Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-11-09 / 88. szám
2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1932. novt mber 9. l Női és leányka télikabátok óriási választékban Kertész J. Jenő áruházában «MMMMMMMMgraw a&xs tudott varázsolni az arcokra. így azután sajnálattal látta a vármegye központi tisztikara Boross Gyula távozását. Az állami szolgálatban 1901. évben pénzügyi számvizsgáló lett, csakhamar, 1909. év végével a számvevőségi főnöknek, Varjú József pénzügyi tanácsosnak helyettese. A hivatalában nagy rendet tudott tartani és mivel maga is elsőrendű munkaerő volt, ezt el is érte. Egyébként beosztott tisztviselőinek humánus és igazságszerető főnöke hírében állott. Az államfordulat a komáromi pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség mellett érte, ahol Varjú József távozása, illetve nyugalomba vonulása után a számvevőség főnöke és főszámtanácsos lett. Ebből az állásából néhány éve vonult vissza, amikor a számvevőségeket centralizálták. Boross Gyula egyénisége az első pillanatra idegeneknek talán nem mutatta a könnyen ismerkedő és barátkozó embert, ellenben pályatársai a legjobb kollégát és barátot ismerhették meg benne. Szerette a jó tréfákat és csinált is ilyeneket, szellemes és csípős élcei sokszor nagy körforgást végeztek Komáromban. Igen jól ismerte a régi Komáromot és szerette is városát. Sokan zárkózottnak tartották, pedig nem volt az. Családi körében, gyermekeinek szerető édesapja volt. Már hoszszabb ideje volt beteg és november 4-én, rövid szenvedés után hunyt el. Temetése vasárnap délután nagy rész-Komárno, Nádor-u. 25. Kötött áruk, bőröndök, férfi divatcikkek szintén nagy választékban. vét mellett ment végbe a református egyház temetőjében. Emlékét kegyelettel őrzik hozzátartozói: özvegye, gyermekei, unokái, testvérbátyja Boross Kálmán kamocsai ref. lelkész és öccse Boross Dezső dr. nyug. kir. főügyész és jó barátai, régi kartársai. A. Gy. * Halálesetéről a család a következő gyászjelentést adta ki: Boross Gyuláné, szül. Mátray Vilma úgy a maga, mint gyermekei, valamint az egész rokonság nevében megtört szívvel, de Isten akaratában alázatos hittel megnyugodva tudatja, hogy a szerető férj, jó édesapa, nagyapa, testvér és rokon, Boross Gyula nyug. számvevőségi főtanácsos életének 71., boldog házasságának 43-ik évében, f. hó 4-én, rövid szenvedés után elhunyt. Kedves halottunkat folyó hó 6-án, vasárnap délután fél 5 órakor helyezzük a ref. temető halottasházából a ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra. Komárom, 1932. november hó 5-én. Az Űr adta, az Űr vette el. Áldott legyen az Űrnak neve. Marcsa Endréné sz. Boross Margit, özv. Plettler Imréné sz. Boross Ilona, Boross Géza, Boross Dezső, Boross Imre, Boross Gabriella gyermekei. Boross Kálmán, dr. Boross Dezső, Boross Erzsébet testvérei. Marcsa Endre veje. Boross Gézáné sz. Mózes Mária, Boross Dezsőné sz. Lukovics Erzsébet menyei. Plettler Iván, Plettler László, Marcsa Zsuzsika, Boross Ilike, Boross Laci, Boross Zolika unokái. Gusztáv Adolf vértanuságának 300. évfordulója az evangélikus egyházban. Komárom, november 7. Vasárnap, november 6-án volt 300 éve, hogy Gusztáv Adolf svéd király, mint az evangélikus hit vértanúja, a szorongatott németországi hittestvérek védelmében a vallás szabadságáért vívott harcban elesett és halálával győzött ... November 6-án az egész földkerekség ágostai hitvallású evangélikus egyháza magasztos ünnepet ült: 50.000 templomban adott hálát Istennek, hogy a nagy mártír-király vére is az egyház magvetése lehetett. A vértanukirály áldozata a 300. évfordulón az evangélikus hithűség lángját szította. Városunk evangélikus egyháza is szívvel-lélekkel kivette részét Gusztáv Adolf hitvalló király vértanuságának méltó megünnepléséből és november 6-án a komáromi evangélikus templom valóban bensőséges és impozáns hálaadó- és hitvalló-ünnep színhelye lehetett. Délelőtt 10 órakor a gyönyörűen feldíszített vérvörös paramentumos oltárnál, a templomot egészen megtöltő gyülekezet előtt kezdte meg az ünnepi főistentiszteletet dr. Jánossy Lajos h. lelkész, aki az ősi evangélikus liturgiát énekelte. Az evangélium után Jánossy Lajos esperes prédikált a szószékről: »Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem« alapján (50. zsolt. 15. v.), megrázó erejű szent beszédben hirdetve: mint igazolta Gusztáv Adolf élete és mártír-halála a szent-ige igazságát és mit kíván ez az evangélium mai híveitől. A hívek lelkében mély nyomokat hagyó prédikáció után tovább folyt az ünnepi istentisztelet, mígnem a communio-ban elérte teljesedését és az oltár vendégei ezen a napon különös erővel meg tapasztalhatták az Űr Jézussal való egyesülésben az »ecclesia militans« és az »ecclesia triumfans« egységének titokzatos realitását. Áldás után a lutheri reformáció diadal-éneke, az »Erős vár a mi Istenünk« szárnyalt hatalmas erővel az Űr színe elé és ezzel véget ért az ünnepi főistentisztelet. Délután 3 órakor dr. Jánossy Lajos h. lelkész prédikált, II. Korint. V:l. alapján; — Gusztáv Adolf áldozatára utalva — hirdette a hitvalló, vértanuságra is kész evangélikus élet erejét és értékét. A prédikáció utáni ünnepi könyörgésben Isten kegyelmét kérte az imádkozó gyülekezet a hitvalló keresztyén életre, egyszersmind hálát adott azokért a lelki javakért, amelyeket Gusztáv Adolf vértanusága mentett meg az egymásután következő evangélikus nemzedékek számára. Este 6 órakor pedig újra megtelt a fényárban úszó templom az ünneplő gyülekezettel. Az egyház hívein kívül másvallásúakat is lehetett látni a padsorokban. — A harangszó után felbúgolt az orgona és az egész gyülekezet az evangélikus vallás üldözésének az idejéből való örökszép éneket: a »Térj magadhoz, drága Sion«-t énekelte. Majd megjelent a szószéken Jánossy Lajos esperes és az áhítatos csendben figyelő gyülekezet előtt megtartotta »Gusztáv Adolf élete« című s> Én sem rua•lasztliatom el, Önek legnagyobbfokú megelégedésem és elismerésem a Chlorodont-fogpasztárol“. ÉVfek pta használom a, ,Chlorodont-fogpasztát“ és sokan irigylik szép, fehér fogaiamtFehér fogmmat pedig egyedül a CKlorodont-lögpasztának köszönhetem.“ C.Reichelt, Séh„. Csak valódi Chlorodónt fogpasztát'fogadjqn el ■ , utasítson vissza mlnUen utánzatot! Tubusa 4- és 6‘- Ké. ünnepi felolvasását, amelyben mindvégig lebilincselően ható, valóságos kortörténetet festő előadásban végigvezette a hallgatóságot azokon a szörnyű megpróbáltatásokon és kínszenvedéseken, amelyekbe Gusztáv Adolf élete és mártír-halála hozott szabadulást a lutheri reformáció szülőföldjén már-már végpusztulással fenyegetett hittestvéreknek. A hitvalló hűségre buzdító hatalmas előadás után Nagy Sándor, az Egyházi Énekkar tagja énekelte el orgonakísérettel azt a megrázó erejű Gusztáv Adolf-himnuszt magyar fordításban, amelynek az eredetijét, mint a svéd király pályadíjával jutalmazott művet ezen az ünnepen az evangélikus Észak minden templomában énekeltek. Az áhítatot emelő énekszám után dr. Jánossy Lajos prédikált a szószékről Róni. 1:16. alapján és Gusztáv Adolf vértanuságának örökre érvényes üzenetét ezekkel az igékkel írta a szívekbe: »Ne szégyeld a Krisztus evangéliumát!« Az iskolás gyermekek énekkara Pethő Sándor igazgató-karnagy vezetésével kitűnő előadásban énekelte a vértanukirály csatadalát: »Ne csüggedj el kicsiny sereg...« és ezzel a diadalmas énekkel véget ért az esti ünnep első fele és megkezdődött az ünnepi vecsemve, amelynek végeztével szent örömmel kezdett oszlani a templom áhítatos közönsége: Gusztáv Adolf ünnepe Komáromban is fényt árasztott, az evangélium bizonyságtevő ünnepe lehetett! Félelmes új istenek lakóhelye. Ne tessék megijedni, nem fogom újra felfedezni Amerikát. (Már otthon feltettem magamban, hogy ezt semmi esetre nem teszem.) De mégis ... De mégis, el kell, hogy mondjam, hogy már mikor először láttam meg ezt a várost, megkapott valami, amiről eddig soha nem hallottam és nem olvastam: NewYorkot mindenki közelről nézte és írta meg és a kábítóan nagyméretűt, az emberfölötti arányút látta meg benne, — holott az első kép, amit róla messziről kapunk, olyan elbűvölően váratlanul, olyan elbájolóan valószínűtlen, amilyen talán csak Venezia vagy Sztambul tud lenni. Még nincs mihez mérni, tehát nem a nagyságával hat. Az alacsonyabb házak és a part még mélyen a láthatár alatt rejtőznek, mikor mint egy valószínűtlen délibáb, ott dereng a vizek felett, egészen miniatűrben, a halvány nefelejcskékből rózsaszínbe átirizálódó, opálos égbolt alján egy napsütötte, elmosódott minaret-csoport, karcsú, elegáns, graciózus tornyok fantasztikus összevisszasága, egy mesevilágból való sziget, rajta fellegvárral. (Ezen volnának a felhőkarcolók? Elképzelhetetlen...) Zseniális orosz díszlettervező találhatna ki ilyesmit háttérnek egy perzsa balletthez; Seherezáde kastélya lehetne, — ez volna New York? A felhőkarcoló szinpompája Ahogyan közeledik felé a hajónk, lassan kezd nőni (még mindig magányos mesesziget a vizek felett), a minaretek megszínesednek, van köztük zöldes, sárgás, rózsaszín, de már testet ad nekik a mély ibolyakék árnyék, ami alul elborítja a tövüket és feljebb különös összevissza foltokkal megformálja háromdimenziójúra az eddig sík képet. Most még valószínűtlenebbül hat: olyan mint egy expresszionista Walhalla, félelmes új istenek lakóhelye, amibe szivárványon keresztül vezethet csak út. Azt hiszem, csak ópiumszívók álmodhatnak ilyen valószínűtlenül gyönyörűt, ilyen nem ebből a világból valót. Később, a »Rex« hetedik, legmagasabb fedélzetén állva, figyelem, ahogyan lassan valósággá válik a mesevilág: az óriási víztükör két oldalán zöld, meredek partok közelednek, a minaretek zárt csoportja felbomlik, szétterül, várossá ritkul, benne elszórtan félelmes felhőkarcolókkal (most, hogy van már, mihez mérni őket, dermesztő a nagyságúk) van köztük, ami gótikus katedrálist akar hatványra emelni, van köztük (ó jaj!) hatvanas évekbeli neoreneszánsz-stílusú, van. amelyiknek dupla tornyán egy-egy kis kerek görög templom díszük, van, amelyiknek ötven egynéhány emelete zöld vastraverzből és üvegből áll csupán — de legtöbbje egészen új stílusú, egyszerű, arányainak példátlan tökéletességével és a vetett árnyékok adta tagozásával akar hatni: új formanyelv, új szépség, egészen megkapó, lélekzetet elfojtó szépség! (És valahogyan nemcsak az épületek óriásiak itt: minden »életnagyságon felüli« most már: ekkora kikötőöblöt még sehol sem láttam és, Isten tudja, mintha a láthatár is sokkal szélesebb volna, mint másutt és az égbolt is sokkal ,de sokkal tágasabb!) • A kikötő ünnepli a »Rex«-et Ahogyan túlérünk a zöldpatinás Szahadságszobron, egyszerre előtérbe lép az ember és emberi aktivitás: a partokon sok százezren tolonganak, még odaát New-Jerseyben is, a Hudsonon túl, ahol csak látcsővel látjuk őket; autók parkolnak hosszú sorokban, mindenki a »Rex«-et figyeli, ünnepük, amiért Gibraltártól kezdve példátlanul gyors tempóban futott ki első útján! Körülöttünk kis hajók keringenek, megrakva olaszokkal, az egyiken rezes banda a »Giovinezza«-t fújja, olaszos üdvözletre emelt karok mozdulatlanul tisztelegnek, amíg az utolsó hang is elhal. Valamennyi jármű hármas dudálással üdvözöl bennünket, mint induláskor Génuában és a »Rex« dobhártyarepesztő hangosan válaszol, be kell fognunk percenként a füleinket. Egy kis szivattyúhajó váratlanul ovációt rendez mellettünk; minden oldalon magasbaszökő vízsugarakat lövel fel; olyan mint egy vicces kis tengeri állat, amint itt lubickol mellettünk a mélyben... A magasban egész csomó repülőgép kering. (A kis vörösek különösen szemtelenek, egészen mélyre szöknek le, mintha a hajónk orrára akarnának telepedni. Ha hangos dudálással és sűrű füstfelhővel elhessegeti őket, egy pillanat múlva megint viszszaszálnak az orra alá...) Már közelértünk a lobogódíszes kikötőcsarnokunkhoz, aminek nyitott teraszán sokezer ember tolong, integetnek, kiáltoznak, ujjonganak, — az amerikai pilóta megafonon vezeti a kikötést, már az arcokat is fel lehet ismerni, a hajó korlátjainál tolongok átkiáltoznak hozzátartozóikhoz a partra, — a tömegben ismerős arcok villannak fel, itt is, ott is: milyen jó, hogy engemet is várnak ... V. M. Éjféli támadás a szőllőben. A tanúvallomás nem tetszett a másiknak. - Életveszélyes ütés a koponyára. - Csak pillanatokra tért vissza a szerencsétlen ember eszmélete, - Letartóztatások. Saját tudósítónktól. Komárom, november 8. Szalka községben történt az alábbi eset, amelynek szenvedő alanya élethalál között vívódik. Szajkó Lajos, szálkái földmives szombaton kiment a szöllőbe, ahol pár ismerősével, jóbarátjával szépen, csendesen elszórakoztak barátságos borozgatás közben. A társaság egyik tagja érdekfeszítő részleteket mesélt el a hadifogságból. A hallgatóság figyelmét annyira lekötötte ezekkel a történetekkel, hogy egyikük se vette észre, hogy az idő gyorsan elrepült és már éjfél utánt
