Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-03-31 / 26. szám
2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1934 március 31. nein lisztákra. hanem egyénekre szavaznának. Az első választási menetben 150 mandátumot osztanának ki a győztesek között, a másodikban már az aránylagos képviselet elve érvényesülnie s a pártok, illetve a pártcsoportok között elért szavazataik száma arányában osztanák föl a mandátumokat, de a jelöltek tisztáját már nem a pártok állítanák össze, hanem a jelöltek által elért szavazatszám határozná meg a sorrendet. Ha ezek a demokrácia elvével ellenkező tervek megvalósulnak, a kispártok és a nemzeti kisebbségek pártjai kimaradnak a parlamentből. A községek adósságainak rendezése Az állami statisztikai hivatal külön kimutatásban hozta nyilvánosságra a csehszlovákiai községek fennálló adós ságát, amelg 11.5 milliárd koronát tesz ki. A kormány segíteni akar az adósságokban elmerült községek súlyos helyzetén és kérdőíveket küldött az önkormányzati testületekhez, amelyben pontosan és külön feltüntetve kéri a fennálló tartozásokat bejelenteni, bőgj- az ezúton beszerzett adatokat az adósságok rendezésére meghozandó törvény szerkesztésénél figyelembe vehesse. A kérdések szerint különbséget kell tenni az egyes kölcsönök nemei között, vagyis meg kell határozni, hogy melyek a tisztán községi kölcsönök és különféle más kölcsönök, azszerint, amint azok építkezéshez vétettek föl s vagy jövedelmező, vágj' pedig nem jövedelmező beruházásokra fordíttattak. Mihelyt a kormány a szükséges anyagot kézhez kapja, meg teszi a lépéseket a törvényjavaslat kidolgozására. Szervezkedik a cseh néppárt. Prágai bír szerint a cseh néppárt csapatot szervezett, az úgynevezett »offenzórok« alakulatát, amely országos szövetségekre, hadosztályokra, dandárokra és helyicsoportokra van tagolva. Az alakulatba minden párttag beléphet, de ehhez, külön ajánlás és bizonyos számú vizsgák letétele szükséges. Nem kevesebb, mint tíz1 vizsgát kell letenni azoknak, akik taghak akarnak belépni az offenzórok csapatába, további tíz vizsga szükséges a Tdképző tisztség elnyeréséhez és ezenfelül újabb hét vizsga sikeres letétele képesít csak rendkívüli feladatok teljesítésére. Az új alakulat jelvénye az osztrák kampóskeresztesek jelvényéhez hasonló kettős kereszt. Az agrárpárt hivatalos lapjának, a Venkovnak értesülése szerint az offenzórok alakulatait Szlovcnszkón is megfogja szervezni a cseh néppárt. A Magyar Nemzeti Párt körzeti választmányi gyűlése Ipolyságon. A Magyar Nemzeti Párt körzeti választmánya folyó hó 27-én délelőtt 10 órakor, Ipolyságon, a Molnár-féle vendéglőben tartotta gyűlését. Az ülést, melyen a választmány tagjai, a munkaidő dacára teljes számban megjelentek, dr. Salkóvszky Jenő tortománygj’űlési képviselő, körzeti elnök nyitotta meg, aki beszédében részletesen foglalkozott a gazdasági helyzettel és a válságból kivezető utakkal és rámutatott azokra a módokra, melyekkel a magyarság helyzetén segítnek. Koczor Gyula volt nemzetgyűlési képviselő a szervezkedés kérdéseivel foglalkozott, példákkal igazolta, hogy a magyar nép tulajdonképpen a szervezkedés lényegét máig sem tudja magáévá tenni, miért is szükséges, hogy ezt minél előbb elsajátítsa. Füssy Kálmán szenátor politikai beszámolót tartott, ismertette a mostani bonyolult helyzetet és az ezzel kapcsolatban felmerült különféle terveket, melyeket éber figyelemmel kell kísérni, mert ezek keresztülvitele a magyarság sorsára is nagy befolyással lehet. Nánássy Gyula gazdasági előadást tartott, foglalkozott azokkal a bajokkal, melyek a földmívelő nép életét megnehezítik, sőt elviselhetetlenné teszik, valamint a segítés módjainak keresztülvitelében. Kondor József, Gaál István és többek szakszerű, lelkes hozzászólásai után dr. Salkóvszky Jenő megköszönte a választmányi tagok részvételét, kérte őket, hogy az elhangzottakat tegyék magukévá, igyekezzenek a nagy feladatokkal szemben a magyarság összeségének szervezett erejét beállítani és az ülést bezárta. Eladó egy alig használt 124 írógép. Cim a kiadóban. Mire várunk hát?... Olyan időket élünk, amelyek az emberben szunnyadó nyersebb indulatokat éppen olyan félelmetesen és visszataszítóan felszínre hozták, mint a legnemesebb erényeket. A még évtizedekre kiható háborús tömegmészárlás, ez a szörnyű raffinériával végrehajtott öngyilkossága Európa legnagyobb nemzettársadalmainak, nem bolygathatta fel büntetlenül az embertelenség, a gyűlölködés, az egymást legázolni akarás fúriáit. A háború vérgőze elszállt, a szerencsétlen 'hősök tömegsírjaiban rég porrá váltak a halomba hordott csontok, de a kíméletlenség fúróra tovább él a lelkekben. Az egyszer felébresztett és fékéről elszabadított fenevadat nehéz visszakergetni az odújába. A harcterekről véres bajonéttal, tömeges emberéletet kioltott puskává! hazatértek között minden országban nagy számmal akadtak, akik a háborúban nem az önvédelem végső eszközét látták, hanem valami pokoli célt: pusztítást — a pusztításért. Ezek az elemek azután szerte Európában a durvaságot, a kíméletlenséget, a huszadik század fejlett technikájú barbarizmusát hozták csak haza a frontokról, ahova sohase vitték magukkal a magasabbrendű erkölcsi érzést, a léleknek és a szellemnek azt az isteni hatalmát, amely Krisztus igéin keresztül adatott a boldogtalan emberiségnek. S ha ma, tizenhat évvel a világ legborzalmasabb katasztrófájának utolsó felvonása után, még mindig van izgató anyag a levegőben — s ezúttal nem politikáról beszélek, hanem az általános társadalmi morálról! —- azoknak a terhére kell írnunk ezt, akik a gonoszságot és kegyetlenséget öncélúvá tették, szinte pogány oltárrá emelték. Az a generáció, amely a háború előtt — ha csak néhány évig is — egy hosszú béke áldásait érezte és élvezte, a társadalmi erkölcsök kiegyensúlyozottságának szellemében élt. Igaz, akkor is voltak gazdasági és szociális ellentétek, de sohasem fajult el a verseny brutális, személyeskedő guerillaharccá, volt respektusa a különb tehetségnek, a nagy szorgalomnak, az eredményesebb munkának, a jelentősebb érdemeknek. Abban az atmoszférában nyugodtabban fejlődhetett ki az egyéniség, érvényesülhetett a rátermettség, a tudás és pozícióba juthatott a tapasztalás, a lehiggadt életszemlélet. Az Ifjúság nem ostromolta türelmetlenül az élet kapuit, szépen kivárta a sorját s míg az elkövetkezett, tanulással és önműveléssel igyekezett magát érdemessé lenni arra, hogy észrevegyék és helyet adjanak neki. Az ember, amig fejlődőképes, a körülmények, a viszonyok formálják, nevelik. Mint a növényt a föld, amelybe fogódzik (mondotta Jung), a levegő, amely titokzatosan fenséges fűszerét kínálja neki. A sudár tölgy, ha kitéped és sziklába ülteted, elsenyved. A mai fiatalság, hiába igyekezett, nem tudta mélyen beleereszteni élete gyökérszálait a társadalomba, amelynek talaja részben megporhanyósodott, részben vadvizekkel telítődött meg. Viharok szántották végig a televényt s vih arm agyakkal szórták tele (Zilahy Lajos). Ezekburjánoztatták el a bizonytalanság és a kétségbeesés tüskés kóróit, ezek miatt nem zökkenhet áldásos kalászba a gondos és féltő apai és anyai kezek vetése. Aki csak féllábbal bír meggyökerezni a földben, a másik lábával rendszerint repülni akar. A bizonytalanság érzete ösztökéli rá. Fantaszta lesz belőle, aki ködképek, elérhetetlen célok, tűnő szivárványok után kapkod. A valóság helj'ett, amely mostohán megtagadta magát tőle, a valószínűséget hajszolja, amely viszont ingoványba csalja. A mai fiatalság ég és föld között lebeg. Huszadik életévüktől a barmi nckettedikig ezerszámra keringenek a talaj vesztett felszínen, görcsösen markolva meg az illanó remény láthatatlan fogantyúit is. Realitások híján a képzelet zavaros és gyakran veszedelmes sugallatainak vaunak kiszolgáltatva. Pályakezdésüket ezer akadály torlaszolja el, előretörésük lendülete megtörik az élet zátonyain. Csapda és farkasverem mindenütt. Az előttünk állók serege még sokkal számosabb és az élettel való összeszövéséiben sokkal erősebb semhogy akár tömegrohammal söpörhetnék el. Hiába rohamozná meg a szemben álló lövészárkokat, mert azokban a pozíciókban a tulajdon apái és idősebb testvérei tanyáznak, őket kellene kihajszolni onnan, de van-e kéz, amely le tudna sújtani a saját véreire? Nincsl És viszont ezeknek is kell élni! Mire várjunk hát?... Hol a fiatalság, hol a tavasznak a mámoros csapata, amely évezredek Búcsúzás. Irta: Sztrókay Kálmán. Egj’re gj-akrabban esik meg velem, hogy elfog a vágy és felkeresek rég elfelejtett helyeket, környékeket, ahol valamikor ifjúságomban jártam. Tudom jól, mi ez. Ugyanaz, mint mikor odahaza néha kinyitja az ember a fiókokat és rendezgetni kezd, látszólag minden ok nélkül. Elolvassa a régi leveleket, összetépi, tűzbedobja őket. Készülődés a halálra. Mit turkáljon idegen kéz köztük ... Máskor jól esik elmenni rég nem látott helyekre, megnézni még egyszer, mit változtak, mi van még meg bennük s elbúcsúzui tőlük. Ma már nem tudhatom, hogy eljövök-e még egyszer. Ködös, havas, késő téli délután jutott eszembe, hogy fetmegj'ek a Várba. Sokszor járok fel napközben, de az egészen más. Akkor elözönlik az uccákat az idegenek, kik egyik minisztériumtól a másikig loholnak s s azt hiszem, hogy amíg ez tart, az igazi várbeliek el is bújnak. De este nem jár idegen az ócska uccákon, este feltámad az igazi, a régi Vár, milyen jó lesz még egyszer találkozni vele s elbúcsúzni tőle. Huszonöt évvel ezelőtt itt laktam egy évig. A többiek őrültnek tartottak, amiért elköltöztem a világ végére s képes voltam majdnem minden éjjel gyalog járni haza a pesti kávéházból, vagy ha éjfélkor eszembe jutott, elindulni a kihalt uccákon, le a kapucinus lépcsőn, át a hídon egy messzi, füstös kávéház irányában. Pedig nem volt őrültség. Szép volt itt minden. Méteres falu régi ház kapualjából nyílt boltozatos szobám, az uccáról belehetett kopogni az ablakomon s harmadnap már szalutált a rendőr a szomszéd sarkon, mert már ismert és tudta, hog\r várbeli lakos vagyok. Megkerültem a templomot és mentem tovább a Domonkos-torony háta mögött a havas bástyán. Ez már nem az a hó, amely akkor a lábunk alatt ropogott és nem villanykörték sárga, hanem gázlámpák fehér fénye pislogott fel Pestről a ködön át. Vájjon, hol van az a kislány? Mi mindent ígértem neki s milyen hamar vége lett annak, amit öröknek gondoltunk... Visszafordultam... A tomplomnál eszembe jutott, vájjon megvan-e még a Szentes Kata, a széparcú vénlány, aki mindig imáiikozott. A cifra pénzügyminisztériumnál eszembe jutott, hogy akkor még egészen új volt és Remete Pál büszkén vezetett fel az utolsó emeleten lévő kis szobájába. Biztosan régen meghalt, hiszen kitalálták az írógépet s feleslegessé vált ő, akinek gyönyörű kaligrafikus írását úgy ismerte az ország, hogy messze földről jöttek és íratták meg a felségfolyamodványokat. , Nincs az uccán senki, csak kísértetekkel találkozom. Már nem emlékszem a nevükre, de megismerem őket. A sovány, pipaszárlábú, magyarruhás öreg úr, a két lehetetlen ruhában járó öreg néni — nyolcvan évesek voltak s a biedermeyer óta minden korszak divatjából maradt valami rajtuk. Az öreg sikló két pénztárosnője, akik édes testvérek voltak, de folyton veszekedtek, nem is mentek együtt az uccán, de mikor az egyik meghalt, a másik nem tudott meglenni nélküle és utána halt. A világszép asszony, aki tönkretette urát, máshoz ment, aztán visszajött hozzá ... Kicsit sok a kísértetekből, élő embereket szeretnék látni. Belépek a kis kocsmába. A söntés a régi s egyszerre három hang köszönt jó estét. A csapos, az öreg pinoér és a kasszagép előtt ülő szőke fiatal lány. Ejnye, ez az arc, ez a szőke haj. Nem ,nem megyek az úri szobába. Leülök az egyik' piros abrosz mellé s köszönök a már ott ülő öreg bácsinak. Fogadja a köszönést, visszaköszön, de gyanúsan kezd figyelni. — Három decit tisztán... Kettőnkön kívül nincs vendég. A csapos kimeri a bort, az öreg pincér bemondja, a szőke kislány lenyomja a kasszán a 20-as és a négyes gombot, megforgatja a fogantyút s aztán csend. Biztos, mindenki azon gondolkazik, ki lehet ez a pesti, aki ebben a szokatlan időben betoppant közéjük. Én a kassza kislányát nézem. Nem is kislány, tizennyolc-húszéves lehet, de milyen szép és egyszerű. És milyen ismerős! Vagy tán csak úgy rémlik, mert annyira ideillik, hogy el sem tudnám képzelni pestinek? Ő a »várbeli kislány«, olyan, amilyen régen volt... Az öreg bácsi még egy spriccert kér. A kassza csattog. Az új fröccs, úgy látszik, használt az öregnek, mert egyszerre csak felállt, odaszólt a pincérnek: — Egy perc múlva jövök — és kisietett az ajtón. Nem bánták, biztosan hozzá voltak szokva. Két
