Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-02-03 / 10. szám
4. oldal »KOMÁROMI LÁPOK« ........................................................................... .............................. , „ 1934 február "8, Amikor az ördög bezörög az ablakon A megzavart szerelmi idill autószerencsétlenséget okozott. — „Nyisd ki babám az ajtót!'1 — Amikor az imádott szobacica helyett a lány gazdája jelentkezik. Saját tudósítónktól. Komárom, február 2. Nem mindennapi eset történt a közeli Szuny községben, amelynek a tornya egészen ide látszik. Az eset egyik főhősének nemhiába ördög a neve. de ugyancsak incselkedett benne az ördög egy szép kislány iránt. A dolog ott kezdődött, hogy Gyémánt Jakab szőnvi orvos két szép háztartási alkalmazottat fogadott, akik közül az egyik a ház szobacicája tisztségét töltötte be. A két csinos lány megjelenése Ugyancsak nagy port vert föl a faluban, mert a szőnvi legények kezdtek a két szép lány után érdeklődni és a helybeliek iránt elhidegülni. És ez nagy szomorúságot jelentett különösen most, a farsang idején a szőnvi leányok közölt. Különösen kél szőnyi legény bomladozolt a két leány után. két vasutas, akiknek természetesen nagy fórjuk volt a többi szőnyi legényekkel szemben. Ez a két legény: ördög Gyula 21 éves és Vizkelety Béla 11 éves szőnyi lakos. Szépen megosztozkodtak és az egyiknek az egyik, a másiknak a másik tette a szépet. Az egyik este szépen elindultak az imádottak ablaka alá. Tíz óra tájban értek a községi orvos háza elé. Az egyik ablakból hivogatólag világosság sugárzott ki a néma éjszakába. A két .szerelmes legény ezt jó jelnek vette és szerényen bekopogtak az ablakon, várván az édes ajakról az édes behívogató szavakat. De hirtelen kitárul az ablak és mérges hang szól ki: »Mi az? Beteghez hívnak? Ki a teteg? Hol a beteg? — kérdi a hang, amely nem vala másé, mint Gyémánt, doktoré. A két legény hebegve vallotta be. hogy ők nem betegek, azazhogy a szívük nagyon beteg de azt az orvos úr úgyse tudja meggyógyítani. Az orvos erélyesen távozásra szólította föl a legényeket és a fölszólításra az egyik el is távozott, de a másikban, az ördögben tovább incselkedett az ördög és az ablak előtt az országúton szerenádot adott a két leánynak. Jó dalos legény lévén ördög, előszedte a szerenádkor alkalmas nókat a »Nyisd ki babám az ajtót -tói egészen az »Álltam ablakod alatt egy hodvilágos éjjel !«-ig. Ez a szerelmes szerenád, ami Szőny községben kissé szokatlan dolog, nagyon tetszett a két leányzónak, de annál jobban bosszantotta az orvost, akit a legény ablak alatti uótázása zavart az éjjeli nyugalmában. Újólag rászólt a dalozó legényre, hogy kotródjék odébb az ablak alól. A legény némiképpen szót fogadott és mivel az orvos háza az országút mentén van, kiállt az országúira és onnét folytatta a nürnbergi mesterdalnokok versenyét szőnvi kiadásban. A nölás kedve annyira erőt vett .rajta, hogy a saját nótájára még táncolni is kezdett szólóban andalgót és csatogalót. És ez lett a veszte. Nemcsak a két leányt bűvölte el nótaszavával, hanem saját magát is narkotizálta és nem vette észre, hogy autó száguld feléje. Vámosi Jenő dr. komáromi orvos autójával Tatáról igyekezett haza és a szőnyi orvos háza előtt nótázó és táncoló legényt ki akarta ugyan kerülni. de az, mint a vitustáncban szenvedő, éppen az őt kikerülni akaró autó elé ugrott friss tánclépésben és a kocsi sárhányőja elkapta cs a földre vágta. Az elütés következtében a szerenádozó és táncoló legény különösen a fején sérült meg súlyosan. Az első segélyt dr. Vámosi nyújtotta a szerencsétlen legényének, ma jd Gyémánt orvos is segítségére sietett és bekötözték a fejét. Mivel sérülése láttára az egyik kislány szemébe könny szökött, azt gongolta magában a legény, hogy megérte ez a kis szenvedés, mert így megtudta. hogy rokonérzések szálltak a kislány szivébe is. A legény már nem érzett semmi fájdalmai és ha Gyémánt doktor nincs a közelben, el is énekelte volna, hogy Megérdemli az a lány ... Itt azonban hiba tett volna a rímmel. mert ennek a nótának a második sora úgy vagyon, hogy Kiért sáros a csizmám, ez pedig nem passzol az esetre. A szerelmes legény vérző fejjel és vérző szívvel így alakította volna át ezt a nótát: Megérdemli ez a lány, az édes. Hogy a fejem miatta tett véres. Kél doktor is kötözte a fejemet í)o legalább megtudtam, A kis angyalom, hogy szeret... Ezektől a népdaloktól függetlenül a csendőrség megindította a vizsgálatot, hogy az autóbalesetért kit terhel a felelősség. • • Üzenet Bayreuthba.. (Ráfael Győző barátomnak szeretettel) Viklorkám! A sors érdekes ajándéka. de életem egyik legjobban eső. legkedvesebb meglepetése volt, amikor ebben az újságban, pontosan az én nevem alatt a Te neveddel találkoztam. Az én nevem az öregebb csendességével. apró betűkben jelzi annak a cikknek az íróját, akit a gondviselés olyan munkahelyre állított, ahol nehéz kenyérrel, de csupa inézeska- 1 ács-szívvcl élheti ki gyermekkorától megálmodott, színes gondolatait. A Te neved, akiről írnak, nagy, győzedelmes betűkkel hirdeti ősi Komárom elszakadt fiának dicsőségét. Talán egykét könny, ami most a (étkemből ('surrant. melengető, jóságos simogatással. elküldte előre ölelésemet Neked, akire olyan, sokszor emlékeztein, s akitől a sors ilyen sokáig elválasztott... Hát hogy i,s volt az, Yiktorkám? Ne haragudj, hogy családiasán, a nagy nyilvánosság előtt talállak meg. a régi, akkor is szőke és szerény kisfiút, akivel együll jártunk egy cifra, emeletes iskolába, Balogh tanító űr és Gullner Gizella Kisasszony szerető gondsátora alá. A gondsátor alatt rózsaszín ecsettel festettek elénk egy elképzelhető világot, innen mindkettőnk mai ecsetje. Balogh tanító úr maga is írogatott és a régi. komoly, de nagyon értékes iskolamesterek pontosságával, egy az életet többször megjárt ember szívmelegségével nevelt minket nagyobb szerelőire. S ahogy most magam előtt látlak, éppen lejössz a dombról, ahol valóságos fellegvárban laktatok, és komolykodva lóbálod a táskádat az iskola felé. A nagyvendéglő ajtajában ott ál! a kismama, és Lajcsi fial is velünk küldi az iskolába. Jószágé, örömet hirdető harangszó kondid az alacsony templomban, ahová minden napfényes réggel bejárunk, hogy Mészáros Kálmán tisztelendő űr miséjét meghallgassuk. Balogh tanító úr játszik az orgonán, mi meg ott térdelünk az alig elválasztott szentély lépcsőin, és talán előre álmodunk a jövendőbe. Sok-sok gondolat tör utat a telkemből. és egész regény kívánkozik a gépbetűk alá mert lásd, ma már a tol} is lassan régiségszámba megy), amikor ezekre az időkre gondolok. Engedd meg, hogy egy-két képre vissza, emlékezzem, hadd örüljek most kisgyerekes, jóbarátos örömmel, hogy megint együtt lehetünk, és szőhetjük a kisgyerekek bolondos, de félig már komoly álmait... Fehér karácsony borult a nagy falura. Kőhalomból apácanénék jöttek, hogy jótékonyságot hirdessenek minden lehetős embernek. Kismama vidáman mosolyog, mert a vendéglő tele van és az emberek nem sajnálják a bőséggel szerzett pénzt. Mi kimaradunk az iskolából és együtt bújjuk a nagy képes naptárt, amibe szentek életét és bátor katonák tetteit rajzolta bele a naptáros. Te ott firkálsz a lovak és a katonák feje fölölt. aztán egyszerre csak beszélünk, álmodunk, lovak és kocsi jelennek meg előttünk, ami majd messzire visz minket is, ország-világot látni, ismeretlen vidékeket járni, s már a képzelet szárnya ott suhan a kis szobában, ahol csak ketten vagyunk magunk örömével. Te Gáspár bácsiról mesélsz, aki nagyon szeret benneteket és azonmód le is ülsz. hogy levélben kérdd el tőle a régebben ígért lovat és szekeret. Ne haragudj, hogy annyi év után ma is eszembe tartom ennek a levélnek szövegét, amit hétesztendős korodban írtál. így hangzott biz az, szórul-szóra: Raffel Viktor. Gnssppar bácsi mikkor küldd je el9 És ahogy nagy szuszogás után készen volt az örömhírt hozandó levél, s másik örömzáporban megint csak a katonák és a lovak fejét övezed színes ceruzákkal. Azt hiszem. Yiktorkám. hogy akkor irigyeltelek. Irigyeltelek azért, mert játéklóra és játékszekérre vártál és irigyeltelek azért, mert rajzolni tudtál. Erre engem sem Balogh bácsi, sem a lobbi tanár és tanító bácsik nem tudlak megtanítani. De nem irigyeltelek akkor, amikor a te mindenre és mindenkire gondoló édesanyád nagy szavaló ünnepet rendezett. Mi mindent csináltunk ott, arra bizony már nem emlékszem, de tudom, hogy kismamáéknál igazi színpadon játszottunk és sok-sok apró zászlócska igyekezett belénk önteni a szép ünnep hangulatát. Én azt szavaltam. hogy: Kis katona vagyok én, honvéd a nevem ...« Mindenkinek jutott ott szerep bőségesen. És nagy voll az öröm a szabadság ünnepén, pedig be nem tudtuk még akkor, hogy mit jelentenek az ünnepek az örömet hozó karácsony és az illatos vizekkel jövő húsvéten kívül. Együtt nézegettük a »Kiss-szereucséje nagy« és a »Török-szerencséje örök« hangzatos címekkel érkező és sorsjátékra csábító bélyegeket, amelyek közül én mindig a Franciska képét választottam, mert Franciskát már akkor is mindnyájan az én feleségemül szántátok. (Ugy-e, nagyon régen lehetett, kis Franciska? Ma táján már rá sem ismernénk egymásra?) De engem mindig a játékszekér bántott, mert szerettem volna veled röpülni, s amikor Friedrich Bandi és Gyuszi igazi játékszekeret kaptak, a nagy udvar sarkában láthatatlan lovakhoz beszéltem és úgy éreztem magam. mint tündérkirályfi. Aztán Szent István napjára emlékezem, amikor idősebb Farkas István ha emlékszel rá, akkor még erős. szép, fekete ember) nevenapját ünnepeltük. Mi gyerekek olt voltunk a kis szobában, ahová alig jutott el a poh árcsengés és a felnőttek' hangos beszéde, s ott volt akkor az egész gyereksereg: Mancika. Franciska, még a Február 11-én 8 órakor az Iparoskor farsangi bálja kis Yilmuska is ott tipegett közöltünk, bár nem sok részt kért a nagyobb gyerekek öröméből. Istenem, milyen lármás jókedvünk kerekedett' Talán még táncoltunk is volna, ha akkoriban a gyerekeket már táncra szoktatlak volna!,.. És most egyszerre olvasom, hogy Kisázsiáha sodort a végzeted. Épen csak most tanultunk Szíriáról, most említettük Bayreuthot és ne haragudj, amikor kislányoknak és kisfiúknak a térképen mutattam ez idegen ország rejtelmeit, még csak Márai Sándor földiák pompás útirajza, az »Istenek nyomában jutott eszembe. Honnan is tudtam volna, hogy Te is ott járkálsz annak az egzotikus és mégis európai világnak útjain, hogy olyan freskókkal és szebbnél-szebb liliomokkal ékesíted a nagy épület falait, amilyeneket én nem is olyan régen Lillafüreden csodáltam meg?! Viktor, Viktor, nagyon föléin kertitél. Te freskókkal és virágokkal dobálódzol, s én gondolatban látod, most is megcsodállak. De már nem irigyellek, Viktor! A sors egyformán juttatott javaiból, hiszen ugyanazon a helyen állunk őrt mind a kelten. Ennek a mi minden ízében kedves és hozzánknőtt magyar kultúránknak előretolt őrszemei lettünk, akik ecsettel, tollal, mások simogatásával és nemzetek lelkének simogató egy enge lésé vei iparkodunk' rámutatni a bennünk termő mély szeretetre. Te idegenek között gondolsz szűkebb hazádra, s mint Ypszilon írta, egy pohár jó Duna-vízre, míg én itt maradtam, hogy betűket rajzoljak ennek a Szlovenszkó-országnak falára, amikből magyarok és szlovákok egyformán ki tudják olvasni a megértés parancsoló» és szívdiktálta szükségét. Irigyellek Viktor, hogy neked minden kicsinyességen és emberi rosszindulaton fölül, nyugodtan lehet dolgoznod. Ládd, én még ina is az az ügyetlen, álmodozó kisgyerek vagyok, aki réges-régen voltam. Talán Téged és szabadon szárnyaló művészetedet irigyeltem akkor is, amikor a Louvre képtárában üldögéltem hosszú délelőltöket, vagy amikor boldogságom ünnepen, zái>orfelhőket kergető és napsugárral békítő nyári napokon a münheni Gly ptol béka és a még megvolt Glaspalasl falai között jártam. De a képek lényege nálam nem a színek és az árnyalatok pompájában mutatkozott, a nem szakértő, egyszerű ember szemével a szívemben kerestem a sok-sok kép visszhangját. Te képekkel, Viktor, én a szerényebb és jobban feledésbe vesző tollal. De mind a kelten dolgozunk. Tízhúsz-száz-ezer ember megismer bennünket, egy pillanatra fölfigyel és úgy kérdezi magában: t~ Honnan ismerem én ezt az embert? És Ti, Viktorok, akiket a magunk nyelvén inkább Győzőnek neveznek, mindenütt győzedelmeskedni is fogtok. Még édesanyátok aggódó szeretető is olyan nevet választott számotokra, amelynek sugarában egy jövendő, győztes élet szárnya alatt nevelkedtetek. Ne haragudj rám, hogy ilyen bolondságos, gyerekes sorokkal megyek feléd, aki bejártad Nyugatot és Keletet, míg éli mindig csak a Nyugat felé néztem, mintha onnan várnék új. emberségesebb embert és szabadabb művészt teremtő csodákat. Utánad kell majd mennünk, és fel kell kerülnünk Északra is, hogy mindenütt hirdethessük: mi magyar művészemberek mindig gyerekkori álmaink jóságos mosolyával nézünk mindenkire, és ezt a mosolyt szeretnénk odaajándékozni a ránk vissza mosolygókra. Isten veled, Viktorkám! Farkas István. Olvassa és terjessze a legjobb magyar lapot, a Komáromi Lapokat a Kultúrpalotában,
