Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)

1933-06-17 / 48. szám

2 oldal

»KOMAROMI LAPOK«

A vámtarifa rendesése nagy változással jár.

Nagy változásokat fog a vámtarifák uj rendezése előidézni a gyakorlatban, így többek között megszüntetik az alapvám és a szorzószám eddigi megkülönböztetését és a jövőben minden vámtételt egyetlen számban fejeznek ki. További fontos újítást jelent az évadvámok bevezetése az élelmiszerek részére, igy például a káposzta $fcezonvámja július lo-tól november 30-ig 30 Kő lesz, december 1-től július 15-ig pedig 60 Kő. Hasonló vámkedvezményben részesítik a gyümölcsöt és a főzelékféléket is. Sok mezőgazdasági terméket, amelyek mint nyersanyagok jönnek tekintetbe az ipar részére, vámmentesen vagy legalább is nagyon alacsony vámok mellett lehet behozni, ezeknek a termékeknek behozatala minden esetre külön engedélytől függ és külön ellenőrzés alatt állanak Ezekkel az uj rendelkezésekkel azonban még korántsem merült ki a vámreform, amelyet még további rendelkezésekkel egészítenek ki. A megreformált vámtarifa július 15-én lép életbe, hogy az érdekelteknek legyen alkalmuk megismerni az új rendelkezéseket.

A kisantant álláspontja a világgazdasági konferencián,

A londoni világgazdasági konferencián Benes dr. csehszlovák külügyminiszter fejtette ki a kisantant államainak álláspontját, amely a konferencia programjának egyes pontjaival szemben a következő: 1. Az adósságoknak kérdését minél előbb meg kell oldani, mert különben sok államnak pénzügyi talpraállitása nem lesz lehetséges. 2. A világ főbb valutáinak stabilizálása a legelső feltétele a világgazdasági helyzet javulásának. Mindenekelőtt a világvaluta standartot kellene megújítani, ahhoz azonban közös akcióra van szükség. 3. A nyersanyagok árainak tulgyors és tulnagy terjedelmű csökkentése a világ—„n - I. I. "—

gazdasági helyzet rosszabbodását idézte elő. Az árunivó fejlődését minden egyes országban külön kell megoldani 4. A nemzetközi tőkemozgalom megújítását illetőleg különbséget kell tenni a rendszabályok között, amelyek az áruforgalmat korlátozzák és azok között, amelyeket a garancia diktál, hogy a behozott árut meg is fizessék. A kérdés megoldása az egyes államok fizetési mérlegével függ össze, de nagyban függ a bizalom légkörének javaslatától is A legfontosabb kérdés a kötött devizagazdálkodás megszüntetése, mert ez akadályozza a nemzetközi kereskedelmet. A kisantant kész a többi államokkal egyetértve olyan politikát folytatni, hogy ezt a célt elérhessék. Hogy a rendes viszonyokhoz visszatérhessünk, szükségesek a kontingen sek és a többi korlátozó rendelkezések megszüntetése. 5. A nemzetközi kereskedelem akadályai megszüntetésének nem szabad közvetett protekcionizmus alakjában történnie. 6. Ki kell tartani a mérsékelt vámpolitika mellett, amely épen ellentéte az egészségtelen anarkiának. A kereskedelmi politika terén ugyan a legtöbb kedvezmény elvének érvényesítésére kell törekedni, de kivételeket is lehet tenni. 7. Állandó kivételnek kellene lennie a regionális szerződések megkötésének, ha azokat a népszövetség égisze alatt kötik meg. 8j A kisantant elengedhetetlennek tartja, hogy nemzetközi ipari egyezményeket létesítsenek, de a világ gazdasági struktúrájának nagy megváltozására volt tekintettel hangsúlyozza annak szükségességét is, hogy ezek az egyezmények a nemzetközi termelésre vonatkozzanak és hogy az agrártermékek eladását az egyes területeken külön egyezményekkel rendezzék.

A cseh telepesek az itt élő magyarokat ellenségüknek tartják.

A földreform végrehajtása következtében Komárom környékén is sajátítottak ki területeket az új csehszlovák

telepesek számára, akik számára köiön községeket is létesítettek (Hodzsovo, Srobarovo stb.) A telepesek eleinte csak éldegéltek, később azonban a mostoha időjárás következtében elmaradt jövedelem súlyos helyzetbe sodorta őket, úgyhogy nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségüknek és a bajok orvoslása céljából memorandumot intéztek Hodzsa Milán földmivelésügyi miniszterhez, akitől segélyt kértek. A memorandumban foglalt kérelmüket többek között úgy indokolták, hogy a következőket Írták a miniszternek: „A földreform végrehajtásakor

Komárom, junius 17.

Junius 17! Csillagászati terminus szerint három nap múlva beköszönt a hivatalos nyár és Komáromban egykét öreg házat meszelnek. Ez az építőipar foglalkoztatása. A munkanélküliek száma meghaladja a kétezret és azok nézik a napot, szegények, hogyan kelt fel és hozott-e számukra újságot. És nézik, várják a munkaalkalmat, hátha reájuk talál. Minden ember, akinek helyén van a szive, ma a munkással érez, akit a válság elsodort munkahelyéről és ma elhelyezkedni nem tud. Ez azonban plátói érzés csupán és semmi szankciója nincsen. Ettől még nem megy előre a szerencsétlen munkanélküliek ügye.

Konok kitartással ostromolják a városházát, amelyben ottvan minden reményük. Sajnos, a város alig tehet valamit is az érdekükben, mert neki is rosszul megy, adói nem folynak be és munkálatokat nem végeztethet, amikor nem tudja alkalmazottait sem rendesen fizetni és sokszor egyhavi hátralékban van velük szemben. Edzőit s a tekintetével erősen figyeli Toppantót, de az nem szól, csak áll. Később a fejét csóválja, mintha nem értene valamit.

Az asszony arcára ekkor mosoly derül. Szép, kedves mosoly, mintha pipacs villanna meg a vetésben. És beszélni kezd, hogy csak úgy simogatja a szava Toppantót.

— Ö, kérem, van itt az is. Tán ezt tetszik keresni, ezt a szivarszipkát?

— emeli fel egy skatulyából, onnan a babák mellől. — Tessék megnézni, tiszta, valódi borostyánszipka ez.

Most a Toppantó arcára is kisüt a mosoly. S miközben rendes állásba is visszaáll, két barna szeme ragyogva pillant az asszonyra.

— Nem az köll neköm, — mondja.

— Nos? — csodálkozik az asszony.

— Nem ám — beszéli a pipa mellől.

— Hát akkor mi? — nyílik rá az asszony két szeme. De mivel ismét nem mondja Toppantó, mi kellene neki, — tovább motoz a tárgyak közt. Egyszer aztán, csak úgy véletlenül, kezébe akad a baba. Az, amelyik vak. Fölemeli, s. ekkor — Uramfia! — kinyílik a babának a szeme. Csillog, ragyog, akár a gyöngy, olyan kéken.

Toppantó most hirtelen rámutat s azt mondja nagy nevetve:

— Hájjá! Hát nem vak ez a baba? Lát ez?

Az asszony zavartan fordítja maga felé s mikor meggyőződött róla, hogy csakugyan lát a baba, — nevetve mondja:

— Hát persze, hogy lát. Csak nem árulok én vak babát?

— Nono. Csakugyan — jön meg a szava Toppantónak. — Merthogy azt hittem idáig. De most mán tudom. Ez olyan alvó baba, ugy-e?

— Olyan, — bólintott az asszony.

— Nagyon finom, nagyon szép baba.

— Ilyen van az úri kisgyerököknek

is, ugy-e? '

— Ilyen — hagyja rá az asszony.

mi (már mint a telepesek) teljes tudatában voltunk a ránk váró feladatoknak űs kötelességeinknek. Elhagytuk otthonunkat és jeljesen ismeretlen és ellenséges vidékre költöztünk, hogy a hajdani cseh földet mi műveljük és biztosítsuk a cseh jövendő számára.“ A telepesek tehát ellenséges vidéknek nevezik a magyarlakta országrészeket, vagyis az itt élő magyarságot ellenségnek tekintik. Olyan mentalitás ez, amely teljesen reávall azokra, akiknek tetteikben és Írásaikban ez napról-napra kifejezésre jut, de amely ellen még tiltakozni is felesleges.

_______________1933. június 17.

dig még az élelmiszerek kis morzsái befutottak a városhoz, de most már azok is régebben kimaradtak. Mi legyen tehát a munkanélkülivel, ha sem támogatást, sem munkát nem kaphat?

Azt olvastuk valamelyik kormánylapban, hogy a munkakölcsönből nagyberuházásokat végeznek. Pozsonyiján és Komáromban az állami kikötőkben nagyszabású raktárakat építenek. És ennél meg kell állanunk egy szóra. Ha csakugyan komoly ez a tervezés, akkor már azoknak az építkezéseknek régen elkészülhetett a költségvetése és a kivitelezésnek útjában akadály nem állhat. Minden azon fordul meg, bogy a munkakölcsönből mikor folyik ki valami kis pénz a perifériára is. Mert azt nagyon jól tudjuk, hogy a munkakölesönnek egy kis töredéke jut Szlovenszkóra közmunkákra, de hát azt a kis töredéket is szeretnék látni, hogy itt van és a munka elindul.

Az is bizonyos, hogy amig ez keresztülmegy a különféle hivatali retortákon, az országos és járási hiva-De aztán észbekap. Hozzáteszi még: — Meg másnak is. Mert ezt mindenki megveheti, még a szegény is, ha megszerette... Talán ezt akarná maga is?

Toppantó most már egész nyíltan felel:

— Hát. Úgy gondútam: a Rozikának jó vóna. Hátha eljátszódna vele, még mink dógozunk a fődbe...

Keveset hallgat, tekintgél jobbrabalra, azután megkérdi:

— Osztán mönnyit kér ezér a hitványságér? Mer ha sokat mond, — mondja tréfásan, — nem vöszöm mög.

Az asszony erre lesimogatja a baba rózsaszín ruhácskáját, haját is megfésüli gondosan s mig a balkezével föltartva mutatja Toppantónak, így válaszol:

— Látom, hogy nagyon megszerette, hát az utolsó ára magának 5 korona,

— Mönnyi? — hőköl hátra Toppantó. — öt korona?

— Annyi?

— Annyi.

— öt?

— öt.

— No, akkor nem vöszök babát, — mondja Toppantó, — mert ez a hitványság nem ér annyit. Sok pénz ám az érte, hájjá?

Azzal, mert az asszony nem felel mindjárt, indul is.

— No, Isten, áldja! — érinti meg az ujjával a kalapja szélét. S mialatt lép egyet-kettőt, félszemmel visszasandít.

— No, hát nem lösz olcsóbb? — áll meg a harmadik lépésnél.

— Hát mennyit ad érte? — mondja most az asszony. — Tudja-e, hogy nekem is többe van?

— Hát akkor mér árulja? — lép vissza Toppantó. — Lássa, én se sokat kaptam a kisbornyúért, de rá se fizettem. Hát akkor maga is úgy adja ezt a babát, ezt a sömmiségöt. De öt, az sok érte. Annyit nem ér

Június 17 %

és eitles munka!

Amikor a munkakölcsön nem ér el idáig.

Toppantó babát vásárol.

Irta Gracza János.

Nagy ponyvasátor áll az aszfalton, egészen a járda mellett. Asszony topog alatta. Halványképű, kékszemű, kendőbe bugyolált asszony. Árul. Különféle dolgokat, amik szép sorjában ki vannak rakva a fehérterítős deszkára. Néha, mikor megáll valaki a sátor előtt, azt mondja:

— Tessék választani, mind eladó!

Toppantó is hallja ezt, bár kissé

távolabb áll, nem mindjárt a sátor előtt. Fal mellé húzódva nézi a kirakott tárgyakat, de csak félszemmel, hogy az asszony ne vegye észre, hogy ő a sátor alá odapislant. Áll tehát Toppantó. Szívja a pipát s a fejét jobbra-balra forgatva, lopva odatekint a sátor alá. Nézi a portékát. Egyiket a másik után. Van ott minden, amit csak szeme-szája megkíván valakinek. Kistükör, zsebóra, öngyújtó, bicska, borotva, fésű, szappan, fogkefe, buksza jes a Jó Isten tudja, mi minden.

Ahogy mindezt számbaveszi Toppantó, egyszer csak moccan a lába s előre nyújtja a nyakát. A pipa egyenesen áll ekkor a szájában, szeme pedig odamered valamire a sátor alá. Közben az arcán kivillan valami melegség.

— Nini, — gondolja, — babák! De az az egy, az ott a szélin, — vak.. A szöme le van csukva...

Nézi, nézi hát, hogy a pillája se rezdül.

— Hujnye, — mondja magában, — hát mán vak babát is árulnak? No,, — nyel egyet, — még ilyent se lát-* lám.

Ám, aki ott topog a sátor alatt, igen szemfüles asszonyság. Megérli azonnal, hogy Toppantó erősen vizsgálgat valamit a kirakott tárgyak közül. Előbb nem szól ugyan semmit*

de később int neki barátságosan.

— Melyiket választaná, jóember? ... Nézze: van itten pipaszurkáló is, dohányzacskó, sallangos... Vagy ezt a szagos szappant az asszonynak! Olyan szaga van, akár a virágnak... No, jó ember, — int a fejével még egyszer, — lépjen közelebb!

Toppantó nem mozdul, hanem elkapja szemét a babákról. Úgy tesz, mintha nem oda nézett volna. Mintha mást figyelne kitartón. De kisvártatva rátéved a szeme megint a babákra. Akkor látja csak, hogy van belőlük mindenfajta. Szőke is, barna is, cigányhajú is. No meg kisebb-nagyobb. Akár az emberek közt, akik ott járkálnak körülötte a piacon. Am mindegy. Az ő szeme csak ott akad meg, azon a vak babán.

S ahogy nézi, nézegeti, egyszer csak kimelegszik Toppantó. Gondolat támad a lelkében. Arra gondol, mi volna, ha ő vásárolna • egy ilyen babát a Rozikának? Igaz, kislány még nagyon a Rozika, csak karonülő, de puha selyemhajú, kék virág a szénié s ,a kis, piros szája, milyen kedvesen tudja mondani: tata, mama...

Most már kerekre nyílik a szeme, odabámul Toppantó egészen. S minthogy gyújtogatja a forróság, közelebb lép a sátorhoz. De még akkor se szól, csak ácsorog, nézelődik. Az asszony pedig igazgatja a tárgyakat, úgy szól hozzája:

— Hallom már, kinek választana valami szép ajándékot?

Toppantó azonban rá se hederít. Sőt a válasszal is adós marad. De nekibátorodik most már egészen s arrébb ballag. Végiglépi a sátort hoszszában. Majd megáll. Egyik lábát előbbre teszi, a másikat meg hátrább tolja, úgy húzza ki a derekát. A fejét kissé megbillenti, aztán összesunyított szemmel nézi a babákat. Az asszony nem hagyja annyiban a dolgot, tovább tesz-vesz a tárgyak kő