Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-25 / 68. szám
1934 augusztus 25. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal. bizottságnak, mely a főiskolások ügyeivel foglalkozik. Itt van az idő, amikor felszállanak a vonatra és az elviszi őket a messze nagyváros idegenébe, ahol más nyelvet hall beszélni, mint az anyanyelvét és ahol nem törődik vele senki. Nos, most kell megtenni a lépéseket arra, hogy ezek a fiúk ne legyenek tragikus áldozatai a nyomorúságnak, hanem emberi életet éljenek, amikor dolgoznak és a jövő számára készülnek. Ezeknek a soroknak nincsen más célja, mint felébreszteni azokat a lelkiismereteket, melyek mindig tettrekészen állanak, mert felelősségérzetük nagy és nem engedi a szociális tragédiának kiteljesülését, ha azt megakadályozhatják. Milyen derék dolog lenne, ha Komárom társadalma egy vagy két szegény magyar főiskolás diákot ellátna útiköltséggel, könyvekkel, Prágában megfizetné egy közös bútorozott szoba bérét, vagy a diákmenzán megváltaná a helyét egy vagy két jóravaló és iparkodó főiskolásnak, hogy ezzel lehetővé tegye a magyar intelligencia rétegeződését és utánpótlását. Emberek, akik gondolkoztok és ezeket a sorokat olvassátok, gondoljatok arra, hogy ők elindulnak maholnap jobb sorsukat és szebb jövőjüket összekovácsolni. Tűz a Dob-utcában Csütörtökön délután Lábszky József Dob-utca 14. számú házának tetőzete kigyulladt. A tüzet azonnal jelentették a tűzoltóknak. A tűzjelzésre a tűzoltók az ügyeletes tűzoltótiszt vezetésével két autószerelvénnyel vonultak a tűzhöz. Amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a hetek óta tartó nagy hőségben kiszáradt fazsindely fedésű tetőzet nagy lánggal égett. Szerencsére csendes idő volt és igy a tűz nem terjedt tovább. A tűzoltók a tüzet egy negyedórái munka után eloltották. A ház lakóját ki kellett lakoltatni. A tetőzet leégett. A tüzet valószínűleg a rossz állapotban levő kémény okozta. A leégett tető tűzkár ellen biztosítva volt. nyű fátyol feküdt mindenen, még a falfestés rajza is homályos volt. Fáradt volt, de nyugalomra képtelenül, idegesítően fáradt, mintha elmúlt élete minden fáradtsága ebben az órában jelentkezett volna a tagjaiban. Nagy meleg verte ki, időnként fújt, lihegett, még föl is állt és szétvetette a két karját, mintha \a tüdejének nem volna elég levegője. A gondolatai is ugyanígy nyugtalankodtak, ide-oda szökkentek és seholsc tudtak kikötni. Persze, ma akart paradicsomot venni, dehát, ha nincs Mariska, minek főzzön ő be most paradicsomot? És holnapra megbeszélte a mosónővel, hogy feljön lcismosást csinálni. Meg is kellene nézni Mariska szobáját, hogy vájjon mit vitt el magával és rendbeszedni, takarítani. Mamii odakint nagyon élesen csicsergőit. Hiányzott neki a gazdaasszonya. — Szegény, árva madárkám, — sóhajtotta Póli néni és sírhatnékja támadt. Egyszerre úgy látta, mintha ő volna az a szegény, árva madár, egy kalitkába bezárva, mindenkitől elhagyottan és a boldogtalanság érzése roppant világosan, határozottan és éles fájdalommal járta át. Nem tudta e percben semmivel sem áltatni magát. Minden kétséget kizáróan tisztában volt azzal, hogy egész életét haszontalanul fecsérelte el. Ez az érzés megvolt már benne akkor is, amikor Flórika betegágyánál állott és megígérte neki, hogy Mariskát magához veszi, — csakhogy homályosan. Mert akkoriban olyan félig-formán jegyben is járt valakivel, akihez azonban nem nagyon húzott és úgy tetszett neki, hogy magasztosabb feladat lesz, ha a húga kislányát felneveli. És amikor Flórika meghalt és Mariska hozzákerült, akkor a férfi is el kezdett óckodni, hogy nagy teher egy hétesztendős mostohalány... így maradt abba a dolog. Eleinte nem nagyon törte a bánat, de azért ott motoszkált benne a gon-Epül-e új ház a Baross-uccai üres telken, avagy csak Ígéret volt a város számára? — augusztus 24. Néhány esztendővel ezelőtt a Baross ucca és a Nádor ucca sarkán öreg épület állott, amelyet a Bat’a-cég lebontatott, hogy uj, nagy palotáját, építtesse fel helyébe. A kockaház fel is épült s eddigelé úgyszólván egyetlen modern üzlethelyisége az épületek tekintetében meglehetősen elmaradt Komáromnak. A modern üveg-beton palota különös érdekességet kölcsönöz az uccának. Az építés előtt a Baross uccában egy hosszú és öreg házat bontatott le az építtető cipő-nagyvállalat. Ebben a házban volt a nagytrafik, voltak kereskedések. Mindezeknek el kellett menni innen. Az építtető cég ígérete szerint a kiköltözködés csak ideiglenes, mivel állítólag ígéretet adott a Bat’a-cég a városnak, hogy ezt a Baross uccai üzletházat szintén felépítteti. A kockapalota elkészült, a Baross uccai lebontott épület helyét azonban azóta is csak magas kőfal zárja el a külvilágtól s ide nem került új épület egy sem. Hír szerint van tehát egy kötelezvény, amelynek értelmében a Bat’a-cég fel-Komárom, augusztus 24. Komáromban ősidők óta péntek a koldusok napja, amikor ezek a nyomorultak végigjárják a város uccáit és üzletekről-üzletekre, házról-házra járva könyörögnek alamizsnáért a jódolat, hogy vájjon érdemes lesz-e így élni le az életet? Mert Mariska kissé csökönyös volt és általában nem sok örömet okozott Póli néninek az elmúlt tizenhat esztendő alatt. Dehát úgy volt, ahogy volt és ő azon igyekezett mindig, hogy anyja helyett anyja legyen Mariskának. Ez bizony nem egyszer áldozatokat jelentett és ilyenkor azt gondolta: úgy veszem, mintha az én lányom volna. Csakhogy azért sóhajtással járt ez mindig. Mégis kitaníttatta Mariskát, állásba is szerezte és a maga sorsát is elintézettnek vélte ezzel, mert úgy gondolta, ha elfogy az ő kis vagyonkája, liát majd Mariska visszaadja neki, amit tőle kapott... Nem pénzbe, erre nem is számított, de azzal, hogy együtt maradnak. És most... Hirtelen eszébe jutott, hogy a gázóra csapját nem zárta el, pedig azt mindig megcselekedte, mert nem elégedett meg azzal, hogy csak a rezsót zárja el. — Ej, ej, bolond fejem, — korholta önmagát és kiszaladt a konyhába. Mandi szívrehatóan énekelt, a kávé meg ott állt az asztalon. Megfeledkezett a gázóráról. Csodálkozva nézett erre is, arra is, mintha nem értené egészen a helyzetet. Hát nem itta meg imént a kávét? És erre úgy ellepte a gyöngeség, hogy sírva fakadt. Ráborult az asztalra, úgy zokogott egy darabig. — Szegény Mandi, szegény Mandi! — sóhajtotta közben. Magát siratta, az elmúlt életét, a magányosságát, a Mariska hálátlanságát. És bele-belepislogolt a levélbe sírás közben. — Nem akarok magával egy födél alatt maradni... Elegem volt abból a szűk, kolostori életből, amit rám kényszerített... Soha egy rendes ruha nem került rám, csak a magam keresményéből és még akkor is harcolni kellett érte. A mai világ más... majd megtalálom benne a helyemet. Az, aki engem szeret, harcolni is tud értem. Ne keressen, mert úgyse meépítteti a Baross uccai részt is. Érthetetlen, hogyha ez a kötelezvény megvan, miért nem épült már oda üzletház s miért nem szereztek ennek az ígéretnek érvényt? A nagy kőfal nemcsak csúfja az uccának, hanem értéktelen is. Szó volt arról is, hogy a kőfal mögött jégpályát létesítenek. Két tél elmúlott jégpálya nélkül. (Akár uszodát is ígérhettek volna, avagy golfpályát.) Azon a telken okvetlenül kell építtetni házat, módot kell nyújtani az onnan kilakoltatott kereskedőknek arra, hogy újból megnyithassák ott üzleteiket, amelyeket önhibájukon kívül kellett feladniok. Ha pedig a Bat’acég meggondolta a dolgot s nem találja kifizetődőnek azt a gondolatot, hogy építsen az elárvult telekre, akkor valószínűleg meg lehet a telket váltani s munkaalkalmat lehet teremteni azáltal, hogy egy új ház épül Komáromban. Fontos az, hogy van-e ilyen ígérvény a város birtokában, vagy nincs? Ezt a kérdést kell mindenesetre tisztázni s ha valóban van ilyen írás, akkor annak érvényt kell szerezni néhány kereskedő és sok munkás érdekében. Nem szólva az ucca szépségéről egyébként... szívű emberekhez. Valamikor, még a háború előtti, sőt a háború alatti időkben is ezen a napon felvonultak a város koldusai és kellő tisztelettel kérelmezett segélyüket a legnagyobb pontossággal megkapták a szokott hegyek vissza — olvasta hüppögve. — Ó... ó, — nyögte aztán és valami szédülésformát érzett. Le kellett ülnie a hokkelira és most megint úgy volt, hogy nem kap elég levegőt. Újra lihegett és fújt, széttárta a két karját, de csak jó idő múlva érezte magát megint jobban. Akkor fölállt és járkálni kezdett, mint rendesen, ha nagy gondban főtt a feje. Mandi nyugtalanul nézte egy darabig, aztán összegubbaszkodott a rúdon, mintha őt is elfogta volna a szomorúság. Póli néni azonban nem gondolt most vele, mert az, ami az eszében járt, roppant nagy dolog volt, nagyobb, mint Mandi éveken át tanúsított kedvessége, nagyobb, mint Mariska hálátlansága, szökése. És Póli néni egyre keményebb léptekkel járt föl-alá, mintha ez a gondolat megacélozta volna gyönge tagjait és elhessegette volna minden szomorúságát. Amikor már biztos volt a maga dolgában, bement a szobába és kitolta a konyhába a hintaszéket, mert ebben ült mindig a legszívesebben. Azlán gondosan becsukogatott minden ajtót, ablakot és mégegyszer körülnézett a lakásban. Még arra gondolt, hogy egyetmást rendbe kellett volna tenni, de ehhez nem volt elég ereje, nem bízott már annyira magában. Legyintett hát és minden ellágyulás nélkül ment a gázórához, csavart rajta egyet a kulccsal, azt se nézve: merre, aztán kinyitotta az öszszes csapokat. — Nem maradsz árván, — mondta Mandinak, amikor a hintaszékbe ült. Csak amikor már elhelyezkedett, akkor érzett valami gyöngeséget. A keze remegni kezdett s a lábába mintha görcs állt volna, nem is görcs, hanem valami kemény, hideg szorítás, amely mind feljebb kúszott. — Ilyen hamar? — gondolta és szimatolni kezdte a gázt. Úgy tetszett neki, hogy valami édeskés bűzt érez, és erre szinte megnyugodott. A szeme végigfutott az ismerős tárgyakon, látta a polcot, az lyeken. Elszegényedett, megrokkant, megvénült emberekből került ki a koldusok serege és bizony elég jelentékeny számban voltak, akik a mások jószívűségére szorullak és akiket rendszeresen segélyeztek is. Ezek az elszerencsétlenedett emberek valamennyien idevalók voltak s igen csekély százalékot tett ki azoknak a száma, akik a vidékről költöztek be Komáromba, bár több év óta laktak azelőtt városunkba, sőt talán adóztak is. Ma más a helyzet. Most is pénteken van hivatalosan a koldulás napja, azonban most az általános nagy szegénység miatt alig lehet megszabni a kéregetés napját, mert bizony a hét valamennyi napján koldulnak az arra rászorult szegények és a jószívű emberek áldozatkészsége szerzi meg számukra a könyőrület filléreit. Emellett azonban annyira megszaporodott a koldusok száma Komáromban, hogy például péntek délelőtt egész koldusseregek vonulnak fel az uccákon és ellepik az üzletek, boltok, házak ajtajait és az üzletek tulajdonosai azzal vannak elfoglalva, hogy a kéregetőket kiszolgálják. A legtöbb üzletben ilyenkor fokozott koldus-forgalom van, ami pedig semmit sem hoz a konyhára. Komárom közönségére senki sem foghatja azt, hogy nem volna készsége a szegények és koldusok segélyezésére, a tetemesen leromlott gazdasági viszonyok dacára is tehetsége szerint áldoz egész esztendőben erre a célra s bár sokszor megtörténik, hogy a kéregető koldus megfeledkezik magáról és olyan hangon követel segítséget, amire semmiféle joga nincsen, mégis a közönség eltekint az ilyen esetektől és teljesíti emberbaráti kötelességét még az arrogáns és ripők viselkedésüekkel szemben is. De ennek a kötelességteljesítésnek is van határa. És pedig anyagi áldozatkészség tekintetében. Mert nem szabad feledni, hogy Komáromban a háború után a koldusok száma megtízszereződött és igy a koldusok igénye is ebben az arányban fokozódott. Ezzel szemben azonban az adakozó közönség száma jelentékenyen megcsappant. Sokan tönkre mentek, elszegényedtek asztalt, a gázórát, a rezsót, a vízvezetéket, a rézedényeket a falon, amelyekre a reggeli nap rásütött, látta a kalitkát, a konyhaajtó felső ablakán át a bárányfelhős eget, de aztán gyorsan a szívéhez kapott, mert amíg mindezt végignézte, az a hideg szorítás elérte a szívét és marokra fogta. — Jaj, — mondta csalódottan, — hát ez is jár a gázzal? — és mindkét kezét szívére szorította. A levegő szinte elmaradt a tüdejétől és egyre nagyobb fájdalmakat érzett. Nyitott szájjal kapkodott: gáz, gáz! — sürgette a halált, a megváltó nyugalmat és éles, kínos fájdalmak hasították. Behunyta a szemét, meg kinyitotta, az ujjai görcsösen rángatóztak, érezte, hogy valahol, valami jóvátehetetlen hiba történt, de nem tudta, hogy mi. Még szeretett volna fölállani, hogy vizet vegyen a vízvezetékből, de a két lába tehetetlenül lógott alá a földre. Most egészen határozottan érezni vélte a gáz savanyúságát, és boldogan elmosolyodott, de ekkor a konyhaajtó szép lassan fölfelé fordult, a polc, az asztal, a kalitka, a rezsó, minden forogni kezdett, a rézedények csörögtek, muzsikáltak, és ez a muzsika mind komolyabb, áhítatosabb lett. Már a nászindulóhoz hasonlított, amelyet a Flórika esküvőjén játszottak a templomban, csakhogy most ő ment a Flórika helyén és valami nagy fényesség vakított körülötte. Hörögve szedte a lélegzetet, a tudata küszöbén az a gondolatfoszlány ágaskodott utolsót, hogy a gáz ül az orgonánál, az muzsikál és sokáig hallotta ezt a muzsikát, sokáig érezte maga körül a fényességet és csak lassan, apródonként szürkült el, halt el minden körülötte. — Magam-mal visz-lek, — lihegte hülő ajakkal Mandi felé. * Másnap, amikor az ajtót rátörték, holtan feküdt a hintaszékben és a kanári csattogva énekelt. Adjatok, adjatok amit Isten adott Koldusmvázió Komáromban.
