Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-08-26 / 68. szám

2 oldal. »KOMAROMI LAPOK< 1933. augusztus 26 Robbanás okozta a bőst katonai szerencsétlenséget. Eaus cherné kozmetikus Komárom, Deák Ferenc-u. 1. Telefon 176 Egyéni rendszerű arc-, bőr- és szépségápolás. Hajszálak végleges eltávolítása. Mindennemű szépséghibák szakszerű kezelése Quarz besugárzás 133 Összes modern kozmetikai eljárások Telefon 176. Díjtalan tanácsadás. Telefon 176. Szerdai számunkban mi voltunk az elsők, akik hirt adtunk arról a meg­döbbentő szerencsétlenségről, amely Bős község határában gyakorlatozás közben érte a pozsonyi utászkatonákat. A katonák, távol lakott helytől, hídépí­tésben és robbantásban gyakorolták magukat. Robbantás közben nagymennyiségű robbantószer hamarább exploddlt, mintsem a robbanás környékéről a katonák elmehettek volna. A robbanás következtében Winkler Jaroslav mérnök-főhadnagy és Rózsival János őrmester életüket vesztették. Reichel Rudolf katonát súlyos sérülé­sekkel szállították a komáromi helyőr­ségi kórházba. >krivánek Ferenc sza­kaszvezető és Jung Ferenc közlegény a robbanás pillanatában idegsokkot Komárom, augusztus 25. Tizenhat városi képviselőtestületi tag azzal az írásbeli kéréssel fordult a városbíróhoz, hogy a munkanélküli­séggel kapcsolatos kérdések elintézése céljából rendkívüli közgyűlést hívjon össze. A törvény rendelkezéseinek megfelelő beadványra a rendkívüli közgyűlést egybehívták és azt a képvi­selőtestület szerdán, augusztus 23-án délután 5 órakor tartotta meg a vá­rosháza nagytermében. A közgyűlés összehíváásra vonatko­zó beadvány aláíróit a Komáromban Hivott a nádas. Irta Babay József. Egész nap hivott a nádas. Már kora reg­gel vágyódtam utána és úgy terveztem, hogy a penzió strandjánál filók csónakba, megkerülön a mélyvízig épített leltei mó­lót s párhuzamosan a parttal, ezen a mélyvonalon evezek le a dél felé eső ná­dasig, ahol csak a kardlevelek, az árva parti békák, a messzeségből kiverődő apró hullámok beszélgetnek. Ahol egyébként lelket ölelgető balatoni csend van és si­­koltó-rikoltó nyaralónép, virtusból vitor­lázó nagyvárosiak, csónakot nyomorgató, gyáva idegenek nem zavarják acsodaszínü nagy tó áhítatát. És úgy terveztem, kátrá­­nyozolt, hullámtaréjon is engedelmesen sikló csónakommal beveszem magam a mély nádas rengetegébe és onnét csodá­lom majd a fenséges és minden megmoz­dulásában titokzatos vizet, a kecskekör­mök bölcsőjét, a tihanyi visszhang édes­anyját, aki talán azért viharzik az idén sűrűbben, mert elvesztette ezt az édes gyermekét. Kerek és békés felhők járták az eget. Csobánc fölött azonban egy szemernyi sem úszotl. Csobánc, meg keletebbre: a Koporsó-hegy azur-hátterében is tiszlakék volt az égvidék. Nem tudom, miért, de valahányszor itt kuporgok a somogyi par­ton és csodálom a nagy víz mögé terülő égi mezőket, csillagokat látok rajtuk, kü­lönös, tejfehér csillagokat, amelyek aztán homálybaboruláskor beezüstöződnek, szin­te zokog belőlük a boldog ragyogás. Álta­lában furcsa és babonás ihlet száll meg, ha itl vagyok. Olyan színek vetődnek elém, amelyek imára hívhatták a múltban Kupa homokszürke szakállú papjait, ba­bonás és ősi ihlet, a temetett múltú So­mogy titkai, amelyekből kidalolnak a né­met földről jött szekeresek. Ezek a sze­keresek hozták Szent István papjait. Úgy alkonyatidőn elképzelem, ha vonultukban megállították a fenyerges és rézzablás, nehéz lovakat s kék szemük tekintete rá­borult a Balatonra, azt hitték, a tengerek hírnöke gyöngyözik a zalai hegyek alján. És ha vihar tombolt a víz csodaszintjén, és üvöltve száguldtak pogány szelek, kapott. A szerencsétlenség színhelyén hivatalos bizottság jelent meg, hogy a robbanás okát felderítse. Vízi akna robbant fel idő előtt. A prágai nemzetvédelmi minisztérium újabb jelentést adott ki tegnap a bősi katonai szerencsétlenségről. A szeren­csétlenség a hidászkatonaság aknavető századának robbantási gyakorlata köz­ben történt. A gyakorlatokat a Baka nevű Duna-ágban tartották. Winkler főhadnagy négy katonával beült egy csónakba, amelyen magukkal vittek egy vizi aknát is. Az akna időelőtt, a csó­nakban, ismeretlen okból felrobbant. A robbanás kettészakította a csónakot. Így keletkezett a halálos katasztrófa. A nemzetvédelmi minisztérium annak idején nyilvánosságra fogja hozni a nyomozás eredményét. uralkodó nagymérvű munkanélküli­ségből eredő tarthatatlan helyzet és a vasúti-kikötői ‘munkálatoknál napok­kal ezelőtt, a vállalkozó cég által elköve­teti szerződéssérlés következtében leját­szódott véres esemény indította arra, hogy a város képviselőtestületéhez fo­lyamodjanak és annak közbenjárásai kérjék az illetékes felsőbb hatóságok sürgős intézkedése iránt. A rendkívüli közgyűlés a legna­gyobb rendben szerdán délután Fü­­löp Zsigmond h. városbíró elnöklete mellett folyt le, aki megnyitván a köz­ronggyá tépve a barnvárfák, ősfüzesek, kattak-nádasok sűrűjét, megremegtek a gondolatra: milyen erős lehet itt a nép? Ha a szél igy megtépi csuhájukat, milyen izommal hasogatja szét a pogány sze­keréé a pápai imáit s a püspöki intelme­ket? Széthasogatta és összevarrta újra ... Csak a hegyek, a fellegek, a viharok, a hullámtarajok, a süvítő víz-szinti szelek, fenyegető zöld jegenyék, a vakítva szágul­dó meder-homokszemek, meg a nádas, csoda dalú nádas maradtak pogánynak ... Egész nap hívott a nádas, odamegyek. Vár rám. * A móló közé épített hullámtörőnél négy­­méteres a mélység. Emberi kézzel mért négy méter, kettő méterig süllyed bele a hajó, kettő marad alul. Nem olyan ba­rátságtalan a mélysége, ám ha vihar dü­höng felette, iszonyatossá válik ez a mély­ség és az a maradék kétszáz centi. Nagy, külső kört húzott a csónakom künn a vizen, mert keletti szél fújt és erős volt a hullámverés. Csupa negyedmázsás, vö­rös kövek halmia ez a hullámtörő, ha rájuk vágja farral a hullám ezt a könnyű kátrányozott uszószerszámot, hát dará­itokra törik. A mólóról egy feketére égeti, magas, ölkötényes kikötőmunkás intege­tett felém. Bólintottam. Látta. Erre Ba­dacsony irányába nyújtózkodott a figyel­meztető karja. Köszönöm! — kiáltottam és jól hátrahúztam az evezőket. A Bada­csony fölött haragosfehér, kerek felhőcs­­ke lebegett. Talán nem is lebegett, hanem állt mozdulatlanul, mintha a viharok go­nosz kacagáséi szűrszabója odafércelte volna a nagy ég rokkjára foltnak. És azért fércelte volna oda, hogy a szélgyerc­­kek egyetlen intésre letépjék. Mert ha letépődik a nyugalomról egy ilyen kis da­rab fenyegető fehér felhő, akkor egy­szerre száguldani kezd, megnövekszik, be­sötétül, a keleti vagy a déli, kicsúcsosodó sarkából elővillan valami kis kölyök vil­lám s a következő percben már meg is dördül. Mire vége van a dörgése dördü­­lésének, már felnőtt íelleggé változott, be­borította az ég egész nyugati arculatját és olyan színe lesz, mint amikor a vil­lámütött arc a szederjes színből szénfeke­gyülést, a törvényes formaságok el­intézése után bejelentette, hogy Csiz­­mazia György városbiró betegsége mi­att nem jelenhetett meg a közgyűlé­sen. Meg van arról győződve, — úgy­mond — hogy a képviselőtestület va­lamennyi tagjának hő óhaját fejezi ki akkor, amidőn őszinte szívvel kí­vánja, hogy a Mindenható minél előbb adja vissza a városbiró jóegészségét, hogy újra megjelenhessen hivatalá­ban. Majd az egyes pártok helyettesítéseit jelentette be az elnöklő h. városbiró, mely után a közgyűlés rátért a tárgy­ra. A beterjesztett javaslatokhoz el­sőnek Yidák Vince szólalt, aki be­szédében rámutatott arra. hogy 2600 munkanélkülit tartanak nyilván Ko­máromban, de nem akar megindulni a munka. A város többizben sürgette a felsőbb hatóságoknál a közmunkákat, s hogy végre egy kisebb méretű álla­mi munkál kezdtek meg, abból sem volt haszna a komáromi magyar mun­kásságnak, amelynek csak néhány tag­ját foglalkoztatták addig, mig bér­emelést nem kértek. Az idevaló ma­gyar munkásokat háttérbe szorítják az idegenből hozott munkásokkal és minden törekvés arra irányul, hogy az itteni munkások ne juthassanak ke­resethez. Mindent el kell követni a tanácsnak és a képviselőtestületnek, hogy ez az állapot orvosolva legyen. lévé változik. A feketére égett ölkötényes kikötőmun­­kás ordított valamit. De elkapta szavát a szél, darabokra tépte és besodorta a hul­lámtörő fogadásához. Csikorogtak az evezőim, siklott az öreg bordás csónak, de láttam, hogy a bab­tarajok egyre sűrűbb rajokban rohannak felém; a tó közepéből. Százat nem számol­hatok s utol ér a vihar. Mert nincs víz a világon, ahol olyan hamar összetörik a csend, ahol a hullámok útja oly vad ria­dalommal barázdázza fel a tükröt, ahol a hörgő dörgés, a süvöltő szél olyan ezer­perces sűrítéssel támad harmadszori, szá­razföldbe zári kis tengerére, mint a Ba­latonon. De én, hála Isten, nem félek lőle. Én itt szívtam a fájdalom első csep­­jét, én itt leheltem a lét első sóhaját, én itt nevelkedtem, nekem testvérem a víz, a pari, a nádas, a vihartálló jegenyék, a rezulák, amelyek beljebb súgdolóznak, én százszor járlam már Kukán bácsival a haragos vizet és ha kenderkötéllel, meg fahúsba ágyait szálfával építem is a gyolcsvitorlát, engem nem bánt a Bala­ton, én 'a gyermeke vagyok, a föld je­niedre, meg a parlja-ágya szülötte, amel­lett tudok véle beszélgetni is. Tudom, Kukán öreg halász tanított rá, — ha oldalt ver a hullámzás és derékba akarja törni az evezőlapátom, csak ennyit kell neki mondani: — Na te ne! Hé, hó! Mert Kukán bácsi azt vallja, hogy a víz nem ember. Az ember hosszú és sokszor nehezen kimondható szavakba önti az ér­telmet. Ilyeneket, hogy: Ne okvetetlen­­kedj! Hát ezt, hogy »okvetetlenkedj« — hiába kiáltom a habokra. A habok ősi egyszerűségben élnek. Csak kél tulajdon­ságuk van: a nyugalom és az indulat. Te­hát csak egész rövidke kiállásokat szabad értetni velők, ilyeneket: Hó! Ha-hó, no le, ne, csiss! Alámerítem a jobboldali lapátol és mé­lyet merítek, nagy hullámok rohantak fe­lém, l'ehérfodros és hasadt volt a hátuk. »Törött«-ek voltak. Valósággal bőgtek. Em­­bernyi magas hullámok emberfeletti erő­vel. Jaj, ha az egyik tarajára tudnék sik­lani. ez legalább jó harminc métert je­lentene, sodródásban és négy evezőcsa­azért indítványozza, hogy a közgyűlés írjon föl a felettes hatóságokhoz, hogy azok küldjenek Komáromba vizsgáló bizottságot, amely vizsgálja meg azl a tűrhetetlen és igazságtalan metó­dust, amely szerint az itteni mun­kásokkal elbánnak. Csevár Ferenc rá­mulat arra. hogy a kikötő céljaira át­adott telkek olcsó áron történt eladá­sára kötötte ki a város azt a föltételt, hogy a kikötővel kapcsolatos munkák­nál idevaló komáromi munkásokat kell foglalkoztatni. Most vidéki mun­kásokat foglalkoztatnak és ez nagy sé­relem az itteni, nyomorban élő mun­kanélküliekre. Ez a szerződés a vál­lalkozó céget is köti. Lóránd István azt javasolja, hogy ezekről a súlyos sérelmekről sürgönyileg érlesítse a képviselőtestület az országos hivatal munkaügyi osztályát és a prágai mun­kaügyi minisztert, kérve, hogy küld­jenek ki állami megbizottat. aki el­lenőrizné a helybeli munkások fog­lalkoztatását és azok munkabérét a helyi viszonyok szerint rendeztetné a vállalkozóval. Ezenkívül kérte, hogy az iskoláknál dolgozó munkásnőktől lakbérhátralék fejében csak a mun­kabér felét fogja le a számvevőség. Herczegh István h. főszámvevő fel­világosítása, Pálfg Antal és Kendi Zol­tán dr. felszólalása után a közgyűlés kimondotta, hogy sürgönyileg és fel­­iratilog megkeresi az országos hiuaial pással úgy tizenhat métert cél iránt való haladásban. Próbáljuk meg. Alámerilem a jobboldali lapátot és mé­lyet húzok vele. Istenem! Megreccsen az egész kis viziszerszám, orra dobni a bal­oldali evezőt. A baloldali, alig hullámélre emelt evezőmet most csónak alá vágja a tarajl'odor, szinte megfordulok a csónak­kel kelet felé. Látom, az ölkötényes, feketetestű ember a móló élén áll, ballábál előrevetette, fel­sőteste egészen beledől a szélbe, hogy el ne vágódjék. Mert percenként két oldal­ról támad a szél, úgy látszik, odafenn va­dul vonaglik a levegő. Teli tüdővel ordít valamit Mindig estik egy szót. De nem értem, mert foszlányokká tépődik a szava. Csak a nyújtott, bömbölő magánhangzói csapódnak a fülembe. Ej, de jól esik ezt tudni, hogy nem vagyok egyedül. Azaz egyedül vagyok — a rémület és kétségbe­esés még nem ültek a vállaimra és nyu­godtan lesem a víz őrjítő erejű támadá­sát. Egyedül vagyok idekünn. a négy mé­teres víz felett, egyetlen menekvő vitorlást se látok és hála Isten, szemnyi csónakfolt sincs sehol. Nagymessze, Szemes felé dol­gozik ugatva a kotrógép, de annak jó, az kegyetlenül le van horgonyozva körös­­körül. Egyedül vagyok, de a kékkő tényes azért vigyáz rám, ordítva vigyáz, vájjon mii ordít? Irányt tanácsol? Hiába. Két­száz méteres kör a liullámtörő. A tragé­diám: nem evezhetek hullámirányban a pari felé, mert úgy vág ki csónakostól a vörös kőhalmazra. hogy a csónakbordák, meg az én bordáim is összetörnek... A tragédiám: meg kell küzdenem a mélység feletti kétszáz méteres vonallal, ha túl jutottam ezen a rövidnek látszó halálsá­von, akkor már verhet, dobálhat, öntöz­het, csaphat, dönthet, recsegtethet, akkor már kisiklok a karjai közül és a föveny nem töri össze a csontom. Hét perc alatt befeketedett a világ. Lát­hatatlan messzeségbe tiintek a zalai par­tok. A sötétzöld, örjöngő víz felett tapló­barna fellegfal húzódott, amely dörgött, szakadatlan dörgött. A laplóbarna falra egyszeribe vagy hét V betűt írt a villám, hét egvmásbafutó V betűt, félelmetesen cikkázót s nyomban utána, mintha a csó­nakfenékre akart volna nyomni, leszakadt Rendkívüli városi képviselő* testületi közgyűlés foglalkozott a munkanélküliséggel. Távirati megkeresés a felsőbb hatóságokhoz. — Uj szociális bizottság kinevezését kérik a járás főnőktől. — Néphonyha társadalmi alapon.

Next

/
Thumbnails
Contents