Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)

1933-02-08 / 11. szám

4. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1933. február 8, Már azt hiszem, végre egy szeretet­teljes szó. A hölgy még rajong három mondatot. A templom kapujától a rend­ház ajtajáig három szép mondatot ra­jong. Ám, a barátnője ezt is megkontrázza, kézből: — Na, hiszen dicsérheted. Elég vén ahhoz, hogy veled már ne konkurrál­­hasson... A szög kibújt a zsákból. (thyvi.) — Filharmónikus hangverseny a Kultúrpalotában. Vasárnap, február 12-én félnégy órai kezdettel délután nagyszabású filharmónikus hangver­senyt rendez a csehszlovák tiszti egye­sület komáromi osztálya. A hangver­seny dirigense Folprecht Zdenko, éne­kese Zavrel Károly, operai tag. Műsor: Lauko: Két szlovák tánc, Folprecht: Öt dal. Liszt: Első magyar rapszódiája. — Majd dr. Körte Ferenc hatalmas, négytételes szimfóniáját adja elő a ze­nekar. amely a hangversenynek érde­kessége lesz. — A rendezőség kéri a közönséget, hogy a helyeket már dél­után három órakor foglalja el. — Az előadásra már minden jegyet sikerült 'eladni. — Tanitóválasztás. Baj kai Dezső érettségizett tanítót, aki szeptember óta a komáromi közs. elemi iskolában he­lyettesítő tanítói minőségben működött felettes hatóságának teljes megelége­désére, a padányi református egyház­­község iskolájához igazgató-tanítónak megválasztotta. — Előadás Apponyi Albertról. Az országos keresztényszocialista párt komáromi szervezete csütör­tökön délután 6 órakor tartandó előadási óráját Apponyi Albert­­nek, a most elhunyt nagy magyar államférfiú emlékének szenteli. Apponyi politikai pályafutását és céljait, mint ellenzéki politikusét, Alapy Gyula dr. tartományi kép­viselő méltatja. Jövő csütörtökön a pártvezetőség özv. Kiss Entiréné úrhölgyet nyerte meg egy előadás tartására, aki a magyar nő szere­péről a háztartásban és a közélet­ben mondja el mindig szívesen hallgatott fejtegetéseit. Áz előadás délután 6 órakor kezdődik, a párt Thaly ucca 7. sz. helyiségében. — Az ógyallai önkéntes tűz­oltók multheti műkedvelői előadásá­ról szóló beszámolónkba elírás folytán sajnálatos hiba csúszott be, melyet ezúton igazítunk. A „Mágnás Miska“ cimü operett ügyes karmestere nem Mínusz István, hanem Annus István volt. — Mihola Gyuszi nótaesíje Prá­gában. Komárom népszerű, fiatal dal­költője, a Szlovenszkőszerte hires Mihola Gyuszi február 14-én, jövő kedden este tartja egyetlen nótaestjét Prágában az Odborovy dum-ban. A zenei kíséretet Pihik Jóska hírneves cigányzenekara szolgáltatja. Mihola Gyuszi nótaestje iránt máris nagy ér­deklődés nyilvánult meg. — A városi zeneiskolából. A vá­rosi zeneiskola 1932/33. tanévének első féléve fokozott eredménnyel zárult. A félévi vizsgáztatás komoly tanuságtétele a lelkiismeretes pedagógiai vezetésnek. Időközben az énekszakra jelentkezett újabb növeneékek külön csoportra osz­tattak, hogy a hangképzéssel kellőké­pen foglalkozni lehessen. Azért meg­jegyezzük, hogy a második félév kez­detén «még alkalom nyilik a jelentke­zőknek Molecz Margit operaénekesnő énektanárnál az énekleckét megkezdeni. — A köztársasági elnök ajándéka egy komáromi fodrásznak. Juhász Lajos, a Marth-féle fodrászüzlet borbé­lya egy régi mesterétől eltanult tech­nikával hajból elkészítette Masaryk köztársasági elnök és Roosevvelt ame­rikai elnök arcképét. A különleges, ér­dekes portrék különösen sikerültek s Juhász Lajos elküldötte ajándékba a képet úgy a prágai elnöki irodába, mint Rooseweltnek. Masaryk elnök kö­szönő levele most érkezett meg a ko­máromi fodrász számára, az elnök pénzadományával együtt. — A Kisiparos cimü kisiparosok érdekvédelmi és közgazdasági lapjá­nak legújabb száma ismét gazdag tar­talommal jelent meg. Régóta nélkülözte az iparosság már az olyan sajtóorgá­numot, amely minden cikkével, minden közleményével az iparos érdekeket szolgálja. Nagy hiányt pótol tehát A Kisiparos, amely Koczor Gyula volt nemzetgy. képviselő, járási ipartársu­lati elnök szakszerű szerkesztésében a múlt év decemberében indult meg és úgyszólván egycsapásra megnyerte ér­deklődését a kisiparos társadalomnak. A tartalmas havi szaklap januári száma az iparosság éíetküzdelmének külön­böző kérdéseivel foglalkozik. Megjele­nik havonként Komáromban Duna-u. 7. sz. alatt és előfizetési ára egész évre 12 koronát tesz ki. Kisiparosoknak nélkülözhetetlen szaklap. — NÉMET HUMOR. Számtantanár: Az 500 milometer hosszú országúton két moiorbiciklista halad ellenkező irányban. Egyidőben indulnak el, az egyik 100 kilométeres, a másik 125 kilométeres sebességgel halad. Hol lóg­nak találkozni? Diák: A kórházban. — Elmaradt táncestély. A Deborah leányegyesület február 11-ére tervezett műsoros táncestélyét bizonytalan időre elhalasztotta. — Megszűnt egy délszlovenszkói hetilap. Párkányból jelentik: A Pár­kányban megjelenő Délszlovenszkói Magyar Lapok cimü hetilap február 4-étől kezdve bizonytalan ideig be­szüntette megjelenését. A lap legutolsó száma mindössze két oldalon jelent meg s azon búcsúzik előfizetőitől A megszűnés okát a nehéz gazdasági vi­szonyokra vezeti vissza, — Nem lesz uj csatornahálózat a csallóközi Sárréten. Dunaszerda­­helyről jelentik: A Sárréti Lecsapoló Társulat rendkívüli közgyűlést tartott, amely látogatott volt. A közgyűlés tárgysorozatában két fontos tárgy sze­repelt: a tervezett uj csatornahálózat megépítése és a társulat esetleges fel­oszlatása. A közgyűlés igen élőnk vita után elhatározta, hogy a tervezett uj csatornahálózatot nem épít: meg, mert ezt nem tartja jövedelmező beruházás­nak, jóllehet, hogy a műszaki szakértők jövedelmezőnek tartották. A társulat feloszlatására vonatkozó határozatot nem hozhatták meg, mert a kétharmad többség nem jelent meg. Frakking, keztyű, menyasz­­szonyi koszorú és fátyol, csip» keszövet, strasszcsaít, álarc sib. legolcsóbban ELBERT-nei. — Műkedvelői előadás Tanyon. A tanyi kulturegyesüiet vasárnap, feb­ruár ) 2-én este hétkor a Salzer-féle vendéglőben szinielőadással egybekö­tött táncmulatságot rendez. Színre ke­rül a „Katóka őrmesterné“ c. énekes népszínmű, Nagy Dénes és dr. Mihalik Dezső darabja. — Az első felhőkarcoló Angliá­ban Az első felhőkarcoló Anglia te­rületén Blackpoolban épül. Amerikai méretű óriási szállóról van szó, amely 150 méter magas és 36 emeletes lesz. Az építési költség összesen 600.000 font lesz. — Fegyverrazzia. A sok korcsmái verekedés alkalmával igen sok fegy­ver szokott előkerülni, amelyek termé­szetesen se bejelentve se engedélyezve nincsenek, Ez arra indította a hatósá­gokat, hogy ott, ahol sok a duhajko dó legény, fegyverrazziákat tartsanak. így legutóbb Szőgyénben megint tartottak ilyen razziát és egész halom vadász-, katonafegyvert, sok revolvert találtak. Ezenkívül lopott holmikra is bukkan­tak. Ajánlatokat leírással: 5i címre kérek. — Színházi műsor. A Dunaszer­dahelyen működő Földes társulat mű­sora: ma, szerdán A cigány; csütörtö­kön Forgószél, pénteken Vőlegényem a gazember, szombaton Hawaii rózsája, vasárnap délután A mosoly országa, vasárnap este Hawaii rózsája. — Virágzó meggyfa februárban a Nyitra mellett. Lehota községben a kápolna mellett levő meggyfa most kezdett virágozni. Éjjel kipattannak a virágok és nappak lehullanak. A nép seregestül jár a fa csodájára. — A munkakerülőről kiderült, bogy igen is nagyon szorgalmas ember. Az érsekujvári rendőrség már régóta keres egy szemfüles baromfi­tolvajt. aki egy éjszaka nem is egy, hanem több helyen is tesz látogatáso­kat. Végre is több gyanuok alapján letartóztatták Czuczor Pál 28 éves an­­dódi illetőségű közismert munkakerü­lőt. A rendőrség hamarosan rájött, hogy rágalom az, hogy Czuczor kerüli a munkát, mert kitűnt, hogy Czuczor még éjszaka is dolgozik, akkor is, amikor más ember pihen és alszik. Annyira szereti a dolgot, hogy saját bevallása szerint egy éjszaka 13 helyen dolgozott mint baromfitolvaj. A jó­szívű rendőrség onnét indulván ki, hogy munka után édes a pihenés, őrizetbe vette és engedi, hogy a nagy munka után kicsit üljön és pihenjen. — Az akrobata mutatványok halálos vége. Megírtuk, hogy Nagy­­surány környékén a széntolvajok va­lóságos akrobata ugrásokat végeznek, amikor a teljes menetsebességgel ha­ladó szénszállitó vonatokra felugranak és miután egy csomó szenet ledobál­tak, valóságos cirkuszi bravúrral le­­ugranak a robogó vonatról, hogy a ledobált szenet összeszedjék. Szomorú vége lett azonban az ilyen vakmerő szénlopásnak. Imrich Gusztáv surány­­környéki legény, amikor a robogó vo­natról leugrott a pályaudvar közelébe, nekivágódott az egyik váltónak, ettől az ütéstől megszédült és a vonat ke­rekei alá gurult. A vonat kerekei va­lósággal lefejezték a szerencsétlen em­bert, aki azonnal meghalt. Vele együtt ugrott le a vonatról egyik társa is, akinek nem lett semmi baja, de ami­kor látta társa szerencsétlen végét, attól annyira megijedt, hogy futva el­menekült. — A világ aranytermése. A vi­lág aranytermelése 1932-ben 23,500.000 uncia volt, aminek 698 százalékát, pontosan 16,495.564 unciát, az angol birodalomban bányászták. Ez volt az angol birodalom legnagyobb ■ arany­termelése a világtörténelem során. Áz emelkedést főként a transvaali, kana­dai és ausztráliai aranybányák fokozott termelésnek tulajdonítják, ami viszont az angliai aranyalap felfüggesztése ál­tal előidézett magasabb aranyárak kö­vetkezménye volt. 1931 közepétől 1932 végéig Indiából 78 millió font értékű aranyat vittek ki. Ez mindössze 16 százaléka a folyó évszázadban Indiába vitt aranytömegeknek, úgyhogy az in­diai óriási titkos aranykészlet még sokáig a világ leggazdagabb arany­forrása lehet. — Lenin, mint cári rendőrkém. Egy spanyol könyvkiadó Trotzkij ne­vén kiadott egy Lenin-életrajzot, amely a bolseviki vezért cári rendőrspiclinek és német szolgálatban álló kémnek tünteti fel. Trotzkij ügyvédje által til­takozott a kiadó eljárása ellen. Egy­úttal kijelentette, hogy mindössze egy Lenin-életrajzot irt életében egy lexikon számára és éppen most dolgozik egy Lenin életével és müveivel foglalkozó könyvön. Mözg&s&aság X Kényszeregyezségek és csődök Szlovenszkóban* és Ruszinszkóban. özv. Nemecné vegyeskeresk. Trencsén­­püspöki, Gombacsek Géza vegyesker. Losonc, Friedmann Jenő rövidárukeresk. Eperjes, Rónay Károly keresk.Varanno, Pkryvka József és neje Julia keresk. és vendéglősök Újbánya, Kovarik Jó­zsef vendéglős Uhrovce, „Slavia“ cu­­korárugyár (Komlós Nándor) Pöstyén, (moratorium), Fischmann A. órás Huszt, Weisz Ede (tulajd. Weisz Teréz) di­­vatárukeresk. Aranyosmaróth, „Trachyt“ kő- és iparvállalat (túl. Majlat József) Nagygéres, Neumann Sulem rövidáru­keresk. Nagykapos, Szolnoky Gyula és neje Irma gazdálkodók, Dedov, Csanáky Rudolf és neje Jenofeva, ven­déglőtulajdonosok Diószeg, Werthei­mer Emanuel csemegekeresk. Galgócz, Schwartz Testvérek (tulajd. Schwartz Géza és Oszkár) mészárosvállalat Lőcse, Weisz Zsigmond vegyeskeresk. Jelsőcz, Sternbach Mihály rövidáru­keresk. Munkács. Csődök: Geruska Pál fia (tulajd. Geruska János) vegyes­keresk. Poprád, Meisels Regina ház­­tulajd. Eperjes, Zlattner László keresk. Zsolna, Szigety Arnold keresk. Zsolna, Bende Miklós telektulajd. Pr. Plachtice, Besztercebánya mellett. A szerkesztésért a főszerkesztő a”7eieiős! Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdé« __________iában Komárom. Meghivó. A Komáromi Izr. Jótékony Egylet 65. évi rendes közgyűlését 1933. évi február hó 19-én (vasár­nap) délután 4 órakor a „Menház“ gyűléstermében tartja meg, melyre az Egyesület minden egyes tagját tiszte­lettel meghívom. Fried Jenő elnök. Tárgysorozat: 1. Elnöki jelentés az 1932. évről. 2. Jelentés a pénztári számadásokról. 3. A vezetőségnek a felmentvény meg­adása. 4. Esetleges indítványok. A közgyűlés után az 1932-ben elhalt tagtársak emlékezetére gyászistentiszte­letet tartunk, melyre a nagyközönséget tisztelettel meghívjuk. 62 jaKaaamamim aeammmmmm* Kézimunkázó i hö Így ekl |U) Ikelim es 1 filet Éfüzetek érkeztek Spitzer Könyvesbolt Komárom, fíádor-utca 29. különböző színekben kapható SPITZER könyvesboltban, Komárom, Nádor-u 29. SZOMBATHY VIKTOR: ÉN REDYES KÉPEM című nagy sikert elért humoros novelláskötete (Kazinczy kiadás) kapható lapunk kiadóhivatalában.

Next

/
Thumbnails
Contents