Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-09-23 / 76. szám

2 oldal.

»KOMÁROMI LAPOK«

A népszövetség szabályzatának megváltoztatását hangsúlyozta Sziillo Géza dr. a berni európai

nemzetiségek kongresszusán

párizsi látogatásáról. Benes külügyminiszter tervbevett külföldi utazása előtt Kistapolcsányba megy, ahol Masaryk elnöknek referái a külpolitikai helyzetről, nevezetesen a kisantantnak küszöbön levő konferenciájáról, amelyet a jövő héten tartanak meg Szinajában. Benes Szinajából Genfbe utazik és azután el fog látogatni Rómába, ahol meglátogatja Mussolinit.

Betiltották a „Slovák* megjelenését is.

A csehszlovák sajtóiroda jelenti: A bíróság végzése alapján az országos hivatal a Pozsonyban megjelenő „Slovák“ időszaki folyóiratot a köztársaság védelméről szóló törvény 34. szakasza értelmében három hónapra betiltotta.

A „Slovák“ a Hlinka András elnöksége mellett működő legnagyobb szlovák pártnak, a szlovák néppártnak hivatalos lapja, amelyet hónapok óta igen sűrűn elkobzott a pozsonyi államügyészség. A nyitrai Pribina-ünnepély óta csaknem naponta volt elkobzás alatt a lap és politikai és újságírói körökben már hetek óta beszéltek arról, hogy a lapot be fogják tiltani. A betiltás a köztársaság védelméről szóló törvény értelmében a törvénynovella alkalmazásával következett be. A szlovák néppárt a betiltás ellen megteszi a törvényes lépéseket.

Szlovák személyügyi referátus

a prágai miniszterelnökségen.

Hodza Milán dr. földmivelésügyi miniszter a héten tárgyalásokat folytatott Malypetr miniszterelnökkel, hogy a minisztertanács elnökségében szlovák személyi referátust szervezzenek. Ezeket a tárgyalásokat Hodza dr. már a nemrégiben Turóczszentmártonban tartott beszédében is bejelentette. A referátusnak az lesz a feladata, hogy a szlovenszkói személyügyeket intézze. A tárgyalások határozott mederben folynak úgy, hogy előrelátha'óan, már a közeli napokban konkrét formában megvalósul a személyi referátus felállítása.

— szepteinber 22.

Szüllő Géza dr. csehszlovákiai magyar nemzetgyűlési képviselő, aki az európai nemzetiségek kongresszusának együk elnöke, a most Bernben tartott IX. nemzetiségi konferencián folyó hó 18-án nagy beszédet tartott, amelyben többek közölt a következőket mondotta:

— Hogy a kisebbségek nem érték el jogaikat, ez nem egysedül hibája az uralmon lévőknek, hanem maguknak a kisebbségeknek is, mert mint azt a mi kongresszusunk is igazolja, a kisebbségek vezetői mindenképpen tárgyilagosak akartak maradni és épp úgy7, mint kongresszusunk, csak elméletileg akarlak foglalkozni a kisebbségi kérdéssel, emellett mindig elfelejtették, hogy nem a jó gyermeket szokták jutalmazni, hanem azt, aki lármázik, azért, hogy elhallgasson. Parentézisben ehhez azt akarom megjegyezni, hogy szükségesnek látom, hogy kongresszusunk most szabályzatunknak oly értelmű megváltoztatásával is foglalkozzék, amely szerint többet kellene foglalkoznunk konkrét ügyekkel, mint elvont kérdésekkel. Magától értetődő, hogy mindaddig, amig a mostani szabályok érvényesek, ragaszkodnom kell hozzájuk és ezért csak elméletben foglalkozhatom a népszövetséggel. Divatossá vált. mindenért, ami történik, a népszövetséget felelőssé tenni és a népszövetséget odaállítani, mint bűnbakot. Ha azonban valóban tárgyilagosan foglalkozunk a népszövetséggel, úgy sem annak alapvető eszméjét, sem pedig annak ügyvivőit nem tehetjük felelőssé. Felelősek azok, akik a népszövetséget úgy alkották meg, mint aminővé az váll.

— Tizenhárom év óta, amikor a békeszerződések a világot újjáalakították és egész Európát átcsoportosították, léteznek a nemzeti kisebbségek. Akként keletkeztek, hogy többségekből kisebbségek és viszont kisebbségekből többségek is lettek. Ennek ellenére a világ nem vált boldogabbá és bármennyire leplezzük is, be kell vallanunk, hogy háborús állapotban vagyaink. Azt vélem, hogy a világon nincs abszolút egyenlőség. Maga a természet sem ismer teljes egyenlőséget. Az egész világon különbözőségekét látunk és aki mindent egyenlővé akar tenni, az zsákuccába kerül. A népszövetség elméletileg a teljes egyenlőségen alapul. A való élet azonban nem ismeri ezt az elvet és abban rejlik a hiba, hogyr a való élet nem fedi a népszövetség szabályzatát. Elméletben egyenlők az emberi lelkek, valamennyien az Isten gyermekei, de a fejlődés, a kultúra különbségeket létesít és aki ezt nem veszi figyelembe, téves útra kerül.

— A világ kísérletezni kezd, hogy a lehetőség szerint megjavítsa a mai viszonyokat és végre a megértés és béke útjára visszaterelje az emberiséget. Európai és amerikai egyetemek katedráiról halljuk annak a véleménynek nyilvánítását, hogy az abszurdumig vezetett egyenlőség ellenkezik a civilizációval, hogy magasabb és alacsonyabb fejlettségű kategóriák megkülönböztetése éppen az emberiség érdekében szükséges és hogy a civilizáció veszélyét jelenti, ha alacsonyabbrendű kultúrák el akarják nyomni a magasabbrendűeket. Mi kisebbségek a népszövetségnél gyakran terjesztettünk elő panaszt. Benyújtottunk petíciókat, de mindezzel nem értünk el semmit. Még sem vagyunk elfogullak a népszövetség eszméjével szemben, teljesen mellette vagyunk. de amellett is, hogy szabályzatát akként változtassák meg, hogy a légüres térből a föld talajára juthasson. A népszövetségben jelenleg a bürokrácia kizárja annak lehetőségét, hogy életes eredményhez juthassunk és az abszolút egyenlőség, valamint a szavazategyenlőség elve lehetetlenné tesz minden hatékony ténykedést. Mi kisebbségek ki akarjuk nyilvánítani, hogy mindaddig, mig a viszonyok nem változnak, Európában fokozódni fog az elégedetlenség és ez a fokozódó elégedetlenség mély és gyógyíthatatlan sebet fog ütni.

__ 1933. szeptember 23,

Becsüljük meg a kisipart.

Támogassuk a súlyos helyzetbe került kisiparost!

Komárom, szeptember 22.

A gyári termelés lúlfejlődése, a gyári lerakatok terjedése, a szem előtt levő, mindent a legszebb külső keretben kínáló üzletek vonzó volta, az évek óta tartó gazdasági válsággal kapcsolatban a kisiparosságot szinte kivédhetetlen romlás szélére állította. Fölösleges azt ismételten vázolni, hogy az utóbbi évek mint emésztették fel a kisiparos vagyonát, miként adósodott el a háza s mint nyomorog a mindennapi szűkös kenyér hiányában. Nem tekintve a kisiparosság meddő panaszát, meg kell állapítani, hogy érthetetlen belenyugvással veszi helyzetét, mint a végzet elháríthatatlan rendelkezését és alig próbálkozik sorsán változtatni.

Szinte reménytelen helyzetében a nagy közönség figyelme is elterelő^ dik lassan róla, mert nem tesz egy7 lépést sem arra, hogy régi rendelőit megtartsa súj üzletfeleket szerezzen magának. Bizony nagy7 élhetetlenségről tanúskodik a viselkedése, pedig jobb sorsra volna érdemes, mert a

társadalomnak egyik hasznos rétegét képezte eddig, amely magának az államnak is számottevő adózó osztályút alkotta. Nagy általános panaszain kívül, amelyeket a különböző hatóságokhoz szokott intézni, s amelyek rendszerint ad acta süllyednek el a bürokrácia asztalfiókjaiban, — semmit sem igyekezik arra, hogy a maga erejéből segítsen önmagán, s felhasználja azokat az eszközöket, amelyek sorsának megjavításánál figyelembe jöhetnének.

A Komáromi Járási Általános Ipartársulat választmánya az utóbbi napokban behatóan foglalkozott a kisiparosok nehéz helyzetével összefüggő kérdésekkel és elhatározta, hogy évről-évre rendszeres és állandó propagandát kíván folytatni abban az irányban, hogy a közönség figyelmét felhívja a kisiparos munkájának értékére, a kisiparosoknál való vásárlásra bírja és a kisiparosság társadalmának jelentőségét megvilágítsa.

A választmányt ebben az elhatározásában az a meggondolás vezette,

Az óriás.

Irta: Büky György.

Herkules Tóninak hívták és néptanító volt. A rendes nevén azonban Szálka Antalnak szólították. Olyan irgalmatlanul magasra nőtt, hogy kicsi volt neki minden ajtó és olyan szörnyűséges ereje volt, hogy félkézre kapta a nagy kalapácsot, amit pedig az erejéről híres Gerő kovács is csak két kézzel tudott a magasba emelni. De volt is olyan mancsa, hogy7 befödte vele a kis kerek asztalkák lapját és olyan rettentő nagy lába volt, hogy a Bodóék négyesztendős, apró Juliskája pallónak használta volna a csöppnyi lábacskáival a kis patakon keresztül.

Nem csoda hát, ha Herkules Tóninak hívták.

Ha jó kedve kerekedett, az iskolában elkövette azt a tréfát, hogy a jobb tenyerére egy kisfiút, a bal tenyerére egy kislányt ültetett és nyújtott karral vitte őket körül az osztályban.

Ha sár volt a faluban, ami azt jelentette, hogy a gyalogos ember térdig cuppant a szekerek nyomában és egy szekér megfeneklett, a Herkules Tóni csak nekivetette a vállát és egyszeriben lepattant a rabságban sínylődő kerekekről a sáros bilincs és vígan futott a" szekér, amit pedig négyló sem tudott még az előbb mozgásba hozni.

Ha a kocsmában verekedés volt és bor helyett piros vért csapoltak a nyitott bicskák, a megrémült asszonyok csak Herkules Tónihoz szaladtak és ott addig-addig könyörögtek a kis tekintetes asszonymak, míg az mosolyogva odaszólt a hintaszékében nyugodtan pipáló urának:

— Ugyan menjen már Tóni és lássa el a baját a sok garázdájának!

Úgy mondta, mintha csak vásott iskolás gyerekek megfenyítéséről lett volna szó. Tudta, hogy az urának csak meg kell jelennie valahol és már is rendben van minden. Az óriás erre szónélkül letette a pipáját, felszedelőzködött és elég volt, ha belépett a kocsmába, ott összefogta a mellén a két karját, a szeme körülvillámloft s a rettentő hangján elbődült, akár az oroszlán:

— 'Mi lesz itt?! Kit fogjak nyakon?!

A kocsmában erre csend lett, s az emberek ki merre látott, arra iszkoltak.

Nagy híre is volt éppen ezért Herkules Tóninak s az óriás csorbítatlan tekintélyben élte napjait. Csak ő nem volt megelégedve sehogyse magával. Mindig szeretett volna valami nagyszerűt, valami országraszólót csinálni. Ha testét az égnek, megdagasztotta félelmetes karjának izmait, úgy érezte, hogy7 összeroppanthatná, ha akarná az egész világot.

Remélte is mindig, hogy majd csak adódik egyszer szekérmentésen és kocsmai verekedésen kívül valami egyéb is, ami azután hírét viszi az egész országban.

És nem hiába mondja a közmondás, hogy türelem rózsát terem. Herkules Tóni számára is eljött az alkalom, nem ugyan illatos rózsák képében, hanem egy hetvenkedő fővárosi ficsur képében, aki az összes sportlapok szerint középsúlyú birkózóbajnoka volt az országnak.

Történt pedig a dolog a következőképpen:

A falu aljegyzője egy Moldován Péter nevezetű részeges, oláh származású ember volt, akit Herkules Tóni egyszer a szép kocsmárosné miatt támadt kocsmai verekedés dkalmából, — miután hivatalos tekintélyénél fo> va szembe mert vele szállni, — a fülinéi fogv; cipelt haza az egész falun keresztül, az embe ek nagy mulatságára. Mert az asszonybolond * Mdovánt senkisem szerette. Ez az ember, bár .ől kezdve messze elkerülte a Herkules Tóni L rsaságát, ezt a sértést nem tudta neki elfelejtem s,pha.

Tervezgette is folyton magában, hogy miként állhatna bosszüt. Ravasz eszevel kifundálta, hogy ott kellene ütni rajta, ahol a legjobban fáj. A nagy hírét, a félelmetes erejének nimbuszát kellene megnyirbálni. Igenám! De hogyan vegyen ő ehhez megfelelő erős embert? Ki bír a rettenetes Herkules Tónival?

Ebben az időben tudta meg a fővárosban hivatalnokoskodó adótiszt öccsétől, aki szerinte igen nagy úr, pertu viszonyban van a főpolgármesterrel és az összes alpolgármesterekkel, hogy édes unokaöccsük, Moldován Gergely, az a híres birkózó, aki az idei bajnokságot elnyerte és aki a külföldön is igen nagy sikereket ért el.

Moldován Péter agyában azonnal felvillámlott az ötlet. Ez az. Ez az az ember, aki tönkre fogja tenni Herkules Tóni nagy hírét. Nem sajnált semmi anyagi áldozatot, semmi kényelmetlenséget, elhatározta, hogy meghívja magához a híres unokaöccsöt, pompásan ellátja és majd módját ejti, hogy összekerüljön a falu óriásával.

Nosza mentek a levelek. Egyik az édes öccshöz, a másik az unokaöccshöz, hogy7 jöjjön el hozzájuk, egy kicsit ünnepelni akarják. Amikor az egyszerű, szíves meghívások nem használtak, Moldován Péter elsírta panaszát a levelekben, hogy van itt a faluban egy rettenetes nagy erejű ember, aki terrorizál mindenkit, őt halálra kínozza, valósággal üldözi és a híres unokaöccsnek egyenesen rokoni kötelessége, hogy7 a világhíres nagy7 erejével segítségére siessen az agyonsanyargatott unokabátyjának.

Moldován Gergely erre a levélre nem felelhetett mást, mint azt, hogy eljön.

Az aljegyző nagy boldogságában ugyancsak beharangozta a híres rokont, úgy hogy megérkezésekor csaknem az egész falu az állomáson volt és a rengeteg ember valósággal diadalmenetben kísérte őt egészen az aljegyzőék házáig.

Csak Herkules Tónit nem érdekelte a dolog. Ő otthon maradt.

A híres vendég rettentően vastag nyaka, széles válla és zömök, csupa erőt sugárzó teste sejttette a nagy erőt és a falusiak titokban suttogták: —No, ez bizonyosan túltesz a Herkules Tónin is!

És mindjárt akadtak olyanok is, akik az óriás elmaradását azzal magyarázták, hogy féltékeny7 a hírere.

Az aljegyző házában azonnal nagy tanácskozás indult meg. A? unokaöccs mindjárt rá akart törni a garázda faluóriására, hogy megtanítsa móresre, mert neki másnap már vissza is kell utaznia a fővárosba egy fontos birkózómeccs miatt.

Moldován Péter ezt nem engedhette meg,