Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-12-23 / 102. szám
1933 december 23. »KOMAROMI LAPOK* 1L ódat A béke ünnepén. Aa örök üdv '.eljövetelének évfordulóján isinél egy békéiken világnak szól a. betlehemi angyalok óneke. A nójask sorsának intézői rengeteget áradoztak a íeszereieííről, szónokoltak tartós békéyől, de egyik sincs sehol. Esztendők óta hirdetik: béke, de valami sötét hatalom, valami titokzatos sátáni erő. mely a tömegek életét mozgatja, ezt feleli rá; háború! Nyín mérjük elhinni. Túlságosan szomorú tapasztalatokat szereztünk a nagy háborúban, túlságosan és leplezel!énül mutatkozott az ember, levetkőzött lelki mivoltában, minthogy elhihnünk szabadna, hogy a béke hívó szavát már nem hallják tovább az emberek. De, hál. mit tudhatunk mi egymásról? A kételkedők és túlbölc ek azt mondják, hogy Jézus tanításaiból semmiséin valósult meg két ezred év alatt, mert ami megvalósult, csak külsőség: templomok ezrei,' intézmények, egyházak: Jézus a béke és szeretet, hol! van a béke és szeretet a világban? A kételkedőknek és| tagadóknak nincsen egészen igazuk. Jézus egyházai kuJtumépekké nevelték a népvándorlás barbár hordáit, kegyetlen, babonás századokban a keresztény1 egyház képviselte az erkölcsiséget, a szellemet, a magasabbrendüséget. A tanító egyház? tagjai a lemondásban, munkában, buzgalomban csodákat müveitek, a szerétéinek olyan alkotásait és intézményeit teremtenék meg mar a sötétnek nevezett középkorban, amelyekről fogalma sem voll a. pogány ókornak. Az önfeláldozásnak, a hősiességnek mennyi példáját, nyújtja a keresztény egyház! Jézus megjelenésével új világ kezdődött, mely tagadása volt a réginek, hadüzenet voll a rabszol gat ártó, hierarchizáll. pogány Rómának. A Jcgcsodásabb történet Jézus igéjének története az elmúlt tizenkilenc évszázadon keresztül, hogyan ment át az éleibe, mi valósult meg belőle, hogyan hamisították meg időnként az emberek vagy tagadták meg és tértek vissza isméi hozzá. Átalakult intézményekké, szerves egyházakká; átment bölcseleti rendszerekbe, a jogéletbe, még a napi politikába is. Ez a tizenkilenc évszázados folyamat az embert szellemnek olyan gazdagságát és változatosságát mulatja, hogy az leírhatatlan. Ez mind igaz, mondják a kételkedők, de a 'szereiét és béke köztársasága nincs sehol. Bizonyos, hogy nicszsze van. De Jézus hívei tizenkilenc évszázada küzdenek érte. közben a szeretetnek, békének rengeteg intézményét teremtették meg. A szociális gondolat, amely napjainkban egyre erősödik. Jézus (állításában gyökeredzik; tobzódás, a kizsákmányolás, a kímélet• fenség mellett ott a másik eszmény, amely a szeretetek a méltányosságot hirdeti. Azok, akik alapítványokra. jótékonysági, emberbaráti intézményekre áldoztak. mind a kereszténység tanításaiból merítettek ihletet. Művelődésünknek legfontosabb elemét: a méltányosságot és embersze retetet Jézus evangéliumának köszönhetjük, innét valók a művelt emberiség erkölcsi értékfogalmai, amely.kel sokszor lábbal laposunk, tie mégis tisztában vagyunk velük; tudjuk mi a jó és rossz, akkor is, ha az előbbit nem követjük. A béke és szeretet eszményi köztársasága azért van oly messze, mert hiányoznak hozzá Jézus eszményi emberei. Jézus önmagához hasonlóvá akarta tenni az embereket, a belső lelki embert akarta nevelni és átformálni, mert enélkül hiábavaló minden; ezrek járnak templomba, eleget tesznek a külsőségeknek, de továbbra is önző hétköznapi alacsonyrendű emberek maradnak. A kereszténység két évezrede alatt sokan megközelítették a jézusi életeszményt, de Jézus tanítása nem lett általános életelv; kint az élet piacán a gyönyörű tanításoknak, melyeket a templomban szépen, türelemmel s meghatódva végighallgatnak az emberek, alig van foganatjuk. A betlehemi esemény felidézése sohasem volt olyan időszerű, mint ma. A népek kormányzása, a nemzetközi politika* irányítása, a tömegek vezetése a világháború előtt is antikrisztiánus jellegű volt és ma is az. Maguk a békediktátumok és kegyetlen végrehajtásuk, a mai állapot erőszakos fenntartása, a gyűlölködés, versengés mind megcsúfolása annak az erkölcsiségnek, melyet Jézus egyházának tanítói a külsőleg keresztény népeknek tizenkilenc évszázad óta-hirdetnek. Napjaink ijesztő jelenségei: a gazdasági válság, a munkanélküliség, az általános elszegényedés, a háborús feszültség. Ha az emberek megfogadnák a betlehemi intő szózatot! Nagyon jól látjuk a bajok okait; és ezeken a bajokon nem segítenek doktriner elgondolások, tervgazdaság, a kapitalizmus megdöntése, sem Roosewelt mesterkedései, csak a jóakarat, a népek együttműködése, a kölcsönös megértés, a bizalom. Azt tanítja a történetnek minden tapasztalata, hogy a »épek annál mélyebbre süllyedtek, mentői inkább eltávolodtak a szeretet és béke parancsától és annál könnyebben megoldották nagy kérdéseiket, mennél inkább közeledtek hozzá. Hiába jönnek diktátorok, hasztalan alakítják át a gazdasági és társadalmi formákat. szeretet és békeakarat nélkül állandóan fenyeget a népeknek másfél évtizeddel ezelőtt befejeződött véres tragédiája. Jó volna, ha a karácsony felmagasztosult hangulatában a népek és vezetőik magukba szállnának. Ez többet érne, mint minden haszontalan nemzetközi jogi vita, filozófiai elmélkedés, gazdasági és pénzügyi tervek gyártása. Az együgyű pásztorok az égi szó hallatára azonnal útnak eredtek Betlehembe. Jó volna, ha az emberiség képzeletben elsietne a kis sanyarú zsidó faluba, ha elzarándokolna lélekben a betlehemi jászolhoz. ... LISZKAY ESTHER: Levélváltás, Asszon gom! vájjon elfelejteti? Azóta elmúlt már a nyár. . Őszi szél markolja á fákat, nyomában sárgult falomb száll... Ézűsthyál leng a levegőben, a madarak is elmenőben ... .1 nyarunk emlék, már csak álom?..-. Levelét hetek óta várom. Hogy él? Mivel lelik a napja? Három levelem vájjon megkapta? Messze kerültünk... mennyire fáj!... Mély tisztelettel és kézcsókkal — Púi. Üt kelt ma: azaz hogy szombat este... Pál! hát a postát igazán leste? S levelet eddig még nem kapott. — Mivel is töltöm hát a napot. Itt van a ház ezernyi gondja — szeretne helyembe lenni? — mondja! — (Maga, mint asszony... jaj de furcsa!) s hogy fáraszt ez a herce-hurca: itthon is lenni... reprezentálni, pihenés 'semmi... mindig helytállni... szakácsnő-krízis ... szörnyű nátha w. ■— s a bundámat a moly kirágta. — Séta, — társaság, —- könnyű téma... Kár, hogy némely ember nem néma! Rövid kis flörtök... szörnyű pletyka, mely nélkülöz minden alapot; (A prém kabáthoz vettem mégis egy apró kacér kalapot.) s hogy a szabónő elrontotta a legesleyújabb ruhám, mint vágyakozom én ilyenkor egy megértő lélek után! S lám, — hogy utolsó levele ma kora reggel megérkezett, eszembe jut a fenyves padja, hóimét néztük a bérceket... a patak partját... a napfelkeltét... ■i holdat..: — mit említsek még? Az emlékeket ne bolygassuk! Levélírásból is elég. Ezután nem marad más hátra: Isten vele s viszontlátásra! — ha megérjük a jövő évet... Sok üdvözletét küld — Erzsébet. fedtem a poree.Uánbabá.1, a babaruhákat, a" lányókkiri inkább verekedtem és féltem tőlük. Ez valami kollektív férfifejeiéin . ju& első időben, hogy annál merésjtebbül bánjunk iá’Lük később. Meri a második haha már élő volt. baba áron hosszu-hosszu kontyu lány, a polgáristák kifogyhatatlan. örök-boldog fajtájából való. Már nem igen félek tőlük gondolkodtam él és korcsolyák unsztokon törtem a fejein a jégpálya szélén. Ezzel a babával délutánöiikéíil laláikoztunk egészen véletlenül a melegedőben: neki olyan piros voll a. képe, mint a frissen sült pogácsa. Rajta felejtettem a szemem s arra emlékeztem, hogy régi, táncórai ismerős lehet. Egyet lenül somfordáltam körülötte, ő elsuhant, ahogy kifelé tartott és én is melléje zuhantam akaratlanul. 0 azl mondta: ügyel len. én azt ! feleltem, nézzen a lábára cs sietve vállunk el. 1 tehát az ifjú polgáristákkal is cimborái már az ; ördög. Mert másodszor egész véletlenül kerültünk | össze, valami szánkóban ült és játékosan megforgattam, ö sikoltozott, később kitartóan visított, de újra bemutatkoztam s ezzel megtörténi a barátság. Már lekötöttem a korcsolyáját is, cukorral kínáltain meg. együtt csettettü'nk-bottoltunk s ezt bógnizásnak kc- i Teszteltük cl. Szép napok voltak. A hó halkan leple el a jegel. : hangos emberek vágtattak rajta hatalmas seprőkkel | és zúgó deszkákkal, ropogott a jég. csendüli a kor: csolva és méla varjak kurjongattak a mezőn. Akkor már hazafelé kísérgetlem sokszor, csodá: latosan tudtunk semmiről beszélgetni, valami udva| riassági láz rohamozott meg s szinte letéptem a korcsolyáját a karjáról, hogy én viliessem lóbálva. ü i mesélte, hogy jól felelt az iskolában. mindig |> ' feleli, ebben (a korban az őszinteség végkép eltűnik férfi és nő közölt és ni ennyi titkolni valónk vau A magam Karácsonyfája. Irta: Szombatiig Viktor. Mostanában, hogy kályha mellett üldögélek esténként és behunyt szemmel próbálom magam ódáképrázlatni a havas fenyők alá, amelyből karácsonyfát vág a zúz.marásbajszú favágó, ha a fa jól viseli magát, sokszor elgondolom -az élet lassú ritmusát s azt, hogy minden olyan mint a folyóvíz. Benyújtom a kezem a patakba: mindig ugyanaz és mégsem. A patak patak marad, de a víz tovafut. Panta rei. Avagy ugyanaz a vízcsöpp rezeg tenyeremen tovább is? Ki tudja ezt. A vízcsöppeket meg nem számolhatod és ebben a dologban is, mint sok másban: kedved szerint tehetsz. Ha úgy véled, hogy a patak mindig ugyanaz, élhetsz ezzel a boldogsággal, de nem jobb-e tudnod, hogy mégis elfolyik? Az életed is ilyen: mindig benne élsz a jelenben, a múltban, egy az, csak ide-oda peregnek gyöngyszemei. Lám, ahogy behunyom szemein, égett fenyő illatát borzolja a szellő, valami cseng, ez a Jézuska ezüstharangocskája talán, látom magam, ahogy sikoltva rohanok egy csodás, díszes nagy fa felé, — milyen érdekes film ez, az ember önmagát látja, kissé kopottan az időtől, — szaladgálok a fa körül, csöpög a gyertya, serceg valami, szívem kalimpál, nini lóverseny, gőzgép és cukor, könyv, minden. És egv baba. Porcellánbaba. Behunyja a szemét, arcába egy német gyár löttyentelt halvány párosságot, tüllruhácska rajta. Érthetetlenül bámulok, megtapogatom a babát. Szemrehányólag nézek föl... — Eltévesztette a Jézuska'— mondom — nem vagyok én lány. De kimered a szemem, mert így felelnek: Debizony, ezt neked hozta. Mindig a lányokkal játszol, babaruhát varrsz velük, tűvel, cérnával dolgozol. A Jézuska megtréfált. Bocsánatot kérek Tőled, most, Jézuska, de nem nagy örömmel gondoltam erre az ajándékodra. Megcsúfoltál vele. Mert másnap mindenki tudta, Laci, Pisti, Mici, Gizi. És még csak fejét sem volt szabad szétvernem a babának. — Remélem, többet nem hoz nekem babát? —kérdeztem duzzogva tavasz felé, ahogy a baba végül egy szegény kis lányka kezébe került, hogy végkép nála maradjon, egy hóolvadásos napon. Ha van negatív reménység, akkor ez olyanforma volt. De a Jézuskának más gondjai is akadtak, nemcsak az én megtréf álásom, igv aztán lassankint elfcmás előtt máris, — és hogy karácsonyfát is diszil. meg regényt olvas. Qrokertől, igy mondta cö belüv. ; Czrokkcr. Igen, válaszoltam gőgösen, én Jókaiból >1- vasgatok most. Czrokkcr, Jókai, jégpálya, iskola összefutnak az emlékemben. De hisz a valóságot és a mesevilágot az időben is összekavartam mindég, ha Ichímytam a szemem és varázslatokat idéztem, föl magám ciőü. Varázslatokat idéztem föl akkor is. És csodálatos: minden varázslatkor annak a kis lánynak a képe meredt elém akkor. Az érzéseket, úgy tartom ma is, nem jó analizálni, mert soha nem jutunk olyan konklúzióra, aminőra szeretnénk s visszadöbbenünk önmagunktól. Akkor pedig semmiképen sem tudtam még elemeire bontani a magam lelkivilágát s az érzésatomok csupa kaotikus, ködös egyvelegben sűrűsödtek, gomolyogtak. Csak éreztem, hogy sokszor magam előtt látom azl a lányt, szép-pogácsa arcával, zöld szvelterjében és barna kötöttkesztyüjével. Jókai regényéi még csak átsuhantak fölöttem s az ő szerelmeseinek ábrándozását nem tudtam magammal azonosítani. Lett idő, később, amikor aztán mindig is összetévesztettem magam a könyvvel, de az első átsuhanás szinte nyomtalanul esett. így hát csak kisérgettem a pogácsaarcu szép lányt. Olykor kikapott a mamájától, de a nőkben néha lakik egy kis heroizmus. bár nem tudom, nem csupán dac-e s ez a hősiesség aztán mindig az én kedvezésemre volt. Hallgatagon bandukoltunk a hepc! hupás uccákön, zörrent a korcsolya, úgy vélem, nagyon komolyan haladtunk egymás mellett. — - Karácsony lesz mondtam csendesen és elrészleteztük a kívánságokat. Felvidult az arcom hirtelen. — Egyszer kaptam egy hajas babát! Hát ezen nevetni kellett. Nekidőltünk egy korilésnek és vékony, csengő hangon hahotáztunk sokáig. — Maga? Hajasbabát? Nagyon jó tréfa volt. igen mulatságos. Én váratlanul elkomolyodlam. — Most maga a babám, — mondtam komoran adjon a hajából. Egyszeribe kacér lett. kicsattant a képe. — Hogyisne! — mondta s eltűnt az ajtajukban. Ekkor éreztem először valami megmagyarázhatatlan érzést, szomorúságot, csalódottságot, u férfi levertségét a mindig-való női győzelmek miatt. Mert ők győznek mindig. Keserű este volt. nyugtalan és bánatos. Másnap aztán elémkacsázotl. Kánmézelt, hosszan, komolyan. — Tessék! pirult el s apró pnpircsomagol nyomott á kezembe. Ujjongni szerettem volna, ordítani. Megtörténik bizonyosan ez, férfiaknál is. ez az ellenkező végletbe zuhanás. Mert hajóból adott egy fürtöt. Hogyan történt azután, miérj történt: ma sem tudom. Mert bandukoltunk ismét hazafelé. Szürke felhők tódultak az égre, komor sötétség ülte meg a házak tetejét.- La&áan, szótlanul haladtunk. Valamit szólni akartam, de torkomban éreztem az ijedtséget. A kuniban azonban szembeszálltam vele. Belenéztem a szemébe és megzörgettem a korcsolyát. Aztán lehajoltam s ügyetlenül fogtam meg a kezét. Barna szövött kesztyű, most is rajta a nyári naftalinillat. Apró polgárista kéz volt, kicsit mocskos, kicsit tintás, kabátujján foszlóban egy szál. Illúzió... ki látja akkor?... Lehajoltam és megcsókoltam a keztyiíí. Aztán lassan, rekedten kérdeztem: — Remélhetek? Rám néz. Szeme könnyes. 4
