Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-10-21 / 84. szám
4. oldal. KOMAROMI lapok* 19a 3. október 21. vét fordítja ki, oly más e napon. Az elnök ünnepre szóló hívó írása és a csillagos-csíkos amerikai lobogó a középületeken hirdeti, hogy az Anyák napja hivatalos ünnep. Emlékezés az elhunytaknak, levél, virág, ajándék jár ki az élő édesanyáknak. Fiaik és leányaik úgy viszik karöltve, meghatottan mosolygó édesanyjukat ünnepi sétára, vendéglőkbe, színházba, akár a kisdiákot, ha kiveszi az intézetből egy jó délutánra a papa, mama, nagybácsi vagy nagynéni. Tanítók és Chicago Chicagóban, mert a városi adók gyéren folynak be, vagy tizennégyezer tanító hat hónapja nem kapott a várostól fizetést. És hat hónap előtt is csak »hátralékrészleteket«. »Tanítás — hivatás«. A tanítók zöme hisz abban, hogy őt »tanításra rendelte a sors« és mint tanítók, jobb, mentálisan szuprém eleme a társadalomnak s ennélfogva morális kötelességeik vannak. Ez a morális kötelességérzet tartja ma is a tizennégyezer fizetetlen chicagói tanítót katedrája mellett. De élni kell és ehhez pénz kell. A chicagói tanítók hitele, bár a szerencsétlenek a legelképzelhetetlenebb hitelszerző kotillon-figUrákat vitték végbe, hogy a várostól kapott »fizetés-bon«-jaikat pénzértékre válthassák, most már kimerül. John M. Fewkes, kétgyermekes családapa és a Tilden-Főiskola szintén fizetetlen tornatanára megszervezte a chicagói tanítókat, akik elhatározták, hogy Fewkes vezetésével, intelligens emberekhez méltón, minden kedden, nyugodt némaságban, tüntető sétára indulnak Chicagóban, hadd lássák a chicagói polgárok gyermekeik tudásának és jövő szerencséjének éhező őreit és induljon meg lelkűk, fizessenek adót, hogy jusson tanítóiknak fizetés. De fizetés nem jött és a tanítók soraiban kisebb-nagyobb, de mindig keserűbb tragédiák rázkódtatták meg a többi kolléga idegeit. Járt közöttük a hír, hogy mialatt egy tanító Washingtonban volt, hogy fizetésügyére ott szószólót találjon, otthon Chicagóban a városi művek közege lezáratta családja elöl a gázt, villanyt és vizet, mert »hátralékban« voltak a városnak az érte járó összeggel. Pedig hideg idő voll, apró gyermekeit fázón, sírva, sötétben, éhezőn, mosdatlanul találta a tanító, amikor hazaérkezett. És hogy Paul Schneider — szintén többgyermekes kolléga — magára zárt pinccajtó mögül vitatkozott feleségével, hogy úgyis hiába minden s inialatt a felesége kétségbeesetten dörömbölt a zárt pinceajtón, az ajtó mögött Paul Schneider elbúcsúzott tőle, fcjbelőtle magát és meghalt. Maguk az iskolásgyermckek vonullak a városháza elé, tanítóik tiltakozása dacára, azok fizetéséért. Hiába. A keddi »séták« hét-nvolcezernyi tanító-raja mind izgatotlabb lelt. A heti egv séta helyett három sétát rendezlek, táblákat vittek és a bankokat keresték fel tömegesen. Váltanák be a bankok készpénzre a város által a tanítóknak fizetés helyett kiadott bon -okát. Különösen azokat a bankokat keresték fel, melyek nagy adóösszegekkel tartoztak és adófizetés helyett állítólag a bankban heverő pénzüket megforgatták« saját üzleteikben. — Pokolba a rendbontókkal! — jclentetle ki Charles Gates Dawes bankigazgató a tanítók tömegére s erre kitört a zenebona. Az elkeseredett lanílólömeg izgatottan hullámzott a városban, letépték a pazar Chicagói Világvásár kiállítás zászlóit — a világkiállítás magánvállalat és sem a városhoz, sem az államhoz köze nincs és éppen csak dús üzletre alakult — s magasra emelve a csillagos amerikai lobogót, járták a zúgó tanítók, a városi. Sok helyen rendőrök és tanítók összeakadtak, összeverekedtek, rendőrsapkák elvesztek, homlokok izzadtak, tanító és rendőr buzgón öklözte egymást. A rendőrök sem kaptak ugyan a várostól régen fizetést, de őket is vitte hivatásból a »morális kötelességérzet«. Botrányok — 1933« címen a csisa ■ SSt*%sie9lt Ü0e^®%£<l\e^te lóra és hogy milyen szomorú megrázó eredménnyel, azt már fentebb láttuk. Nagy örömmel tapogatódzott az elelejtett zsákmányhoz, ahol látta szomorú tévedését. Szerencse, hogy a meglőtt vadászok nosabb ifjú táncos-énekes chicagói tanítóság most revü-szatírál gyakorol be buzgón, saját anyagi javukra a világkiállítás idején e nyáron sorozatos szinielőadást tartanak. A revü zenéje, szövege, díszletei személyzete, mind a tanítók köréből kerül ki és célja a világvásár látogatóival kissé megismertetni belső Chicagót. Folytatjuk. Vasárnap este 6 órakor szabadoktatási előadás a Kultúrpalotában Újfajta mód szerint: az előadást görög drámai jelenetek élénkítik. A Jókai Egyesület szükebb vezetősége körvonalazta az Egyesület őszi szezonjának kulturprogramját s ez a program méltóan illeszkedik bele a komáromi kulturális és társadalmi életbe. Előadások, hangversenyek, szahadoklalási délutánok, kiállítások rendezését vette tervbe a vezetőség oly módon, hogy a program változatos és nívós legyen. A helyi előadók mellett előkelő nevű szlovenszkói előadók szerepeltetését is tervbevette a vezetőség. Most vasárnap, 22-én kezdi meg az őszi szezont az Egyesület egy sza hadoktatási délutánnal s ezen Kocsis Károly főginináziuini tanár fog érdekes előadást tartani a görög dráma fejlődéséről. Az előadást szemléltető jelenetek fogják tarkítani Aischylos, Euripides és Sophokles drámáiból, szavalókórussal. Fellép: Hajdú Tibor, Hantos Árpád, Angyal István, Weisz Magda, Riszdorfer Ferenc, Petrogalli Klára, Szijj Margit, Boleman Iván, Katz Jenő cs a szavalókórus. A szabadelőadások szemléletessé tételének erre a modern módjára felhívjuk a Kultúrpalota közönségének figyelmét. Belépődíj nincs, műsormegváltás felnőtteknek 4 korona, diákoknak 2 korona. Kezdete este 6 órakor. Az egyesület további műsorán Kálix Jenő zongoraművész és Farkas Márta hegedüművésznő szerepel, valamint festői munkák és amatőrfényképek kiállítását is tervezi az egyesület művészi szakosztálya, a Komárom művészi életében nagy szerepet játszó JESzO. Szokatlan vadászszerencsétlenség a szarvaslesben. Amikor a nagyot halló vadász lesre megy. Aki majdnem meglőtte a csodaszarvast. Saját tudósítónktól. Sok vadászszerencsétlenségről irtunk már lapunk hasábjain, de az alábbi szerencsétlenséghez hasonlóról még csak nem is hallottunk. Bizony szomorú vége lett annak a nagy vadászatnak, amelyet Scherlein Alajos, Tarján községi erdőőr és vadászbérlő rendezett és amelyre már napok óta készültek. A nagy 'vadászlesre a vadásztársaság felsőgallai tagjai: Kiss Vince postamester, vitéz Varga János községi biró és földbirtokos, Prokl Rezső vaskereskedő nagy örömmel mentek ki, mert tudták, hogy a tarjáni erdőben igen nagy a szarvasbőgés és a vaddisznók is mód felett elszaporodtak. A szenvedélyes vadászok a postamester fehérlovas hintáján, amelyet a postakocsis hajtott, mentek ki az erdőbe és még szürkület előtt megérkeztek a megbeszélt helyre, ahol Scherlein Alajos fogadta őket és hamarosan el is helyezkedtek szarvaslesre. Úgy látszik azonban, nem jó helyet választottak vadászaink, mert a nagy vad messze elkerülte ezt a területet és aztán meg is éheztek és igy elhagyták helyeiket és a kocsihoz mentek falatozni. Aztán fölcihelődtek a hintóra és másik, [szerencsésebbnek vélt terület felé haladtak. A bakon most Varga János biró ült. Éjfél lehetett, amikor a kocsin ülők arra riadtak föl, hogy erős tüzelés alá kerültek és valaki szaporán lövöldöz rájuk. Már a vadásztársaság több tagja vérzett a kapott lövésektől, amikor a hintóba fogott ló hirtelen fölágaskodik és aztán a földre rogy. Az történt ugyanis, hogy azon az éjszaka egy másik tarjáni vadász, Schneider János is kiment szarvaslesre. Az erdő szélén az út mellett telepedett le lesre és hogy kényelmes legyen az üldögélés, tollas párnát is vitt magával. Viszont ez a ritka nagy kényelem azt okozta, hogy elaludt a lesen. A szenvedélyes öreg vadász messzevidéken arról is ismeretes, hogy süket, mint az ágyú. Egyszer, úgy éjfél tájban fölébred csendes álmából és észreveszi, hogy valami fehér árny szalad el előtte. Ez volt az a fehér ló, amely a másik va-Komárom, — október 20. dásztársaság kocsiját húzta. Süketsége miatt a kocsizörgést nem hallotta, az erős sötétségben a hintót nem vette ki, csak a fehér árnyat látta. Azt hitte hirtelen, hogy a csodaszarvas került eléje és már hires embernek képzelte magát, hogy fehér szarvast tudott lőni. Gyors egymásutánban több lövést adott le a szarvasnak nézett fehér nem lincselték meg. Varga János sebesült meg legsúlyosabban combján és a karján. A tatabányai kórházba vitték, ahol Paletta Viktor dr. egészségügyi főtanácsos, kórházi orvosfőnök vette azonnal ápolás alá. A többiek sérülése kisebb. A vendéglátó gazdának vastag vadászcsizmája tartotta föl a golyót. A fehér szarvasnak nézett ló a lábain sérült meg és a lómészárszékben fejezte be életét. A bakot lőtt vadász a lóért kárpótlás fejében ott nyomban 250 pengőt fizetett ki a tulajdonosnak, a postamesternek. A vadászattól mindenesetre elment a kedve, mert hiszen több emberélet is áldozatul eshetett volna. Ezer szerencse, hogy ilyen könyen megúszták a vadásztársaság tagjai ezt a szerencsétlen tévedést. „Inkább a halálba megyünk, de nem mondunk le egymásról!“ Rettenetes szerelmi tragédia a vidám szüreten. — Mind a két lábát, karját amputálta a vonat. — Eszméletén maradt mindvégig. — Egy szomorú ieánykérés még szomorúbb vége. Saját tudósítónktól. Megrendítő szerelmi tragédia játszódott le a közeli Nagyigmánd községben, ahol akkor éppen szüreteltek. A szőllőkben hangos volt a nótázás, a vidám dévajkodás és csengő kacagás, amikor egyszerre Szijj János nagyigmándi gazdálkodó szellőjében az ajkakra fagyott a nóta. A szüretelő munkások elhallgattak és megálltak munkájukban a drámai jelenetnél, amelynek szomorú szereplője a gazda Margit nevű 21 éves fiatal szép leánya volt. Régóta szerették egymást Szijj Margit és távoli rokona, Szijj Ferenc nagyigmándi legény. Bár érezték, hogy a leány szülei nem szívesen látták az ifjak szerelmét, de arra még gondolni se mertek, hogy azért megakadályozzák a szülők a házasságot. Szijj Ferenc tehát a napokban bekopogtatott imádottja szülei házába és annak rendje és módja szerint megkérte Margit kezét. Ekkor látta a két szerelmes, hogy mindennek vége és hogy a sorsuk reménytelen. A szülők nemcsak, hogy kikosarazták a legényt, de a kijelentéseikből tisztán lehetett látni, hogy a szülők sose fognak ebbe a házasságba beleegyezni, mert a leánynak sokkal gazdagabb, módosabb legényt szántak, akivel a házasságot siettették is. A szomorú leánykérés végzetes elha-Komárom, október 20 tározására bírta a szerelmeseket. Megesküdtek, hogy inkább a halálban keresnek menekülést, de soha se mondanak le egymásról. Végzetes tervük végrehajtására vidám napot, a szüretet választották, amikor örül mindenki az egész faluban. A szüretelők vidám nótázását velőt rázó sikoly némitotta el. A szerencsétlen leány a Komárom felé haladó személyvonat felé szaladt: „Isten veled élet!“ kiáltással és mielőtt meg tudták volna akadályozni, a mozdony elé dobta magát. A mozdony kerekei a szerencsétlen leány mindkét lábát levágta és mindkét karját összeroncsolta. Hogy mekkora volt a szerencsétlen leányban az életerő, legjobban bizonyítja, hogy a rettenetes sérülései dacára se vesztette el eszméletét és a borzalmas kinjait végig kellett szenvednie. A szerencsétlenség színhelyéről a kisbéri ménes birtok kórházába vitték, ahol műtét közben meghalt a szerencsétlen teremtés. Mire a mütő asztalra került, annyi vért vesztett, hogy már nem lehetett megmenteni. A tragédia másik hőse, Szijj Ferenc is ugyanaz elé a vonat elé akarta magát vetni, de pajtásai még idejében visszarántották a biztos halálból.
