Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-18 / 66. szám
2. oldal »KOMÁROMI LAPOK« 1984. augusztus. 18 a szinházalapról szóló törvény novelláját szintén elkészítette és mindakét tervezetet még a nyári szünet előtt a minisztertanács elé terjesztette jóváhagyás céljából. Cseh nemzeti demokraták és a cseh nemzeti liga kooperációja? Érdekes hírt közöl a Lidové Noviny című újság, amely azt írja, hogy a cseh nemzeti demokrata párt (Kramárék) vezetősége tárgyalásokat kezdett a Stribrny-féle cseh nemzeti ligával a törvényhozói választásoknál való együttműködésről. A tárgyalásokat eddig mindkét részen szigorú-Komárom, augusztus 17. A lapok hiradásai szerint új törvényt készít elő a belügyminisztérium az idegenekről. A közigazgatás eddigi gyakorlata után nem tudjuk elfojtani aggodalmunkat, hogy ez a törvény ismét csak a magyar nemzeti kisebbség helyzetét fogja súlyosbítani. Amit a magyar kisebbséghez tartozók 1924. óta az állampolgárság terén elindult közigazgatási eljárás folyamán elszenvedtek, annak leírására egy újságcikk nem nyújthat elegendő keretet. Hány száz meg ezer magyar ember kapott a közigazgatási hatóságtól felhívást arra, hogy szerezzen be útlevelet, mert idegen, holott ezen a területen született, sőt katonai szolgálatot is teljesített. Holott annak a közigazgatási hatóságnak ismernie kellett a magyar törvényt is, amely érvényben volt és érvényben van még ma is, hogy mindenki, aki négy év óta távol van illetőségi községétől, az elveszítette oltani illetőségét, hacsak adózással azt nem tartotta fenn. így született meg az »idegenek« kategóriája és ennek elenyésző csekélységgel csak magyar tagjai akadtak. Hogy ez így van, arra nézve tanúságul hívjuk a legutóbbi népszámlálást, amely Szlovenszkó területén mintegy 90.000 főnyi »idegen«A vér lehiggad. Irta: Dabolci Fekete Lászlóné. Vaderejíí kemény ember volt Csertő Péter. Olvadáskor kötözködésig megjárta a hideg vizet. Nyers volt a szava, fanyar izű, mint a kökénygolyó. Az asszonya mégis szerette. Hogy ő az asszonyát?!... Hát igen, még húzott hozzá a vére, bár nem forrósodott úgy, mint a más asszonyától. Legjobban az étel miatt tartotta, mert igen jó főztje volt. Az ágyát sem tudta senki olyan jó fekvőre csinálni. Pihétlen volt a dolmány is ha kérte, öreg kendő borult rá a ládafiókban. Minden rendben volt a keze alatt, éppen, hogy a figyelem miatt volt egy kis baj. Erős figyelem alatt tartotta az emberét, kikérdezte útját, jártát, keltét. Nem, nem veszekedett az soha, csupán hazugságra rekesztette. Mintha fal közé zárta volna a szavával, ahonnan nincs máshová kiút, csak az aszszony felé és főképpen az asszony igazsága felé. Huj, pedig sokszor szeretett volna káromkodni, hogy keresztültörje magát rajta és odavágja az igazságot, hogy igenis hamis útja volt, igenis, más asszonyt ölelt. Odavágja ő, — gondolta, — ha sokat faggatja, hazudtolja. Az nem jutott eszébe, hogy egy legyen a becsületes szóval. Nagy jogot érzett erre magában, férfi volt, őserejű, sok asszonyt szerető. Régen volt, mikor megpróbálta, de a legelső alkalommal belepirult homloka egy selyemkeszkenőbe, egy fodrozódó szoknyába. A többi aztán jött magától. Vitte a vére, mint a fergeteg a falevelet. Különösen, ha a selyemkeszkenő feléje fordult. Elment utána a világ végére is... Mostanában csak a szomszéd faluig hívogatták. Meszan titkolják s azok eredményei ismeretlenek. Ezért Stribrny, ami a nemzeti front hívogatásait illeti, várakozó álláspontra helyezkedik. Alap értesülése szerint Stribrny pártja nem biztos abban, hogy a tervezett pártjegyzékeléjs 'alapján (qegiszlrálnák-e a hatóságok az ő pártját, épp ezért minden eshetőségre el akar készülni s ez az értelme* a inemzeti demokratákkal folytatott tárgyalásoknak. Ez nem az első eset, hogy a cseh nemzeti demokraták számbelileg gyenge pozicióikat fasiszta és fasizáló elemek támogatásával igyekeznek megmenteni vagy kiterjeszteni, — fejezi be cikkét a jól értesült L. N. ről számol be. Ezek az idegenek azok, akiknek az állampolgársági ügye még mindig nincsen befejezve és a hatóságok előtt így vannak nyilvántartva. Ez okozta a magyarság lélekszámúnak a csökkenését is, a köztársaság területén, amelyet más módon meg-magyarázni nem lehet. A magyar törvény, amely az idegené Stf ihe jelentési ^kötelezettségéről szól, azokra vonatkozik, akik útlevéllel a belső zsebükben vasúton, vagy hajón megérkeznek egy városba, vagy községbe és ott szabályszerűen bejelentik magukat a rendőrségen vagy a csendőrségnél. Ezt a törvényt alkalmazták és talán alkalmazzák ma is azokra nézve, akik itt születtek harminc vagy negyven év előtt, avagy olyanokra, akik évtizedek óta vannak itt alkalmazásban, bérleti vagy más viszonyban. Nem szorul ugyebár bizonyításra nemcsak jogászember, de a laikus ember előtt sem, hogj- ez a kétfajta ember nem lehet azonos és idegennek csak a most érkezettet lehet tekinteni, aki például átsétált a hidon és kíváncsian tekint körül az uj városban. De nem lehet idegen az, aki itt született és aki nem tudja állampolgárságát bebizonyítani sem leszármazással, sem adózással, pedig itt dolgozik ebben a, városban már évtizedek óta. sze sem volt, érdemes útja volt, gyakorta előkerült az ünneplő dolmány. Lehetett akármilyen nagy munka, lehetett az állat beteg, az asszony is, ment. Ment, pedig annak a másik asszonynak az ura bicskát Ígért az oldalába, ha még arra jár feléjük. Annát inkább, hogy megmutassa a virtust. Az asszony vacsorát tálalt. Látta, hogy az ura nvughatatlanul várakozik, karikát rántott, szabad tűz fölé húzta a lábosokat. Hogy forró volt minden, arról megint az. asszony tehetett, ráripakodott: — Mindig későn kezded a főzést, lángba borul az ember szája az ételtől. Az asszony nem szólt, csak megigazitóttá magán a kendőbogot és arra gondolt, hogy meleg az étel akkor, ha belülről is füti valami az embert. Két férfi ült még az asztaluknál. Egyik életismerő bölcsességű öreg paraszt, a másik kevély dacú, asszonyt leső, mint a bátyja. Legény, aki tűzbe menne az ángyáért. Mohó szeme falta a szemét, arcát, mozdulatait, különösen a szavát, nem vét-e valamit feléje is. De az ritkán esett. Nem kelleti neki vacsora, felállt, kiment a konyhából, mert szívére ment, hogy az asszony a másik arcát, szavát futkossa a várakozásával. — Mire vár, mire, mikor nem kell neki, láthatja... — gondolta. Zsebredugott kézzel nézte az eget s az apai ház küszöbén átkozta a bátyját, hogy ilyen asszonyt így kisebbít. Kisebbítésre gondolt az öreg is, akit valamikor első gazdának tiszteltek a faluban s a Bóna Gáspár tornyos, díszes, nagykapus házai egész uccát foglallak ei. Hanem az élet, hej, meg asszonynép, úgy elvitte a Bóna-házakat, hogy csak a hírüket ismerték, nem volt A legfurcsább eseteket produkálja az élet és a hivatalok nem az élethez, hanem a paragrafusokhoz alkalmazzák és mérik a határozatokat. Előfordul l az is, hogy egy hetven esztendős embert idegennek nyilvánítottak, aki egy esztendős kora óta Komáromban él. A mi felfogásunk szerint ez mégsem idegen, bár ha a paragrafusok ellene szólnak is, mert ötven esztendeig itt dolgozott, itt fizetett adót és járult az állam és a község terheihez. Főleg a munkásokkal szemben, akik megélhetésük érdekében gyakran változtatják munkahelyüket, illiberális ez az értelmezés az idegenekről. Remélnünk kell, hogy az uj törvény külömbséget fog tenni az idegen, tehát az ide beutazott vagy költözött egyén és azzal szemben, aki esztendők vagy évtizedek óta itten él és állampolgárságát önhibáján kívül nem volt képes megszerezni. Ha az uj törvény tisztázni fogja az idegen jogállását és azt olyan feltételekhez köti, amelyek megegyeznek az Európaszertc uralkodó hasonló jogszabályokkal, úgy Komárom, aug. 17. A Komáromban uralkodó nagymérvű munkanélküliség enyhítésére számtalan esetben lett kísérletet a város vezetősége azoknál a legfelsőbb fórumoknál, amelyek a közmunkák kiadására és végrehajtására hivatva vannak. Tudjuk jól, hogy a városbíró és az állami főjegyző ismételten közbenjárt az illetékes hivataloknál, sürgetve a megkezdett, de félbeszakított munkálatok folytatásának elrendelését és annak nz állami beruházási munkaprogramnak végrehajtását, amelynek kivitele szoros kapcsolatban van Komárommal. A város vezetőségének közbenjárását a közmunkák megindítására nézve eddig nem sok eredmény kisérte, mert két hónapja anazokból Bóna Gáspáré egy tégla sem. Elvitte az asszonyok szép szeme, mint a tavaszi zöld ár a friss kaszálást. Néhány hold földecskét hagytak meg csupán, amiért az öccse, Csertő Péter. kegyelemből, halálig tartja az öreget. Az a bölcsesség pedig, melyet a Bóna-házak pusztulásával szerzett magának, minden viszontagságon át megtartotta az öccse házában. Pipázott^ cselédekkel veszekedett s ahol csak lehetett, segítette az asszonyt. Igen rettentőn becsülte. Soha életében nem ismert különb asszonyt, a saját feleségén kívül. Az pedig olyan asszony volt, hogy még a hites ura is csak a szorgalma után tudta, hogy van a házában egy Bóna Gáspárné nevű aszszony, aki gondot visel rá, aki elsimogatja a komiszságait. A komák, a szomszédok, a koldusok a kenyerét ismerték és a jó szavát, mert mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett. A legény még akkor is ott állt* mikor az öreg kiment. Sóhajtozó, szellő lengető nyári éjjel volt. Az asszony az ura után nézett, menetközben rásímogatott a ránootverő dolmány hátára, hogy talán szót ad érte az embere. De nem. Elment. Az asszony megijedt a nagy szótlanságtól, nem faggatta, nem kényszerítette hazudozásra. Csertő Péter az alvég' felé dohogott, tudta, hogy kérdezések nem maradnak el, csak szünetük van addig, míg visszaér. Akkor majd megindul duplán a kérdezés, hogy így, meg úgy, édes gazdám, ugye, itt, meg itt járt kegyelmed? Látom a csizmájáról, a Szögellő felé. van ilyenkor is sár... így tovább, bele a kutyaszorítóba, ahol szóostorral csapkodja az asszony Csertő Pétert. Mérgesen összebrántotla magán a kis dolmányt és letért a Szögellő felé, az uj törvény jó szolgálatot fog tenni. De ha az idegen gyűjtőfogalma alá mindenkit belecsoportosítanak, akinek elintézetlen állampolgársági ügye van, úgy ez ellen a törvényjavaslat ellen a magyar nemzeti kisebbség nemzetpolitikai szempontból fel kell emelje szavát és minden törvényes eszközt meg kell ragadnia arra nézve, hogy a törvényjavaslat megfeleljen a huszadik század humanitárius követelményeinek. A magyar nemzeti kisebbség roskadásig viseli az állam és a közületek: tartomány, járás és község terheit. Ezt a kötelességét leljesíti olyan formában, hogy azt eddig elismeréssel vehette tudomásul a kormányzat. Ezzel szemben természetes törekvésünk az, hogy a kisebbségi helyzet számunkra olyan legyen, amelyben megelégedettek lehetünk és ne legyenek korlátok, amelyek elválasztanak bennünket azoktól az állampolgároktól, akik teljes jogokat élvezhetnek és gyakorolhatnak. Ez a kívánság törvényes és méltányos is. nak, hogy Prágában és Pozsonyban eljártak, azonban a munkákat mindezideig nem kezdték még meg. Pár hét múlva beköszönt az ősz, beállanak a hidegek és a munkanélküliség csak fokozódni fog, holott ha a munkákat megindítanák, néhány hónapig még keresethez juthatnának a tétlenségre kárhoztatott tömegek. Ez a gondolat vezette a város képviselőtestületének tizenöt tagját, akik beadvánnyal fordultak a városbíróhoz, amelyben kérték, hogy a munkanélküliség megszüntetése tárgyában és a közmunkák haladéktalan megszüntetése ügyében rendkívüli közgyűlési hívjon össze. Minthogy a beadvány a törvény által megkívánt feltételeknek megfelelt, amelyik után a szomszéd falu következik. Egy piros ház... fehér ablak, muskátlik, rozmarángos kert, patyolat asszony, meg csók, csók,... hogy a sarka is belebizsereg a rágondolásban. Az asszony visszajött az ajtóból. A két másik ember mellett megállt a tornácon, úgy érezte, valamit mondani kell, valamit, amivel könnyíthet magán ... Szorosra fogta a száját, hogy ki ne jöjjön semmi, mert hátha gyalázkodást tenne a tulajdon emberére. Gáspár bátya pipát tömött. A sógor lázas villogáséi szeme pedig úgy elnyelte az asszony ijedt tekintetét, mint a víz a repülő kavicsot. Tartani akarta, hogy ő beszélhessen, kinyúlt a gömbölyű kar után is, de az ijedten beperdült az ajtón és magára lakatolta. A konyhában szívére szorította kezét, remegett, sóhajtozott és kapkodó, gyors imádság tört ki belőle. — Jaj Istenem, mi volt ez? Agyában már előre tolódott egy másik kérdés is: — Mi lesz, Istenem, mi lesz? Nem akart semmit, de jött valami, érezte. Jött, mint a megáradt patak a hegyek felől, nyári zápor idején. — Semmi, — motyogta, — semmi nem lehet. Jaj Istenem! A levegőben ételszag terjengett s az ásítozó macska a lábához dörgölődzött. Kint csendesen beszélgettek. Először Gáspár bátya hangját hallotta. Mintha a legény ellenkezett volna valamiben. Aztán gyors léptek hallatszottak a kapu felé. Csend lett. Az óra elverte a tizenegyet. A macska kérőn rámiákolt. Alig tudott ráfigyelni. Egy darab kenyeret dobott eléje. A tűzhelyen hunyorgóau aludt a parázs. Mégegyszer megnézte a zárt, aztán lábujjhegyen bement a szobába. Leült az ágy elé egy székre... Az uccán, közmunkák haladéktalan megindítása iránt újra lépéseket tesz a város. ReridksvüH közgyűlés a városnál.
