Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-08-12 / 64. szám

1933. augusztus 12. »KOMAROMI LAPOK« 3. oldal. JW ill Sill 6 ’ Gyermek jankerl tiszta gyapjú 3. sz. minőség K5 21.— Ördögbőr nadrág erős, mint a vas 2. sz. Kg 6.— 3. sz. K5 9.— Ragián tiszta gyapjú minőség 3. sz. Kg 49.— Az iskolába Sötétkék tengerész kabát arany díszítéssel 3. sz. Ke 59 ruliábii u Az aj vadászati naptár Már megvan a vadászok nagy öröme, a vadászati tilalmi időnek vége van! ha nem is minden vadra, de már leg alább fogolyra szabad vadászni ugyan nem mindegyik Járásban, de a komá' romiban igen. És majdcsak elmúlik a többi vadra is a tilalmi idő és vadá­szainknak teljes lesz az öröme. Mivel igen sok megszokott és a köz tudatban már átment vadászati tilalmi időt az országos hivatal megváltoztatott, vadászolvasóink felkérésére leközöljük a nem rég életbeléptetett uj vadászati naptárt. Félreértések elkerülése végett hang­súlyozzuk, hogy az alább felsorolt időpontok a tilalmi időt határoz­zák meg, szóval amikor nem sza bad az illető vadra vadászni. Most pedig lássuk az uj vadászati naptárt. A 98-329 számú törvény alapján a szlovenszkói földmivelésügyi tanács 5075-933 számú indítványa alapján az Országos hivatal elnöke 1933. junius 3-án 124.622-14-933 sz. alatti rendele­tében az alábbi tilalmi időt rendeli: Alábbi vadászható vadnemeket Szlo­­venszkó területén sem üldözni, sem el­pusztítani,sem pedig elfogni nem szabad a következő tilalmi időkben: szarvasbika: október 16-tól augusztus 15-ig (törv. idő) dámbika: december 1-től augusztus 15-ig (törv. idő), szarvastehén, dáintehén és borjaik: január 1-től október 1-éig (törv. idő); őzbak: október 1-től május 15-ig; őzsuta: november 1-től szeptember 30-ig; őzgida az egész évben; nyúl: január 16-tól szeptember 20-ig; zergebak és muflonkos egész éven át; zergegida és muflonjuh egész éven át (törv. idő); marmota egész éven át (törv, idő); süket és nyirfajdkakas és vadpujka­­kakas: junius 1-től március 15-ig (törv. idő); császármadár: december 1-től szep­tember 15-ig (törv. idő); — Ki hívóit ide? Kicsi Mária csöndes mozdulattal eresztette le a karját. Rám emelte buzavirágkék szemét. — Láttam, amikor idejöttetek... — Hangjában bocsánatkérés rezgett. Átbuzgott rajtam, most megmutatom Jolánnak, ki vagyok. Összeszorítottam a számat. — Miért árultál el a múltkor? — szegeztem tekintetemet a kicsi Má­riára. Ajka megvonaglott. — Én nem árultalak be, — nézett rám merően. — Hazudsz! — Nem hazudok. Jolán vörös arccal kiáltott oda: — De igenis hazudsz! A karom meglendült. — Ne! Nesze, árulkodj máskor is, — ütöttem arcul teljes erőmből ki­csi Máriát. Térdre esett Sápadtan emelkedett föl. Nem szólt, nem sírt, csak nézett, csöndesen, hosszan, néma, szomorú esdekléssel. Azon az estén soká aludtam el. II. A hét végén Jolán a karomba csim­paszkodott. — Te, — súgta, — 'kicsi Mária meg­mondta a néninek, hogy pofonütöt­süket és nyirfajdtyuk és vadpulyka­tojó egész éven át; fácán: január 1-től szeptember 15-ig (törv. idő); fogoly a következő politikai járá­sokban, Pozsony, Pozsony város hatá­rával együtt, Ógyalla, Feled, Galánta, Galgóc, Komárom, Léva, Losonc, Ma­lacka, Modor, Nyitra, Párkány, Pöstyén, Szene, Szakolca, Dunaszerdahely, Vág­­selye, Somorja, Tapolcsány, Nagyszom­bat, Verebély, Érsekújvár, Zseliz, Ipoly­ság (expozitura) december 1-től au­gusztus 10-ig; a következő politikai járásokban: Bán, Bebrava m., Királyhelmec, Kékkő, Nagykapos, Szepsi, Aranyosmarót, Miava, Vágujhely, Rimaszombat, Torna­alja, Terebes, Trencsén: december 1-től augusztus 20-ig; a többi járásokban december 1-től augusztus 31-ig (törv. idő); fürj: egész éven át, erdei szalonka: április 16-tól augusz­tus 31-ig és január 1-től február 28-ig, vadkacsa: január 1-től junius 30-ig, vadlúd: április 1-től június 30-ig, túzok (és tyúkja) egész éven át, uhu (strix bubo) egész éven át az országos elnök 1932. június 23. kelt 72621-14-1931. sz. rendelete értelmé­ben (Krajinsky Vestník 19-1932. sz.), medve, him, nőstény, valamint a medvebocs egész éven át az országos elnök 1932 augusztus 2-án kelt 127.203-14-1932. sz. rendelete értelmé­ben (Krajinsky Vestník 23-1932. sz.) és az 1932. november 17-én kelt 208.647-14-1932. sz. rendelet szerint (Krajinsky Vestník 34-1932. sz.) az 5. §-ban megjelölt napig. Nagy tűzveszedelem Gúlán. — augusztus 11. Csütörtökön, augusztus 10-én dél­után két órakor nagyarányú tűz ütött ki Gúta községben. Bagita Péter szérüskertjében kazalba rakott kévésgabonája gyulladt meg és mire a tűzoltókat értesítették a vesze­delmes tűzről, az egész szérüskert tel jesen lángokban állt. A tűzoltók négy fecskendővel vonultak ki a tűz eloltá­sára, azonban a vízhiány miatt a tüzet a terjedésében megfékezni nem tudták. A tűzoltók megfeszített munkával haj­nali három óráig dolgoztak és csak igy sikerült a tüzet lokalizálni. A ki­gyulladt kazaltól egymásután lobbantak lángra a szomszédos kazlak és alig egy negyed óra múlva már negyven ka­zal égett hatalmas lángokkal. A nagy hőségtől tüzet fogtak a kazlak köze­lében álló gazdasági épületek is. Az elégett kazlak nagyrésze még nem volt kicsépelve, igy azok tulajdonosát nagy kár érte. Nem kevesebb, mint tizenhat vagon gabona pusztult el a tűzben. A község tűzoltói, akik Őszi Vendel ted. Csodálkoztam. — Mikor? — Még akkor. Nem értettem a dolgot. Vállat von­tam. — Nem kaptam ki érte. — Pedig megmondta. Rátekintettem. Úgy tetszett, mint­ha most látnám először az orrát, meg a száját. Milyen furcsa, mondtam ma­gamban. Olyan nemistudom milyen ennek a Jolánnak az orra, meg a szá­ja. Anyám délben könnyet törölt ki a szeméből. Apám ránézett. — Miért sír? Anyám feléje fordul, hogy én ne halljam. — Az a szegény gyerek! Estére meg­hal. — Kicsoda? — Kicsi Mária. Tífusza van. Elhalványodtam. Egész délelőtt kint ültem a töltésen. Néztem a jegenyé­ket, a fehér felhőket, s a messzeség­ből szüntelenül kicsi Mária szomorú arca ködlölt felém. Reszkettem egész estig, lázban alud­tam el. Álmomban átmentem kicsi Máriához. Ott feküdt a hófehér ágy­ban. Ajkán mennyei mosoly jelent meg amikor megpillantott. — Átjöttél? parancsnok vezetésével dolgoztak a tűz eloltásán, támadási helyüket folyton változtatni voltak kénytelenek, mert a tűz, hol az egyik, hol a másik udvar­ban kezdte meg pusztítását. A tűznél telefon hívásra Schleisz Géza tűzfel­­ügyelő vezetésével Niagara motorfecs­kendőjükkel megjelentek a komáromi tűzoltók is és viztartányos motorfecs­­kendőjükkel a közeli Kísdunából szál­lították a vizet a tűz eloltására. A tűznél súlyos égési sebeket szenve­dett Őszi Miklós gazdálkodó. A tűznél sérülteket dr. Adamis Géza körorvos kö­tözte be. A mentési munkában Nagy Ká­roly parancsnok vezetésével a kamocsai tüzolíók is részt vettek. A tűznél Bagita Balázs, Bagita Péter, Ágai János, Őszi Rudolfné, Varga Péter, Forró Gáspár, Forró György gazdasági épületei és szalmakazlai pusztultak el. Áz elégett gabona nagyrésze tűzkár ellen bizto­sitva nem volt._________________ divas»« M isnessio a ísgjohü? magyar tapsi a Komáromi Lapokat — Át... — térdeltem le ágyához. Kicsi Mária a kezem után nyúlt. — Tudod már? Fogtam a kezét, édes illata átjárta egész valómat. — Mit? Hangja úgy csengett, akár az ezüst­korong. — Meghalok... összeszorult a torkom. Ráborullam. — Nem halsz meg, én nem akarom ! Rózsa ébresztett föl. — Te, tatán rosszat álmodtál, hogy úgy hánykolódsz? Reszkettem minden tagomban. — Kicsi Mária... Odaát voltam ki­csi Máriánknál. Rózsa hozzám hajolt. Megsimogat­ta a homlokomat. Betakart. — Aludj. Kicsi Mária is alszik. Job­ban van. Nem hal meg. Másnap kábulatban ébredtem. Há­rom hétig alig tudtam magamról. El­múlt a nyár, elkövetkezett szeptem­ber is. Akkor egy verőfényes délelőtt Rózsa magához intett. — Átmehetsz kicsi Máriáékhoz. Körülnéztem. Láttam a házukat, a kertet, az égboltot, amelyen a nap ragyogott. A töltésen ott állott kicsi Mária. Hozzárohantam. Csöndre intett. — Érzed? — fordult a messzeség felé, lehunyva a szemét. Kis riport Várkonyról Csailóközvárkony, augusztus. Azelőtt valahogy úgy félvállról vet­ték a csallóközi falvakat, a csallóközi embereket. Szelíd malicia, enyhe lené­zés, néha egy fintor jelezték az ember „gyenge“ véleményét, ha a jellegzete­sen poros, álmos csallóközi falvakon kutyagolt, vagy robogott keresztül és meg-megtelepedvén a hadonászó, szikár és cserzett benszülöttek között, lenéző mosollyal adózott a csallóközi ember lendületes lokálpatriotizmusá­nak. A napokban Várkony felé kanyargott autónk öregfiizfás dülőuton és Vár­­konyban ért az első kellemes csalódás, úgyhogy kénytelen voltam revideálni eddigi csallóközi faluismeretemet. A kóbor, nomád pusztázók vérét örököltem, szeretem a mozgást, a lük­tető életet, vibráló tájakat, hajladozó fákat és mégis — szinte kontrasztikus jelenség ez, — rajongója vagyok a kőbe, fába vésett, öntött művészetek­nek és valóságos műemléket hajszoló vizslává, muzeum-remetévé változom, ha arra alkalmam nyílik. Így hát természetesen hangos öröm­mel üdvözöltem a várkonyi öreg jege­nyék közül kiéneklő, korai gótstilü templom tornyát a szeles, borús es­tében. Még aznap este Bénesék vendégsze­rető kúriájában találkoztam Varjú Mi­hály dr. esperes-plébánossal, akiben a ritka műveltségű, törhetetlen épitő­­akaratú embert és az eredményes, lel­kes faluvezetőt volt alkalmam megis­merni. A nagy műgonddal restaurált tem­plom (melynek két rejtett gót portálé­­ját is felfedezte és megnyittatta) a szinte fővárosi komforttal berendezett kath. iskola, a most épülő, modern plébánia dicsérik következetes, céltu­datos munkásságát. Érdemes segítőtársa ebben a munkában az agilis, népszerű Kiss tanító is. Másnap, szives kalauzo­lása mellett megtekintettük a templo­káját arannyal hintette tele a szelíd őszi fény.- Érzem... — suttogta átszellc­m ültén. \ Messziről, a nagy messzeségből, amit nem ismertünk, fájó és mégis öröm­teli hangok csendültek felénk. Sokáig maradtunk így, akkor kicsi Mária föltekintett rám. Kék szemében árvaság illatozott, cseresznyeajkán bá­nat virrasztóit.- Menj, Jolán vár, — mondta hal­kan. Szívem megrándult. Könny bugy­­gyant ki a szememből.- Nem megyek, most már téged veszlek el, ha megnövök. Kicsi Mária megingott. —r Igazán mondod? — Igazán. — Oh... — röppent el az ajkáról és egy nagy meleg könnycsepp végig­gördült az arcán. Átöleltem, a keblemre borult és sír­tunk, nagyon sokáig sírtunk fájdal­mas boldogságunkban... * ' Azóta közel három évtized hanyat­lott el. Kicsi Mária, kicsi Máriák, merre jártok? Én még mindig a töltésen állok. De egyre halkul a hang, amivel hív. a csodálatos messzeség. .:

Next

/
Thumbnails
Contents