Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-03-03 / 18. szám
2. oldal »KOMAROMI LAPOK« 1934. márc'us 3 óla csupán a gyáripart favorizálták az illetékesek, ami a mezőgazdaság eladósodását vonta maga után. A mezőgazdaság alkalmazkodott a viszonyokhoz és szükséges, hogy a gyáripar is alkalmazkodjék hozzájuk. Erre az alkalmazkodásra a mezőgazdaság szempontjából is szükség van — fejezi be cikkét a lap. Tárgyalják a visszleszámitolási bank tervét. A kedden megnyitandó tavaszi ülésszak munkaprogramjának egyik fontos pontját képezi a visszleszámitolási bank 'terve, amelynek tárgyalását a koalíciós pártok hatos bizottsága szerdán délelőtt kezdte meg. A tárgyalások azonban egyelőre még csak a tájékoztatás és a kölcsönös véleménykicserélés kereteiben mozogtak. A bizottság naponként tartott értekezletet s a javaslat minden bizonnyal már a jövő csütörtökön a nemzetgyűlés elé kerül. Az autarkia. — március 2. A háború utáni új fogalmak közül az utóbbi években vált általánoson közismertté: a gazdasági önellátás fogalma — latin szóval: az autarkia. Azt az elvet jelenti, hogy minden ország a saját természeti erőforrásainak kihasználásával lehetőleg maga gondoskodjék önmagáról, külföldről lehetőleg semmiféle árút se hozzon be. A gazdasági önellátás elve, az aularkia, az utóbbi négy-öt esztendő folyamán minden országban fokozottabb mértékben érvényesült, annak ellenére. hogy a közgazdászok éppen az ellenkezőjét: a nemzetek közötti normális gazdasági forgalom megindítását és nagy gazdasági egységek kialakulásának szükségességét hangoztatják. Az elmúlt négy-öl évben a vámok csaknem minden országban átlag 50— ŰOo/o-al megnőttek. A világgazdasági válság elmérgesedése és általánossága csaknem akkor kezdődött, amikor az államok áttértek a lúlzásbavitt vámvédelemre s az önellátás elvére. Ennélfogva nem túlzás — mondja Wells —, hogy a két jelenség: a világgazdasági válság és a gazdasági autarkia elválaszthatatlan kapcsolatban vannak egymással. Az autarkia elve talán helyes volna akkor, ha a Gondviselés egyenlőképpen osztotta volna szét a népek között a természeti javakat. De anyagi életünk forrásainak eloszlása a föld felszínén szabálytalan. Már az ókori művelt népek rá voltak utalva a javak kicserélésére. Megmagyarázni a gazdasági önellátást. az autarkiát, nagyon nehéz feladat és talán csak lélektani okokkal lehet. Lehetséges, hogy nem egyéb, mint a háborúnak folytatása más módon, más eszközökkel, a túlzott nacionalizmusnak. a féltékenységnek (Wells szerint a velünkszületett barlanglakéi ösztönöknek) egyik megnyilvánulási módja. A világháború után. 1922-től nagy gazdasági fellendülés indult meg s ez a folyamat 1929 végéig tartott. Azóta mindenütt emelték a vámokat és az egyes államok áttértek a kezdetleges áru-csere-rendszerre. A válság elsősorban a világtermények áreséseiben, azután az általános forgalom hanyatlásában mutatkozott. A világforgalom általános csökkenést mutat. 1930-ban 19o/o-al volt kisebb. mint 1929-ben, 1931-ben pedig 28°/o-al kisebb, mint 1930-ban. Az előállított árú mennyisége is állandó hanyatlást mutat. 1930-ban 7%-al kevesebb az előállítót! árúk mennyisége, mint 1929-ben, 1931-ben pedig 9°/o-al kevesebb, mint 1930-ban. 1932. évben — a népszövetségi teljesen jó és megbízható statisztika szerint — 10—12 százalékkal kisebb, mint 1931-ben. A világkereskedelem forgalmának esése, az úgynevezett gazdasági aularkia alatt szinte kétségbeejtő. 1929-ben a Népszövetség 68.659 millió aranydollárra becsülte az egész világkereskedelmi forgalmai; ez a szám 1931 végéig 39.728 millió aranydollárra zuhant. Az utolsó két esztendőről még nincs a Népszövetségnek egész pontos statisztikája. Azon az idegességen és nyugtalan1 ságon, ami a kormányokat még ma is, világszerte eltölti, valóban nincs mit csodálkoznunk. Az államok költségvetései mindenütt hiányt mutatnak s a közterhek mindenütt igen súlyosak. A munkanélküliség réme gazdasági összeomlással fenyeget. A Népszövetség kimutatása szerint csak Oroszország kivitele és bevitelé nem esett az utóbbi idők alatt; csakhogy az orosz kimutatások nem megbízhatóak, senki sem tudja biztosan, hogy ebben a roppant kiterjedésű országban mi történik és mi lehet igaz az innen eredő hírekből. Az európai államok közül Franciaországot viselte meg legkevésbbé a gazdasági krízis. Utána pedig Olaszországot. Olaszország gazdasági erőforrásai sokkal szűkösebbek, mint Franciaországé, de az államot remekül kormányozzák. A fasizmus nem nyúl bele a tulajdonba, meghagyta a gazdasági élet teljes szabadságát, Hajszálait, szemölcseit véglegese ^nyomtalanul eltávolítja villannyal Bibel Rózsi kozmetika Komárno, Hajnal u. 5 (Ssikvizgyár mellett). 1 504 Legmodernebb szépségápolás. — Ráncos, pattanásos, mitesszeres arcok kezelése. — Tartós szempillafestés, szemöldökíormázás. Estélyi kikészítés. I latin. m MlMszei. de minden gazdasági tevékenységet erős állami ellenőrzésnek vetett alá. Az állam maga oly rendkívül sok munkaalkalmat nyújt a különböző vállalkozásokkal, építkezéseikkel, hogy a munkanélküliség, amely még mindig a legijesztőbb arányú ma Németországban, Olaszországban egészen jelentéktelen. A túlságba vili vámvédelem, a gazgazdasági önellátás, az autarkia elve és tanításának gyakorlati követése megmutatták, hogy hogy mit tudnak produkálni: ma Európában 25 millió munkanélküli fenyegetődzik és kér munkát és kenyeret, állandó a nyűgtalanság és fenyeget a háború réme. Leszögezhetjük tehát bátran, hogy a gazdasági önellátás, mégha oly területen diadalmaskodik is, ahol maradéktalanul keresztülvihető, káros és nem segíti elő se a nemzetek megértéséi, se a politikai és gazdasági békét. Csak új fegyver, amelyekkel egyesek nemtelen hajlamaikat élik ki törvényesnek hitt formák között. (d. e.) Csütörtökön délelőtt ünnepélyesen átadták rendeltetésének a kórház tüdőbeteg-pavillonját Saját tudósítónktól. Komárom, március 2, Komárom egy szép épülettel s egy nagyon jelentős intézménnyel gazdagabb: március else jelöl kezdve megnyílt a kórház tüdőbetegeknek épült pavillonja. Komáromban és a Csallóközben nagyon szomorú a tüdőbetegek statisztikája: a lakosságnak kb. 20—25 százaléka tüdőbeteg. Nagy ennélfogva a halálozási arányszám is. A komáromi tüdőbeteg-kórházra valóban nagy szükség volt s ha ez a kórház nem is javíthatja meg a statisztikát, lényegében mégis sokat tehet a tüdőbetegségek gyógyítása érdekében, noha a kórházba rendszerint a betegség előrehaladott állapotában kerülnek vidékről a betegek. A régen húzódó építkezési ügy csütörtökön végre szép s méltó befejezést nyert: a városi kórházbizottság, Csíz m a z i a. György városbíró- Val az élén, hivatalosan is átad la a pavilion! nemes rendeltetésének. Az áladásra megjelent dr. Bures, Szlovenszkő országos egészségügyi főfelügyelője, valamint a műszaki ügyosztály nevében Süss mérnök, a járási hivatal nevében Soltész Pál közigazgatási főbiztos és dr. Meze y János járási főorvos. A hivatalos küldötteket a városbíró üdvözölte s kérte a hivatalok támogatását továbbra is. A kórház részéről dr. Lipscher igazgató főorvos, dr. Singer főorvos és dr. H a i c z 1 kórházi orvos vették át az épületet. A kórházban, — amely GO ágyas — máris 28 beteg van. A kórházbizottság tüzetesen megszemlélte a válóban modern s az új egészségügyi követelmények szerint épített ízléses, jóformájú s szépen felszerelt épületet pincétől a napozó-Irat a béres. Irta: Sértő Kút mán. Mert a legény egg laffzisházban Bedöngölte »fél-nép« fejét, A Sors ellene zúdította A méhkas-uras vármegyét. A fiú négy hónapot kapott, »Kettőt« — apja szól »lenyomott! írjon öcsém, majd én diktálom, S címözze meg a’ zalrecot.« »Tiszt öllek fiam, meg anyád is, Tegnap itt vöt Szögfii Juli, Sírt. hogy magáhon »ingvitáná« Erőszakkal a Kis Gyuri. De a’ zistenre eskiidözött, Csak téged szeret, nem Gyuritt. S hogy megszabadulj, a köröszthön Vasárnap égő gyertyát vitt.«. »A Vilmának üszőborja lett. Lököd a’ zannya esöcsein, Mint kis haramia ágy szopik Az emlő tejgyökerein. Űj gazdatiszt van s még cifrábban Szórja reánk az Ür nevét, — A Szentgyörgynapkor kikéit hollók Ássák lei mind a két szemét.« »Most Isten áldjon kedves fijam, Füröstöknél a szívünk fáj, Tisztöl a zanyád, meg a Juli, Meg én, apád a Bús Mihály.« — Kezet szorongat hálálkodik, Szökő könnyem a felelet, Bélyeggel topom föl arcomról, S leragasztom a levelet. Az öreg tekintetes. Irta: Palástiig Marcell. A paprikás csirke remek volt és a tejfölös, túrós csusza, — amint azt némelyek enni nem is merik, — egyszerűen fejedelmi. A parádi vizes vinkólól könynyű mámorban pezsgeü a vérünk. Sokáig beszélgettünk régi dolgokról, amelyek ott estek a régi jó békevilágban, Szobon és Ujhelyen túl. Apró-cseprő ósvavölgyi történetek kerültek szóba, amelyeknek jelentősége megnőtt, azonban, mint valami régi »van de. nincsen« kincsnek a híre is megnőtt, ahogy az az árnyéknak is szokása és nem csak estefelé, hanem akkor is, amikor hajnalodik. És ott túl mostanában mintha pitymallanék már... Úgy éjfél után mindnyájunk kedves dajkája, legnagyobb jól tevőnk és leghűségesebb szolgálónk, a kellemes fáradtság, altatódalt kezdett duruzsolni a fülünkbe. — No, még ezt az egy pohárkát! — biztatóit házigazdám. — A Szent János áldomását. Aztán elteszszük magunkat holnapra... Rendbe hoztátok, fiam, a vendégszobát? — Ö, hogy még ilyet! Persze, hogy rendbe hoztuk! — duzzogott kedvesen a háziasszony, aztán a szives készséggel, ahogy kínálni szokás a kedves vendéget s amitől az ember egészen otthon érzi magát, felém fordult: — Nyitott ablaknál szerel aludni, vagy becsukassam ? — Hogy becsukatni? Isten őrizz! Legszívesebben odakünn aludnék, valami hárságyon. — Ila csak ez a kívánságod, — csapott föl házigazdám, — egy-kettőre olyan fekvőhelyet penderítek neked, hogy a király sem aludt külömb ágyban. Mint egy vakációzó diák. olyan jó kedvűén kívántam jóéjszakát s mentem csodás, tágas hálószobámba, a méhesbe. Körülfolyt a sokféle szóval zümmögő csend... Levelek pusmogtak a halk lélekzéssel serkenő szelecskében. Tücskök muzsikáltak oly vidám könynyelműséggel, amely nem is sejti, hogy tél is lesz valaha;, valahol távol folydogáló Ung-ot siratta a békák jajgató-kórusa; közben felcsörrent egy álmodó madár és a kaptárok szájában az őrjáratot végző méhek szárnycsapása vert neszt zizzenő berregéssel. Nyúltam is már a könyvért, majd a kissé távolabb álló kerti gyertyatartót is magam felé húztam. De gyengén állhatott a gyertyát tartó gyiiszű csaplatója, mert hirtelen mozdulatomra a gyertya belecsúszott a tartó csövébe és pirosán erőlködő fellángolással füstölögve elaludt. — Aludj te is!... De hol voltam én még attól! Ahogy kilobbant az embercsinálta, maroknyi világosság, a körülié fakó és vakhomályba merült éjszaka kiragyogott és megszépült. Nyugat felé, a kertek alján, olt horgászott most a hold félig vízbe merült kampója és a mennybolt felpattant fedelű bársonytokjából elősziporkáztak a csillagok brilliánsai. Mélységes és áhítatos gyönyörűséggel és a megnyugvás áfiumával telt meg a szivem. A Jókai-kötet ott fekszik mellettem, a cifra szűr fakó fátyolba burkolt, színes tulipánjai között. Smaragd- és aranyszínű táblája úgy emelkedik ki a virágok közül, mint az a zöldre festett lóca az édesanyám kertjében... Oil is vagyok, az otthoni méhesbe. Ejnye, de bolond képzelgései is vannak néha az embernek! Hiszen ez az az enyhelankájú dombsor, amely Zemplén iránt beszegi az Ósva völgyét. Hogy is nem ismertem rá nyomban az édesrekedvesre, a felejthetetlenre? Lám, szőke gabonaföldek borítják lejtőit; cseresznyeerdőcskékkel larkázva, míg völgyében, holdszínűén kéket virágzó lentáblák simulnak a tétován,
