Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-18 / 66. szám
1934 augusztus 18. Fülöp Zsigmond h. városbíró augusztus 14-ére, a városi székház nagytermébe egybehívta a rendkívüli közgyűlést, amelyet a jelzett napon délután 5 órakor tartottak meg. A városi képviselőtestület rendkívüli közgyűlésén a megnyitás formaságainak elintézése után az elnöklő Fülöp Zsigmond h. városbíró bejelentette, hogy Trencsik János képviselőtestületi tag és 14 társa kérték a rendkívüli közgyűlés kitűzését a fent ismertetett napirenddel, amelyhez eg yll pontból álló külön tárgysorozatot mellékeltek. E tárgysorozat pontjai közül az első hat és a kilencedik vonatkozik a rendkívüli közgyűlés tulajdonképeni tárgyára, a többi más természetű ügyről szól s ezek a rendkívüli közgyűlésen az 1886. évi XXII. te. 36. §-a értelmében tárgyalás alá nem vehetők. A közgyűlés a bejelentést tudomásul vette, majd meghallgatta a város vezetőségének Igó Aladár dr. rendőrkapitány által előterjesztett javaslatát. Az előadó a munkák megkezdésére vonatkozó pontokat elfogadásra ajánlotta és javasolta, hogy a képviselőtestület intézzen sürgős felterjesztést a közm u n ka ügyi minisztériumhoz a közmunkák haladéktalan megindítása iránt, azzal, hogy mindama munkákat, amelyeket városunkban megkezdettek, de időközben beszüntettek, mint pld. a kikötő építési munkákat, az 1. számú vár erőd lebontását, a Vág folyó szabályozását, a vasúti állomás kibővítési munkálatait, a Pozsony felé vezető országúinak a kijelölt új területre való áthelyezését, a legsürgősebben folytassák, illetve újra kezdjék meg. Amennyiben ezen munkák egyes alvállalkozóknak adattak ki, rendelje el a minisztérium, hogy eme cégek a munkák folytatását azonnal vegyék újra fel az idevaló munkások alkalmazása mellett. Ugyancsak felkérendő a közmunkaügyi minisztérium, hogy a Skoda-müvek komáromi hajójavító és hajóépítő üzemét sürgősen lássa el megfelelő munkával és a tervbevett hajók építését bízzák az illeni gyártelepre. mintha állt volna valaki az ablak alatt. Alig mert lélegzeni, valami rettentő dolgot érzett. Érezte, hogy bekövetkezik hamarosan, vagy itt, vagy a Szögellő felé, valahol biztosan... Hiszen hetek óta tudja, lesi a szavakat, a tekinteteket, a kezek járását, tudja, hogy jönni fog. — Mi lesz, Istenem? összekulcsolta kezeit és az' urát kísérte gondolatban a Szögellő felé. — Ha ottan a fordulóban valaki elbújik és megvárja... Egy magasra lendülő, nyitott kést látott... Felugrott, bugyborékolva jött ki belőle a sikoltás. Az ajtó előtt állt, izzadt volt (a homloka, fénylő szőke haja csapzottan tapadt rá. — Nem, nem engedem. Csaknem az ájulásig fokozódott benne az izgalom, amellyel az urának az öccsét látta. Szinte hallotta a hangját is újra, úgy beszélt, mint mikor megmondta neki, ha nem hajt a jó szóra a bátyja, Isten legyen neki irgalmas... Rávezeti a másik asszony urát, vagy ő tesz valamit, ha a tulajdon testvérbátyja is. Alig találta a zárt. A küszöbön körülnézett, suttogva keresett: — Gáspár bátya, Gáspár bátya, merre van kelméd? Semmi zaj, sehol. Félt, pedig nem volt szokása. Kiment az uccáig, olt stun talált rá. Az istállóban sem. Hát senki sincs velem? — sírta el magát. Mégis. Az eperfa mögül, mintha előre jött volna valaki. — Kelmed az? Nem szólt, csak mikor egészen melléje ért. Dacos, komor beszéd volt. — Csak én vagyok, Ilon, csak én. — Te ? Elhúzódott a lóca felé, remegés jött rá ismét és forróság. — Te vagy? — ismételte meg az »KOMÁROMI L'APOKc 3. oldal. Az előadó a javaslat kapcsán ismertette a város vezetőségének, Csízmazia György városbírónak és Kudelka József állami vezető jegyzőnek május havában Prágában és Pozsonyban teljesített közbenjárását a minisztériumokban és az országos hivatalban. A négy napos útnak eredménye volt, hogy a belügyminiszter 250.000 korona kölcsönt helyezett kilátásba a városnak a munkakölcsönből, a közmunkaügyi miniszter pedig megígérte, hogy az állam által építendő 18 millió értékű hajók építési munkájából a komáromi Skoda hajógyár is fog részesülni. Javasolta még az előadó, hogy a képviselőtestület keresse meg a járási hivatalt és a mellette működő ármegállapíló bizottságot, hogy a kenyér- és lisztárak emelését akadályozza meg, hasonlóképen más elsőrendű élelmicikkek árainak esetleges emelése ellen is tegye meg a kellő lépéseket. A javaslathoz Trencsik János, Lóránd István, Vidák Vince, Dosztál Jakab és Csevár Ferenc szóllak, akik az előadó javaslatát több indííványnval kibővítették. Trencsik a városi vágóhíd és az állami leánypolgári iskola felépítését kérte bevenni a határozatba és javasolta, hogy a város kérjen az államtól rosbíró és az állami vezető jegyző sokkal sikeresebben elvégezheti és a városnak sem kerül annyi költségébe. A városnak takarékoskodnia kell és kerülnie kell minden felesleges kiadást. Azért azt javasolja, hogy a közgyűlés a városbírót és az állami vezető jegyzőt bízza meg a közbenjárással. Dosztál Jakab szintén azon a véleményen van, mint Fülöp h. városbíró és elegendőnek tartja, ha a városbíró és a főjegyző járnak közbe a minisztériumoknál. Csevár a dohánygyári munkások felvételénél méltányosabb elbánást kíván és a sok féle igazolvány bemutatását feleslegesnek tartja. Lóránd István ismételt felszólalásában kijelenti, hogy ő nem valami nagy bizottság kiküldését gondolja, hanem azt javasolja, hogy a városbíró és a vezető főjegyző mellé még egv munkáspárti és egy polgári párti tagot válasszon a képviselőtestület. » Miután több felszólaló nem jelentkezett, az elnök a vitát bezárta és föltette a javaslatokat szavazásra. A rendkivüli közgyűlés úgy az előadó, valamint az egyes felszólalók javaslatait egyhangúan elfogadta és kimondotta, hogy a közmunkák sürgős megkezdésénék érdekében egy négytagú bizottságot küld ki, amelynek tagjai a városbíró, az állami vezető jegyző, valamint a képviselőtestület egy munkáspárti és egy polgári párti tagja lesznek. Ez utóbbiakat a legközelebbi tanácsülésen választják meg. Nemzetközi betörök Jártak Kontáromban. A szerdai ünnepet kihasználva, megfúrták az „Adria“ biztositó intézet két páncélszekrényét s harmincezer koronát vittek el. a városi népkonyha számára öt vagyon intervenciós búzát. Loránd a parlosujtelepi iskola felépítését sürgette és a közmunkák megindításának kieszközlésére egy küldöttség közbenjárását javasolta. Vidák a város vezetőségének a Helybeli folyammérnökségnél és a járási hivatalnál való mielőbbi interveniálását indítványozta. Az elnöklő h. városbíró ama meggyőződésének adott kifejezést, hogy • a képviselőtestület az előterjesztett öszszcs javaslatokat, amelyek a közmunkák sürgős megindítására vonatkoznak, egyhangúan magáévá teszi és a lehető legrövidebb idő alatt felterjesztést intéz a különböző illetékes minisztériumokhoz a közmunkák elrendelése iránt. Nem tartja azonban célravezetőnek egy külön küldöttség menesztését ebből a célból Prágába és Pozsonyba, mert a közbenjárást a váSaját tudósítónktól. Minden esztendőben megvan Komáromnak a maga betörési szenzációja. Bármennyire szegény város is Komárom, úgy látszik, a betörők számára még mindig jó talaj s olykor felkeresik az elszánt betörők az egyes páncélszekrényeket, hogy hívatlanul vizsgálatot tartsanak bennük. Szerdáról csütörtökre virradó éjjelen az Adria biztositó intézet nádor-uccai hivatalos helyiségében jártak s megfúrtak két páncélszekrényt. A munka szakértő kezekre vall. — augusztus 16. Az ismeretlen betörők már napokkal ezelőtt nyomozást végezhettek titokban, hogy kikémleljék az iroda belső berendezését. Szerdán délután, a boldogasszonynapi ünnepen beosontak a bankházba, az udvar felől álkulccsal felnyitották a biztositó intézet irodájába vezető ajtókat s a nyugodt ünnepi csendben dolgozni kezdtek. Munkájuk, — amely valószínűleg az éjjeli órákba is belenyúlt, — annál könnyebb volt, mivel az uccára néző ablakok zárva voltak s igy teljesen együgyü kérdést. — Azt hittem, elmentél. \ — Nem én, Gáspár bátya. Leültek. — Ne félj tőlem, — mondta a legény — én jobban szeretlek a véremnél. Nem bántalak. Az asszony összegörnyedt s forró kezeit arcára szorította. — Azt tudod-e, ha valaki valakit úgy szeret, mint én téged, akkor azért mindent megtesz, még akkor is, ha az ángya az a valaki, mint te vagy nekem, Ilona. Tudod? — Nem tudom, — súgta az asszony. — Pedig ez így van. Ez jusson eszedbe mindig, ha majd az urad visszajön, hogy én tartom ezután féken, én nem engedem cl mellőled. Én hoztam vissza hozzád. Én nem engedem, hogy a más asszonya után járjon... mert te szereted. — Te hozod ide vissza? — Én. — Hogyan? — Az az én dolgom. A tied az, hogy ezután is szeresd. No Isten áldjon, Ilon. Eléje tárta széles tenyerét. — Hová mész? — Az mindegy neked. Kezet szorítottak. A legény elment az akácok irányában, éppen délre, a Szögellőtői. Szikrázó csillagok hunyorogtak le az égről s a toronyóra elütötte az éjfelet. Az asszony elfárádt a reménytelen várakozásban, egyedíilvalóságban, bement, ráborult az ágyra és álomba sírta magát. Nemsokára az ablak alá lopakodott Bóna Gáspár. Valaki, aki vele volt, megállt a szomszédház mellett. Csak fújtató, nagy lélegzetét lehetett hallani. Az öreg egy darabig vizsgálódott, aztán odament az öccséhez. — Alszik ez szegény, megijedt az öcsédtől, úgy rátámadt annak a szerelmes indulata. Gyere be, kicsinység; pihenjünk meg a lócán. Leültek. Az öreg sokáig vizsgálta. Közben tempósan rátömött és magyarázó szóval értette magát. Hogy figyeli-e a másik, nem kereste, tudta úgyis, hogy minden gondolata ott van. Hiszen ő is, Bóna Gáspár, végigjárta fiatalkorában a Csertő Péter tilos útját. Nem is egyszer. S ha akkor lett volna valaki, egy másik Bóna Gáspár, aki utána megy a Szögellőkig, hogy visszahívja az édes öccse miatt, aki szerelemmel kerülgeti az ő asszonyát, ő is visszafordult volna, mint ez itt most... A bolond, de könnyű volt ráijeszteni, úgy fújtatott a másik miatt, mintha ő világ életében rendes, egyenes úton járt volna. — Tudod, először azt gondoltam, hagyom őket. Az asszony miatt nyugodt is voltam, mert az nagy ellenkezésben volt miattad. Téged szeret. Gondoltam, bolond. No, no, ne nézz rám így. Nem szeretem, ha a fiatal árvaságban van... Csak azért. Az is eszembe jutott, hogyha szabad az ilyesmi Csertő Péternek, mért nem szabad Csertő Istvánnak is. Alma meg a fája... ilyenformán. Értesz, hiszen én is abból a fajtából való vagyok, ismerlek benneteket. Mondom, Hallgatni akartam. De aztán a fene tudja, mégis utánad mentem. Jól tettem? — Jól, — dörmögte a másik szégyenkezve. — Akkor nincs baj, mert az öcsédet elléptetlem innen. Nagyokat fújt az öreg a pipából, újra tömött, cseltenlgette a kupakját, nem adott az öccse egy szót sem, amit magától mondott volna. — Repegeti a belsőrészét, — gondolta elégedetten, — úgy kell neki. Hangosan annyit mondott: — Gondoltam, hogy a feleség búcsúidé mégis csak valami, ha kutyába sem veszi addig az ember, míg más is rá nem pislog. Mi? Cserlő Péter veres lelt, érezte, hogy dobalja fejbe tulajdon gyalázatával az öreg. — Oda,... izé,... máskor is elmehet az ember, az nem számítódik. Mi? Csúnya, esetlen nevetést erőltetett ki magából. — Tudom én, mert én is, hujje, de hányszor.;. Legyintett. Vidámkodott. Rebbenő pilláival fogta a másik mozdulásait. Az feléje fordult. — Merre van az a gazember? — Mit akarsz vele? — Utána megyek, fölaprítom. Az öreg Telhúzta szempilláit. — Föl-e? Aztán minek? Hiszen, ha jól látom, téged sem, pedig elégszer tévedtél a más portájára, Péter öcsém ... Velem együtt. Aztán látod, nekem is ép maradt a csontom ... Hangosan szívta be Csertő Péter a mérgét. Nem feleselt. — Azt javasolnám, hogy lesd ki. Mert utána jön az még az asszonyodnak. Talán éppen akkor, mikor te meg odajársz ... Csináljatok egységet magatok... Én öregember, alvós ember vagyok, nem vállalhatom a böcsületvigyázást. No, Isten áldjon Péter. Lekerült a kamrája felé, de csak addig, míg a másik bement. Akkor belesett az ablakon. Világosság volt és Csertő Péter úgy dédelgette az asszonyát, mint a kalitos madarat. — No szamár, no, — mondogatta,— kelleti ez neked? Ébredező kakasok kiabáltak mindenfelől, mire Bóna Gáspár lefeküdt. Békében elpihent, mint akinek valami, nagy, jó cselekedet támogatja a lelkét.
