobbkarja, a jobblába halott. Szűcs Örzse értett valamelyest az orvosláshoz. Helyre tudta rakni a megrándult csontot, szemről a hályogot lefújta, flastromot készített a fekete kelésre, megkenegette a fájós derekat. Nemhiába értett mindenhez; most is egyszerre kimondja a bajt. — Szél ért Náni. — Jaj, mi lösz én velem ... — Mi lönne? Hát akit. avval ver meg az Isten, hogy elvöszi a szömevilágát? Annak még rosszabb. Ugye a Zsandár Éva? Röggel semmi baja nem vót a szöminek, este vakon vezették haza a kendöráztatóru. Nem tudott dógo zni többet. Község könyerirc kerűt. Merd csak a szegénynek baj igazán a baj. — Jaj, mi lösz én velem? Szűcs Örzse ledobta hóna alól a zsákot. Szurtyogó orra alatt jobbról is, balról is végighúzta a mutatóujját. — Mi lönne? Az lösz, hogy fekszöl szépön a nyoszolyán, osztán néződ a mestörgerendán a bogarak járását. Csak a szegénynek baj igazán a baj. — De megvert éngöm az a szeplőtlen Szűzanya. De megvert engöm... Visszafelé gondolt az éjszakába. Homloka újra kiveritékezik és a keserűség úgy csordul száján, mint az epe. — Nem hágy nyugton még mást se. Juhász Mátyásék kutyájának a képibe gyütt el. Vérös hab vót a száján. Fenyögetctt, hogy leüti a derekamat, ha délig ki nem ásom a krumplit a Csöregi-aljba. Megenl a jobb kezemet találta. Szűcs örzse oda se hallgatott. Arra gondolt, hogy otthon még hideg a szobájába. Fölvette a földről a zsákot. — Fölmék a pallásra, osztán teli merőm csutával. Estefelé int gént elgyüvök Maga maradt a szobában. Féloldalra billent a vánkoson. Nézte a jobb kezét, amely ernyedten, bénán feküdi a párnán. Halott volt. Nem érzi már a kapa fáját, vella nyelét, ütés helyét. Halott. Fölemelte bal kezét és megsimította vele a hideg testrészt. r
