Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-09-30 / 78. szám

1933. szeptember 30.

$KOMÁROMI LAPOK«

3. oldal

i zárérarendeletről

Komárom, szeptember 29.

A zárórarendeletnek egyik legsúlyosabb és minden kereskedőt és iparost erősen károsító rendelkezését az országos hivatal az 1933 szeptember 23-án kelt 238462/1933/13. számú rendeletével megszüntette és az illetékeseket értesítette arról, hogy a hetivásáros napokon a déli szünet betartása nem kötelező.

Az országos hivatal ezen rendelkezése folyó hó 28-án, csütörtökön érkezett a grémiumhoz, mely még az nap délelőtt az összes itteni kereskedőknek a rendelkezés rövid kivonatát kikézbesítette.

Így tehát a legközelebbi hetivásáros naptól, vagyis október hó 2-től kezdődőleg a kereskedők és iparosok üzleteiket hétfőn és csütörtökön déli 12 és 2 óra között is nyitvahagyhatják.

A déli szünetnek a hetivásáros napokon való felfüggesztését a grémium Guta és Nagymegyer községekre vonatkozólag is kérelmezte, Gútára nézve az országos hivatal, Nagymegyerre pedig mivel lakosainak száma az 5000-et nem haladja meg, — a járási hivatal adja meg az engedélyt.

Az engedély mihamarabbi kiadását a grémium természetesen szorgalmazza. í

Hátra van még a többi sérelmes rendelkezés megváltoztatása és pedig a papírkereskedők és a cukorkakereskedők panasza.

Nagyobb gondot okoz a grémiumnak az a probléma, hogy az élelmiszerkereskedőkre vonatkozólag elrendelt reggel 6 óra 30 perces nyitási idő a város külső részein levő élelmiszerkereskedőknél valamivel korábbra vétessék.

A munkásfogyasztó, hogy reggel 7 órakor már munkahelyén lehessen, korábban indul el hazulról, nem tud még bevásárolni a lakhelye körüli kereskedőnél, viszont a városon áthaladva, mire a belvárosba ér, az üzletek ott már nyitva vannak s ezáltal a külső városrész kereskedője a város belterületén levő kereskedőkkel szemben hátrányba kerül.

Megnehezíti azonban a probléma megoldását az a körülmény, hogy a külső perifériák vegyeskereskedőinek egynémelyike textil- és rövidáru cikkek eladásával is foglalkozik.

Rendezendő még a dohánytőzsdések déli zárórája is, mert egészen bizonyos, hogy az uj zárórarendelet a dohánytőzsdésekre is érvényes akkor, ha a szorosan vett dohányneműeken kívül egyéb cikkeket is árusítanak, azonban a pénzügyi kincstár, illetőleg a dohánytőzsdések érdekei valamiképen összeegyeztetendők volnának az életbe lépett záróra rendelkezéssel.

A grémium a legnagyobb alapossággal foglalkozik mindezen kérdésekkel, a hatóságok részéről a legteljesebb támogatásban és megértésben van része, azonban míg ezek az ügyek a járási hivatalt, országos hivatalt és a szakminisztériumokat megjárják és amíg a szlovenszkói viszonyoknak megfelelőbb rendelkezések fognak megjelenni, addig az érintett szakmáknak türe_ lemmel kell vámiok.

Windig őröm a munka n tiszta fehérneműben!

Tiszta fehérnemű — minő jótétemény! Az ember szinte megújhodik!

Tiszta fehérnemű növeli a munkakedvét és távoltart nem egy betegséget — szeretteitől is. Ezért gondoskodjék orról, hogy fehérneműjét gyakran mossák. A tiszta Szarvas szappannal gyorsan és könnyen mos, a fehérneműt pedig kíméli i

SCHICHT SZAPPAN

SZARVAS % VÉDJEGY

1/

Kilakoltatják a város házaiban lakó, s évek éta nem fizető lakbérhátralékosokat A tanács elrendelte a szükséges intézkedést

Komárom, szeptember 29.

A város kétségbeejtő súlyos anyagi helyzetének egyik közvetlen okozója az a körülmény, hogy a város bérházaiban és munkásházaiban lakó és az árucsarnokokat használó bérlők, — igen kevés kivétellel, — nem tesznek eleget a bérszerződésbeli kötelezettségüknek és a legtöbb bérlő évek óta nem fizeti meg a házbért.

110 olyan bérlője van a városnak, aki hátralékban van a lakbérrel és TI bérlő pedig az árucsarnokokért járó bérösszeggel tartozik a városnak.

Ezek' a bérlők nagyobbrészt szegény munkások, akiknek egyrésze már huzamosabb idő óta nem dolgozik, tehát munkanélküli, egy része azonban az arra illetékes hatóságtól beszerzett adatok szerint az évnek nagyobb részében munkában volt s igy meg volt az a lehetősége, hogy a lakbért megfizesse. Van olyan hátralékos is, akj

egész éven át dolgozott, azonban a lakbérrel évek óta tartozik és semmiféle hajlandóságot nem mutat arra, hogy fizetési kötelezettségének eleget tegyen.

Több mint 200.000 koronát tesz ki az az összeg, amelyet nélkülözni kénytelen a város a lakbérhátralékok miatt és amelyre az utóbbi két évben már csak a papiroson meglevő költségvetés szerint lehetett számítani, azonban ezen a címen effektiv bevétele igen elenyésző volt.

Egész bizonyos, hogy a hátralékosok időközben halasztásokat is kaptak a városbírótól, de az is bizonyos hogy

ezzel a hátralékosok nagy része lelkiismeretlenül visszaélt és sem a város állal kibocsátott intésekre, sem a városi főügyész által megtett felszólításokra nem reagált, hanem a legnagyobb nyugalommal lakott tovább is ingyen a város által épített és súlyos százezrekbe került házakban.

Az évi költségvetések tárgyalásánál ismételten szóba került ez az anomália és a tanács, valamint a képviselőtestület tagjainak az a része, amely a polgári pártok képviseletében arra törekszik, hogy a város elkerülje a csődöt,

több ízben követelte, hogy a lakbérhátralékosokkal szemben érvényesítse a város a vonatkozó törvény rendelkezéseit

és ne nézze összetett kézzel, hogy egyesek kihasználják a várost a maguk céljaira, azonban a többségben levő munkáspártok ennek mindenkor ellene szegültek

és nem engedték, hogy a lakbérhátralékosok ellen a szükséges eljárás megindittassék. Az igy a munkáspártok védőszárnyai alá került lakók és bérlők azután még kevésbé érezték magukat kötelezve a lakbér megfizetésére, aminek az lett a következménye, hogy éveken keresztül a lakbérhátralék százezrekre szaporodott föl és ma már valóban igen nagy nehézségbe kerül a hátralékok behajtása.

Egyik júliusban tartott tanácsülésen a tanács kimondotta, hogy a lakbérhátralékosokat felszólítja fizetési kötelezettségük teljesítésére és pedig oly formában, hogy a hátralékokra nézve megengedi, hogy 24 havi rátákban törlesszék az adósságot, az esedékes negyedévi lakbért pedig aug. elsején fizessék meg. A tanács ezen határozatáról valamennyi hátralékos értesítést kapott, azonban ez az eljárás semmi eredménnyel sem járt. Alig néhányan jelentek meg a városi számvevői hivatalban ebben az ügyben és törlesztettek kisebb összeget, a hátralékos lakók kilencven százaléka semmiféle fizetést nem tett, az egyik munkásház lakói újabb halasztást kértek, egyes lakók pedig az iskolák takarításánál végzett munkáért kapott bérből fizettek némi összeget hátralékukra.

A helyzet ezen a téren az augusztusi negyeddel esedékessé vált lakbérek újabb elmaradásával súlyosabbá vált s ma már megállapítható, hogy intésekre és felhívásokra mitsem lehet alapítani és szükségessé vált a komoly lépés megtétele.

A városi tanács keddi ülésén Sándor Ernő főszámvevő jelentést tett a tanács júliusi határozata végrehajtásának szomorú eredményéről és azt javasolta, hogy mivel a hátralékosok mégcsak jóakaratot sem mutatnak a város iránt, bizza meg a tanács a Ghyczy-iroda gondnokát, mint helyettesítő tiszti ügyészt a kilakoltatási eljárás megindításával. A javaslat ellen a kommunisták állást foglaltak és azzal érveltek, hogy a nagy munkanélküliség miatt nem tudtak a munkások lakbért fizetni s nem tartják helyesnek, hogy a kilakoltatást megindítsák ellenük.

Csizmazia György városbíró világította meg a helyzetet és kijelentette, hogy

sokan vannak a hátralékosok között olyanok, akik dolgoztak, de a lakbért nem fizették meg. Ezek elten a kilakoltatást végre kell hajtani, mert nem lehet tűrni, hogy visszaéljenek a város jóságával.

Vannak olyan hátralékosok, akik a város épületében ingyen laktak sköz— Denes kényszerített, mert el akarja adni a lovát. Becsüljem meg. Feltűnés nélkül nem térhettem ki. Magamtól nem jövök.

Újabb csend.

— Iszik valamit? — kínálja mégis.

— Köszönöm — hárítja el. Kint táncolni kezd a hó. A szélnek pajkos a kedve.

— Margit! — Szinte kondul a férfi hangja. — Mondanom kell valamit.

— Nem engedem! — áll fel az asszony.

— Kérem, üljön vissza. Fontos. Most nem rólam van szó, hanem magáról.

Leül és hallgat. Az óra üt. Egy óra.

— Én megígérem, hogy soha többé nem beszélek arról, amit egyszer mondtam. Csak annyit kell belőle megismételnem: én halálomig állom a szavamat. Ha valami történne az életében, amire nem számított, akkor gondoljon rám. Maga mellé állok az oltár előtt és két erős karommal emelem mindenki fölé, mert oda való...

Megakadt, keresett egy szót s mikor megtalálta, mégis elharapta.

— Ezt akartam mondani, — fejezi be.

Margit meghatódott. Gondolatban hálásan szorította meg a kezét. Ez korrekt férfibeszéd. Csak halvány célzást tesz akkor, amikor más uzsorás, vagy undorítóan nagylelkű lenne. Miért is nem őt vezette a sors öt évvel ezelőtt elébe. Most nem ülne itt összezúzva, most boldog, nagyon boldog lenne.

De mindebből nem árult el semmit. Halvány mosollyal suttogta:

— Értem, hisz tudok mindent.

— Nem értem, mire céloz?

— Amire maga gondol. Még nincs bizonyságom, de érzem, hogy nem is kell. Maga eljött, hogy erőt adjon. Higyje el, kell is. Lehet, hogy én a kicsivel még ma elhagyom a házat. Ezért jött.

Igaz?

Felelni kellett:

— Igafc.

— Ha van köszönet, mély és hálás, a magáé! De ne örüljön neki. Csak a szándékot köszönöm. Ez minden.

—- De Margit! Ha így látja a dolgokat... Vagy megbocsájt neki? — komorodott el hirtelen.

— Nem tudom, — tikkadt el az asszony hangja. — Azt sem tudom, kell-e még itt az én bocsánatom?

— De hát miért? Miért alázná meg magát? Miért tenné ki magát a világ nevetésének, sajnálkozásának? Miért hordozná egy csapás csorbáját egész életén, amikor nincs szükség rá? Enynyire szereti?

— őt? Nem. Magamat.

— Nem értem.

— Nem is fogja. Ez asszonyi mérték.

— Csak egy magyarázat van rá. Nem szeret. Nem is érzett irántam semmit. Nem azért, mert nem volt szabad, hanem mert nem volt: mit?

Ez keserűen hangzott, nagyon keserűen. Azután felállt. Köszönt. Érezte, hogy a fehér kéz remeg és jéghideg. Tekintetét kereste. Hiába. A szempillák elfödték, de nem rejtették el a könynyeket. Megrendült. Sir! .

Reszkető ajakkal csókolt kezet.

— Most elmegyek — remegett a hangja, — de remélek.

— Ne reméljen, — gyűrte vissza könnyeit és elfordult.

A férfi állt, állt a szoba közepén. Ment volna, de nem tudott; maradt volna, de érezte, hogy nem lehet.

— Csodálom magát, — mondta végül.

Margit visszanyerte a hangját.

— Ne csodáljon. Értse meg: becsületes vagyok.

Ez az egész.

— Hiszen...

—- Maga azt hiszi, — vágott szavába, — hogy becsületes voltam eddig s most már nincs szükségem rá. Sőt. Most van rá szükségem legjobban.

— Én szeretem Dénest — folytatta nehéz lélegzet után. — Azért esküdtem hűséget neki. Megváltozott irántam. Kicserélődött. Mást szeret. Megcsal. Nekem kötelességem kitartani a végsőkig, hiszen nemcsak a férjem, hanem a kicsinek apja is. Lehet, hogy nem veszett még el, legalább a kicsi számára nem. Ha lehet és kell, megbocsájthatok. De nem tudnék, ha közben magára gondolnék. És ha válni kell, hogy vádoljam őt keményen, ha az én lelkiismeretem nem tiszta, ha azért vádolom, hogy magamat a maga számára biztosítsam. Hát lehet ezt? Szabad ezt? Becsület ez?

A férfi lehajtott fejjel, némán nézte a vörös szőnyeget. Nem értett mást, csak azt, hogy az asszony elveszett számára. Abroncsként szorította a fájdalom, hogy ez az érték nem lehet az övé, éppen azért nem, mert rendkívüli.

— Maga eldob engem — hajolt meg bucsuzásra, — anélkül, hogy tudná, megtarthatja-e a másikat? Egyszerre veszít el kettőt. — Érezte, hogy ez félszegen és laposan hangzik, de nem tudott jobbat. Le volt győzve.

Margit egyedül maradt. Hallotta, hogy, a férfi most megy el az ablak alatt. Nemi látta, milyen szomorúan. Mintha leejtette volna szívét a hóba. A hópihék észvesztő táncba kezdtek. — »Egyszerre veszít el kettőt« — csengett, bongott, dörömbölt agyában, szívében a visszhang.

— De nem veszítem el magamat — vágta fel a fejét és úgy nézett szembe a hóviharral.

Sohasem érezte könnyebbnek magát és nehezebbnek az életét.