Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-12-24 / 101. szám
1932 december 24, »KOMÁROMI LAPOK< 9. o dai. TÖBBET ER ha Veritas varrógépet vesz, mert INÍÍYFN résztvehet a január hóban megtartandó 1 himző és szabászati tanfolyamon. TARTÓS acélszerkezet. ELŐNYÖS részletek Mutatnak egy játékot: formális gép, dinamója van és villanylámpája. Miniatűr üzem. Erős divatja van az összerakható »Meteor« játékoknak. Fejleszti az ügyességei. Ellenben a Richter kőépítőszekrény letűnt. Letűnt a hintaló: helyébe lé* pett az autó. Mint a nagyoknál. A naturalisztikus állatok sem kedveltek már: mindenféle groteszk bonzókutya, Miki-egér és Mackó uralkodik a piacon. A kisleány babájában egész gépezet van: szemforgató, beszélő gépezet. A laterna magica helyébe villamos mozi gép lépett. Búgócsiga helyett gramofont hoz a Jézuska. Minden a mai kor jegyében: sohasem tartva lépést az idővel. Csupa technika, furfang a játékok világában. A dobok, kardok, hintalovak birodalma után a technika üli királyságát a gyermekszobában. A jojó divata, amily hamar jött, úgy el is múlott. Megváltozott az apa, az anya, mássá lett a gyermek és játéka is. A könyvesboltban. Másik nagy ajándék a karácsonyfa alatt a könyv. Emlékszel még Mackó úrra, Hauff meséire, Andersen és Taylné-Hentallcr Máriára? Milyen könyv ma a forgandó a gyermekek birodalmában. A játékboltos azt mondta: a játékoknak nagy konkurrencia a könyv. Tízéves gyermek már könyvet kér inkább. Utazási könyvet. Komoly útleírásoknak, ismeretterjesztő munkáknak van legnagyobb keletje. Az ujabbjának, persze, mert May Károly, Verne: alig fogy. A gyermek a mai világot akarja ismerni. Hol van a ma gyermeke Verne ábrándvilágától a technikai ismeretekben s Maytól a kalandszomjban ... A mai indiánok pedig nem skalpvadászok többé, hanem a rezervációk méla lakói, avagy boldog petróleumforrástulajdonosok. Érdekes: legnagyobb sikere Gárdonyi könyvének, az Egri Csillagoknak van, amit most dolgoztak át ifjúság számára. A magyar történeti regényeknek nagy rönesszánszuk van az ifjúság körében is. Egy-két Mackó úr kél el, meg Benedek Elek meséit árulgatják ritkán. Ezek ma már kevésbbé cikkek, úgyszintén a mi időnk nagy könyvei: a Robinson, a Gulliver, a Münchausen báró! Uj mesealakok: Kófic, Pidri-Podri, Dugó Dani, Prutyi-Zupi. Szlovenszkón ifjúsági könyvekkel csak a Kaminczy Társaság és a 'Szivárvány-újság foglalkozik. Pesten a Dante és a Singer és Wolfner feküdt erősen rá az ifjúsági művekre. Nagyon szép kiadványaik vannak. Igazi öröm, hogy a magyar történelmi könyvek olyan szépen fogynak. A korhadt fakei’esztek és a Hős fiúk története ma is él. Még Courths-Mahlert és Croker-t is adnak a gyermekek kezébe. Ettől azonban meg lehetne őket menteni. Sok német mesekönyv fogy Komáromban. Különösen Karin Michaelis könyve. S mint az elején mondottuk: az ifjúsági olvasmányok legnagyobb részét ismeretterjesztő művek, utazások, kalandok, földrajzi művek teszik ki. Játékokban: villamosság és benzin. Olvasmányban: történelem és utazás a föld körül. Nagyon modernek vagyunk. Olvass» «a íeijeaiis a legjobb a agyar j&pat s Komáromi Lapokat Képivselet: HOFFMANN SIMON Komárno, Kossuth-tér 3. Az asszony nem vá|lik, csak az embör. Irta Gáspár fi Gyula. Ott csöntörgött a járásbíróság épü|lele előtt a márciusi hűvös, böjti széliben Sós uram. Valakit várt, vagy csak úgy sodródhatott oda, mint a többi j ügyesbajos ember, aki a telekkönyjvet nézi. Ebédidő már régen elmúlt, (amikor nagy sietve egy fiatalember jön ki a bíróság saroképületéből. Sós | uram esze gyorsan vág és megszólítja i az idegent: — Fiatal úr, kérem szívesen, nincsen itt a bíróságnál valami ügyvéd? — Nincs már ott senki barátom. Mire kellene magának az ügyvéd? — Hát cgv kis tanáccsal szeretnék élni. — Hacsak tanács kell, hát én ügyvéd vagyok és itt lakom a szomszéd házban, mert az uccán nem adok tanácsot senkinek. Erre a szerencsére már Sós uram se volt elkészülve, úgy ment, mint a színházba. Már indult is a fiatal úr után, a kapu mellett nagy fehér tábláról ragyogott le fekete betűkkel az ügyvéd neve: dr. Kiss Bertalan köz és váltó ügyvéd és azt kiáltotta a járókelő emberiségre, hogy itt jogsegély kapható azok részére, akik elakadtak az élet országutján. Sós uram nem volt egy csöppet sem meghatódva és nem érzett valami különösebb tiszteletet sem, amit pedig minden rendes ember érez, ha orvosdoktorral van dolga, vagy fiskálissal, akit még nem ismer szegirül végire. Sós ugyanis kivül-belül egyformán kopott-vedlett embert mutatott. Piszkos és elnyűtt mándlijára foltokat vetett a nyomorúság, zsíros kalapja sem tanúskodott a jólétről. No és a csizma, ami az embernek emberséget ád: ne is beszéljünk arról a szürke egyszínű valamiről, amely karácsony óta nem látott kefét, se halzsírt. Az ügyvéd kinyitotta a lakás ajtaját és utána furakodik az új kliens. A két csukaszürke csizma előre sorakozik a sima parkettán és útközben irtózatos tö meg sár válik le a balláb sarkáról. Az ügyvéd odapillant és a hátán forró izzadság fut végig, mert az irodájában szinte kacér és lányos rendben sorakoznak a bútorok. No szegény iroda, épen Sós uramra kellett várakoznod! — Üljön le. Hogy hívják? Mi járatban van? záporzott a kérdések zuhataga idegesen Sós uramra, aki éppen azzal foglalkozott, hogy a kalapját elhelyezze valahol, hát letette a sártömeg mellé, amit elhullajtott. Másnap egész bizonyosan látható lesz kobakja kerületének pontos zsírlenyomata a világos sárga padlón. — Nevem Sós István és idevaló vagyok vagyok a szomszédba, Kispallagra. A járatban vónék, hogy szeretnék elványi a feleségemtől. — Nos és miért akar elválni? Vannak gyerekei és mennyi idősek? Vagy nehéz természete van az asszonynak? Kikapós? — Szó se róla, nem mondhatok az asszonyra semmi rosszat... — Akkor bizonyára maga töri valami rosszban a fejét? — Nem én, kéremalássan, hanem külön jobban tudnék élni, teszem fel, ha vehetnék egy lovat, osztán fuvarba mehetnék vele. — Gyerekei vannak? — Három családom van. — És a felesége hány éves? — Harminoegynéhány. — Mijük van? — Vóna egy kis ház, az asszony nevén, azután hét hód. — Persze meg van terhelve jócskán? Sós uram felveti a szemeit az ügyvéd urra, mert az már könyv nélkül tudja a baját. — Hát jpersze, van a földön is, a házon meg élvezet. — Milyen haszonélvezet? — A napamasszonyé. — Maguk csak úgy válhatnának el, ha az asszony is beleegyezik. Szerződést kell írni a közjegyző előtt, amelyben megosztoznak a vagyonban meg az adósságban. — De az asszony nem akarja felezni a tehenet, meg az ártányt. — Ha ő vette, meg a passzus a nevén van, nem is köteles vele. Sós uram megint felpillant az egyik szemével a fiskálisra: — Hát a közszerzemény semmi? —■ kérdi feddőleg. — Odaadja maga pontosan a keresetét az asszonynak rendesen, mikor eladja a jószágot, vagy a hízót? — Azt már nem? — No lássa, így azután a közszerzeménye a holdban van, ha estére feljön. Most írja alá ezt a tényállást és holnap jöjjön be az asszonnyal együtt. De Sós uram igen bizonytalanul néz az ügyvédre, aki eléje teszi az iratot, — Osztég mit írok itt alá? — Semmit mást, mint amit mondott idáig, hogy válni akar. A jobbkezével megvakarja a tarkóját, mielőtt leülne az íróasztal mellé és nézi az írást, amelynek a címe: Tényállás. Hátha csak tényállás, az még talán nem váltó. Nagjr nehezen aláír. Másnap csakugyan pontosan megjelennek és Sós uram mögött egy takaros, tisztán öltözött fehérnép igyekszik az irodába. — Törűje le a csizmáit, még beviszi a sarat! Erre persze Sós uramnak csekély a gondja, mivel otthon se gyakorolja. Az ügyvéd úr most az asszonyt kérdezi ki és más kép alakul ki, mint tegnap. Sós uram válni akarna, mert már nincsen mit elinnia a kocsmában, meg a Salamonnál. Harminc holdja volt őkegyeimének, de leeregette a torkán, meg elkártyázla a nagy részét. És ezért a törvényszék gyámság alá helyezte. A hét holdat ráíratta a felesége nevére, hogy legyen miből elcsikorogniok. — Én szívesen elválok, — csalarászott az asszony — de gondoskodjék a gyerekeiről, amint illik egy rendes enlbörnek. Azt gondolja, ha elválik, viszi a hét holdat is, amin jócskán van adósság és letöltögeti a torkán. De attul felkopik az álla. — Hát a tehén, meg az ártány? — A tehén az én keresetemből került a házhon, maga azt is lenyelte volna. Vett neki csak egy marék korpát is? Az ártányt leöljük, ha meghízott, de a maga kukoricáján ugyan éhen veszett vóna! Fele a magáé lesz, hogy ehessen a hasával eggyest, a másik fele az enyém meg a gyerekeké. 'Könnyű a megosztozás. Legalább nem kell mindennap éjfélutánig bertáfolnom és egy ümögben ajtót nyitnom. Eleget nyilogattam. nem volt nyugodalmam ez alatt a tizennégy esztendő alatt! Dr. Kiss ügyvéd urban kész volt a vélemény a házaspárról, bizony jobb mindkettőjükre nézve, ha elválnak. — Hát elválni csak úgy lehet, ha szétmennek és legalább hat hónapig külön élnek. A törvény csak úgy mond ja ki a válást. A szerződést majd megírjuk. A közjegyző előtt, A tehenet megfelezik, az ártány húsán, zsírján elosztoznak. A hét holdból három a gyerekeké lesz, a maradékon elosztoznak. Elfogadják? — A tehén bizony nem megy kétfelé, csattant fel az asszony, de nem ám! Megesne! Iszen eladni csak akkor lehet, ha leborjazott! Hát aztán én és a gyerekek miből élünk? Sós uram a padlót vizsgálta és az Grätchen! Irta: Farkas István. Olyan gömbölyűarcú, mosolygóképű kisasszony volt ő is, mint az Annyk, a Grätchenek, Hédik és másnevű német kisasszonyok, akinél a sors arra teremtett, hogy mások gyermekeinek adják oda ifjúszívük melegét, holott a maguk anyaságával új arcú. érzésekkel, játékos mosolygással teli gyerekeket nevelhettek volna. Grátchennek talán még egy kicsit szomorúbb volt a sorsa, mert egyszerű reggeltől estig a boltban élő kereskedőcsaládhoz kerüli. Maga az apróhirdetés, amelyre jelentkezett, sem sok jót Ígért, rövid, távirati stílusban volt megfogalmazva, de Grätchen talpa alatt forróvá vált a munkanélküli német talaj és kofferével, fiatalságával végleg leköltözött a déli vidék ismeretlen városába, ahol este nyolckor már halotti csendben pihen a mindig elégedetlen polgárnép és az ósdi mozi is csak ünnepnapokon tart előadást. A nagyságos asszony, aki szívesebben beszél németül, mint magyarul, mindjárt az egyszerű megérkezés után kiadta a parancsot, hogy a kisasszony éjjel-nappal a gyerekek mellett legyen, — Azért hozattam ide magát drága pénzen, hogy anya helyett anyja legyen a gyermekeimnek, — mondta szegény, ijedtarcú német leánynak,1. — mert engem elfoglal az üzlet. Ha a romlott narancsokat nem válogatom ki, a pozsonyi Krausz mindent a nyaötlött az eszébe, hogy ha a tehén eladódik, az mindjárt pénz, de ha a földből adnának el, arról szerződést kell írni és a telekkönyvbe' is beadni, csak azután lesz a markában az ára. Tehát a tehénbül nem enged, Már pedig a tehén közös, mert a törvény is megítéli. A törvény pedig törvény. — A maga törvénye nem ér egy hatost, tudja. A tehén az én tehenem, mert én fizettem ki az árát és a pakszusba az én nevemet írta a jegyző úr. Sósnak megállt a tudománya. Az ügyvéd se tudott neki segíteni. El kell ettől az asszonytól válnia, aki úgy ragaszkodik a tehénhez, mint a sajátjához. Nem tudott mást mondani: — Nagy szél, míg meg nem áll. — Nem szélből vettem én azt a tehenet a bódogasszonyi vásáron, hanem négyezer koronát adtam érte. Mind a számiul húztam el és a gyerekeim szájátul. Maga ugyan semmit sem tudna elvonni a szájátul. — Nem az átvetek, ami bemégyen ä szájunkba, hanem ami kijön belőle,, — bölcselkedett Sós gazda. — Ne veszekedjenek, ahnem induljunk a közjegyzőhöz, vágta szét a vitát az ügyvék. Azonban Sósné asszonyom az utolsó szó jogán — ami mindétig az asszonyé volt és lészen — nem állta meg, hogy egy csípős megjegyzést ne tegyen: — No iszen, magába ugyan sok mindenféle belement és ki is gyütt ám, mikor visszabeszélt a pálinka. Főzték volna meg benne azt, aki először kitalálta, meg árúta, meg aki megitta... Sós István nem volt ezen a véleményen, mert neki a pálinka boldogságot jelent, mámort és édes zsibbadást. Igaz, hogy másnap borzasztó a viszája és megint odaűzi a sarokboltba. Elindulnak, az asszony előre megy és őkegye Íme az ügyvéd mellé settenkedik. — Nem akar ez elványi, ügyvéd úr, ússe lehelne ellcergetnyi se, még bottal se...
