Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-12-24 / 101. szám
1. Lapunk mai száma a jövő heti teljes Bádié>másort tartalmazza öt venharíuadik évfolyam. lOl. ^zftrn Szón)bat, 1932. december 24. KOMAROMI LATOK : -.tiiwMH' m Qamssstäa, ElSHzeiési ár csehszlovák értékben: és vidékre pesial szétküldéssé! POLITIKAI LAP Alapította: TUBA JÁNOS. évre 88 h'C, félévre 48 Ki» negyed- i felelős íAsaerkesatő: GAAL GYULA (Ír. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF (Ír. ára'ítorón“/"' BtamnUtársak: ALAPI? GYULA dr. és FCLöP ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor-u. 2*5 Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton Békesség a földön a jószándéku embereknek... Az angyal leszúlloll és nagy örömet hirdetett a földön a jószándéku embereknek, így születeti meg a karácsony titokzatos és szent misztériuma. Kezel két évezrede immár, hogy megjelenik minden esztendőben a békesség a földön szent karácsony sejtelmes éjszakáján a lirmamentum szikrázó csillagai közül. Mennyire szükség van erre a békességre a földön, ahol szétlépell emberi sorsok küzdenek egymással és keresik egymást, mivel főképen a lelkek békéje hiányzik az emberiségből, az azt mulatja, hogy a jószándéku emberek vaunak kevesen a földön és fogynak, egyre jobban fogynak. A magyarságnak szomorú karácsonya van csaknem két évlizede. Emlékezzünk azokra az időkre, mikor nemzetünk szinc-virága véres karácsonyokon küzdött a megmaradásáért, odakünn a vér hullott bőségesen, a magyar vér, idehaza pedig a magyar könny. Azóta se száradt fel teljesen. Mert a mi karácsonyfánk aluli már esztendők óta nincsen, aminek örülhetnénk, oda települt a gond, az aggság és a bánat, melyek balsorsként szegődtek hozzánk. Csak az imádság maradt meg nekünk, széttépeit nemzet fiainak, meri a gondolat és az imádság még szabad és arra nem állíthat fel cenzúrát semmiféle hatalom. Vizsgáljuk meg karácsonyfánkat mi, a csehszlovák köztársaságban élő magyar nemzeti kisebbség, vájjon van-e ajándék rajta számunkra? Mert eddig tüskés levelek állottak csupaszon, jelképezve sorsunk töviseit és hasztalan vártunk mi angyalfiára, hogy szebbé, becsesebbé legye számunkra az itteni létet. Ma sem függ rajta semmi, csak hitünk gyertyái világítanak rajta, hogy a setét kétségbeesés ne legyen úrrá felettünk. De mintha egy-két aranyszál úsznék rajta, mégis csillogó remények ködbenéző hírmondói ... Iía körülnézünk az ut cákon, sápadt arcú, didergő embereket látunk, akiknek egész lényéről lerí a kenvérgond és a bizonytalanság, mit hoz a holnap. Tömegiakások nyomorát nem tudja leírni emberi toll, ahol együtt lakik a bűn és erény, a leiki züllöttség és a lisztaság. És a tömegben lehetetlen aggastyánok, ártatlan gyermekek szenvednek, akiket nem vár karácsonyfa, hanem körülvesz az elkeseredés fojtó csendje. Ki a felelős mindezért? A demagógia készen van a válasszal, hogy a tőke. Ámde ha a tőkét felosztják és az állam birtokába veszi a termeid eszközöket, a gyárakat, a közüzemeket, akkor nincsen szegénység többé? Emlékezzünk viszsza ezelőtt tíz esztendőre, amikor éhenhaltak ezrek és ezrek azon a földön, ahol bőségben terem az acélos búza. Hogyan van az, hogy Ott is épen úgy, vagy talán még jobban éheznek az emberek, mint ahol a tőke uralkodik! A szegény embernek nincs karácsonyfája és a szegény gyermek nem részesül a karácsony szent örömeiben. Jusson ez eszükbe a gazdagoknak, akiknek az Isten sokai adott és gondoskodjanak a szegényről. A nyomorúság tengere elöntött bennünket és reménytelenül evezünk rajta, iránytű, tájoló nélkül. Ki az, aki világosságot gyújt a sötétben, hogy el ne merüljön csónakunk? A krisztusi szeretet, amelynek palástja mindenki! betakar. Az egyén szenvedése valamennyiünket elszomorít, akik szú vesen segítenénk, mert ez első sorban emberi kötelességünk, de hát a nehéz idő súlyát mindenki egyformán érzi ina. A sötét emberi sorsnál nem derűsebb a nemzet sorsa sem. A magyar nemzeti kisebbségnek az uj államkeretben mindig a mostoha gyermek sorsa jutott. Gondoljunk arra, hogy mit veszítettünk a közel másfélévlizedes itíélésünk alatt. Mennyien lettek soraink közül földönfutókká és mennyien voltak kénytelenek kezükbe venni nyomasztó helyzetük balsorsában a vándorbotoi, akik itt születtek és itt honi alánokká lettek! Minket a gyanú és a rágalom özöne fogadott mindjárt, irredentavádak, iilojaiitás szegezödtek a mellünknek, amelyeket már nem tartottunk érdemesnek cáfolni. A gonosz varázs azonban nem fogott rajtunk és megtört politikai készültségünkön és hűvös józanságunkon, inog erős akaratunkon, mely ellenállott minden nyomásnak és provokálásokuak. Akinek a lelkiismerete tiszta, az emelt fővel és tiszta homlokkal járhat embertársai között, öli is így járunk, kezünkben a törvény, a mi egyedüli fegyverünk és mi csak ennek a becsületes végrehajtását kövekijük, demokratikus szólamok helyett. Ilyen nagy ünnepnapon magunkba szállunk és lelkiismerelvizsgálalot tartunk. Számot vetünk magunkkal és inasokkal, akik nekünk Isten és ember előtt adósaink. Megvizsgáljuk mink volt és mink maradt. Mit végeztünk és mi dolgunk maradt befejezetlen. Mik a jogaink és a kötelezettségeink. És ha köletezeUségeinknek megfeleltünk, vájjon miért nem vagyunk jogaink birtokában? Mi maradt meg nemzeti vagyonúnkból, melyet elherdálnunk nem szabad és mi van nemzeti kultúránkkal, melyet féltve őrizünk? Mit vesztett erkölcsi javakban, kuliurábun ez idő alatt a magyarság? Vágj’ nem lesújtó helyzet e az, hogy az eddigi centralizmus abban élte ki működését, hogy politikai befolyásunkat megtörje a parlamenttől kezdve az önkormányzati élet egész vonalán; még mindig ott tartunk, hogy magasabb hivatásokon számunkra nem nyílik hely sehol. Tizennégy esztendőnek szomorú képe ez, de mint a karácsonyfán az aranyszál köde csillan, úgy jövő sorsunkban is mintha derengés kezdődnék. A kisebbségek sorsa ugyan nem enyhüli, de nem váruihat soká magára, hogy ne rendezzék ennek a kérdésnek egész sorozatúi, iía az állam kormánya teljesíteni akarja törvényekben és nemzetközi szerződésekben megszabott kötelezettségeit, úgy bizonyosra keli vennünk, hogy a kisebbségi sorsnak enyhülnie kell és kezdenek velünk foglalkozni abban az érielemben is, hogy a lojalitást ne csak kikényszerítsék, hanem kisebbségi jogaink elismerése lerén legyenek felénk közeledő lépést. Nekünk nemzeti kultúránk az, amellyel győznünk vagy buknunk kell és ez a legerősebb fegyverünk, mert nemzeti műveltségünk nem csorbult és diadaltarul vérleien ütközetben, amikor annak reggele felvirrad reánk. Ez a harc a kultúra többletéért folyik, amelyért ma a nemzetek nemes versenyre keltek. A harc annak a Komárom, — december 13. Óriási lárma közben szavazta meg a i:é/>viselöhá« a f izetésleszáliit - - i ‘örvényt. Kedden délután fejezte be a képviselőház az állami alkalmazottak fizetésének leszállításáról s^óló törvényjavaslat vtáját. A határozatot gyorsított eljárásban hozta meg a képviselőház, amely este 6 órakor kezdte meg a szavazást. Abban a pillanatban az ellenzéki pártok óriási lármában törtek ki és az előadó záróbeszédét sem tudta elmondani, úgyhogy kénytelen volt a beszédet a gyorsíróknak diktálni. Midőn Malypetr miniszterelnök több miniszterrel együtt megjelent a minisztejavára dől el, akinek fegyverei tökéletesebbek. Az állam kötelessége ezen a téren minden itt élő nemzetei egyenlő mértékben lámogaini. A magyar nemzeti kuliura azonban még iniudig nélkülözi az ajándékokat ezen a téren. Karácsonyfánkon csak reménység szála csillog még, nem tudjuk nem csalóka lidércfény-e ez még, vagy csakugyan a hajnal, a szép piros hajnal köszönt-e a virrasztókra? De körülötte fénylik a világosság, melyet hitünk áraszt szerte széjjel. A megváltás órája tudjuk, ütni fog. Hogy ez szebb legyen és nekünk felejthetetlenebb emlék maradjon, azt a saját erőnkkel kell kikiizdenünk. Azért karácsony ünnepén kezet a kézbe téve, testvéri láncba fogózzék mindenki, aki magyar. Legyen a család szent ünnepe örömethozú nemcsak nekünk, hanem a magyar társadalom egészének, a családi élet liszla és szent örömei öleljék át egész magyar nemzetünket, akiket csak egybe kapcsol a nemzetünkkel szemben való kötelességérzésnek tudata, és a sorsközösségnek öntudat erősítő érzése. Szálljon a béke angyala szíveinkbe és minden jószándékú embert [öltsön meg a békesség boldog érzésével, a menny angyalai töröljék le a könnyeket, melyek nem száradtak föl a magyar arcokról esztendők óta, hogy megtöltve a béke áldásával, lelkünk új erőt gyűjtsön a további küzdelmekre, teremjen belőle szárnyaló imádság, fakadjon magyar dal. harmatozzón a nemzeti lélek minden szépséges virága balsorssal terhes, rossz évek ulán szebb jövendő hajnalára! rek padjában, a lárma újra elemi erővel tört ki. A második referens záróbeszédét szintén siirü közbekiáltások zavarták. A törvényjavaslat egyes szakaszának megszavazásánál a szélsőséges ellenzék óriási lármát csapott, közben a kommunisták aktákat dobáltak a szociáldemokratákhoz. Végül is a kormánytöbbség a törvényjavaslatot megszavazta és a képviselőház azonnal áttette a szenátushoz, amely azt utolsó ülésében fogadta el. így tehát január 1-én már a leszállított fizetést kapják az állami alkalmazottak. Újra k onf er en elázik a kisantant. A cseh sajtó feltűnő sokat foglalkozik a kisantant belgrádi konferenciájával, amelynek tanácskozásairól közöl POLITIKAI SOTttE ISO He. T
