Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-10-13 / 82. szám
adni. Ila valakinek többel adunk, mini amennyi jár, ajándékot adunk Ha jólétben élnénk, talán nem is kellene törődnünk azzal, hogy kinek mii adunk, de vannak véreink, akiknek nem Ludjuk kulturális és egyéb igényeit kielégíteni, pedig azok minden körülmények között hűek maradnak az államhoz. A kisebbségek részéről ez a százszázalékos, feltétlenül szív-" bőL jövő hűség nincsen meg. A kötelezettségek betartásának hívei vagyunk — fejezi be a lap — semmiesetre sem akarjuk, hogy a kisebbségek kevesebl>et kapjanak, mint amennyi nekik jár, de határozottan ellene vagyunk a pazarlásnak ás bőkezűségnek, amig sajátjaink Ínségben szenvednek. A mezőgazdaság adósságmentesüése. A földmivel és ügyi minisztériumban javaslatot dolgoztak ki a mezőgazdaság adósság mentesít és éröl. A javaslat az egyéni adósságmentesítési akció elvén alapszik. Az adós kérelméről külön bizottság fog dönteni és ilyen bizottságot minden bíróság területén létesítenek. A fősegítség az adósság kamatainak leszállítása lesz 4, esetleg 3 százalékra és a késedelmi kamatot csak 1 százalékra fogják számítani. A törlesztési 5 20 évre osztják fel, de a fizetéseket két évvel el lehel halasztani vagy beszüntetni. Ha az adósság bér, biztosítási járulék, kaució, iparosok követelése stb., ezeket egy év alatt kell megfizetni, ha egyenként nem több 5000 koronánál. Ha az adósnak erre nincs pénze, akkor azt állami garanciával szerzik meg részére. Ha a halasztás a hitelezőt lététen veszélyezteti, követelését azonnal megkaphatja, de 20 -40 százalékos levonással, mely összeg az eladósodott mezőgazdának jut. A hátralékos adóból és közleadásokból az esetleges késedelmi kamatot és 50 százalékot levonnak és a megmaradó összeget öt év alatt kell megfizetni. Az adósságrendezés, melynél a pénzintézeteket a kamatleszállításért bizonyos mértékben szintén kárpótolni akarják, az állam által adott megfelelő összegekből és a földmivelésügyi minisztérium segélyalapjából fog történni és azt a parlament és a legfelsőbb számvevősé2. oldal._____________________ Erdőházi Hugó: Alkonyi várás. Barna hajú alkony húz út foltos háztetőkön, búcsúzó nap hervadozik. mint sors-ütött emlék iHÍnatös város uccáiin, mint esti hajók messzi fénye, száll felém az arcod. így, sötét uccasarkon. hol koldus lemet éhes napokat, . megérkezel nekem alkongi varasban: az uccu sarkán példás e találkozás s ha érzed: messzi vándora vagy éleinek, hol mostoha sors fája borult szívedre s most mostoha sors fája szeretet virágjaiba borul, ha érzed, hogy jó, ha magányos hajók találkoznak magányos tájon, ha kellek, mini éhes napokat temető koldusnak uccasarok: jöjj felém arcodat hozó alkony, szemedet hozó, sugalmazó féng s pihenj lelkemben, 'mint a halhatatlanság s légy nekem üdvözölt élet, mindig nekem élő... -V • . »KOMAROMI LAPOK« 1934. október 13. gek fogják ellenőrizni. A tárgyalás főpontja a segítés fedezetének kérdése lesz. Az első években ez az összeg 240 millió és a későbbi években 200 millió lesz. mert ennek az állami költségvetés keretéten nem lehet beivel adni. Az idegenek — október 12. Ez a kifejezés is a háború után csúszott be a politika szótárába és annyit jeleni, hogy valakinek nincsen állampolgársága, tehát idegen állampolgár. Ha azonban ezt a rideg hivatalos álláspontot jobban szemügyre vesszük, azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy az idegen olyasvalakit is . jelent, aki bármennyire akar is. nem képes állampolgársághoz jutni. Sajnos, amint a nemzetek kisebbségeinek jogát eddig nem rendezlek — amint azt a népszövetséghez benyújtott lengyel"' jfiváslal igazolja — úgy ezt a kényes kérdést sem oldották meg maradéktalanul a békeszerződések. Főképen itt, a határ mentén érezhető ennek a kérdésnek a teljes kiélezettsége. A prágai állami statisztikai hivatal szerint, kilencvenezer idegen, él Szlovákiában és egészen bizonyosra vehetjük, hivatalos magyarázatok nélkül is, hogy ezeknek 99 0/0- ka magyar. Komáromban is nagy számmal találhatók ezek az idegenek . akiknek jó része üt született ugyan, de illetőséghez nem juthat, mert az apjuk máshol született. Ez az első kritérium az idegenekkel szemben. A legtöbbjének nincs hová mennie, mert az a hely, ahol az apja született és ahonnan ab már évtizedek óta elköltözvén, az illetőség köteléke már nem fűzi, teljesen ismeretlen. Nem maradna más hátra, mint az, hogy ez az állam rendezze állampolgárságukat, de a kormány a mai nagy munkanélküliségben a munkalehetőségeket félti és ezt állampolgárainak akarja fentartani- Ez az álláspont teljesen érthető lenne, ha az idegeneket kámforrá lehetne változtatni és önmáguktól elpárolognának. Ha azonban a megélhetésüktől is megfosztják őket, ez ellenkezik a humanizmussal és a társadalomra hárít szinte megoldhatatlan feladatot. Mindezeket el kell mondanunk abból az alkalomból, hogy a helybeli állami rendőrbiztosság rendeletét Havasi kardvirág. Irta: Illés Endre. Felhők kergetik egymást. Gomolygó. sűrű esőfelhők. Elég alacsonyan. De közben ki-kisüt néhány percre a nap is. S ekkor megvillannak a csúcsok. Pillanatok alatt aranyban úsznak a sötét erdők. A hegyi villamos keskeny sínéin valami kósza, kék láng kezd imbolvogni. A fiatalasszony felnéz a karcsú és hófehér luxusszálló kapujában. Amint vékony bőrkeztyűjét húzogatja, — úgy érzi: alattomosan, gyáván a vérébe húzódik ez a furcsa, bolond idő. De jó is volna valami bolondot tenni! Még ma. Most. Rögtön. Egy pillanatra rá azonban el is mosolyodik. Bolondot tenni?... Kilenc hónapos nagylánya vaii. S ő húsz hónapos feleség. Még el is pirul néha, lia azt mondják neki asszony. Ez volt a legnagyobb bolondság. Tizenegy kilót fogyott a húsz hónap alatt. De most már mindegy ... Esős dél. Nem esik ugyan. De nedves minden. Amerre csak néz az ember: ázottan bújnak egymáshoz élő és halott dolgok. Ez sem baj. Most nincs az ura. Egy hónapig nem is lesz itt. Ki kell használni minden pillanatot. Két hét ugvis elmúlt már. A nagy szabadság egészen megrészegíti. Már az előbb is, amikor ment a szálló folyosóján, majd szemébe tűnt adott ki, hogy az idegenek útleveleiket nyújtsák be ami mindenesetre meg is történt, ha volt útlevelük vagy pedig külügyi képviseletük utján szerezzenek be olyan értelmű bizonyítványt, hogy számukra nem állítható ki útlevél és ezzel folyamodjanak az útlevél nélkül való tartózkodás alól szóló felmentés iránt. A rendelkezés nagy megrökönyödést keltett. mert Komáromban elég sok ilyen idegen él, aki idáig nem tudott állampolgárságot szerezni, akiknek a legnagyobbrészt- a trianoni békeszerződés fii. §. alapján már nein magyar állampolgár. Mivel azonban úgy Csehszlovákiában, mint Magyarországon az illetőség-szerzés terén bár az ugyanazon törvény alapján történik ellentétes joggyakorlat fejlődött ki, ezeknek a szerencsétlen áldozatoknak helyzete felette megnehezült. Itt az illetőséghez a leszármazást vizsgálják, ki volt az apja és hol született. ki volt az öregapja és höl született. amiről az 1881). XXII. t. c. egyáltalában nem rendelkezik, — addig Magyarországon ennek a 1 örvénynek a mértékadó rendelkezése az, hogy négy évi egy helyben lakással bárki illetőséget szerez, ha a községi terhek viseléséhez egy ízben is hozzájárul és viszont négy évi távoliét után, ha községi illetőségét fenn nem larlolta, azt elveszti, teljesen automatikus módon, mert másutt viszont automatikusan megnyeri. Fzi a kél eljárást még eddig soha nem egyeztették össze a szuverenitásra való hivatkozással. De Csehszlovákiában érvényben van a régi osztrák törvény is az illetőségszerzésről, amely a tízévi egyhelyben való lakáshoz köti az illetőségszerzést. Ez az ellentétes álláspont az egy és ugyanazon törvény magyarázata körül szüli a mai áldatlan helyzetet. A Csehszlovákiában élő magyarságnak a legsúlyosabb sérelme még tizenöt év után is az állampolgárság. Van egy 1920. évben hozott parlamenti határozat, mely a kormányt utasította, hogy az állampolgárság gyökeres rendezéséről nyújtson be sürgősen törvényjavaslatot. Ezt a kormány eddig nem tette meg, pedig ime, az élei kívánja ezt a törvényt, hogy hazát adjon a hontalanoknak. Mivel meg kell jegyezni azt, hogy az idegenek is épen úgy adóznak itt, mint a rendes állampolgárok, sőt éppen úgy katonáskodnak is, mint a rendes állampolgárok fiai. Ha ezt egy angolnak,, vagy amerikainak magyarázná valaki, az értelmetlen arccal fogadná ezt, mert nem tudná megegymás mellett a sok ajtó, a fehérbobitás, feketeruhás, siető szobalányok, az ismeretlen emberek, férfiak és nők, amint szembejöttek vele, ránéztek s ő visszanézett, valami furcsa mámor lepte , meg, egészen elfeledkezett róla: tíz kilót kell itt híznia. »Kevesebbel vissza ne gyere! ó, nevetnie kellett most ezen a félelmetes hangon. S ez a séta is, —1 milyen szép. Milyen gyönyörű lesz. Milyen nagyokat lehet lélegzetű. Ez a szabadság... — Jön? — fordult vissza a férfihoz. Ki is ez a férfi? Nem tudja. Kedves, udvarias: A hallban mutatták be neki. Azóta néha együtt vannak. Oly szép minden. A férfi is megindult. Egymás mellé kerültek. Tócsa fénylik az autófeljárón. Óvatosan kikerülik. S már le is térnek a kis erdei ntra. Milyen szűk itt. S milyen csend van. Egyszerre egy másik világ. Szinte egymáshoz kell bujniok, hogy ne érjék őkel oldalt a vizes bokrok. Még igy is a ruhájukon marad egy-egy fénylő vízcsepp. Miért van ez? Most egyszerre megint szomorú. Saljapint hallgatta tegnap a rádióban. Ezt a mély, erős sötét férlihangol. S épp.ilvéii érthetetlenül szomorú lett. — Csókolom a kezsét, drága nacscsága... Kezseit csókolom ... Tessék venni finom gyümölcsöt... Felrezzen. Nini, cigánygyerekek! Valami piérteni, hogy az állampolgárinak tarlót! kötelességek teljesítésével szemtan ne keletkeznék valamely jog az állammal szemben. Az idegenek jelentkezése kétségtelenül sok és nagy akadályokba ütközik, de azt reméljük, hogy velük szemben nem alkalmazzák a rideg jogszabályokat, ha a végrehajtásról lesz szó. hanem tekintetbe veszik azokat a méltányossági szempontokat is, amelyek mellettük szólnak, s amelyekre rámutattunk. Summura jus, summa injuria, a legnagyobb jog, a legnagyobb igazságtalanság, lartja a római jog és az élét most igazolja ezt a jogi megállapítást. Aladin legújabb csodalámpája. Egyik érsekujvári laptársunk közli ezt a kedves csallóközi kuriózumot. Az elmúlt hét egyik estéjén Gutáról igyekeztem hazafelé kerékpáron. A nap már valahol az amerikánusoknak Ígérgette a „rózsaujju hajnalt“. Lámpám nem volt, csak a szerelmesek lámpája, a Hold. Az utat ugyan eléggé megvilágította, de azért arra mégis kellett vigyázni, hogy a töltésen haza siető emberekkel össze ne ütközzem, Alig hogy lejöttem a hidról és befordultam Csergő felé, egy folyton imbolygó vöröses fényre lettem figyelmes. Jövet láttam, hogy a pásztorgyerekek tüzeltek a töltés aljában, de most másként látszana. Cigaretta nem látszik oly messziről holdvilágos estén. A villany vagy karbidlámpa meg sokkal erősebb fényt ad. Ugyan mi lehet az ? Néhány perc múlva megtudtam, hogy mi a „fényforrás“. Egy gutái fiúcska három tehenet hajtott haza. Szépen sorjában, de falusi szokás szerint az üt jobbfelén bandukolt a három jámbor állat. Valamivel hátrább a bal nyomon a fiú, a pásztorbotjára szúrva egy kiadós „árvatőzeg“ lepény, mely orrfacsaró illattal és vöröses fénynyel izzott a bot végén. Ezzel hadonázott a gyerek. Sejtettem a tettének az okát, de azért megkérdeztem, hogy minek az a büdös, füstölgő vacak a botja végén. „Hát azir, — volt a felelet — mer itt sok biciklis jár és attú tartok, hogy nekimennek a sötitben a teheneknek.“ Jól okoskodott a gyerek. És a lámpa kérdését igazán olcsón oldotta meg. Nem hiába született ott, ahol a csavaroseszü „nemzet“ fiai születnek: Gútdn. —ó —n. ros bogyóféle a kosarukban. És a férfi pénzt dob oda. A kis füstösök már oda sem néznek, tülekedve szedik fel a csillogó nikkel! a földről. Kár. . Meg szerette volna jobban nézni az arcukat. S meg kellett volna kérdezni, mi is ez a bogyó? Vagy legalább borult volna fel tülekedés közben a kosaruk. De így van ez mindig. Nem történik semmi. Az ember hiába vár bármit is az életben, —' nem jön meg. És még pótszer sem akad az elmaradt szenzációk helyett, ő már nem is vár semmire. Megint egyedül vannak. Cipőjük besüpped kissé a felázott homokba. Néhány méternyire lejjebb a kis patak zúg. A férfi botjával rntíg-megpiszkálja az útjába került kavicsökot. Egyel odébb lök azután. A kavics csörtetve gördül le a meredek parton. Megállnak és utána néznek. Már bent is van a vízben. — Most fázni fog szegény... — mondja az asszony. A férfi néz és mosolyog. Fázni fog... a hideg vízben... A férfi felnevet. ’— Mondja, igy aggódik maga az uráért is, mint ezért a kavicsiért? Nevetnek. Kopaszodó, öreg fenyők húznak el mellettük. És sárga, gyalult fapadok. Nedvesek. A távolabbi erdőkön köd. Mintha a fák lehelnének. Vagy mintha fulladoznának benne. Még távolabb, a kopasz sziklacsucsokra rátüz a nap. Fe-
