Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-29 / 69. szám
Ötvenötödik évfolyam 60. szám. Szerda, 103-4. augusztus 20, Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre SO Ké, félévre 40 KC. negyedévre 20 Ké. — Külföldön 120 KC. Egyesszám ára I korona. Alapította: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztői GAAL GYULA (Ír. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF- dr. Kőm unkatársak«! ALAPI GYULA dr. és FÜLöP ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor-a. 25, Megjelenik hetenként kétszer: . .sl szerdán és szombaton A gabonámonopólíum. Komárom ,augusztus 28. Nem szabad és nem is helyes elhamarkodott Ítéletei mondani egy intézményről, amelynek még nem Ismerjük működése eredményeit, így vagyunk a gabonamonopóliummal szemben is, amelynek hibái már keletkezésekor kiülközlek. A kritika azóla is állandóan nyomon követi és ezt a kritikát meg kell szívlelni, ha az egyébként konstruktív természetű. A gabonamonopólium eredendő hibája, mely azóta is állandóan céltáblája a bírálatnak az úgynevezett prágai paritás, amely azt jelenti, hogy a gabona meghatározol! árából levonják a termelési hely és Prága közötti vasúti fuvar költségét mélermázsánként! viszonylat ban. Teljesen igaza van annak a kárpátaljai ruszin termelőnek, hogy gabonájáért olyan keveset kap ilyen feltétel mellett, hogy a szabad kereskedelmi forgalom mellett jelentékenyen több jövedelmet biztosítana számára. De a legszellemesebb gazda-ellenvetés, mégis csak az, amelyben azt kérdi, vájjon a Prágától való távolság arányában fogja-e a kormány a gazda adóját csökkenteni. Erre a válaszra azonban várnunk kell a jövő évi adókivetésig; a gazdák nem alaptalanul tartanak attól, hogy meglepetések nincsenek kizárva. Gyakorlati ellenvetések a gabonamonopólium ellen, amelyek helytállók is, a következők: a gabona fajsúlyát és sikértartalmát csak a nyolcvankét kilogramos fajsúlyú búzáig értékelik az átvevők, ezen felül nem. Ez sérelmes azokra a gazdákra, akik ennél is nemesebb és gazdagabb sikértartalmú buzaféleségeket termelnek. Itt már a gazdának az a törekvése, hogy javítsa a minőséget és a termelési viszonyokat, zátonyra fut, mert ezt nem érlékeli semmire sem a gabonamonopólium.-Azaz, hogy mégsem így van. A monopólium gabonái is ad el, azonban hét-nyolc koronás ártöbblettel, holott ezt a megállapított legmagasabb áron veszi és az ártöbblel e fölött képződik. Nagy károsodást jeleni ez azokra a gazdákra nézve, akik vetőmagot akarnak beszerezni és ebben a törekvésükben csalódnak. A mai viszonyok közt ilyen felárat nem bír meg a gazdasági üzem. Ez teljesen méltánytalan eljárás, aini ellen a gazdák már fel is szólaltak, illetve a gabonavásárlási társaságnak ezen intézkedését bejelentették a társaság kormánybiztosának, akinek kíváncsian várják a döntését. Ilyen és ehhez hasoldó kifogások a gabonámonopólhnu működése ellen, amely esetleg jogos magánérdeket sért, könnyű szerrel, adminisztrációs úton is orvosolhatók. Ezt meg is kell lenni a gazdalömegek megnyugtatása érdekében. A gabonamonopólium most tapossa csak a sajál ösvényét, amelyen előrejuthat. A javítás tehát ráfér, mert tökéleteset alkotni lehetetlen emberi véges tudással és az ilyen intézménynek egy nagy korrektora van, maga a gyakorlati élet. Ami a gyakorlati éleiben nem válik be, azt le kell nyesegetni róla. amit a jogos közérdek kíván, azt hozzá kell adni. Csak ezen az utón lehet az intézményi tökéletesebbé lenni, amelynek a végső célja a termelő és fogyasztó rétegek közérdekének az egybehangolása. Nagyon természetes, hogy az elengedhetetlen kellék mindehhez a legtágabb nyilvánosság, megbeszélések, sajtó, amelyekben a közvélemény kialakítja a maga kritikájával azt a gyakorlati lehetőséget, Szeptember 2—5-én Bernben tartják meg az idei kisebbségi konferenciát. A kisebbségi konferencia elnöksége augusztus 22-én és 23-án ülést tartott Bécsben. Itt elhatározták, hogy szeptember 2—5. között a svájci Bernben tartják meg az idei konferenciát, majd Genfben a népszövetségi tanácsülés vezetőségével fognak érintkezésbelépni. A tárgysorozaton szerepel a lengyelek javaslatával kapcsolatban való állásfoglalás, amely javaslatban, a lengyelek a kisebbségvédelem általánosítását kívánják. Az elnökség ülésén az utódállamok magyarságának képviseletében S z ü 11 ő Géza dr. vett részt. Szeptember 10-én minisztertanács. A prágai minisztertanács a nyári szünet után elsőizben szeptember 10-én ül össze. Ezzel megkezdődik az őszi politikai munka. Bár a belpolitikában még csend honol, — a kuliszszák mögött máris megkezdődtek a politikai munka előkészületei. Ezek ugyan még kezdetleges stádiumban vannak. Szó van a szlovák autonómisták ellenzéki álláspontjának feladásáról is. Hlinka azonban e nyár elején kijelentette, hogy az új parlamenti választásokig pártja nem akar a kormányba lépni. Magyarok a szlovenszkói kereseti pályákon. Az állami statisztikai hivatal kimutatása szerint az 1930. évi népszámláláskor a szlovenszkói magyarság foglalkozások szerint úgy oszlott meg, hogy 374 ezernek a mezőgazdaság, 97 ezernek az ipar, 36 ezernek a keamely a felmerült panaszokat megszünteti. Amennyiben a mostani gazdasági esztendő súlyosabb része csak most, az ősz folyamán közeledik felénk, és a nagy szárazság következtében a lakarmányfélékről Is a gabonabevásárló társaság intézkedik, a belföldi élöállal-kcreskcdclcm érdekében is meg kell lenni azokat az intézkedéseket, amelyek a gazdát ma erősen fenyegető takarmányhiányt elhárítják. Roppant nagy veszedelmei jelentene az, ha az állattenyésztés a kedvezőtlen gazdasági viszonyok következtében veszítene mai expanzív szerepéből, mert ez a jövőre lenne nagyon kedvezőtlen kihatással. Súlyos feladatok várnak a gabonabevásárló társaságra és ezek teljesítése dönti el, hogy működése csakugyan közhasznú-e, vagy sem. A bírálatok legyenek helytállók és tárgyilagosak, mindent a gabonamonopólium sem Ind megoldani, mert eszközei ennek is végesek és a gazdasági károk oly nagyok, hogy azokat teljesen szanálni a lehetetlenséggel határos. reskedelem, lő ezernek a közszolgálati, 7 ezernek a szabadpálya ad kenyeret. Egységesen fogják rendezni a felekezeti iskolák tanítóinak fizetéséi. Annakidején Hokky Károly, Kárpátalja magyar képviselője több interpellációt nyújtott be az iskolaügyi miniszterhez a tanítóság s az iskolák anyagi helyzetének javításáról. Az iskolaügyi miniszter válaszában kilátásba helyezte, hogy a minisztérium által elkészítendő új törvényjavaslat egységesen fogja rendezni a felekezeti iskolák tanítóinak vitás kérdéseit. Állandó a gazdasági javulás: jelenti a Csehszlovák Nemzeti Bank tanácsa. A Csehszlovák Nemzeti Bank tanácsa most tartotta rendes havi ülését s erről azt jelentik, hogy Csehszlovákia gazdasági helyzete az utóbbi időben a többi országokéval együtt változatlan maradt s az ország gazdasági fejlődése teljesen megfelelt azoknak a várakozásoknak, amelyek az idénytől függnek. Az építkezési mozgalom kissé javult, ami annál örvendetesebb, mert az építkezés Csehszlovákiában teljesen megállott. A nagykereskedelmi árak indexe az élelmiszerek csoportjánál augusztus elsején esett, ami az előző emelkedésre való gyors reakciót jelenti. Az ipari anyagok és gyártmányok áruindexe változatlan maradt s alatta van az élelmiszerek ármutatójának. A kiskereskedelmi árak átlagos színvonala keveset esett. Az aratás végétért: az idei aratás eredményei messzire alatta maradnak a tavalyinak. A fürdőipar jobb eredményű volt, mint tavaly. A munkanélküliség júliusban egy keveset csökkent. Az árucsere változatlan. A kiviteli nehézségeket még mindig nem sikerült leküzdeni, annak ellenére, hogy a forgalom a külfölddel javult. A fizetésképtelenségek száma csökkent, a csehszlovák korona árfolyama külföldön nyugodt maradt. A nemzeti kisebbségek védelmének új módszereit tanulmányozza az interparlamentáris unió bizottsága. A napokban Prágában tartózkodott dr. Sluder Frigyes, volt svájci képviselő, az interparlamentáris unió nemzetiségügyi bizottságának elnöke. Dr. Sluder jelenleg az egyes államokban tanulmányozza a nemzetiségi kisebbségek kérdéseit szabályozó jogrendéi. Sluder útja összefüggésben van azzal a javaslattal, hogy a nemzetiségek védelmét valamennyi államra terjesszék ki. Dr. Studer azt is vizsgálja, hogy milyen formában volna megvalósítható a döntőbírósági eljárás a nemzetiségi súrlódások kiküszöbölésére. Studer e szakba vágó gazdag irodalmat szerzett be. A Dunát télen át Is hajózhatóvá teszik. — augusztus 28. A dunai közlekedéssel kapcsolatban majd minden évben felvetődik az az eszme, hogy a Dunát télen át is hajózhatóvá tegyék. Európa második legnagyobb folyamán a közlekedés a hideg beálltakor szünetel, holott a gabonaszállítmányok s a szénáruk éppen a téli időben a legfontosabbak. Tatán különös gondolatnak tetszik, hogy a gazdasági válság idején gondoskodnak a téli járatokról, — de a hajózási társaságoknak az a feltevésük, hogy a rendes gazdasági forgalom majdcsak megindul a közeljövőben s addigra fel kell készülni a forgalomra. A Nemzetközi Dunabizottság Galacban tartott ülést s itt elhatározták, hogy az oroszoknál jól bevált típusú jégtörő hajókat fognak beszerezni. Egyelőre tíz darab jégtörő hajóról van szó, amelyeket a Keleti tengerről az Atlanti Óceánon, a Gibraltári szoroson s a Fekete Tengeren át hoznának fel egészen Bécsig. A hajók Bécstől lefelé tiz helyen fognak állomáfsolzni s a kiosztott szakaszokon a víznek egész télen át való hajózását biztosítják. Az áruszállítás szempontjából a jégtörők munkájának nagy fontossága lett. Személyforgalom természetesen nem lesz. Rytmikus és gyógytornát tanít Glück Erzsébet Komárno, Dunarakpart 9. Bővebb felvilágosítást nyújt ugyanott Brüll Irén. Tanítási nyelv: 282 szlovák, magyar és német. POLITIKAI SZEMLE