Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)

1934-03-03 / 18. szám

I $34 március 3. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal tetőig, ahonnan szép kilátás nyílik Komáromra s a környékre. Az épü­letben tágas helyiségek vannak, kór­termek és külön szobák, számos pin­cehelyiség raktár számára s egyéb célokra, világos, tiszta ebédlők, or­vosi rendelők, konyha, fűtő és meleg­­-yízberendezés, csatornázás. A kórter­mek mindegyikéből ki lehet jutni a napozó-erkélyre, amely sok napot kap. Az építkezés, itt-ott nem mentes a takarékosságtól, például a legfel­ső napozóhelyre nem lehet felmenni, mert nincs számára lépcső még, s itt­­ott apró technikai hibák akadnak, amelyek azonban könnyen helyre­hozhatók. A hatalmas épület arányaihoz azonban kevésnek tart juk az 50— 00 ágyat, ebben az épületben több férőhelyet is kellett volna találni, az épülettömb nincs teljesen ki­aknázva. A festés, a kiállítás, a külső kép, a berendezés azonban ízléses, gondos és a higiénia minden követelményé­nek megfelel: valóban szép építke­zés. Hogy mennyiben jó is, ezt majd a következő évek fogják eldönteni. A kórházbizottság megelégedéssel szemlélte az új épületet s lett elis­merő megjegyzéseket. Azt azonban fe­lesleges buzgalomnak s túlzott kiszol­gálási igyekezetnek tartjuk a komá­romi városi kórházban, hogy a névtáblákat fcslő alkalmazott a magyar neveket szláv helyes­írással jegyezze fel. Például Lengyel helyett nem kell Len (felt, Rózsa János helyett .1. Roza-t és Pócs helyett Póc-ol ír­ni, ezeknek a magyar embereknek magyar nevük van. Maradjunk meg csak a magyar helyesírásnál! A pavillont különben egy szépen tervezett s kellemes virágoskert fog­ja körül. Ha érdekleszítő olvasmánnyal akar kellemesen szórakozni, rendelte meg Br. BARfiilYAY JÓZSEF: Balogh Etus éjszakái cimü könyvéi, amely Komáromi Kacz Endre eredeti raj­zaival és a szerző arcképével csekély 6 Kí-ért kapható a SPITZER-iéle könyvesboltban Komárom Vevő őfelsége a boncolóasztalon. Régi megállapítás, hogy a portéka eladásának titkai vannak. De hogy tu­dománya is van, az kétségkívül a hu­szadik század jelensége. Mert hajdaná­ban a boltost csak tudatosságnélküli tehetség, mondhatnánk szimat vezette cselekedeteiben, ma azonban, amikor a Vevő őfelsége kegyeit nehéz meg­nyerni, egy-egy nagyobb üzlet lebo­nyolítása, de még a mindennapi szük­séglet cikkeinek fillérekért való eladá­sa is olyan páratlanul nagy gond kitt, amilyenről valaha álmodni sem ál­modtunk. Sok kereskedő nem is lúd a mai vi­lág életéhez áthasonulni. Talán több, mint az ember gondolná. Azok, akik a háború előtt tekintélyes szerepet játszottak, vagyont szerezlek és társa­dalmi állást vívtak ki maguknak, ma gyakran tanácstalanul állnak a min­den oldalról reájuk támadó gondok pergőtüzében és átkozzák a sorsot, amiért ilyen mostoha világban kelleti megszületniük. Alig harminc évvel ez­előtt még elég volt a meggazdagodás­hoz. ha Boltos úr szépen berendezte eladóhelyiségét, megtöltötte jóféle por­tékával és várt vevőre, Ila becsület­tel kiszolgálta és adósságait pontosan megfizette, nyert ügye volt. Udv trolnok a kundcsaft«-nak Ma azonban keserű csodálkozással szemléli az újabb versenytársak külö­nös próbálkozásait. Az egyik gramo­font űt akar eladni, s cvégből pálmale­­vélalakú, zöld nyomtatványokon az ezeregyéjszaka rejtelmeiről ír a Vevő őfelségének édes szavakat; a másik zsidóvicceket ír ki nagy táblán a ki­rakatjába; van olyan is, aki rámázott képeket ajándékoz vadidegen ember­nek, hogy harisnyát adhasson el neki és nem ritka az olyan sem, aki azzal csalogatja a fogyasztót, hogy hála már csak alig, vagy pedig egyáltalában so­sem kell fizetni, mert az egész ko­média csak arra való, hogy a Keres­kedő úr mélységes nagyrabecsülésének adjon kifejezést a Vevő Őfelségével szemben. Esetleg eleven majmokat is tart az üveg mögött, hogy fokozza az érdeklődést. De ezek még a veszélytelenebb el­lenfelek, a rosszabbja tudományos könyvek és statisztikai táblázatok fe­lett görnyed, mielőtt kiírná a kirakatja fölé, Nagy Vásár« vagy pedig Lel­tári árusítás nevetséges árakon . Lép­­ten-nyomon követi őnagyságát, aki óh, be szerény zsebpénzéből úgy akarja felruházni magát, hogy barátnői mind megpukkadjanak. Némelyik áruház­ban tizenöt-húsz táblázatban is szere­pel ez a hölgy, aki csak bement és a zsebében egy krajcár nélkül kölni­víz iránt érdeklődött. Azt is tudják róla, hogy eljegyezte magát, vagy mi­kor lesz az esküvője, hogy a kellő időpontban »saját érdekében« felhív­ják a figyelmét arra, hogy a stafí­­nmgjáról hol go udoskod hátik a lehető legolcsóbban. Tudomány lett a reklámból A vevőkért folytatott ádáz háború­nak ugyanúgy megvannak a külső nyomai, mint a nemzetek közötti há­borúnak. A csupasz falakra felkúszó öles betűk, a városi lakóházak ablaka előtt zümmögő, szivárványszínű cső­­világilások, vagy hunyorgó torzképek csak drótakadályai ennek a harcnak, amelyeken a gyűlölve szerétéit nagy ellenfél, a Vevő átbotlik. amelyekben megakad, mint légy a pókhálóban és kiontja pénztárcájának áhított drága vérét. Ma már könyveket írnak a reklám­ról és komoly szakegyesületekben, is­kolákban. folyóiratokban késhegyig menő tudományos viták folynak arról, hogy milyen legyen a helyes reklám. Hihetetlen nagy összegek kerülnek reklám útján a gazdasági éli tie. amely egyre több és több reklámot követel. Ki gondolt volna még ötven év előtt arra, hogy egy-egy szinielőadás pro­pagálására húszméteres, mozgó faala­kokat kell erősíteni Thália templomai­nak homlokzatára, vagy arra, hogy re­pülőgépek füsttel kilométeres betűket írjanak az ég bárányfelhői közé. csakis azért, hogy Nagy Lajosné ilyen, vagy olyan szappannal mossa ki gyermekei fehérneműit! Amellett érdekes, hogy a reklám is a sötétben tapogatódzás jegyében zajlik le. Ha nem így volna, aligha ol­vasnánk ilyen felírást a körúti pa­pírüzlet kirakatában: »valódi acél töl­tőtoll , vagy pedig a csikorgóan hideg téli estén ilyent a villamoson: »kelle­mes, hűs kerthelyiség . De az ilyen kézenfekvő rossz reklámok mellett célt téveszt a költséges és modern törekvé­sek nagy tömege is. A külföldi szak­emberek többet tévedtek e tekintet­ben talán, mintsem az ember gon­dolná. Sok kedvesség, sok hívó, udvarias gesztus olyan eredménytelen marad Vevő őfelségével szemben, mint akár egy szépen megírott, vacsorára invitáló levél, amelyet az ismerős helyeit egy fatuskónak címeznek. Vevő őfelsége igen előkelő, nagy úr, nem lehet olyan könnyen bejutni az előszobájába Felfedezték ti vásárló lelkét Leleményes korunk azonban ill is új megoldásokat talál. Ha a vevő nem áll kötélnek mondják a szakembe­rek majd megnézzük, hogy miért nem. Kifürkésszük gondolatait és a Efcérí kezeskedem^ mert ezért jótáll a cég neve. Igazi jó árú gyártója nem kell, j hogy eltitkolja a nevét. Ebben az esetben rányomja minden egyes szappandarabra: Schicht Szarvas-szappan. Ez a név, az állandóan egyforma minőséget illetően, fogalommá vált. Rögtön felismerem vevőim között a jó háziasszonyokat. Ezeknek állandó mosószappana a SCHICHT-SZAPPAH , V: VÉDJEGY i ■A-legapróbb részletekig felkutatjuk a lelkivilágát. Itt kezdődik a reklám igazi tudománya, amely nem egyéb lélek­tannál. Ma már pszihológusok foglal­koznak a vásárló lélektanával és arra a kérdésre, hogy ki, miért, milyen cipőt vásárol, legalább is annyi gon­dot, fáradtságot pazarolnak, mint az­előtt az ösztönélet kutatására. A név­telen fogyasztót agyafúrt kérdésekkel keresik fel, amelyek nem eg3rszer a humor látszatát keltik. Akkor, amikor cső kóládé vásárlásról van szó, még azt is megkérdezik tőle. hogy mikor jár haza a hivatalából és sok más effélét. Valójában minden kérdés, kereszt­­kérdés és felelet meglepő, dolgokat árul el. Egy ilyen vizsgálat alkalmával kiderült például, hogy a legudvaria­sabb kiszolgálj személyzetre a cipő­­iizle.tekben van szükség, hogy a cso­koládét nem íz. hanem gyártmány s e­­rint vásárolja a közönség, hogy a ber­lini háziasszony azért nem vásárol te­jel, mert abban a tévhiedelemben él, hogy gyomrában túró képződik és még sok más meglepő különcség, a tömeg különcsége jut napvilágra a költséges és rendkívül bonyolult kutatások ál­lni Imával. Vevő Őfelségét tellát, mert nem haj­lott az udvarias hivogatásra, boncasz­talra tették. Előbb-utóbb nem lesz inár ráérőn 'kanyarogva bal lagó ósva vizéhez. A víz mentén a zsadányi út... Látom, felém ballag rajta Zsiga bácsi. ő az csakugyan, a maga úri személyében. Az alsó­­csáji földesül*: Bodnár Zsiga bátyám... Azaz hogy, lássuk csak, hogyan is állunk az ő földese raságával? Megvan hiszen az ősi föld az alsócsáji határban, a Bodnárok jerikói lonccal befultatotl öreg kúriája is ott áll a falu főuccáján és ő maga is megvan a maga teljes eleven valóságában, csakhogy ő, meg a föld törvényesen el vannak választva egymástól. Jómaga is csak albérlő régtől a vályogoldalú kerti lakban, amelyet valamely Taíiánföldet járt Bod­nár-ős, — talán éppen Bodnár Józsaiás óbester uram, — annakidején a pompázatos bucii retiro« névvel tisztelt meg. Hát hiszen ide is reliráll végül az ő karcsú Káró-agarával Zsiga bácsi, amikor az ősi földet sza­­lajtó dobot megverették a porián a bélyeges papi­rosok hatalmával erős hitelezők. Valamicske pénz még az ő számára is maradi volna a nagy kótya-vetyéből. de ő solrse elte a más maradékát, hát lemondott erről most is az új gazda javára, kikötvén, hogy nem is oly messzi holtanap­­jáig az ő tanyája legyen a bucii retiro. amelyben aztán őt senki sem turbálja. Az új gazda állta az alkui. Nem is sok vizel za­vart az öreg úr, meg aztán meddig csellenghet ebben a világban, mely immár nem az övé? A bucu retiro kéménye vajmi ritkán füstölt. Be­érte Zsiga bácsi lassú parázson sült vajas krumpli­val és friss lángon pirított szalonnával. Csak azt szívta nehezen a mellére, hogy — be Le 1 ezt vallani,— az arisztokratatermetű szőke agár: á Káró, olykor bizony s egyre sűrűbben — idegen konyhák kü­szöbén kuncsorgott, hogy egy kis veteti konccal verje el éhségét. Hát ezen változtatni kelleti. Mert szánalmas alak egy tönkrement úr is, hát még egy elzüllölt agár! Igazán az Isten legszánandóbb teremtménye biz ez. Tiszta siralom. Agyonlőni nem is volt szive. Mii is csinálna egyedül? Bajba jutóit rossz gyerekeinek szánó szívű édes­anyja, a tekintetes vármegye vette végül pártfogásá­ba Zsiga bácsit és Káról. Hivatalt kaptak ők ketten a zsadányi szolgabíróságon. Zsiga bácsi írnok lett. Káró az ambilust őrizte. Meg is éltek volna ők ketten Zsadányban min­den csúnya gond nélkül, de Bodnár tekintetes uram hallani sem akart róla, hogy otthagyja ősi hajlékát és kovártélyosnak álljon be a Darmodaj zsidó egyik szobájába. A másikban a fi ná neszem lesz lakott.) így hát nyári rekkenőn és téli fagyban, tavaszi hőiében és nekikeseredett őszi országos esőkben Zsiga bácsi, meg a Káró kora reggel Zsadányba gya­logoltak, estefelé pedig haza Zsadányból Alsócsájba. Azaz, hogy bocsánat, dehogy is gyalogoltak! Ez volt, amiről Zsiga bácsi hallani sem akart. Hogy öl valami vándor slájferlegénynek nézze az országút népe. Hogy ő kutyagoljon négy falu határán át, mint holmi ré­szeges kántor, akit kicsaptak a hivatalából s most uekimén a világnak? Abból aztán senki nem eszik! Ki is találta a módját, hogy a hivatal is megma­radjon és a tekintély se csorbuljon. Büszke is volt rá, hogy kitalálta! Reggelente fejébe csapta zökl­­pántlikás, zergeszakállas filckalapját, vállára kanva­­rítolta puskáját, tarisznyáját és Rittyentett Kárónak. Ez már igen! Vadászkutyával indult útnak reggel és érkezeit haza este. így hát nem kutyagolt Zsiga bácsi. Elöl viháncolt a Káró s nagy ívben kanyarodva vá­gott neki a gabonatábláknak s cserkészett a bokros lankákon. Mögötte az árokparti gyalogúton lépege­tett Zsiga bácsi, mindig készen, hogy puskavégre kapja a felröppenő íürjet, vagy ha egv nyúl bukkanik elő setesuta ugra-bugrajával. Igv vadászgattak négy falu határán keresztül Al­sócsájtól Zsadányig az öreg tekintetes, meg a Káró. Jó tizenöt éven ál. Nézd csak, nézd csak. A puskája, tarisznyája most is a vállán van. ahogy közeleg. De hová lett a Káró? Jön. közeleg: Adj Isten, öcsém, — mondja és letelepszik a lócára Honnan jön, Zsiga bátyám? kérdezem, — Zsadányból talán? A fene! Hallani se akarok róla. Jobb is, hogy faképnél hagytam őket. És a Káró? Azt szegényt agyonlőttem, amikor láttam, hogy cihelődni kell a másvilág felé. ügy? gondoltam és nagyon természetesnek találtam, hogy abból a kicsit távoli, de nagyon szabad másvilágból hozzám látogatott Zsiga bácsi és itt ül a cifra szűrön, a zöld-aranytáblájú Jókai-kötet sar­kán. , Még arra is jutott hely. hogy a kalapját maga mellé tegye s a puskáját a lóca karjának támassza. Ahogy törli a homlokát, látom, hogy porszínű és szinte átlátszó az arca. És porszínű, széteső a ru­hája is. Távolról jövő. idegen a hangja, ahogy újra meg­szólal:- Sehol nincs igazság... Ahogy átértünk Karó­val a nagy fekete vízen, elparancsolták tőlem... El­­tíínt egy pirosszélű, fehér bárányfelhő mögött. Pedig egy ilyen nemes állattal mégis csak... Lelke van. hiszen annak ... Valahol fel kukorékolt egy kakas. A nap kipiroslott a keleti égen. Méhrajok zümmöglek a virágok közölt. Felserkentem és mái* zengett is a háziasszonyom szava a tornác felől: — Talpra emberek! Készen van a reggeli! Ennyi volt, Alomvendégemmel azóta sem találkoz­tam többé.

Next

/
Thumbnails
Contents