Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)

1933-06-24 / 50. szám

4. oldal.

»KOMÁROMI LAPOK«

1933 június 24.

SZÓ M ES A.X

Dollfuss

földkerekségén nem illik úgy rá, mini erre a szomorú városra az a mondás, amit gyerekkoromban hallottam Kamocsán az éjjeli baktertől kiabálni, amely azt mondta, hogy:

Nincsen írva homlokunkra,

Mire verradunk hónapra ! !

Szegény messzinaiak se tudják, illetve különösen ők nem tudják.

Messzinának ezt a szomorú végzetét, azt mondják, annak köszönheti, ha ugyan ilyet köszönni lehet, hogy nem lehet valami büszke az őseire. Ezt a várost nem valami előkelő nemesek alapították, akikre büszkék szoktak az utódok. Messzinát bizony tengeri rablók alapították Kr. e. 732-ben és ezek a rosszemlékű alapitó ősök Zankle nevet adtak ennek a városnak, ami sarlót jelent. Talán a hálál kaszáját akarták ezzel jelképezni, mert bizony sok ártatlan utas vére tapad ennek a városnak a köveire. 493-ban Kr. e. számoszi és milétoszi menekülők verték ki innét az alapitó rablók utódait. Majd rhegióni Amaxilas foglalta el és Messana nevet adott a városnak. Volt független köztársaság, harcolt Szirakuza és Athén ellen is. Egyszer a karthagóiak dúlták föl, majd szirakúzai I. Dionnizius újra fölépítette. Volt aztán karthágói, római, szaracén, normán, francia stb. birtok, végre 1860-ban Garibaldi csapatai foglalták el. 1740-ben iszonyú pestis negyven, 1854-ben borzalmas kolera tizenhatezer halottal irta be véres nevét e szerencsétlen város történetébe, a sok földrengésről nem is beszélvén.

Amikor Taorminába, a világ egyik legszebb klimatikus fürdőhelyére menet autónk elhagyta Messzinát, ezt a szomorú várost, szebbnél szebb vidékek váltották föl egymást. A merész kanyarulatokban bővelkedő szerpentin utunk egyik oldalán lenn a mélyben a csodálatosan szép tenger hullámzott hófehér tajtékos habokkal, amelyek fölött siró sirályok keringtek. Az utunk másik oldalán fantasztikus sziklaképződések meredtek az égnek. Amikor három évvel ezelőtt erre jártunk és a föld egyik Síép paradicsoma, Malta szigetről jövet Riposztó, szicíliai kikötő előtt a Paganini nevű hajónk kikötött, pár utitársunk csónakra szállt, a partra evezett és onnét autón robogtak Taorminába és aztán Messzinába jöttek és ott szálltak vissza a hajónkra. Ezt a kirándulást mi is meg akartuk tenni, de már a távirati utón rendelt autón nem volt annyi hely.

Mi irigykedtünk kissé a szerencsésebb utitársainkra és akkor nem is sejtettem, hogy a sors olyan kegyes iesz hozzám, hogy mégis csak megláthatom azt a csodálatosan szépfekvésü Taorminát. Amig akkor utitársaink Riposztó állomástól vígan robogtak Taormina felé, mi olyan érdekes behajózásnak voltunk a tanúi, aminőt aligha fogunk még látni. Riposztó kikötőjének vize nagyon csekély, hajónk messzebb a parttól vetett horgonyt, Bort hajóztak be. A hatalmas boros hordókat a parton párosával összeláncolták és az igy képződő hordósort a tengeren csónakkal vontatva úsztatták a hajónkhoz. Úgy nézett ki, mintha bivalycsorda úszott volna felénk lomhán, lassan. A hajónk tövéből aztán az emelő daruk boszorkányos ügyességgel egyenkint emelték föl a nagy boroshordókat a fedélzetre.

Hatalmas emelkedéssel végre fölértünk Taorminába. Taormina Szicília sziget Mezszinatartományának egyik gyönyörű fekvésű városa és az egész világon ismert klimatikus fürdőhelye. Az öböl partján emelkedő 120 méter magas ssiklaterraszon fekszik maga a város, de a szállodák és a nyaralók még magasabban vannak és fenséges kilátást nyújtanak a vakító fehérségű hóval borított és fehér, gözös füstös pipáló Etnára. Székesegyháza előtt egy monumentális kút áll. Gát ízlésű palotái, régi római fürdői mellett nagyon sok nézőt vonz ide a kinyúló 14 m. magas földnyelven lévő hires és aránylag még elég jókarban levő 108 m. átmérőjű görög színháza gyönyörű kilátással az Etnára. E színház falai, ülősorai, ivei oszlopai között sokáig időztünk és az amatőr fényképészeink ugyancsak sok fölvételt csináltak itt.

Tourminát F£r. e. 396-ban Tauroménium néven alapították a közeli Naxos lakói, akiket a szirakúzai Dionizius el-Akit becéznek, azt szeretik. Dollfussnak beceneve van, A nevet ugyan gúnyból adta neki egy Hitler-vezér, de rajtaragadt s most már a szeretetnek határozott mellékzöngéje veszi körül ezt a nevet, a névvel együtt a kancellárt, aki az államférfiul heroizmus egy sajátos fajával küzd kis országa jobb sorsáért s a függetlenségnek látszatáért. Mert hiszen a függetlenség, amit ki akar vívni Ausztria számára, csak illuzórius és semmiképen nem az, amit még multszázadi értelemben is, függetlenségnek neveztek. A függetlenség ezidőszerint a porosztól való teljes mentesség akarna lenni, a sokat emlegetett politikai önállóság formájában, ugyanakkor a gazdasági függés Páris és London felé csak megszilárdul s igy nehezen volna megállapítható, melyik függetlenség volna Ausztria számára a legtisztább.

A küzdelem azonban elismerést vált ki Európaszerte: a kis Dolifuss sok tekintetben kezében tartja Európa sorsát, — nem különös-e, hogy az általános kollektivizálódás idején egyes emberek szava és tette döntőbb, mint valaha, — a kis vadászfőhadnagy nem cáfolt rá katonatiszti múltjára és szilárd kézzel irányítja a gyeplőt.

Valljuk be, hogy a sok ausztriai kormányválság zűrzavarában hirtelen nem is tudnánk megmondani, mikor

űzött. Kr. e. 317-ban Agathokles nagy vérfürdőt rendezett itt és a város öszszes előkelő családjait lemészároitatta. Augusztus római gyarmattá tette Taorminát, ahol ulitársaim nagy fogyasztói lettek az u. n. messzinai narancsnak, de én rém savanyúnak találtam és nem Ízlett. Erősen hangoztattam, hogy Komáromban, Tomsitz Miskánál sokkal édesebb narancsot lehet kapni. Itt Tourminában egész vasutrakomány citromot láttunk, nyiit vasúti kocsikban szállítják, mint nálunk a krumplit. Valahol útközben csomagolják be számunkra finoman selyem papírba, de ott a termőhelyen nem sokat teketóriáznak vele.

Fájó szívvel hagytuk el ezt a felségesen szép helyet és robogtunk vissza Messzinába, ahol fényképezni tudó barátainknak pont abban az üzletben akadt dolguk, amelynek szomszédságában levő ékszerüzlet kirakata előtt három évvel ezelőtt olyan kedves kalandom volt, azaz csak akart lenni Magam kóborogtam a városban és megálltam e kirakat előtt, amelyből a brilliánsok és egyéb ékkövek vakítóan sugároztak a nézőkre. Egyszerre odalibben mellém egy nagyon csinos és Ízlésesen öltözött olasz nő. Ebben még nincsen semmi, de aztán olyan kedvesen és huncutal be'nizelgően mosolygott rám, hogy ezt a felhívást a keringöre már igazán nem lehetett meg

A sanfranciskói törvényszék egy olyan esettel foglalkozott nemrégiben, mely az igazságszolgáltatás történetében valósággal páratlanul áll. Nem mintha az eset lett volna különösképpen furcsa és bonyolódott. Ellenkezőleg! A vádlott vallott, a részletek pedig egészen tiszták.

Fred Parker és James Connor együtt tartottak fenn egy bankot Dél- Kaliforniában, melynek menete azonban, bizonyos okokból, sok kívánnivalót hagyott hátra. Ismételten veszekedésre került a két tulajdonos között a dolog, kik kölcsönösen egymást okolták a cég bukásáért, sőt Parker többször tanuk előtt meg is fenyegette Gonnort. Egy nap Parker megjelent a törvényszéken és feljelentette üzlettársát, hogy az eltűnt és magával vitte a cég egész vagyonát. ,A vizsgálat során az a gyanú merült fel lassanként, hogy Parkernek föltétlenül része kell hogy legyen társa eltűnésében. És valóban, rövid idő múlva kiderült a valóság. Sanfrancislépett kormányra Dollfuss, akiből Milli-Metternich lett. Egyideig csendesen lavírozott a kétségek vizein, mig egyszer a nagy Aréna küzdőterére nem dobta az Idő s most Európa szemeláttára harcolja a Dávid és Góliát küzdelmét. Jóformán senki sem ügyelt rá, amikor kormányra került, bizonyos szkepszis és részvétlenség kisérte vállalkozását, egy feladatot, amelyet kézigránátok, névtelen levelek, fenyegetések követtek.

Ahogy ott térdepel, vadászfőhadnagyi egyenruhában, kesztyűsen és szelíden az ünnepélyen, nem a komor kancellárt mutatja, hanem a kedélyes bécsi embert, a kedélyes bécsit, aki régen elvesztette már hagyományos kedélyét s most valóban nem akar mást, csak ebből a kedélyből megmenteni annyit, amennyi még menthető.

Vannak közvetlen, egyszerű emberi gesztusai, valószínűleg nem hatalmaskodó diktátornak született s más időkben jó kapitány, jó hivatalnok vagy jó bankigazgató lenne. De most kormányra került és helyt áll becsülettel.

A keresztrejtvény, amit Doilfussnak föladtak, bonyolult: porosszal-e, magyarral-e, olasszal-e, avagy az egész világgal?

Csak egyet nem akar: az egész világ ellen. S ez helyes is.

nem érteni. Beképzelt barátaim biztosan úgy vették volna a dolgot, hogy ez a kedves mosoly egyenesen nekik szólt, én azonban sokkal okosabb vagyok és tudtam, hogy a pénzemet akarja ez a kis bestia, nem tengeri rabló módjára ugyan, de egy kedves pásztoróra ellenében. Látta rajtam, hogy messziről jött pasas vagyok, aki pedig messziről jön ide és pont a drágakőkereskedés kirakatát nézi, annak pénze van és arra érdemes a legszebb szicíliai mosolyt pazarolni.

Szegény szicíliai nő! Sajnáltam, hogy rám pazarolta a mosolyait. Az Ínyencséget kedvelő olvasóim ugyanis csalódni fognak, mert nem az következik, ami az ilyen kedves mosolyokat követni szokta.

Sajnos, vagy hála Isten! — mindössze csak 20 lira volt a zsebemben és az a kávéház, ahol a pénzemet kezelő barátom iddogálta az expreszszót, nagyon messze volt. Ilyen kedvesen mosolygó szicíliai nővel pedig nem lehet ismeretséget kötni az embernek, ha a zsebében csak 20 lira van.

így történt aztán, hogy nem dúdolhattam a bájos nő fülébe az ismert sláger dalt, hogy

Pardon, pardon szenyóra!

Pardon, pardon egy szóra ...

Dr. B. /

kó közelében a tenger egy férfi holttestét vetette a partra. Egyesek ebben egész bizonyossággal Connor holttestére ismertek. Parkért nyomban letartóztatták, gyilkossággal vádolták és — a tárgyalás közben további súlyos gyanuokok merülvén fel ellene — húsz évi súlyos börtönre ítélték.

Ezzel a dolog elintézettnek látszott. Parker csöndes önmegadással leülte a büntetést, mit, tekintve hogy tagadott, nem rövidítettek meg. A múlt év végén szabadult a fegyházból. Egyideig alkalmi munkákból tartotta fenn magát a már több, mint hatvan éves ember, végre biztosítási ügynök lett. Egy napon, az uccán menet, óriási meglepetésére, egykori üzlettársát, Gonnort látta szembejönni. Azt az embert, kit ő állítólag húsz évvel azelőtt megölt! Ez először tagadni próbálta azonosságát, aztán elismerte, hogy tényleg ő az eltűnt Connor és annakidején a cég vagyonával Mexikóba szökött, hol több évig élt. Közben pedig, mig Parker a börtönben ült,

VIDÁM SAROK

— Mi történt veled? Ki vert meg ilyen rettenetesen?

— Képzeld, házassági tanúja voltam egy barátomnak! Megcsókoltam a feleségét és ezért vert meg.

— De hiszen szokás, hogy a tanuk a házasságkötés után megcsókolják a jeleséget.

— Igen, csak az volt a baj, hogy én két évvel az esküvő után csókoltam meg az asszonyt.

*

Angol vicc. — Bíró: Mit hoz fel mentségére?

Tolvaj:- Kizárólag angol árut lopok.

*

— Miért nem adtad vissza a 100 koronát, amit kölcsönadtam ? Tegnap szükségem lett volna rá.

— Hogy lásd, hogy milyen előzékeny adós vagyok, tegnap

már ki is adtam helyetted.

*

Orvos: Könnyebb ételeket kell ennie. Mi a foglalkozása ?

Beteg: Kardnyelö vagyok.

Orvos: Hm ... Hát akkor ezentúl nyeljen csak zsebkéseket.

❖

Uram, ön könyvet irt Indiáról anélkül, hogy ott járt volna?

— No és ? Dante talán járt a pokolban?

*

Egy kisfiú problémája: Ha a zsiráfnak megfázik a lába, mennyi ideig tart, amig a torka elkezd fájni ?

visszatért Sanfranciskóba. Parker rettentő dühében egykori társának hitvány gyávasága felett, — ki a sikkasztása miatt büntetéstől félve, a gyilkossági tárgyalásnál nem lépett közbe, inkább hagyta, hogy egy embert ártatlanul húsz évre lezárjanak — elvesztette a józan eszét, ráugrott Counorra az ucca tolongásában és megfojtotta, mielőtt valaki a körülállókból közbeléphetett volna. Óriási csődület támadt, rendőr jött, Parker pedig nyugodtan hagyta, hogy lefogják és elvigyék a halott mellől és hogy £>ár hónap múltán ismét bírái előtt álljon.

És itt kezdődik az igazságszolgáltatás komédiája. Parker a nyiit uccán, tanuk százai előtt megölt egy embert. Az kétségtelen gyilkosság. Tehát újból sok évi büntetés? Igen, de lehetséges az? Nem itélték-c el már egyszer jogerősen. húsz év előtt, éppen ennek a Connornak meggyilkolása miatt és nem ülte le ezt? Üzlettársát csak egyszer ölhette meg, a mindenkori törvénynek pedig nem alappontja-e, hogy egyetlen emberi sem szabad kétszer megbüntetni ugyanazon egy tett miatt? Tehát fölmentsék?

— Nem, — mondja az ál la in ügyész — az ügy egészen világos. Parkért húsz évvel ezelőtt gyilkosságért Ítélték el. Most pedig egy ember agyönütéséért. Agyonütés és gyilkosság uem ugyanegy; agyon ütésért Parker még eddig nem volt büntetve; tehát ilyen alapon kell elitélni.

— Lehetetlen, — mondja erre a védő. — Gonnort megölték, az bizonyos. Parker ölte meg: az is tény. De azért, hogy Gonnort megölte, már megbűnhödött, mégpedig ugyancsak súlyosan, mert mig gyilkosságért elitélve húsz évet kellett ülnie, agyonütésért csak 3—5 évet kaphatna. Tettét tehát igy, bőségesen inegbűnhödve, sőt, azt el se követte volna, ha a bíróság húsz év előtt tévedésbe nem esik azzal, hogy akkor elítélte.

— Tettét egyáltalán nem bűnhödte meg, — válaszolt az államügyész. — Parkért húsz év előtt egy gonosztettért ítélték el. mit egyáltalán él sem követett. Hogyan lehet ez az el nem követett tett ugyanaz, mint ami a saját bevallása szerint is most tényleg megtörtént? Ezenkívül a dologhoz még hozzájárul az, hogy a húsz év plőttí ítéletben ez a kitétel van: »ekkor vádlott áldozatát megölte és a hullát 3 tengerbe dobta.« Most ellenben olyan bűntényben kell Ítélkeznünk, mely a nyiit uccán történt meg és miután 3 tettes áldozatát nem a tengerbe dobta,

A világ legkülönösebb bünpöre