Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-10-13 / 82. szám
1934. október 13. »KOMAROMI LAPOK« 3. oldal. Készül a város 1935. évi költésvetése. Komárom, október 12 Az őszi évad évről-évre aktuálissá teszi az autonómiával bíró közületek költségvetési előkészületeit, mert a törvény külön is elrendeli, hogy a községek költségvetéseinek az előző év novemberében el kell készülniök, illetve a képviselőtestületeknek meg kell állapítaniok. Komárom város községi képviselőt esi tildére is elkövetkezik a kötelesség, hogy az 1935. évi költségvetést megállapítsa és ez zel megszabja azokat az irányvonala kát, amelyeken a jövő évi városi gazdálkodásnak haladnia kell és me állapítsa azokat a kereteket, amelyek között a város vezetősége a város pénzügyeit intézheti. Komárom város számvevősége már hetek óta dolgozik a költségvetésen, a részletek megállapításán most tanácskoznak : különböző szakbizottságok s remélhe tő, hogy rövidesen már a tanács elé kerülnek mindama javaslatok, ara« lyek a költségvetés megállapításához szükségesek. Fontos kérdés azonban, hogy mi lyen lesz, jobban mondva: milyen le hét a város jövő évi költségvetése? A súlyos gazdasági helyzet még általánosságban sem javult, áldozatainak száma még ma is napról-napra növekszik s egyelőre kevés kilátás van arra, hogy a helyzet megváltozzék. Az exísztenciákat könyörtelenül magával sodró áradatnak áldozatai ebben a városban is megtalálhatók, ahol az elszegényedés, az elproletáriasodás mind nagyobb mérveket ölt, ahol sem a kereskedelem, sem az ipar nem képes a reá rótt súlyos terheket vállalni, s ahol a munkanélküliség egyre növekvő tendenciát mutat és a nyomor óriási arányokat ölt. A nyomasztó helyzetnek közvetett áldozata maga a város is, amely két év óta állandó harcot folytat hitelezőivel, valamint adósaival is, sajnos azonban a küzdelem egyenlőtlen eredménnyel folyik, mert a hitelezőknek kiszolgáltatott összegek nagyságával nem áll arányban az az összeg, amelyet az adósoktól sikerül behajtani adó, bér és lakbér alakjában. Ezek a viszonyok minden körülmények között nagy befolyással vannak a jövő évi költségvetés megállapítására és nagy gondot okoznak azoknak, akiknek javaslatot keJl készíteniük a költségvetéshez és akiknek tyoZZör jön a % evé0-de utánna az emésztés. És erről sokszor megfeledkezünk. Nehéz zsírok, melyeket a gyomor nem bír el, sokszor súlyos zavarokat okoznak. Aki tehát súlyt helyez az egészségére és arra, hogy jól érezze magát, olyan zsiradékot választ, melynek könnyen emészthető volta ismeretes: TISZTA NOVENYZSIR CSAK AZ ALÁÍRÁSSAL ELLÁTVA VALÓDI meg is kell indokolniok valamennyi léteit, amely akár a szükségletre, akár a fedezetre vonatkozik. Azért tehát legelső sorban annak az elvi szempontnak kell érvényesülnie ennél a fontos munkánál, hogy a város költségvetését úgy kell össze állítani, hogy a szükséglet és fedezet kellő egyensúlyban álljon egymással s még a legszigorúbb követelmények melleit is megmaradjon a realitás területén. A folyó év igen sok tapasztalatot nyújtott erre a városnak, amely igyekezett az egész évben a takarékosság elvét érvényesíteni, bár ez nem minden téren sikerült, mert bizonyos intézmények a gyakorlatba vett takarékosságot nagyobb fokban nem bírták volna el. A költségvetés összeállításánál rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a szükséglet a minimumra szorítlassék le, viszont mindent el keli követni a városnak, hogy a fedezel gyarapíttassék, de nem olyan úton, amely a közterhek szaporodását idézné csak elő, mert ez nem járna sikerrel, mivel az adózó közönség teherbíró képessége kimerült, hanem olyan módon, amely a meglévő üzemek céltudatos kihasználásával a város bevételeit fokozza. Arra, hogy a gordiusi csomót a pótadó emelésével oldja meg a város, gondolni sem lehet, mert bár a törvény végső esetben 3—100 százalékos pótadót is megenged a községeknek, találni kellene arra embert, aki a felemelt pótadót behajtsa, mikor a mostani községi adókat sem képes a város megkapni. De azt hisszük, hogy olyan városi képviselőtestület sem akad Komáromban, amely póladóemeléssel akarná rendbeszedni a város súlyos pénzügyi állapotát. Erről a gondolatról egyszersmindenkorra le kell mondani, mert ez halvaszületett idea! Egyedül a városi üzemek jövedel mezővétélele és az indokolatlan ki adások — legyenek azok akár dologi, akár személyiek, — redukálása jöhet figyelembe a költségvetés megállapí tásánál, mert csak így lehet biztosítani a tételek realitását s így lehet megtartani a költségvetés egyensúlyát. De mindenekfölött a legszigorúbb takarékosság irányítsa mindazokat a faktorokat, akik az 1935. évi költségelőirányzat megállapításánál közre működnek! Fűzők mérték után is, orvosi rendeletre, melltartók, mélyen leszállított árak! Pollák Juliska Utódánál Komárno, Nádor-utca 17. Keztyűk és fűzők 301 tisztítása és javítása. Hogyan írtak a szerdai lapok Jugoszláviában a király útjáról? A jugoszláv király meggyilkolását jelentő jugoszláviai lapok most érkeznek hozzánk és sajátságos módon, a szerdai lapok még nem foglalkoznak a király elleni merénylettel, noha a lapok megjelenése elöli már megtörtént a gyilkosság. Ennek magyarázata az, hogy kedden este, a szerdai újságok »szerkesztőségi idejében« részint ellenőrizhetetlen hírek szállingóztak a király elleni merényiéiről Szerbiában s a híreket csak az tudta meg, aki a budapesti yádiót hallgatta véletlenül, másrészt pedig akkor, amikor már bizonyossá vált a jugoszláv kormány előtt is, hogy merénylet történt: az újságoknak egyelőre nem volt szabad hírt adniok a marseillei tragédiáról. így aztán érthető a szabadkai Napló szerda reggeli számában az a cikk, amely Sándor szerb király látogatását közli részletes formában s olyanokat is ír, amelyek csak programmban voltak meg, de a valóságban már meg nem történhettek. így ír a lap: »A marseillei kikötő bejáratánál az uralkodó az egyik yachlra szállt, amely kíséretével együtt a Ilels kikötőbe vilié. Ebben a pillanatban százegy ágyúlövés dördült el. A parion előkelőségek várlak a királyi. Barlhou külügyminiszter üdvözlő beszédében az egész francia nép örömét loimáesolla. A király ellepett a díszszázad elölt, majd az üdvözlések után autóba ült és végighaladva Marseille útvonalain, a temetőbe ment, ahol két eskadron gyarmati lovasság sorakozott fel. Itt egy percig tisztelgett az Ismeretlen katona sírjánál, majd az emlékművön pálmakoszorút helyezett el. Visszatérve, a prefektus teát adott tiszteletére, majd este hat órakor különvonaton elutazott Parisba. A francia fővárosba délelőtt tízkor érkezik meg'.« Hogy ok nélkül pánik ne törjön ki, a figyelmes újságok ennyit írtak akkor, amikor már tudtak a merényletről. A csütörtöki lap minden átmenet nélkül így ír: őfelsége I. Alexander király holttestét a Dubrovnik cirkáló hozza haza.« — Potom olcsó árban vásárolhat most, kötött árút, selyem kombinét, ernyőt, retikült, gyermekkocsit és minden más cikket ELBERT-nél Nádor-u. 19. hér hócsíkok csillognak rajtuk. És vöröses oldaluk izzik a napban. Október eleje. Egy-két lilás, szomorú erika kerül eléjük. Azután kocsikerék alakú melvéddel kis fahíd. Kisüt itt is a nap. — Milyen színes, — mondja az aszszony. — Szép ... Arany ... — S kitárja kezét a fénybe. — Milyen hideg, — feleli a férfi. ,. És megállnak a hideg, arany fényben, a hídon, A híd alatt szikla lapul. A kis patak vigyázatlan. Nem sejt semmit. Gyanútlanul ráfut a sziklára. Először csak elcsúszik rajta. Azután már zuhan is le, a mélybe. Fehér cseppjei felporzanak. — Ni, itt a kis vízesés! — élénkül fel az asszony. — Ennek a hangjára alszom el az éjszaka. Köszönöm neked, kis vízesés! És boldogan kacag. A bokrok közt füst száll fel. De nem tud magasra emelkedni. Csak szétömlik a füvön, mint a lábosból kifutott tej. Munkások főznek ott valamit. — Hogy megy az? — kérdi az aszszony. — Két tégla közt száraz ágakat gyújtanak. Azután a téglára teszik a fazekat. — Istenem, — gondolkozik el az asszony, — a riz créolet nem tudtam enni tegnap, mert kissé füstízű volt. Emlékszik? És a férfi mosolyog. Szeretne megállni. Percek óta ezek az első szavak. Alig tudják áttörni a gondolatok sürü-sürü bozótját. Szinte valószínűlleniil is hatnak hangosságukban. Szeretné megmondani ennek a finom, elkényeztetett, kissé boldogtalan asszonynak, harag nélkül, nagyo kedvesen: — 1 íssa, s hátha így kéne élnie? Téo’é rakott fazékban főzni az urá.m S abból enni... Füstösen. Erdőben. Abrosz nélkül. De mégsem mondja. S már nem is látszik különben a füst. Kis tisztásra jutottak. Legelői vöröses kardlevelü kis csoport. Odébb fagyott, kakastaréjszerű evetek. Majd szárnélküli, nagy harangvirág romjai. Sűrűn összeboruló ágak. Egymásnak dűlő, tört szárak. Egy-, két-, háromféle fenyő is. Fák, fák. Kisebbek és i agyobbak. Az asszony megáll. Nézi sorra mindegyiket. Milyen szomorú, hogy egynek sem tudom a nevét. — Szinte sóhajt. Mennyi fű ... és bokor ... és fa... Nézze, még virágok is... Mind élnek ... és mind ismeretlenek ... És ha tudná a nevüket, boldogabb lenne? Hát nem érzi? Csend. — Maga tudja a nevüket? A férfi bólint. — Tudom. — Akkor csak ennek az egynek mondja meg a nevét, legalább ennek a hegyes vörösnek! — Ennek? — Igen. — Havasi kardvirág. Hosszú csend. — Mondja s most már jó? — kérdi a férfi. — Igen. Lássa, most olyan könynyűt, vidámat érzek. Havasi kardvirág. Most jó... — Miért? Az asszony felnevet. — Jaj, ha tudnám! Ismerem. Közöm van hozzá. Az enyém is, ha akarom. Majd hirtelen megrántja a vállát — Figyeljen csak... Nem hallja?... A szállóban a gong... Gyerünk, tudja, hogy nekem tíz kilót kell itt híznom ... Megfordultak. És megint csend van. A férfi nem felel. És most jönnek a legszebb pillanatok. Visszafelé, amerre csak mennek, a fűszálakon víz csillog. Zöld és kék és sárga cseppek. Sok, sok. Egymás mellett az ezernyi fűszálon. Zöldéinek, kéklenek és sárgállanak. Az oktőbereleji tüzű, színes napban: ezerszinűek. Hajlanak és felemelkednek. Egy, kettő tíz, száz, millió. Az asszony a férfi karjára teszi a kezét. — Most ne szóljon ... Ugy-e, most nem? Minden ilyen szép marad, ha nem mondjuk ki. Ugy-e? Csend. És csak mennek. A sok kis gyöngyszem lángolva csillog körülöttük. S a férfi egyszerre mégis megszólal. — Kedves. Bocsásson meg. Én becsaptam magát. Én nem tudom annak a vörös kerdlevelü virágnak a nevét. És csak ugytalálomra mondtam valamit. Havasi kardvirág. Nem az. Nem tudom elhallgatni. Ugy-e, nem haragszik? Az asszony megáll. — Igazán nem az? — Nem. Az asszony szinte felsír. Hát miért mondta meg? Fájón, szomorúan néz rá. — Valamit elvett most tőlem. Szegényebb vagyok. A férfi nem tud felelni. Hallgatva indulnak tovább. Az asszony mondja azután megint, — bizonytalanul, de kissé tulszépen is. Mint aki ezt már régen gondolta magában. Leírta a naplójában is, ha ír naplót. Vagy elmondta talán más férfinak. — Tudja, egyszer megkérdeztem valakitől a boldogság nevét. Az is mondott valamit. S az sem volt az igazi. Mindig így van ez? Hosszú csend lenne, de ebben a pillanatban feltűnik a szálló. Hanem sejti-e, mit kapunk ma ebédre? — kacag hirtelen..— A főpincér elárulta nekem... Töltött paradicsom és fácán. És azután ananász maraszkinóval. Nagyon éhes vagyok. Fussunk. Mind a hármai imádom. És ne felejsük el, nekem híznom is kell! De ez már kissé szomorúan és erőltetve hangzik. S mennek. ^ , . T
