Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-03-10 / 20. szám
1934. március 10. »KOM-VftOMl LAJPöK« 8. oldal ütenko-ri politikai helyzettől feltétele| Krisztiousz Emil I Boby bácsi hazajön! Sokévenátlter^tüVkasu^beut^aa^ Sok mindent W0,I^S tifrfább és sttbb higiénikus m°do° gy‘r háziaSszonyoknak, katesS'Margannt. Azo6rút kivannak, akik pénzük^Uo m ^ hogy ^öen XV, \3 netten működik l *s működési síkjain aem szabad töréseknek bekövetkeznie, A fasiszta Németországgal, mint tegközeleWii szomszéddal, a rendi Olaszországgal és Ausztriával csak éppen úgy meg kell találni a külpolitikai érintkezéseknek korrekt formáit, mint azokkal az államokkal, amelyek szociális berendezettségnek'^ mint Oroszország. így valósulhat meg az a melegebb viszony, melyet Franciaország a kisanlant részéről követel Olaszországgal szemben. A szociáldemokrácia erejének a csökkenését jelenti ez a világviszonylatban, amely a legutóbbi idők eseményeinek a függvénye. Az a túlzott dogmatizmus, amely a szociáldemokráciát és annak internacionáléját jellemezle, merev keretekbe szorította bele tagjait. Ezeknek a kereteknek szükségképen engedniük kellett volna a reá gyakorolt nyomásmik, de ehelyett azok merevsége a keretek teljes széttörését eredményezte és ezzel együtt a párt helyrehozhat lan vereségét is. álig ez Európa államaiban történt, ebből a belföldi szocializmus semmi következményt sem vont le sem elvi programja, sem gyakorlati taktikáját illetőleg. Pedig a régi ideológia már meghaladott álláspontot jelent és az elavult pártprogramra ráfér egy kis szellőztetés. A cseh nemzeti szocializmus nein marxizmus, annak kifejezett nemzeti céljai vannak előtérbe állítva. A nemzetközi szociáldemokrácia is telt ebben az irányban nem is csekély engedményeket, de a pártortodoxia nem hajlandó revideálni programjának meghaladott pontjait. így eltávolodik a gyakorlati élettől és más életsíkokra sodródik. A francia szocializmusban is megtörtént a neószocialislák kiválása az ortodox szocialisták kö- Tttl. Nálunk az a sajátságos, hogy a marxi, tehát a forradalmi szocializmus kormányképessé lett és tizenöl év óla a lehető nagy befolyását gyakorolja a kormányzati tényekre. Tanúja ennek az a sok törvénynovella, amely törvénytárunkba belekerült. Az uj külpolitikai orientáció kétségtelenül hatással lesz a belpolitikára is, ha nem is a kormányképesség szempontjából, hanem a túlzottan erős szociális irányzatra, amely ma a kormányzatban érvényesül. A világpolitika ingája megmozdult és lassú útját jobb felé kezdi meg. 1854-1934. Egy csendes mederben folyó derék polgárélet érkezett el váratlan végéhez kedden este, amikor Krisztiim s z Emil, Komárom város nyugalmazott főszámvevője szeretteinek körében váratlanul elhunyt. Magas életkorát — átlépte a nyolcvanadik évet — meghazudtolta testi és szellemi frissesége. Minden nap elvégezte reggeli sétáját, fogai közt az elmaradhatlan rövid angol pipával és barátságos mosolyával köszöntötte ismerőseit. Senki sem hitte volna, hogy betöltötte a 80-al. Mértékletes, pontos életet élt, hozzászokott, mint volt katona és mint tisztviselő, aki egész éleiében pontosan végezte el napi penzumát és nem ismerte, nem tűrte a hátralékokat. Krisztiousz Emil nem volt komáromi születésű, de mint a volt cs. és kir. 12. gyalogezrednek lisztje (főhadnagya) ilt élt Komáromban éveken át és a komáromi társadalomban is szívesen látott tagúi fogadták he. 188(5-ban kötött házasságot' Komárom egyik patrícius családjának leányával, Höitzl Ilonkával, akivel boldog és zavartalanul szép családi életet élt. Két gyermekük: Kriszlinusz Nándor mint százados, a luíboruban hadifogságba került és ez idő szerint ezredes, leánya Ka ez Jenőnek, a Slovenska banka pénztárosának a felesége. Kriszlimisz Emil, mini tényleges főhadnagy, 1890-ben letette az államszámviteli vizsgálatot és 1891-ben városi alszámvevővé nevezte ki Zuber József főispán. 1896-ban tiszteletbeli számvevő lelt és Kalabusz István városi főszámvevő halála után, 1898 nyarán a város főszámvevőjévé nevezte ki Sárköze Aurél főispán. Ezt a tisztét alig egy évig viselte, mert 1899-ben a város pénztáránál nagyszabású sikkasztás derült ki, Tóth Benő pénztárosé, ami még Kriszlimisz hivatali elődje életében kezdődött. A vái’os polgármesterével ő is lemondott állásáról és ekkor a városi fogyasztási adóhivatalnak lett a vezetője, mely állásában a legpontosabb és a legtevékenyebb tisztviselők sorába tartozott. Hosszú hivatali működés után vonult nyugdíjba, melyben éveit töltötte. Meleg barátságban volt kortársával, S c li ni i d t h a u e r Lajossal és Lében Ödön nyugalmazott ezredessel, egykori liszttársával, akikkel rendesen találkoztak és sétájukat naponta :i Duna környékén végezték. Lelten ezredes tragikus halálával a társaság már csak két tagból állott és most Schmidtbauer Lajos régi jó barátját is, a csendes humora Krisztimész Emilt is elvesztette. Régi ismerősei méltán gyászolják benne a jó embert, aki senkinek sem ártott, családtagjai az önfeláldozó családfőt, aki gyermekeit és unokáit a rajongásig szerelte. Temetése a legnagyobb részvét mellett ment végbe pénteken délután a katolikus temető ravatalozójából nagyszámú közönség jelenléiében. Legyen az igaznak emléke áldott. A. Gy. Ide indultunk? Ami minden télen szórványosan ittott jelentkezett: a szabad ember, aki szándékosan szeg törvényt, hogy börtönbe juthasson, az ebben a rettenetes gazdasági léiben, ebben a lelki jégkorszakban, ami most a világra borult, valóságosan járványként lép fel. Minden európai lap ír ilyen esetekről. Ma azonban már nemcsak egy-két öreg csavargó dézsmál ja meg az éléskamrát, hogy ezzel egyszerre két eredményhez jusson: a rögtön bekebelezett élelmiszerekhez s a szándékos hanyagsággal végrehajtott tett következményeként a börtönbőli ingjen ellátáshoz, nemcsak idegbajos, fülledt vágyálmaik teljesülésére sóvárgó börtönhabitüék váltják meg beléptijegyüket valami büncselekménynyel, nem, sokkal többfajta vágy és sokkal többféle embertípus lép ma az önsegélynek erre a szánalmasan ravasz útjára. Nehéz időkben egyszerre vonzóerőhöz jut az is, aminek az volna a feladata, hogy elriassza magától az embereket. Végre is a börtönben enni adnak, fűlenek is valahogyan, a rabruha ha nincs is testhez szabva, mégsem rongyos, amin átfú a szél s azután társaság is akad a zárkában, vagy a munkateremben. Az élet alapszükségleteit pedig mindez együtt már kielégíti. Sőt a börtönéletnek van egy olyan eleme, melyet a szabadlábonélő emberiség túlnyomó többsége nem ismer: a napi gondoktól való mentesség. Ez egy különös kis boldogságízt vegyít a rab életébe. Az egész jelenség egy új adat a mai társadalmi és lelki züllés képéhez, melynek szörnyűségét nem is vesszük eléggé tudomásul. A bűnesetek mostani szaporasága és merészsége szorosan összefügg azzal, hogy a mai szabad világgal szemben a börtöneiét nem hal eléggé riasztó elleniéiként. Különösen a fiaLal nemzedék számára, melynek egyre nehezebbé válik ;t társadalmi elhelyezkedése. Amíly mértékben nehezedik meg a szabadlábon élő emberek, főleg fiatal emberek becsületes megélhetése, oly mértékben válik észszerűvé, sói csábítóvá ez a kockázat. Mindebből a tisztán büntetőjogi gondolkodás arra a zord következtetésre juthat, hogy emelni kell abünaz ólba. Juci néni becsapta utána az ajtói. Dögöjj mög, kutya. Hát nem férhecc le azontúl a gyeröküklül. Na raegájj csak. Eldohogott. Másnapig feléje se nézett Jánosnak, akkor belökött neki egy kis kenyérhéjat. — Vi-vi-zet! mondta János. Hát még mit, hagyta ott az öregasszony. János ezen az éjszakán a kis Mucsi-gverekkel álmodott. Együtt játszottak az árok partján s a gyerek engedte, hogy ő végighúzza kezét az arcán. Óh, milyen kimondhatatlan jóleső érzés volt. János zokogott örömében. Még sohase sírt, nem ismerte ezt az érzést s hogy lelkében egyszerre mélység nyílott meg, felriadt álmából. Nem tudta hirtelcnében, hogy hol van s csak nagy nehezen eszmélt rá. Valami fájt benne. A vályúhoz vonszolta magát, de abban nem talált kenyérhéjjal, Juci néni az este elfelejtett neki enni adni. János előtt úgy rémlett, hogy a kis Mucsi-gyerek kint állt az ól ajtaja előtt és hívja. — Gyere ki, Gólya bácsi, — vélte hallani. János hallgatódzoü. Az éjszaka tompán vert körülötte. A fal mellett kúszott az ajtóig. Megpróbálta kinyitni. Nem bírta. Fölállt és kinyúlt, hogy megkeresse a szöget. Az nem volt a vasban, az ajtót egy hasáb fával támasztotta be Juci néni. Ezt meg János nem érte el. Már lihegett, csörgött róla a veríték, de az ajtó nem engedett. Siess, Gólya bácsi, hallotta megint a sötétből. A fá-fál, nyögte. Azt akarta, hogy a gyerek segítsen neki, emelje fel a fahasábot, hogy kinyithassa az ajtót. A sötétség persze néma maradt és nem mozdult. János most nekidült az ajtónak és rágni kezdte a deszkát. A körmeivel meg kaparta. A szája szélén, a kezén az eleven hús vérzett. Hirtelen eszébe jutott, hogy álmában sírt. Hátha ez segít, nyilait ál rajta. Lekuporodott és elkezdett vinnyogni. Száraz, ugató nyöszörgéssel és két öklével verte hozzá a mellét. Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy a gyerek kint megint megszólalt: Gólya bácsi, gyere mán. mer gyiin anyám. János föl akart ugrani, de most visszazuhant, estében betörte a falban a fejét. A vér elöntötte, ez új erőt adott neki. A meleg vér végigfolyt a mellén, mintha simogatták volna. Gyorsan kell föl, mint számíthatott volna rá és nekiesett az ajtónak. Az megreccsent. János most már hörögve mart bele a deszkába. A felső léc letört s János előrebukva átbillent az ajtón. Kint volt. H-hu-huii vagy? — suttogta bele a sötétbe. Itt, hangzott a gyerek hangja. János négykézláb mászott előre a hang irányában Hu-hu-hun? Itt. T-l-te ... ölelte János képzeletben magához és elsimította a gyerek szőke fürtjeit. II. Juci néni másnap egy karóval félholtra verte, mert az ólajtót összetörte. A nyomorult mosolygott magában Juci nénin, hogy a gyerekről nem beszél. Éjjel aztán kivette a fatönköt — ez voll a kis Mucsi-gyerek — a dudvából, ahova az előző éjjel eldugta. Megmosdatta, megfésülte az. öt ujjúval és elvitte az óvodába. Ez meg a tyúkól volt. Elvárta, míg kiengedik, azután kézenfogta és vitte haza a dudvába. Harmadnap aztán Juci néni rajtakapta, amint a fatönkkel játszott. János éppen piros csizmát mért a gyerek lábára, hát rémülten dugta a tönköt a kabátja alá. Beviteliek mán, mer nagyon ki vagy, mondogatta Juci néni, amikor azonban később megtudta, hogy János gyereknek tartja a tönköt, ráhagyta. Ettől kezdve az idétlen fatönkkel járt a városba, kezénél fogva vezette. Viszi műn a Gólya a fiát! kiabáltak utána a kölykök s ilyenkor János az ökleit rázta. Az ősz is elkövetkezett. Akkor egy szeles, borús napon odaszólt valaki tréfásan Jánosnak: • Te, mögfázik az a kölök, öllöztesd föl. Asszonyok mentek a kútra. Nevettek. János megrebbent. Másnap kabát nélkül állott ki a piacra. Hun a kabát, Gólya? kérdezték tőle. Fá-fá-lázik. Rá-ráaltam, — makogta. Egy éjjel aztán köhögni kezdett a gyerek. János betakarta. A gyerek másnapra meghalványodott. János ettől kezdve nem evett, félretette neki az ételi. A negyedik napon a gyerek vizet kért. Jánosnak alig volt már jártányi ereje, de hozott neki. Még öt napig bírta. Akkor hajnalban a gyerek meghall. A tizedik napja nem evett János s reggel, amikor megindult az uccán, az emberek csodálkozva fordultak utána. Hát ezt mi iöUe, ősz embör lőtt belük; éccörre. Az a. Csupa fehér. Egy asszony ámulva jegyezte meg: Nézzek csak kigyelmedék, nem is sántít. János csakugyan délcegen ment. A derekát kiegyenesítene s lábait csapkodva rakta egymás elé. A Piac-térre érve vad dalba kezdett, ősz fürteil lobogtatta a szél s szemeiben különös láng lobogod. Amikor a templom elé ért, megállt, aztán belépett a bollíves ajtón. Az Urasztaláig ment s ott a koporsói, a kis papírdobozt, amiben a tönk, a gyerek teteme pihent, letette a piros-bársony asztalterítőre. Aztán hátrakerült és ment fel egyenesen a toronyba. Amikor felért, megállóit a haranglábak között és eltekintett a város fölött, alakja megnőtt, nagy, aszott teste megvonaglott, örvény nyílt meg hirtelen előtte s ebben a pillanatban látoll, érzett, hallott, ki gyű 14 benne az értelem és a lélek világossága. Széttárta karjait:- Anyám! hagyta el a bömbölő ordítás, az első öntudatlan emberi szó ajkait. A következ-ő percben már belekapott a harangkötélbe. A nagy harang már megkondull. Hanem János azt már nem hallóba.
