Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)

1933-02-08 / 11. szám

1938. február 8. »KOMÁROMI LAPOK« 5. oldal Királyok a száműzetésben. Az elcsapott királyok közül csak a naivabbak nélkülöznek, — a praktikusabbak pezsgővel, osztrigával édesitik a száműzetés keserű kenyerét. A száműzött uralkodók közül ke­vésnek van olyan szerencséje, mint Pu-Yinak, aki a japánok jóvoltából Mandzsúria trónjára került. A többi száműzött király nem igen számíthat arra, hogy még valaha uralkodó lesz belőle. Amikor. Pu-Yi Pekingből elmene­kült, — még tapasztalatlan fiatalem­ber volt és nem igen volt érzéke az élet materiális dolgai iránt. Kincse­ket annál kevésbé vitt magával, mert kísérői azt hitték, hogy rövidesen visz­­szatér az ősi trónra. Ez a körülmény aztán megboszulta magát, mert a fia­tal uralkodó addig, mig a japánok fi­gyelme rá nem terelődött, kénytelen volt szegénységben, majdnem nyo­morban tölteni napjait. Ugyanez a sorsa Kaing-Lai-Peng­­nek, akit Pu-Yi után kergettek el a kínai trónról. Mehmed török szultán, amikor 1918-ban menekült Konstantinápoly­ból, alig vitt egyebet magával, mint azt, ami a testén volt. A száműzött szultán előbb San Remoban, azután Nizzában telepedett le. Eleinte a ri­­verai szállodások versenyeztek érte, hogy az exuralkodó náluk lakjék, ké­sőbb azonban, amikor mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy a török trónra való visszatérés álmai csak ál­mok, ezeket a praktikus szállodások vonakodtak leszámitoltatni s nem hi­teleztek a szultánnak, aki olyan nyo­morban élt, hogy a mosodaszámláját sem tudta már fizetni és csak egy gazdag amerikainak a jószívűsége mentette meg hogy ki ne lakoltassák. Amikor 1926-ban meghalt, a hitele­zők lefoglalták a koporsót is, amely­ben el akarták temetni. Csak amikor a török kormány megbízottai kifizet­ték az ex-szultán adósságait, történ­hetett meg a temetés. A szultán hát­ramaradt iratai között egy levelet találtak, amelyben a volt uralkodó azt az ajánlatot teszi egy párisi szín­házi ügynökségnek, hogy feleségével együtt fellép »A hárem kulisszái mö­gött« cimű revüoperetlben. Úgy lát­szik azonban, az elcsapott szultánt nem tartották nagy attrakciónak, mert az ajánlatát nem fogadták el. Alfonz spanyol király, amikor ha­zájában a politikai helyzet rosszra fordult, megértette a kor intő szavát és még idejében töméntelen kincset csempészett külföldre. A Kárpátok­ban kastélyt vásárolt, a francia és an­gol bankokban nagy összegeket helye­zett el és a száműzetésben is szeren­csés spekulációkkal növeli vagyonát. Ma sem kell neki nyomorral küzdeni, mert vagyonát mintegy félmilliárd pesóra becsülik. Néhai Manuel portugál ex-király, aki nemrégiben halt meg negyven­két esztendős korában, nem volt ilyen könnyű helyzetben. 1908. februárjá­ban még nem volt húsz esztendős sem, amikor atyját és fivérét megölték s Manuel a trónra lépett, miközben ál­landóan ő is a merénylettől rette­gett. Két évvel később kitört a forra­dalom és Manuel menekülni volt kénytelen. A köztársaság azonban a trónról való lemondása fejében évi járadékot fizetett neki, amiből szeré­nyen megélhetett volna, ha nem áldo­zott volna pénzt arra, hogy visszatér­jen a trónra. A fiatal György görög király leg­inkább Londonban és a Riviérán él. Mivel van mit aprítania a tejbe, nincs szüksége arra, hogy aláírja a lemondó okmányt, amelynek aláírá­sa neki is évjáradékot biztosítana) Ellenkezőleg büszkén jelenti ki, hogy trónigényéi nem engedi megvásárolni és arra vár, amig népe visszahívja. A volt perzsa sah, Ahmed, aki a múlt esztendőben Párisban harminc­hét éves korában halt meg tizenkét éves volt, amikor trónralépett és ti­zennégy éven keresztül uralkodott. A fiatal uralkodó ekkor elhatározta, hogy elutazik világot látni és Paris­ba ment. A világ fővárosában olyan jól érezte magát, hogy a visszauta­zást állandóan halogatta, addig, amig alattvalói rá nem untak arra^ hogy uralkodójuk Párisban legyen és el nem kergették a trónról. Nem esett e miatt nagyon kétségbe, mert vagyo­nából sokkal kellemesebben élhetett Párisban, mint ahogy Teheránban élt volna. Valóságos rejtély Abdul Medzsid kalifa élete, aki 1924-ben hagyta el a török birodalmat és háremének egy részét is magával vitte. Úgy tudják, hogy európai bankokban nincs be­tétje és készpénzt nem is hozott ma­gával. Ennek dacára Nizzában úgy él, mint a dúsgazdag amerikaiak, de hogy miből, azt senki sem tudja. Nem szenved nélkülözést Tukaii Rao, az indorei maharadzsa sem, akit 1926-ban kényszerítettek arra, hogy lemondjon trónjáról, mert kedvenc táncosnőjét eltüntette az élők sorából. Az ügy egyébként Európában nagy feltűnést keltett. A száműzött ural­kodó ékszerein kívül mintegy száz­millió frank készpénzt hozott magá­val, amiből idegenben is ugy-ahogy meg lehet élni. Törvénykezés (§) A munkanélküliek számára érkezett segélyt önmagának utalta ki. Háromrendbeli sikkasztásért kellett felelnie Molnár János lévai kőműves­­segédnek. Molnár János a csehszlovák munkásépitkezési szövetkezet helyicso­portjának pénztárosa volt s mint ilyennek, sok pénz fordult meg a kezén. A prágai országos szövetkezeti központ három Ízben is küldött ezer-ezer koronát Mol­nár János címére, hogy azt a munka­­nélküliek között ossza szét. Molnár János nem számolt el az összegekkel, minden munkanélküli segélyt megtar­tott magának. A sikasztásra rájöttek s feljelentették. A komáromi bíróság most vonta felelősségre Molnárt, aki körmön­font védekezéssel igyekezett kibújni a hálóból. Először is azt állította, hogy a pénzt a felesége vette át s azt is akkor, amikor már nem volt a központ pénztárosa. Mivel semmi értesítést nem kapott a pénz mireforditását illetően, átvette a feleségétől a pénzt s elköl­tötte, nehogy nála megtalálják. Mivel már rovottmultu, a lévai munkások pénztárosát hat havi börtönre ítélték. (§) Más ládájából fizette ki az adósságát. Kotlár Gyula lévai sofför szüleinél lakott négy úgynevezett „bos­­nyák-árus“ albérletben. A bosnyákok nehezen összegyűjtött pénzüket a ládá­jukban tartották. Kotlár feltörte Dusán József ládáját és 13.000 dinárt lopott el onnan, hogy adósságait kifizethesse. A bíróság feltételesen 7 hónapra Ítélte. (§) A legfelső bíróság felemelte a komáromszentpéteri gyilkos bün­tetését. A komáromi kerületi bíróság most hirdette ki Kovács Ignác komá­romszentpéteri zenész előtt a legfelső bíróság Ítéletét. Kovács Ignác ügyét az őszi esküdtszéki cikluson tárgyalták s hatévi fegyházat kapott, mert muzsikus­társát úgy verte fejbe baltával egy vonó miatt, hogy az rögtön meghalt. A leg­felső bíróság kilenc esztendei fegyházra emelte föl a büntetést. (§) öt nap a köztársaság becs­mérléséért. Ledenyi István lévai gaz­daember reprodukálhatatlan kifejezé­seket használt többek előtt a köztár­saságra. Feljelentették s bár tagadott, a tanuk ellene vallottak. A rendtör­vény alapján feltételesen öt napi elzá­rásra ítélték. (§) Esküdtszék! tárgyalások Ko­­máromban.A komáromi kerületi bíró­ság esküdszéki tárgyalásai február 13-án kezdődnek. A tárgyalásokra az esküd­tek és a pótesküdtek kisorsolása meg­történt. A ciklus alkalmával a következő bűnügyek kerülnek tárgyalásra: Lukács István rablási, Schmid Anna szándékos emberölési, Vavrik Gyula szándékos emberölés kísérletének, Szabóné-Perecz Vilma emberölésre való felbujtásának, Molnár István szándékos emberölési kísérletének, Tóth Kálmán és Szabó József rablás kísérletének, Bedrus Ignác és Magyar Péter gyilkosságának ügye. Az esküdtszéki tárgyalások előrelátha­tóan egy hétig fognak tartani. • SPORT* Taggyűjtés megindítását határozta el a KFC taggyűlése. (Saját tudósítónktól.) A KFC-nek vasárnapra összehívott taggyűlése a nemtörődömség, a kö­zöny szomorú látványát nyújtotta. Létkérdés kényszerítette a vezetősé­get erre a lépésre s azt hittük, hogy aki szivén viseli a magyar sport ügyét, az mind eljön, hogy jelenlétével, okos szóval, áldozattal támogassa a nagy­­multú KFC-t, amely most sorsdöntő órák előtt áll. Egy minden tekintet­ben impozáns sereget szerettünk vol­na látni a taggyűlésen, de hogy csak a vezetőség és néhány tag (mondjuk 15-en) jelenjen meg, ez mély fájdal­mat és csalódást okozott s erre nem számítottunk, mert ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Viszont örömmel töltött el bennünket az a tudat, hogy Kállay Endre dr., a KFC éveken keresztül volt kiváló elnöke meghallotta a hívó (szól s hogyha már nem is a régi erővel, de a régi szere­tettel fog ismét a KFC ügye mellett állni. Lóránd alelnök üdvözölte a meg­jelenteket, vázolta a klub helyzetét s kérte a tagok együttes és őszinte segítségét. Kállai/ dr. lelkes szavak­kal talán könnyen kivihető tanácsot ad: a vezetőség széles körökben tago­kat toborozzon, mert csak a vérkerin­gés felfrissítése hozhatja meg a hely­zet jobbrafordulását. Ugyanilyen ér­telemben beszélt a KFC tiszteletre­méltó igazgatója Höltzl Gyula is, sze­rinte azonban okvetlenül szükséges a Kállay dr. eltávozása óta üres el­nöki szék betöltése. Hozzászólt még Weinberger és Kellner. A gyűlés elfo­gadta Kállay dr. indítványát, keresz­tülvitelével pedig megbízta a választ­mányt. Lóránd zárószavaival ért vé­get a gyűlés. Hangos Mozi 2 szív 1 dobbanás. Lilian Harvey, Wolf Albach Retty és Halmay Tibor. Zeneszerző: Jean Gilkert. Az Ufa slágeroperettje. Kialakult a kritika, hogy A kadelt­­kisasszony óta még nem játszott a Modern mozi ilyen jó operettet. A szin­tér a kvdettiskola helyett egy luxus­hotel, ahol a polgári társadalom min­den rétege megszáll. A jóképű pincér és a válóperes asszony titkos házas­társak — Lilian Harvey és Wolf Al­bach Retty — olyan szép pár, hogy kár volna őket szétválasztani a hebe­hurgya hercegért,— Otto Wallburg — még kevésbbé a hercegi címért. Jó alak a hotelszámla fejében mindenre kap­ható két kalandor: Halmay Tibor és a kis Rótt. Halmay minden jelenetét vé­gigtáncolja és harsogó nevetést kelt, ami két Ízben' is magyarul fakad ki: Jaj de édes! Te hülye ...“ Ügyes ka­­binettalakitás még az ügyvédé, aki előlegre utazik. A szereplőkkel egyenrangú részese a sikernek Jean Gilbert bravúros ze­néje, mely túlnő az operettigényeken. Ma, szerdán még bemutatásra kerül a „2 szív 1 dobbanás“. Ne mulassza el senki megnézni! Őfensége mulat. A 2 szív 1 dobbanás bemutatóját megelőzi Őfensége mulat reklámfilmje. Georg Alexander, Lien Deyers, Trude Berliner, Halmay Tibor és Tasnády Fekete Mária játszanak a filmben, mely sziőtén hirdeti a fejlődő operett lét­­togát. Őfensége mulat csütörtök, pén­teken és a szombati moziszünet után vasárnap mindenkit fel fog deríteni. Pótműsor Fox hangos híradó. Apró hirdetések. Eladő ház. Eötvös-u. 48/b. sz adómentes teljesen uj ház, mely áll: két szoba, konyha, ffirdőszoba, e'őszoba és pincéből, szabad kéz­ből eladó. Fehérnemüvarrás. monogram és khér­­t.imzés tanításra {elveszek tanul: kát Címem a kiadóban. Nagy tavaszi fagon árleszállítás Tokarik Antalnál Nádor ucca 21. (Légió bankkal szemben.) Angol köppeny fagon 150 Ke Kosztöm........................160 Ke ^ Sima köppeny .... 130 Ke Tanulóíányok felvétetnek! 6o I Megjelentek és kaphatók a SPITZER féle könyvesboltban: || ZILAH Y LAJOS: A lélek kialszik Ára 12 — Kő . . URSULA PARROTT: Szabad a csók Ára 12 — Kő I 3 I MÓRICZ ZSIGM.: VICKI BAUM Rokonok Ár.-, 12- Kí Baleset Ára 12.- ks bródy Lm: A felesége tartja el Ára 12.— Kő és a magyar könyvirodalom egyéb megjelent és Csehszlovákiában terjeszthető újdonságai Részletfizetési kedvezmény!!! ■j Wr

Next

/
Thumbnails
Contents