Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)

1934-11-03 / 88. szám

2. oldal.

»KOMÁROMI LAPOK*

1934. november 3,.

Még > veszedelmesebb ooUi i a pártok regisztrálása, mely elgondolás szerint a pártokat úgy kellene bejelenteni, mint az egyesületeket, sőt egyes hírek szerint a pártok tagjait is be kell jelenteni majd a hivatalnak. Egyes politikusok nem tagadják, hogy ezzel a módszerrel az iltojális pártokat akarják kizáratni a közéletből. Erre azonban nincs szükség. Az államellenes pártokra meg van a pártfeloszlatási törvényünk, amely nagyon szigorú és hatásos. További intézkedés nem kell. A pártregisztrációs törvénnyel bizonyára oly pártok ellen is élnének, amelyek nem államellenesek, hanem csak a kormány működését bírálják. Ez a törvény azután a parlamentariz-Kedvcs Szerkesztő Uram!

Ön az ankét megindításával egy határváros kultur életének problémájával foglalkozott. Cikke végén a kérdőjelek sorozatát szórta szét. A feleletek. óh mely csoda, nem maradtak el. Mielőtt in merítő szólnék cikkéhez, legyen szabad megkísérelnem összeszedni azokat a faktorokat, amelyek determinálják egy város kulturéletét. Ezek a város iskoláinak minősége és mennyisége, másodsorban pedig a városban működő kulturális egyesületek munkájának végösszege.

Mint írtam, a város iskolái az első faktora a város kulturéletének. Ezen a téren abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy olyan gimnáziumot mondhatunk magunkénak, mint a szt. Benedek rendi főgimnázium, eltekintve az alsóbb fokozatú jó iskolák nagyjából kielégítő számától. Talán azt lehetne kérnünk Komárom kulturélete nevében a gimnázium és egyéb iskolák tanári karaitól, hogy értékes kulturmunkájukat necsak az iskolák falai között és otthonukban fejtsék ki. hanem a város kulturéletének egyéb fórumain is.

Engedtessék meg szerénységemnek, hogy felsoroljam betürendi sorrendben városunk par exellence kulturmus végét jelentené. Inkább egyáltalán nem kell megreformálni a választási törvényi, mint ilyen reformokat léptessünk életbe.

Megállapítják a minisztériumok hatáskörét.

Az uuifikációs minisztérium több javaslatot dolgozott ki a minisztériumok hatásköréről, azonban a többi minisztérium a javaslatot nem fogadta el. A I,idővé Novinv értesülése szerint az unifikációs minisztérium legújabban készíteti javaslata szerint az egyes szakminisztériumok hatáskörét külön-külön törvény állapítaná meg, különösen azokra a kérdésekre nézve, amelyek még ma is vita tárgyát képezik.

egyesületeit, tevékenységüknek rövid vázolásával.

I. Dalegyesület. Amióta egy fiatal és tehetségekkel rendkívül megáldott szakvezetőt állított sorai élére, hivatásának 100o/o-ban eleget tesz, sőt a helyi relációkban még jóval e felett is. Kiveszi a részét a komáromi kulturmunkából. Igazán minden elismerésünkkel adózhatunk őneki és vele együtt mindazoknak, akik mint közlegények végeznek nagy és értékes munkát ebben a tényleg csak pozitívumokat felmutató egyesületben.

II. Amikor minden felekezelek feletti, általános, a korszellem szerint modulált magyar kulturmunkáról van szó, sohasem tudok a felekezeti kulturegyesületekre gondolni. Légyenek azok ágh. ev., katholikus, vagy ref. vallási kulturegvletek, elsősorban mindannyian a felekezeti kultúra ápolásán munkálkodnak. Ez a felekezeti kultúra pedig liypernacionális és ezzel a jellegével élesen elüt minden nemzetnek kultúrájától.

A zsidó kulturegyesületek (Makábi, Hasonier. kulturbizottság stb.) a vallási kuilura mellett erősen zsidó nemzeti kulliirmunkál is müveinek. Ezt teljesen természetesnek tartom, mert egyrészt, ha a művelt »északnyugatra nézek, akkor ez különösen logikus, hogy ma, amikor a nemzeti öncélúság Herbert óta talán a legmagasabbra szökött, ez kihat a zsidóságra is Másodszor pedig reális az is, hogy a zsidóság meglássa önmagában évezredes történetét és ennek szellemében az önálló nemzeti állam újraépítésének lehetőségeit és módozatait. Azonban az ilyen szellemben kitermelődött kidtura, melynek ha nyelve magyar is, lényegileg azonban zsidó. Ennyiből nem esik vázlatom témakörébe.

De ha már szél is szabdaltuk <v-M

séges nemzeti kultúránkat a felékezetek között, úgy legalább helyi viszonylatban az összes felekezetek inteleklueljei amellett, hogy a felekezeti kultúrát és vallásmozgalmakat támogatják, vegyenek részt az egységes és elsősorban magyar kullurmuiikában is. A zsidóság, amely bár érzelmi kötelességének tartja, hogy a nemzeti államok keretein belül zsidó kisebbségi kulturmunkát fejtsen ki, szintén kell. hogy az ehhez adottságokat érző intelektueljeivel szintén kivegye részét a magyar kultúra napszámából . Azonban az exponáltan felekezeti egyesületek sohasem fognak — hisz ez természetes kizárólagosan csak magyar kuíturát nyújtani a fenti értelemben.

III. Iparos kör, mint neve is mutatja, az iparosok társadalmából veszi tagjait. Ebben a talajban dolgozik, intelektuell iparosok egyesülete, de nem kultur egyesület, hanem inkább érdekvédelmi. Kulturális tevékenykedése elsősorban »műkedvelésben fekszik.

IV. A Legényegycsület. Az egyesület teljes nevéhez tartozik a katholikus jelző is. így legyen szabad a II. és a III. pontok alatt elmondottakra utalnom.

V. .Munkás akadémiák. Itt jórészt ismételhetném a III. pont alatt mondottakat, csakhogy egészen más szempontból. A munkás egyesületek, szociális beállítottságú munkás kultúrát művelnek. A szocializmus, legalább is a nemes értelemben vett, inlernacionális jellegű. így most máikét szóval választom el az internacionalista munkás kultúrát a felekezetitől: az első intcrnacionális, a másik- dogmái szerint — hypernacionális. Itt is ált az, hogy azok, akik itt fejtenek ki kulturmunkát, dolgozzanak a nemzeti kuilura érdekében és viszont.

Ezzel önmaguknak is használnak, mert a nemzeti kultúrának fejlődébe erősen serkentőleg hat az inlernacionális kultúra fejlődésére.

VI. Dolgozatom utolsó pontjául hagytam a Jókai Egyesület munkáját.

1. Tény az, hogy a .1. E. elvesztette közönségét és tagjainak nagy részét egy bizonyos értelemben. Ha máshol még a kulturszezón delén egy előadási meghallgatunk, úgy ott tömeg van. Mig itt nálunk egy pár kuliurelőadás tömege számbelileg gyakran gyenge. Ennyit a közönségről. Tagja ellenben van a J. E.-nek, én azt hiszem, legalább ötszáz papíroson. Hogy a tagdíjnvugtá-papiroson menynyi van, azt nem tudom.

a) Oka ennek, legyen szabad ezt mondanom, az, hogy a vezetőség tagjai bár városunk nagy képzettségű és kvalitású intellektueljei, azonban ma már csak individuumok; tömeg vonzóerőt, szervezési elaszlieitáslnem jelentenek.

b) Ennek a következményei a leglesujtóbbak lehetnek. Itt szabadjon a régi kis szanszkril mesének vázlatát adnom, hogy ezt szemléltethessem ... A kagyló élt a tenger fövenyében, azonban a hatalmas óceán egy nap másfelé terítette szét mérhetetlen nagy síkját és kagylónk szárazon maradt és elpusztult. Az egyesület éltető tengere a tömeg, amit magáénak mondhat és a tagok munkálkodása. Ma a tenger másfelé terítette már mérhetetlen nagy síkját, a kagyló ugyan még néha életjelt ad.

2. Tény az, hogy nincsen utánpótlás és tagélel.

a) Az oka ennek az, hogy nincsen még ma sem meg az egyesületnek a közös munkaterülete a »fiatalsággal«, akik pedig szállíthatnák az utánpótlásokat. Én nem tudom, hogy gondolt-e már a J. E. vezetősége arra, hogy húsz vagy huszonöt, 'agy tíz év múlva ki lesz ott az elnök, a titkár, a főjegyző, a fődirektorok utóda. Azoknak, akik ezekre a körökre már bedolgozták magukat, a magyar kultúrával szemben kötelessége lenne, hogy találjanak maguknak háromnégy famulust, akiknek majd egykoron, ha erre »megértek . átadják azt a pajzsot, amit ma még ők emelnek.

b) Következménye lehet ennek, ha a helyzet nem változik, egy régi vers sora. Miután leporoltam a frázissá kopás porától, itt adom: »Lesz-é gyű-Komáromi kultúránkét.

Helyet az ifjúságnak.

'Bátorító vers

magányosságtól irtózó léleknek

Tudom, hogy hull a nap, örömök szállanak, kedves fők hullanak, sírdombok mállanak.

Egv-egy kéz, drága kéz, mindegyre elereszt, mindennap vereség, mindennap új kereszt.

Szem mögöü, szó mögött sorsárnyék fékéiül —

És mégis, ne remegj: nem maradsz egyedül.

Ködödben csillag ég. gondodból fény terem: vers-lelkek lengenek nyomodban ezeren.

Zászlós és halk csapat, elszánt és bús-szelíd vers-lelkek: viharos, vad korban telteid.

S szűkülő kör mögött, halkuló kert körül, mélyülő bú felett hűség áll őrödül.

Jó lelkek, annyian, szépséget szeretők, kútfődet szomjazok, eszmédet követők.

Szédülni nem szabad, zuhanni nem lehel: szírien is rózsaág vigyázza lelkedet.

Tudom, hogy két kezem nem pari és nem erő, maholnap aszú ág, szélveri ág, remegő, mentésre ingatag, tartásnak nem elég _ síkon át, hegy en át *

kinyújtom teleled.

ürömök szállanak, kedves fők hullanak, sírdoinbok mállanak, estébe hull a nap, szem mögött, szó mögött sorsárnyék fékéiül — fis mégis, ne remegj.

Lélek van teveled, nem maradsz egyedül.

ÁPRILY LAJOS,

A halott kéz

írta: Sásdi Sándor.

Fonnyadt, eres jobbkezét a cserépkályhának szorílotla. Nyakán szorosabbra húzta a fekete kendőt. Egyik csücskét a szájába vette, a másikat a balkezébe .Úgy rángatta meg. Jobbkezét, amelyben szaggatott, régi, munkás életének sok erőlködése és amelyet a henveség mostani egyformaságában jobban ■ kényeztetett.:, le nem vette a meleg cserépről. Az meg is érdemli a kímélést. Mindig szorosabban lapadt a kapa nyelére. Kidagadlak rajta az erek. úgy vágta az élesített vasat a földbe. A balkéz éppen csak hogy fogta. felülről a kapa fáját. Mindig az urasabb, a henyébb részt vette ki a munkából. Szénagyűjtésnél á vcllanyélen is alig segített a jobbnak. Hej, az sokszor majd kiszakadt, amikor a száraz rendet dobálta a boglyába. Gyűlt a felhő az égen, már a dörgés is hallatszott, sietnie kellett, hogy el ne ázzon a rend. Az ura úgy hajszolta, mint az igás ökröt. Káromkodó, noszogató szavakat csördített nyakába, mintha szijjostor suttyogna rája. Jött a masinálás. Akkor is a javarész neki jutott a munkából.' Kévét dobált, vizet' hordott a gépihez, ha a polyvályúkba

dolgos kéz kellett, akkor is vihette a jobbkarját. Egyszer meg a sok napszámos nép előtt a vella nyelével ütött rá az ura, meri úgy találta, hogy nem mozog elég frissen. Akkor is a jobb kezefejét találta. Alindíg csak az szenvedett. Egy hétig borogatta korpás ecettel. Egyszer meg ...

Valaki elment az ablak alatt. Éppen csak a kendős fejét láthatta. Nagy barna kockás fejkendőjét. A Szűcs Örzse hordoz csak ilyen kendőt.

A gangról már hallatszott a tutyis lábak csoszogása. A kilincs is zördült.

Adgyon Isten, Náni...

Előredugta fejét a kályha mellől.

Te vagy az, Örzse?

— Én vónék.

Odaültette maga mellé. Marék kukoricacsulkál vetett a lángba. A töpörödött kis öregasszony odahúzódotl a kályhához.

•— Jó meleg a szobád.- Teli a favágiló. Meg itt a sok kukoricacsutka is.

A másik sóhajtott. Mint aki már megszokta a sopánkodást, szapora szóval rákezdett:

Bezzeg néköm csak úgy van tűzrevalőm, ha összeszedem az erdőn. Röggel is akkora terövel hoztam a fejőmön, hogy majd elbillent a nyakamon. Csak má ez a. tél elmúlt vóna tőlünk. A rengöteg sok fa, meg a lámpás is csak úgy issza a petróleumot. De kiváltképp a tüzelő ...- Tudom má a többit, Örzse. Elgvüssz röggel, osztán vihetsz egy csalánzsákkal csutkát.

Szűcs Örzse beleszipogott a kötényébe. Kampós kis orra alatt jobbról is, balról is végighúzta a mutatóujját.

— Hogy álgyon meg az a mennybéli Krisztus...

Elakadt a beszélgetés. A kályhában

n—nnur'iTTtnBiiimnnrnnifiTiiriiiiiiMiiiiiniiMiiMi i

búgott a tűz. Odakünn a szél rázta az elszomorodott, száraz akácokat. A fagyott göröngyökön kocsi döcögött, zörgött. Nótafoszlány szűrődött befelé. Egyszerre mentek az ablakhoz. Furakodó fejjel keresték a sziirkéllő alkonyatban a kocsidé,szkán ülőt. A ködmenes, dülöngélő alakot inkább csak a kocsi elé fogott girhes szürkéről ismerték meg.

— A részögös Gáli.

— Az ám. Fát fuvarozott a mestör úrnak.

— Osztán kocsma előtL vitt el az útja.

— Merd ezé mindég arra visz...

— Az a szegény asszony, az meg csak öldösi magát' a munkába furtonfurt.

— Ilyen a férfiembör. Az én uram nem vót kocsmás. Nem láttam én azt részögön világéleiömbe se. Mégis az vót a természete, hogy csak űzött, hajtott engöm a munkába.

— Ne panaszold föl, Náni. Igaz, robotoskodtál öleget, de meg is vót a látszatja. Az istállótokba öt fejőstehén is be vót kötve, pallástok teli mindég búzával.

Mi örömem vót benne? Sohase kötöttem a konlyoirira akkora rózsás kendői, mint te. nem mehettem bagós kásmérszoknyában misére, bársonycipő se törte föl a talpamat,

A panaszos szavak úgy szálltak a szobában, mint nagy, fekete madarak. Suhogó szárnyuk alatt megroskadtaz asszony. Lecsöndesedett a hangja, mintha attól félne, hogy akiről beszél, egyszerre csak benyitja az ajtót és a régi hangossággal tör rá. Lefonnyadt szájáról a beszéd, csak sóhajtása hangosult meg és úgy kapaszkodott fölfelé, mint a szomorú őszi nyárfa.

—. Hej, Örzse, így van az.

(