Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-07 / 28. szám
1934. április 7. »KOMÁROMI LAPOK« 5. oldal. Vasárnap délután 5 órakor „A csirkefogó“ ismét megjelenik a Legényegylet színpadán. Az elmúlt vasárnapon telt ház nézte végig a Legényegylet műkedvelőinek nagysikerű előadását, „A csirkefogót“. Holnap, április 8-án pedig délutáni időben ismétlik meg Szenes Bélának ezt a kerekded, ötletes, bájos darabját, amikor ismét telt házra van kilátás, mert tapasztalati tény, hogy Komáromnak megvan éppúgy a délutáni publikuma, mint az esti közönsége. Vonzó a darab, vonzó az együttes, mely a tökéletes szereposztásban valóban remekelt. Balogh Kálmán, Vázsonyi István, Drélich Rezső — három kitűnő komikus egyszerre —képzelhető menynyire fokozzák a derűs hangulatot, melyben a darab már magában is bővelkedik. Dobis llus és Kitzing Magda pompás alakítást nyújtottak és valóban nagyszerű jellemkomikáknak bizonyultak. Ivanics Manci és Fritz Rezső bájosan és élethűen adták az egymásért rajongó fiatal párt, éppen ezért teljes A Tárkányhoz tartozó Vasdinnye pusztán két gazdasági cseléd éppen a délutáni állatetetéshez készülődött, amikor elkezdtek egymással évelődni. Végh József és Gyurica Vince, a két gazdasági cseléd tréfából kiinduló szócsatáját hamarosan valóságos csata követte. A két legény egymásnak ment és tettleg bántalmazták egymást. Verekedés közben Végh József a csizmája szárában levő hatalmas disznóölő kést kihúzta és annak nehéz nyelével fejbekőlintotta Gyurica Vincét. Gyurica erre nekirontott Véghnek, aki azonban úgy látszik, sokkal erősebb volt és tehetetlen dühében Komárom, április 6. A legutóbb ittartózkodott állatseregletből egy őrizetlen pillanatban elszabadult az egyik teve, egy afrikai egypupu, az úgynevezett sivatag hajója. Hosszú keresés után meg is találta a megrémült személyzet a Szénatéren, amelynek selymes homokján szépen pihent és csendesen kérődzött a szegény pára és amikor nagynehczen elvonszolták onnan, valósággal sírt a szerencsétlen állat, mintha mondta volna, hogy ilyen jól csak édes hazámban, a Szahara sivatagban éreztem magam, a homok valóságos szaharai, a legkisebb szélfuvalom is fölveszi szárnyaira a homokszemeket és viszi, hordja, akárcsak otthon, a Szaharában. A cirkuszigazgató lelketlen ember volt, és nem hagyta ott a Szénatéren ezt a szegény állatot, hanem visszavitték a kietlen sátorba. Ezzel még a dolognak nincs vége, mert ami ezután történt, azzal még a komáromi természetrajztudósok is sokat foglalkoztak és úgy tudjuk, hogy erről az esetről az állattani folyóiratokban is cikkezni fognak. A kérdés az, hogy tudnak-e beszélni az állatok? Az történt ugyanis, hogy a Szénatéren magát olyan otthonosan érző teve sátra közvetlenül a strucc ketrece mellett volt. A két állat, a strucc és a teve sokszor összedugták a fejüket, kiilömértékben megnyerték a közönség rokonszenvét. Pirstitz Manci, Német Nusi és Novák Imre biztos és jól felfogott alakításukkal tűntek ki, Osztényi Manci, Fonód Karola, Ratimovszky Irén, Majorovics Maca kisebb szerepeikben is ügyes, gördülékeny játékukkal igazán önzetlenül segítették diadalra az együttes játékát. A sikerben osztozkodik még Búkor László, Varga János és Sovány Lajos is. A legfőbb érdem a rendező Drélich Rezsőt illeti, aki minden részletében kidolgozta a darabban rejlő komikumot. * Vasárnap, folyó hó 8-án délután filléres helyárak mellett megismétlik a Csirkefogó előadását a Legényegyletben. Előadás kezdete délután 5 órakor. Ülőhely 6, 5, 4, 3 KC, állóhely 2 és 1 K5. Jegyek Derzséknél előre megválthatók. Komárom, április 6. erősen beleharapott Végh József kezébe. Végh erre a kést megfordította és markolatig szúrta barátja szivébe a disznóölő szerszámot. A szerencsétlen legény szivéből magasan szökött föl a vérsugár és pár perc alatt kilehelte lelkét. így végződött a vidám incselkedéssel kezdődő vasdinnyei dévajkodás első fejezete. A második fejezet most játszódott le a győri törvényszék előtt. Az ügyész szándékos emberöléssel vádolta Végh Józsefet, akit a törvényszék tiz évi fegyházra ilélt. nősen a teve a szénatéri kirándulása után. Föl kell tételeznünk, hogy a teve valamit makoghatott a struccnak, vagy a teve szőrén maradt szénatéri homokszemekből érezte-e meg a strucc, nem tudjuk, csak az bizonyos, hogy egy őrizetlen pillanatban kilépett a ketrecéből és nyílegyenesen rohant a Szénatér felé. Ha már hallottál kedves olvasóm ludakat örömteljesen gágogni, akkor elképzelheted, hogyan gágogott ez a szaharai nagy liba: a strucc annak örömére, hogy a Szénatéren otthon érezte magát a nagy homok miatt. Szegény strucc boldogsága se sokáig tartott, jöttek érte az állatápolók és elvitték. Szegény állat félméternyire beledugta fejét a Szahara, azaz a Szénatér-sivatag homokjába, azt hitte szegény buta struccfélével, hogy így nem találják meg, de persze megtalálták és. vitték. De hagyjuk ezt á tudományos ala pokon fölépült bevezetést és térjünk a dolog lényegére. A Szénatér környéke tele van iskolákkal: főginmázium, közös elemi iskola, polgári fiú és leányiskola, tanonciskola, stb. sok ezer tanulója szívja és lélegzi be azt a homokot, amelyet a folytonos szél a Szénatérről fölkavar. A jövő nemzedéke egészsége ellen vétenek azok, akik ezen a dolgon néni segítenek. Az agyongyötört szénatériek igazán nem kérnék sokat. A'em kérnek drága aszfaltot, nem kövezetét, sőt még makadamufat se kérnek, csak azt kérik, hogij a város szántássá föl a Szénateret és vettesse be fűmaggal, hogg az igg támadt gyep, legelő kösse- le a sivár homoksivatagot. A környék libatenyésztő gazdaaszszonyai is örömmel támogatják ezt a kérést, mert azt hiszik, hogy tekintettel a városjellegnek faluvá való ledegredálási processzusra, egészen stilszerű lesz, ha a város közepén libalegelő is létesül. A szegény szénatériek még abba is szívesen belemennének, hogy libalegelő legyen a sivatag homokja helyett. De most tegyünk félre minden tréfát, a szénalériek olyan keveset kérnek, hogy mint adózó polgárok megérdemlik annak teljesítését. Hordják el az oda fölhalmozott követ, amelyből különben is állandóan lopnak, szántássá föl a város a teret és vettesse be fűmaggal. Ha pedig a város még erre se volna hajlandó, hát engedje meg, hogy a kőhaímazok elhordása után a fölszántást és a fűmaggal való bevetést maguk a szegény szénatériek elvégezhessék!... Mesék a történelemben A történetírók csinálják a legtöbb pletykát — mondotta valamelyik szellemes francia író. Ha ez a megállapítás ebben a formájában kissé túlzott is, kétségtelenül van valami igazság abban, hogy évtizedek és évszázadok során sok olyasmi kap helyet a történelemben, ami valójában vagy sohasem történi meg, vagy legalább is nincs meg a teljes bizonyítéka. Az utóbbi években valóságos tudománya keletkezett annak, hogy megállapítsák az ilyen történelmi tévedéseket, vagy mondjuk: történelmi meséket. Ez a tudomány már eddig is sok értékes dolgot fedezett fel és ha közelebb is hozott bennünket a történelmi igazsághoz, szegényebbé tett számos illúzióval. Kezdjük a régi görögök és rómaiak történetén. Diákkorunkban elégszer hallottuk, hogy Solon, a bölcs, így szólt Krözushoz: »Senki sem boldog a halála elölt!« Herodotos tényleg leírja ezt a jelenetet, az ujabbkori kutatás azonban megállapította, hogy ez a beszélgetés nem folyt le, illetve nem folyhatott le, mert történelmileg nem egyeznek az adatok. j Honnan ered a filozófus szó? Cicero azt írja, hogy Leon tyrannus egyszer megkérdezte Pithagorast, vájjon ő bölcs (sofos)-e, mire Pithagöras azt válaszolta, hogy sofos, vagyis bölcs csak az istenség, ő maga csupán filozofos, vagyis barátja a bölcsességnek. A tudomány azonban azt tartja, hogy ez a beszélgetés sem történt meg. Diogenesről azt tanultuk, hogy hordóban lakott és nappal lámpással járkált az uccán, mert »embert keresett«. A hordó azonban sohasem volt hordó, Diogenes kis házacskában lakott, amelyet csak az athéniek gúnyolódása nevezett el hordónak. Híres mondását pedig állítólag már Aesopustól lehetett hallani. Híres történet az, amely Menenius Agrippáról szól, aki a gyomorról s a végtagokról szóló meséjével visszahozta Rómába a hegyre vonult tömegeket. Az újabb történelmi kutatás ezt a történetet is valószínűtlennek mondja és megállapítja, hogy a gyomorról és a végtagokról szóló példázat több évezredes óindiai mese. M. Porcius Cato — tanítják még ma is — minden beszédét így fejezte he: »Ceterum censeo Carthaginem esse delendam«. Mondotta-e e szavakat Cato, vagy sem, az ujabbkori kutatás ezt a kérdést is fölvetette, de dönteni nem tud benne. A latin történetírók nem írnak róla, viszont Plutarchos görög történetíró határozottan állítja. Sokszor hallunk ma is arról a híres fogadásról, amelyet Kleopatra kö lőtt volna Antoniussal. A fogadás úgy szólt, hogy Kleopatra egyetlen étkezése tízmillió sestertiusba fog kerülni. Ezt állította Kleopatra és hogy a fogadást megnyerje, legdrágább gyöngyét feloldotta ecetben és megitta. Erről a fogadásról határozottan azt állítják a tudósok, hogy sohasem történt meg és az egész csak kitalált mese. * j Menjünk most sok évszázaddal tovább és lapozzunk a történelem későbbi lapjain. Hányszor halljuk ma is idézni ezt a mondást: »Honi sóit qui nial’y pense«. Mi ennek az eredete? Azt mondják, hogy Salisbury grófnő egy udvari bálon tánc közben elveszítette harisnyakötőjét, amelyet III. Edward angol király talált meg és átnyújtotta • a fent idézett szavak kíséretében. Állítólag ez a jelenet volt azután az alapja az angol térdszalag»rendnek. Megtörtént-e, nem-e, talán sosem fog kiderülni. A tudósok azt állítják, hogy nincs rá bizonyíték. Párizs megér egy misét —- ezt a történelmi mondást legalább annyiszor lehet hallani, mint az előbbit. A legenda szerint IV. Henrik francia királytól származnak ezek a szavak. Ö mondotta volna ezt 1594-ben, Párizsba való bevonulása alkalmából. Az újabb tudományos megállapítás kereken tagadja, hogy IV. Henrik ilyesmit mondott volna és a tudósok azt állítják, hogy talán Sully herceg mondotta azt, hogy a korona megér egy misét, de ez sincs bebizonyítva és a tudósok egyrésze ezt is kétségbevonja. A történelmi anekdoták közé tartozik Sully herceg híres audienciája IV. Henrik francia királynál. A herceg állítólag egyízben audiencián akart megjelenni IV. Henriknél, de a király szobája elölt egy lakáj föltartóztatta azzal, hogy nem mehet be a királyhoz, mert őfelségének láza van. Sully herceg azonban nem tágított és néhány perc múlva azt vette észre, hogy a király szobájából egy zöld selyemruhába öltözött hölgy távozik. Később megjelent a király is, aki idegesen mordult a hercegre: »Hátnem mondták önnek, hogy lázam vari?« — Mondták, Sire, de örömmel látom, hogy a láz már elment talpig zöld selyemben — válaszolta nem minden gúny nélkül a herceg. A történelemtudósok megállapítják, hogy szóról-szóra ezt a mesét írja le Plutarchos Demetrius császárról. Angliában nem jó milliomosnak lenni Nagy baj van Angliában: már csak háromszázharminchárom milliomos van a szigetországban a múlt évi négyszázhatvannal szemben. Egy év alatt tehát százhuszonhéüel csökkent az angol milliomosok száma. Legalább is így mondják az adófelügyelő jelentésében foglalt adatok. Megkell azonban nyugtatnunk a világ nemangol részét. Angliában csak olyan férfit, asszonyt, vagy más élőlényt neveznek milliomosnak, akinek legalább egymillió font sterlingje van, vagyis mintegy százmillió koronája. Tehát háromszázharminchárom azok száma, akiknek legalább százmillió korona a vagyonuk. Ha emellett még tekintetbe vesszük azt, hogy körülbelül 90.000 olyan ember is van Angolországban, akinek a vagyona meghaladja az ötmillió koronát, már kevésbé látjuk aggasztónak Anglia gazdasági helyzetét. Az adófelügyelő jelentésében szereplő háromszázharminchárom fontmilliomosnak egyenkint legalább 50 ezer font, vagyis ötmillió pengő az évi jövedelme, meri ennyi után fizetnek adót. Kilencvenkilenc olyan is van köztük, aki évente legalább 100 ezer font összegű jövedelmet élvez. Ezek az úgynevezett szupermilliomosok. 1931-beu 109, 1929-ben pedig még 142 volt ebből a fajtából. A világválság ezek szerint borzalmas pusztítást vitt végbe a szupermilliomosok sorában. De teljesen — szerencsére — még sem tette őket földönfutóvá. A lapok nem említik meg a kilencvenkilenc főmilliomos nevét. Csak fényképeket közölnek róluk néhanapján. A legelőkelőbbek közülük awestminsteri és a norfolki herceg, Lord Csak tréfálkoztunk: tízévi fogy ház! A pusztai legények dévajkodása. — Kés a csizma szárában. - Markolatig szúrta barátja szivébe a kést. Saját tudósítónktól. A szénatériek szerény kérelme, amit igazán teljesíteni lehet és kell! Nem aszfaltot kérnek, még csak kövezetét se. — Tűnjék el Komárom afrikai híressége, a komáromi Szahara sivatag, a Szénatér homokja. — A környékező iskolák lanuló ifjúságának egészsége Is páráncsolólag követeli ennek a futóhomoknak a megkötését. —Saját tudósítónktól. —
