Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-28 / 34. szám
2. oldal »KOMÁROMI LÁPOK« 1934. április 28 Állami lobogók előírás szerinti kivitelben kaphatók Spitzer Sándor könyv- és papirkereskedésében Komárom, Nádor utca 29. sz. alatt A járások és községek tervbevett szanálásánál 15 millió korona erejéig jelent be igényt a város. — Az új vágóhidhoz szükséges telek megvétel! ügye. — A városi tanács üléséből. kel. Az alapot felhasználhatják a tejárak kiegyenlítéséhez árpótlékul oly városokban, ahol az illetékfizetés be van vezetve s olt a tejet vajjá és sajttá dolgozzák föl, az árkülönbözet kiegyenlítésére olyan tejnél, amelyet ezekbe a városokba szállítottak, azonban a kuratórium rendelkezésére a szállításból átmenetileg kivonták, olyan személyek kártalanítására, akik a tejgazdaság szabályozása által tartósan elveszítik exisztenciájukat és végül olyan tejösszegyűjtők rezsi jutalékára, akik iparszerűen fogják összegyűjteni a tejet az apró tejtermelőktől és olyan tej csarnokokban szállítják, ahol az alapilletékek fizetését bevezették. Ez az utóbbi járandóság a tejcsarnokokba szállított minden liter lej idán hat fillér. Hlinka előadása a szlovák problémáról. A prágai egyetem egyik termében nagyszámú hallgatóság előtt előadást tartott Hlinka András a szlovák autonómista követelésekről. A szlovák kérdés — Hlinka szerint — a köztársaság legkardinálisabb kérdése s ennek helyes megoldásától függ a köztársaság jövője. A szlovák néppártnak nem lehet — úgymond —■ szemrehányást tenni azon a címen, hogy nem volna elég hazafias, mert tagjaiban az államfordulat alkalmával elég bátorság volt annak kimondására, hogy szlovákok és azok is akarnak maradni. A szlovák néppárt nem rejti véka alá ama nézetét, hogy a csehek és szlovákok két külön egyéniséggel bíró, egymástól eltérő nép, azonban ezzel egyidejűleg azt is hangsúlyozza, hogy a szlovákok a közös állam keretén belül a cseh nemzettel közös sorsot vállaltak és itt akarják elérni boldogulásukat. A szlovák autonomisták híven állanak a csehszlovák köztársaság és a csehszlovák állameszme alapján. Előadásának további részében Hlinka azokat a divergáló pontokat fejtegette, amelyek a csehek és szlovákok együttélésében zavaró mozzanatokat képviselnek. Ezek vallási, egyházpolitikai, gazdasági, közigazgatási és kulturális természetűek. — Hiko gyermekkocsik szenzációs olcsó árban ELBERT gyári raktárában. — Sport 70'— Kö-tól, szekrény 219’— Kfi-tól. Komárom, április 27. A város tanácsának szerdán tartott ülésén több fontos ügy került tárgyalásra, amelyeket a május havában tartandó képviselőtestületi közgyűlés elé kell beterjeszteni végleges elintézés végett. A tanácsülésen Csizmazia György városbíró elnökölt, aki az elnöki bejelentések során előterjesztette Vitek Ferenc csehszlovák szociáldemokrata párti képviselőtestületi tagnak és II. helyettes városbirónak ezen tisztjéről való lemondását, amit a tanács a maga részéről tudomásul vett és a közgyűlés elé terjeszt. Nevezett a járási bizottságban elhalálozás folytán megüresedett . helyre hivatott be, ezért mondott le városi képviselőtestületi tagságáról. Bejelentette továbbá a városbíró Dénes Emil szociáldemokrata párti képviselőtestületi és tanácstagnak lemondását is, amit szintén a képviselőtestület elé fog terjeszteni a tanács. A városi gőz- és kádfürdőre beadoll pályázat nem felelvén meg a városnak, a tanács új pályázat kiírását rendelte el. Egy kassai pénzügynök megkereste a várost, hogy hajlandó volna a vörös részére a szükséges kölcsönt megszerezni. Ezzel kapcsolatosan Sándor Ernő főszámvevő referált a városbíró által egybehívott ankétről, amelyen a helybeli pénzintézetek vezetői tanácskoztak a város súlyos anyagi helyzetéről és a szanáláshoz szükséges anyagi eszközök megszerzéséről. Az ankéten a pénzintézetek képviselői tudomására hozták a városnak, hogy nem áll módjukban Komárom részére nagyobb kölcsönt folyósítani. Jelentette továbbá a főszámvevő, hogy a város vezetősége eljárt a járási hivatalnál is és tárgyalást folytatott a kölcsön ügyében. A járási hivatal ugyanis sürgeti, hogy mielőbb tegye meg a város ebben az ügyben a szükséges lépéseket. A főszámvevő jelentéséhez Fried Jenő szólt hozzá, Fülöp Zsigmond helyettes városbíró pedig azt indítványozta, hogy mondja ki a tanács, hogy a járások és községek szanálására vonatkozó törvényben biztosított kölcsönből nyújtandó segélyre 15 millió korona erejéig jelentsen be már most igényt a város az illetékes helyen és bízza meg a tanács a városbírót és az állami főjegyzőt a bejelentés haladéktalan megtételére. A tanács a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Igó Aladár dr. rendőrkapitány előadó ismertette a város által építendő új vágóhíd telkének vétele tárgyában a közmunkaügyi minisztérium képviselőivel folytatott tárgyalás eredményét. A város, mint ismeretes, az új vágóhidat a Cigánymezőn, az u. n. »Látósánc« helyén akarja felépíteni, amely terület az állam tulajdonát képezi. Az államigazgatás képviselőivel folytatott tárgyalás során az állatai részéről fölmerült az a nézet, hogy ezt a kérdéses területet, melyet eredetileg a benei telkek rekompenzációjaképpen engedtek volna át a városnak, — mivel most már a kikötő építéséhez nem lesz szükség az eredetileg tervbevett területekre, — vegye meg a város a kincstártól készpénzen. A város képviselői hajlandóknak nyilatkoztak erre és a szükségelt 5560 négyzet öl területért négyzetölenként 4 korona egységárat ajánlottak föl. Az állam képviselői az árra nézve nem nyilatkoztak, de a következő feltételeket terjesztették elő: 1. A város köteles a vágöhídig saját költségén iparvágányt építtetni és azt a Vágmenti átrakodó iparvágányba bekapcsolni. 2. Köteles a város a vágóhidhoz egy közutat építeni az állami iparvágánnyal párhuzamosan, nehogy az iparvágányon a forgalmat zavarják Az előadó javaslatára a tanács kimondotta, hagy a pénzügyi bizottságnak és a képviselőtestületnek ajánlani fogja a teleknek á 4 koronáért való megvételét, az iparvágány kiépítését, mivel arra a vágóhídnak szüksége lesz, a város magára vállalja, azonban a városba vezető közút megépítését nem vállalja, mert nagy költséggel jár. A Légióbank helybeli fiókja értesítette a várost, hogy Posnánszky és Strélitz cég által a Légióbankra engedélyezett összesen 1,800.000 korona követelésére hajlandó a bank a fenti összeg erejéig kölcsönt nyújtani a városnak két évi lejárat mellett bekebelezésre, a negyedévi kamatok előre biztosíttatnak. A tanács az ajánlatot elfogadja és utasította a számvevői hivatalt, hogy, a bank által kért kimutatásokat záros határidőre bocsássa rendelkezésre. A járási hivatal elrendelte az uccáknak új házszámokkal leendő megjelölését. Az előadó szerint ez 30.000 koronába kerülne. Mivel a városnak sokkal sürgősebbre sincs pénze, kérelemmel fordul a város a felsőbb hatósághoz az üj házszámozás végrehajtásának elhalasztása iránt. Kudclka József főjegyző előadásában több telekügyet intézett el még a tanácsülés, mely fél nyolckor véget ért. Hajdú és Tímár Irta: Gracza János Most már napfény simogatta ezt a két nevet a suszterbolt fölött. Különösen, mióta aranybetűkkel pi ngálta ki őket a címfestő. Azelőtt persze nem így voll. Azelőtt csak Hajdú uram maga volt a suszter a Csuka-uccában. Ő volt egyedül ebben az uccában is, meg valami két-három uccában a környéken, így hát ő volt a mestere minden cipő javításnak, sarokigazításnak és borításnak. Néha, két-három hónapban talán egyszer, akadt egy-egy rendelés új cipőre is, amit rendszerint részletekben fizetett meg a szegény gyárilány, aki csináltatta. Dehát az nem tett semmit, mert Hajdú uram ilyenkor úgy számolt, hogy a várakozási időt is megfizettette. — Hát az még nem uzsora, hogy két pengővel többet számoltam — nyugtatta meg magát. — Hiszen legalább félévig várni kell a pénzemre, akkor pedig csinálhatom neki megint az új cipőt... Ebben volt némi igazság. Nem is neheztelt érte senki Hajdú mesterre. De más volt itt a hiba, egészen más. Azt kell még szép sorjában elmondanom. Mert hiszen úgy derül ki lassan-lassan, hogy ez a két név: Hajdú és Timár. miért került egymás mellé? Én nem állítom, de úgy hallottam, hogy a szerencse kedvezése sokszor elbizakodottá, hogy azt ne mondjam: gőgössé teszi az emberi. Ez volt-e az oka, vagy más valami, most már bajos volna megállapítani, de az bizonyos, hogy Hajdú József, a becsületes cipészmester, igen furcsán viselkedett egy időben. Senkinek nem köszönt az, sem az uccán, sem másfelé. Nyáron például, mikor vasárnap délutánokon, bosszúszárú pipával a szájában kiállt az uccaajlóba, csak a fogán keresztül dobta oda a szót, ha valaki jónapot kívánt neki. Alig hallatszott, mikor felelte: — Adjon Isten ... És ha valaki olyan vakmerő volt, hogy így köszönt rá: — Jó napot, Hajdú szomszéd! Köpött egyel és a pipacsutorát a szája balsarkából a jobb sarkába tolta át s úgy tett, mintha nem hallott volna semmit, ellenben átbámult az ucca másik felére. Még akkor is így tett, ha öreg ember, vagy öreg aszszony volt az illető. Egyszóval: Hajdú suszter ilyenkor nem fogadta el a köszöntést. Pedig azt még az ellenség sem foghatta volna rá, hogy valami nagyúri famíliából származott, mert csak kocsis volt az apja s amikor a kis Józsika megszületett, még az apa- Hajdu kint napszámoskodott valamelyik faluban. No, hanem a Jóskából már úr lett! Cipészmester. Önálló iparos, ahogy manapság mondanák. Aztán meg nini— egyedül is volt a Csuka-uccában és hál ment is jól a mesterség, mert munkája annyi volt, hogy alig győzte csinálni. Igv hát felt uralkodott, mint az a bizonyos mesebelf béka, amelyik szarvas jószágnak képzelte magát... Azt hitte bizony, hogy amíg él: mindig úgy lesz. Mindig ő marad a suszter azon a környéken s a legtöbb gyárilány majd neki feg keresni. Ö meg, ha akarja: ismeri az embereket, ha meg nem akarja: rá se néz senkire. Főleg a háború idején, meg az utána következő zavaros időkben, mikor annyi volt a pénz, mint a polyva s amikor még a napszámos is milliomos volt: düllesztette ki igen a mellét Hajdú uram. Jaj, akkoriban szinte kezet kellett neki csókolni azért, ha megigazított egv-egy cipősarkat! Bizony fél napig is könyörögtetett magának, miután elvállalt valami munkát ... Dehát azok az idők is elmúltak. Csakhamar olyan szegény lelt mindenki, hogy most meg már azon panaszkodnak az emberek, hogy élni nem tudnak egymástól. Valami ilyesmi történt Hajdú suszterral is. Úgy esett a dolog, hogy az ősszel, — tavaly, vagy azelőtt voll, már nem tudom bizonyosan —egyikreggelen a kőművesek bontani kezdték az ablakot azon a sarokházon, amelyben a Malykó fűszeres árulgalja hitelbe, no meg pénzért is a portékáját. — Nini, hát még egy bolt kerül ide? — álltak meg a járókelők. Valami kicsit alábbhagyott már ekkorra Hajdú uram büszkesége, azért hát ő adott felvilágosítást a kérdezgetőknek, mivel maga is a bámészkodók közé tartozott, akik a kőművesek munkáját nézték. — Ide, kérem, — mondta tudálékosan — trafik jön! Egy hadiözvegy kapott engedélyt. Három gyermeke van. Mind kiskorú még... — Ugv? — 'Hagyták rá s tovább mentek az emberek. — Igen... igen — felelte még Hajdú. — Én tudom bizonyosan, hogy trafik lesz... S a kezét máris boldogan dörzsölte, hogy nem kell majd messzire menni a dohányért, meg az ünnepi szivaréi'!. Jó az, ha közel van a trafik, legalább esős időben is könnyen átszalad az ember és megvan a dohány. De pár nap múlva homlokára tolta ám a pápaszemet s úgy hívta oda a konyhaajtóhoz a feleségét, ahonnan éppen az új boltra lehetett látni. — Gyere már! — mondta. — Nézd, mi lesz ott! — Hol? — termett az asszony az ajtónál s az. üvegablakon ál, ő is kibámull az uccára. — Ott, ott! Nézd a... Nem trafik lesz, hanem suszter! Az utolsó szót már majdnem nyögve mondta ki Hajdú mester. A szava úgy elhalkult, hogy alig volt csengése. S ellépett az ablaktól. — 0, hogy a menny kő üssön bele! — keseredett el most az asszony- s ő is eljött az ablaktól. Csönd, nagy csönd támadt ezután Hajduék konyhájában. Se ő, se az asszony nem szólt semmit. Kifogylak a szóból, pedig máskor az asszony szája reggeltől estig be nem állt. Csak később, úgy délfelé mert megint kipillantani az asszony. Akkor is kitört belőle a keserűség: — Józsi... Nézd... nézd csak, táblája is van!
