Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-05-06 / 36. szám
»KOMAROMI LAPOK* 1933 május 6 éslegszebb kastélyban jártam. Százados fák, óriási park, valóságos őserdő, amelyen keresztül három kilométer hosszú út vezet az oszlopos főbejárathoz, — olyan hosszú, mint az egész Aiidrássy-út — földi paradicsom, patakkal és mesterséges tóval, hidakkal, völgyekkel, pázsitokkal, csak Emerson Ruskin, vagy Tennyson tudná méltóképpen leírni, hogy ott minden milyen gyönyörű, milyen idillikus, milyen rejtelmesen szép és nagyszerű volt. A kastély úrnője itt lakik az év legnagyobb részén át. Most azonban nyaralni készül. Már májusban alig győzi türelemmel. Mert ennek a helynek — úgymond — két nagy hibája van. Az egyik, hogy közel van a fővároshoz és autórobogás, benzinszag, kirándulók lármája és kocsizörgés éjjel és nappal bizonyítja, hogy a huszadik században milyen rövid út ez a tíz kilométer. A második baj a kastély, mely fényűző berendezésével nagy cselédséget és rengeteg gondol igényel, pedig a pihenés ott kezdődik, ahol a pompa és nagyvonalú élet körülményes és fárasztó igazgatása végződik Ezért most elmegy egy kis faluba, ahol parasztházat vesz, és két hónapig egyebet sem tesz, mint a földet lesi, hogyan on'j i, fakasztja és virágozza kj magából a szerves élelet. Két hónapig a füvek és fák életét éli, mint egy szegény és egyszerű paraszt. Megértettem. Shakespeare széles nevetését akarja hallgatni és Meredith tízezer szarvasmarháját nézi a legelőn. Az emberben örök vágyakozás él az ősi igénytelenség és természetes élet együgyüsége után. Télem Mozart operáit, Beethoven IX. szimfóniáját, nyáron a tízezer szarvasmarha bőgését akarja hallgatni a legelőn. Az ember egy-egy pillanatra belenyugszik a civilizáció áldásaiba, de titkos ösztönei májusban néha-néha kitörnek és viszszahúzzák oda. ahonnan kiindult: a földi paradicsomba, amelyről a biblia szól. És iiltete az Úristen kertet Édenben, napkelet felől és abba helyező az emberi, akit formált vala. És nevel az Úristen a földből mindenféle fát, tekintetre kedves és eledelre jót, az Élet fáját is a kertnek közepette és a jó és gonosz tudásnak fáját. Folyóvíz pedig jő ki az Édenből. a kert megőntözésére. És onnét elágazik és négy főágra szakad vala. Igen, ez az ember lakóhelye. Napsütés, hajnal, harmat, szivárvány, langyos eső, szelíd szél, árok, bokor, fülemüle-csattogás, naplemente- és mint egy bámészkodó kis gyermek arca; az édes, hutáké; ű méla hold. Árkádiái idill. Pásztorsíp és lassan cammogó tízezer szarvasmarha a legelőn. A kultúra áradata ellen nem küzdhet az ember, de elmenekülhet előle vidékre. Nyáron a kultúrális és társadalmi élet pihen. Az emberek kevesebbet olvasnak és a művészek nyáron nem tudják eladni képeiket és mellett. llallod-e Mari? Úgy tesz, mintha most henterült volna ki az álomból. — Mit akarsz? — Hát az ümög, hát a dolmány, a kalap? Hát a tarisznya? így mönjek a dobi vásárba? — Ugv mész, ahogyan akarsz. — Ezt mondod néköm? — Azt mondom, amit érdemölsz. Most már kiáltva harsan az ember hangja. —- Azt érdemlőm én, hogy piszkos ümögben, foltozott dolmányban, üres tarisznyával mönjek a dobi vásárba? Azt érdemlőm? — Magad montad. Emelkedne ütésre az ökölbe gubancolódott férfi-kéz, de csak jobbat gondol és leejti. Csöndesebbre fogja a hangját is, mert a kis-ágyban mocorog a gyerek. — Fölkelsz Mari, vagy nem kelsz föl? Készíted neköm a ruhát, ételt, vagy nem készítőd? — Nem “készítőm! — Akkor így is jól van ... Kihúzza a sublót fiókját. Dobálja belőle a szedett-gatyákat, vasalt pentőket, amíg rá nem hibáz keze _a gyolcs-ingre. Akkor kivágja a sifonér ajtaját. Földre kerül a kasmér-szoknya, a csipkés röpike, csak aztán szobraikat. A politikusok — szerencsére — abbahagyják az emberek, országok és népek boldogítását. Még az öreg Homeros is elszundikál és egy kissé megáll a világ kereke. A május? Az más. Akkor minden ember tele van életörömmel és legjobban szeretné, ha visszavarázsolhatná maga köré az antik élet mitológiáját. Az ember felfedezi a természetet. Szegény városlakó túlságosan meszsze nem verhet sátrat munkahelyétől. De ahol lehet, ötven vagy. kétszáz ÉPMindenekelőtt hálásan köszönöm azokat a sok szóbeli és számos levélbeli meg nem érdemelt dicséreteket és kedves biztatásokat, hogy az útleírásomat ne hagyjam még abba, mert szivessen olvassák és várják. Nagyon köszönöm! Az Augusztus, hatalmas óceánjáró hajón megismerkedtem egy aradi úrral, egy nagy erdélyi fatröszt igazgatójával. aki nem kevesebb, mint 16 gyárat vezet Ez a kedves öreg ur, aki már bejárta a félvilágot és aki többször volt már Konstantinápolyban, sok megszivelendő tanácsot adott az útra nézve. Konstantinápoly előtt például azt mondla, hogy csak három dologra figyeljek ebben a török városban, amit meg kell nézni: Az Aja Szófia és a Kékmecset és a szultánok kincsesháza a', amit nem szabad elmulasztani. Különösen a szultánok kincstárának a megtekintése felejthetetlen élmény. Annyi kincs egy rakáson nincs sehol a világon. Ő már sok kincstárat látott, de ennél gazdagabbat sehol. Tanácsát meg is fogadtam én és a társaim egy része és nem bántuk meg, hogy a vezetőnknek egyre azt hangoztattuk, hogy a kincstárba siessünk a mecsetek megnézése után. Körülbelül száz éve, hogy a szultánok uj palotába költöztek és a régi szerájt kincsesháznak rendezték be. A. magaslaton fekvő r'gi szultáni palota bejáratánál már a múltak emlékei kapják meg az embert. A hatalmas kapuban két oldalt álltak a padisáoak, a szultánnak őrei. A kapu márvány burkolatán erősen lehet látni a toporzékoló, türelmetlen harcimének, paripák patkóvágásait. Bent az udvarban jobbra láthatók a konyhaépületek, amelyek a fejedelmi lakomák emlékeit őrzik. A tágas udvaron sietve haladunk akasztja le a fekete dolmányt. Üres tarisznyával megy el. Nvikordul a kocsikerék az udvaron. Ugatásba kezd a Elektor kutya. Fölkel. Nagy sóhajtozással hozza rendbe a szobát. Naphosszat nem Ízlik az étel, nem Ízlik a munka. Százszor elátkozta már a nagy nyakasságát. Érzi, hogy hibát követett el. Ezért nincs szava a kislányhoz sem. Nehezére esik a, beszéd. Csak szórja a zöldségmagot a barázdába, közben meg fülel az út felé, hogy fordul-e már hazafelé a kerék. De bizony harmatszállatig hírehamva sincs a vásározónak. Csordás hazahajtott, a kanász ostora is beterelte a kapun a kijáró göbét, de a kocsitengely csak nem csikordul. Megforrósodik az. asszony szálló sóhajtása. Sötét, rossz gondolatok kuszálják az agyát. Tudja a Mennybéli, milyen bolondságra vetemedett az az ember. Nagy haragban ment el. Amilyen virtusos, lobbanó mérgű, még kárt tett magában. Jaj, csak soha szóra se tátotta volna ellenében a száját. Lenyelte a ló-cserét, a cseresznyefa kivágását, nem fulladt volna meg, ha visszanyomja begyébe a Bimbó eladását is. Adja el, csináltasson fédcres új kocsit, festesse be, cifráitassa ki, csak mégegyszer állhasson elébe, mégegyszer mondhassa alázatos szókn égy zel méternyi területen kis kertel teremt magának. Édent, földi paradicsomot, amelybe füvet és fát ültet és baromfit tenyészt, legalább egy kollostyúk két szárnya alá elférő állatvilágot. A kastély úrnője pedig elkívánkozik messze, primitív falucskák végére, vadvizek és nádasok közé, ahol a legelő kezdődik és a legelő szarvasmarhák nagy, fehér teste imbolyog. A szarvasmarháké, amelyekre Mederith gondolt, amikor hasonlatot keresett Shakespeare széles nevetéséhez. Komárom, — május 5. át, hogy minél előbb a kincsek közé jussunk. Eléggé ismeretes a történelemből, hogy a török porta elé küldöttséget üres kézzel küldeni, annyit jelentett, hogy Stambulban zárt ajtókra találtak. Csak a kincsekkel, drágaságokkal, értékes és művészi ajándékokkal megrakott küldöttségek előtt nyiltak meg a szelamlik, a szultán fogadó termének az ajtai és előbb a kincstárnok tett jelentést a szultánnak, hogy érdemes-e szóba állni a követséggel, hozott-e megfelelő ajándékot? Kenni kellett a kereket Istambulban is. A világ akkor ismert minden részéből vitték oda az ajándékokat, a drágaságokat. Aztán az elfoglalt területek palotái, kastélyai kincsei, drágaságai is odakerüllek hosszú századok alatt. Az igy összehordott, összeharácsolt, összerabolt kincsek fölhalmozva ebben a kincses palotában vannak, amelynek sok-sok termének alapos megnézéséhez hetek, hónapok kellenének. A selymek, az ékszerek, a drágakövek, az igazgyöngyök, a szultánok díszruhái, turbán bogiárai, trónusai egyenkint is nagy értéket képviselnek. Láttunk ott egy hatalmas paplanszerü takarót, gyönyörű igazgyöngyökkel volt áthimezve úgy, hogy a takaró selyméből semmi se látszott. Azt mondották, hogy ezért a tömeg igazgyöngyért százezer holdat lehetne venni. A drága vázák, művészi porceliánok mellett a művészi és agyafúrt ésszel kifundált szerkezetű fali, álló és asztali órák százai vannak ott összehalmozva, mindegyik az akkori órásmüvészetnek és a mechanikának a valóságos remeke. A rubintok, smaragdok, az opálok és egyéb drágakövek üvegládaszámra vannak ott fölhalmozva. Sok magyar eredetű dologkai: »Úgy lösz Gyurka mindön, ahogyan te akarod ...« Lefekteti a kislányt. Magában, vacsora nélkül gubbaszt a lámpás mellen. A Hektar ugatása riasztja föl. Nemsokára kocsizörgés himbálódzik bele az elfeketült este csöndjébe. Nyílik az áj tó. Nótaszóval, mintha lakodalomból jönne, betántorodik az ember. Sohasem látta még részegnek. Nem csoda, ha ijedtre verődik a hangja: — Gyurka! — Meggyüttem. Nótaszóval gyütlem... Bánja is ő, csakhogy» itt van. Csakhogy nem tett kárt magában. Ülteti le, veszi el a kalapját. , — Előzőm a vacsorát, Gyurka. Jó vacsorát készítöttem. — Nem eszök én. Jóllaktam borral, öjjan rizlingöt mérnek a dobi kocsmában, hogy csiklandozza az ember torkát. — Váljék egészségűdre, Gyurka... — Ilyen szót mondasz néköm? Nem haragszol, Mari? Nem bújsz a dunyha alá? Az asszony lesütötte szemét. Kotorgalta az abroszon a kenyérmorzsát. — Nem haragszok. Te vagy a gazda. Meg liát gyönge is vót a nevelésre a Bimbó. Az anyja is kevés tejet adott. Szó, ami szó, új kocsi is költ. A szultánok kincsei között. (Tízezer kilométer vizen és szárazon.) VII. Az ezeregyéj meséinek kincsei. — Keresztelő szent János keze és homlokcsontja. — Magyar emlékek. — A világ leggazdagabb kincses háza. — Amit a szultánok összeharácsoltak. — Drágakövek ládaszámra. — Víztartó, vagy ősrégi templom? — Saját tudósítónktól. — 3. oldal ga! is találkoztunk a gyűjtemények között, amelyeket magyar verejték, magyar vér izzadt ki a hatalmas padisának. De láttunk török-magyar barátkozás emlékeit is, amikor a magyar ifjak a török hősiesség előtt ezüst babérkoszorúval fejezik ki meleg elismerésüket. Keresztény ereklyét is láttunk a kincstárban, amely azt bizonyltja, hogy a török tiszteli a más vallását. A konstantinápolyi Aja Szófiában, amig az keresztény templom volt, őrizték Keresztelő szent János kezét és homlokcsontját. Amikor Bizánc elesett és mecsetté lett az Aja Szófia, ezt a két ereklyét nem szórta ki a török, hanem a szultánok kincstárába vitte, ahol most is látható. Keresztelő szent János karja és keze ezüst foglalatban van, éppenugy, mint a homlokcsontja is és művészi vitrinben őrzik. Az ezeregyéj káprázatos meséibe képzeli magát az ember ennek a töménytelen kincsnek a láttára, amelyeket, ha értékesítenének, Törökország kifizethetné nemcsak összes adósságait, de még hosszú ideig nein kellene az adózásra gondolni se. Még egy meglepetés vári ránk a sok közül Konstantinápolyban, amelynek 700 mecsetje, 172 temploma, 90 zsinagógája. 230 mohamedán klastroma és 200 fürdője van. A vezetőnk egy kisebb kert felé irányúja autóinkat, a kertben egy pincelejáraton a föld alá visz bennünket, Villanynyal pazarul kivilágilott oszlopos templomba érünk, de csodálkozva látjuk, hogy a templom alját viz boritja, amelynek tükrén csillogva verődnek vissza a villamos körték. A hatalmas földalatti vizi templom boltiveit 360 művészi oszlop tartja. A vezetőnk aztán megmondja, hogy nem templom ez, hanem víztartó, ciszterna, amelyet Nagy Konstantin épitetett, s amelyet szinültig meg lehetett vizzel tölteni, ha az ellenség körül zárta a várost, a viz biztosítva volt. Konstantin nyolcat építtetett ilyet, de ez van a legjobb karban, a többi már részben beomlott. Még ezekben a földalatti ciszternákban is kereste Konstantin a művészetet és valóságos templomokká formáltaíta a víztartókat. Itt emlitem meg, hogy vezetőnk magyarul is tudó török volt, aki jól beszélte nyelvünket. A török élelmiszer üzletek, vendéglők, borozók kirakatai nagyon csinosak és Ízlésesek, de mindegyiket eléktelenitik a kirakatba tett megnyuzott, véres birka és kecskefejjel. Ez úgy látszik, kedves eledele a töröknek, mert nem hiányzott egy kirakatból se. A kávéházakban csak feketét lehet kapni, tejet, vagy tejeskávét,nem. Ezek ismeretlen fogalmak ott És még egy érdekes dolgot tapasztaltunk. Kávéházba nőnek nem illik menni, mint nálunk is illetlen volt 30—40 évvel ezelőtt. Khetnal pasa fölszabadította a török nőt a rabságból és eltörölte a rácsos Minek csúfoljanak meg a régiért? Az ember fiityörészgetett magában. A bor szédületében is vigyázott arra, hogy a kislányt föl ne ébressze. — Hát, ha nem haragszol, ha jó szól mondsz néköm, akkor avval felelők, hogy nemcsak én vagyok a gazda. Te is dolgozol, néköd is legyén szavad. A Bimbói eladtam a magam a karai a szerint, de azér tégöd is meghagytalak az igazságodba. Mer új kocsi nem lösz ... — Nem lösz? — Mer hogy a Bimbó árát elittam. Igen nagyon gusztusomra való vót a dobi rizling. Gondultam: legyön a? asszonynak is igazsága. Nem bánom, ha megcsúfolnak is a régi, rozzant kocsiért, aki ebbe a cigány se fogná a lovát. Azért néköm jó lesz a régi is. Igaz-e ,Mari? Ha most szíve szerint dobhatná a választ, kezdődhetne a kravál élűiről. De most már tudja, hogy vissza kelt nyelnie a tüskés szavakat. Alázatba görnyedten mondja:- Igaz Gyurka... Sóhajtás kíséri a szavát. Merengő szeme kites a nyitóit ablakon. Súgbúg az öreg akác lombosodó ága, az ég tavaszi csillagai között meg kövérre hízottal! sárgul a holdvilág.
