Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)

1932-10-22 / 83. szám

1932. október 22.

»KOMÁROMI LAPOK«

3. oldal.

„Toldi írójához..

— Arany János emlékezete. —

észse

üfőkártyi

A test mosakodás és fürdés áiíal elért tisztasága nem elegendő. A testi fehér-, ágy- és asztalnemű is legyen mindig tiszta. Ez pedig megköveteli, hogy gyakran mossák jó színszappannal. Kipróbált színszappan eltávolítja a szennyet és emellett nem rongálja a ruhát. Kerje tehát a több mint 80 éve kedvelt

éCH ICHT-SZAPPANT.

FIGYEL3EN A

SZARVAS áSk VÉDJI6TRE.

HS T 5-32

IrfrtriilBHIWTffWiMífflW'iifiKriWfTBIilIflMiWlliltaliirírtirí ~' íih rrír

— október 22.

Két bogárszeme ragyogott. A lélek villámai csaptak elő belőle. Keskeny ajkát összeszoritotta, ültéből néha-néha felugrott, majd egész lényét elöntötte a lelki gyönyörűség magasztos érzése... olvasott., olvasott., aztán papirost vett elő és Írni kezdett.

Irt, megiita a magyar irodalom legszebb költői levelét, megírta Petőfi Sándor Arany Jánoshoz azt a lelkes, szép episztolát, melyben Toldi Írójához elküldi lelkét „meleg kézfogásra, forró ölelésre.“

' És azóta Arany János, mint „Toldi írója“ elevenedik meg előttünk.

Arany János meghalt, Arany János halálának ötvenedik évfordulója van ma, és mégis Arany János, a Toldi Írója, akihez a csupatűz, csupa-nemestűz Petőfi egykor elküidé lelkét meleg kézfogásra, forró ölelésre . ,. azóta Arany János, a Toldi Írója él, él, itt él szivünkben, minden magyar ember szivében még akkor is, amikor halálának félszázados évfordulójához érkeztünk meg.

Nem látom az öregedő Aranyt, hanem látom a nagy és bölcs magyart, a romlatlan nyelvérzékkel megáldott, a magyar nyelvnek minden szépségét lelkűnkbe vetítő nagy magyart, aki ragyogó nyelvművészete csodálatos bűvkörének varázslatos erejét éreztette avval a lánglelkű ifjúval, a mi Petőfinkkel, ki az ihlet hevében így szabadkozott:

»Ha hoznád ér telkem és meg talál égetni, Nem tehetek róla, te gyújtottad úgy fel 1 H gy is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csilb'g pazar

[fénnyel? 1«

... Ha köteteket Írnának Arany János nyelvművészetérői, akkor sem mondhatnának többet, jobbat, maradandóbbat, kifejezőbbet, léiekbeedzőbbef, amit a legegyszerűbb ember is megért s mit az igazi, ihletett költő művészetének nagy hatása tesz értékessé ... így szólván:

»Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű, De oly tiszta i?, mint a puszták harangja,

!elynek csengése a rónákon keresztül Vár.do ol s a világ zaja nem zavarja !«

(.Petőfi )

Ez a gyönyörű, ez az egyszerű, ez a pusztai harangszó Arany Jánosnak az egész költészete, mely nemzetünk, irodalmunk drága kincse és mely körülvesz bennünket ezen a gyászévfordulón is, amikor gondolni az öreg Aranyra gondolunk és mégis a nagy, a halhatatlan Aranyt érezzük, a magyar aranyszájú szentjános lelkének rebbenését... Pedig volt egyszer egy halandó Arany János is .. . és volt egyszer, ezelőtt ötvennégy esztendővel, volt Pesten egy csúnya, áprilisi nap. Igazi április. A levegő nyirkosán hideg, a szél gonoszul kegyetlen.

És ezen az áprilisi napon egy beteges, öreg űr, akit nagy epekőbántalmak már több ízben agyon meg agyonkínoztak, legyengítettek ... elment hazulról... Lejött az Akadémia palotájából... a Széchenyi szobra felől kerülve a Dunapartra tartott.. . Hideg, metsző szél süvített fülébe . . . Az öreg úr kezét fázósan süllyesztette kabátja zsebébe és sietett és sietett.., és mire visszafelé sietett, még jobban át meg álfújía az áprilisi szél.

Ki volt ez az öreg úr? .. . Arany János, a Magyar Tudományos Akadémia nyugalmazott főtitkára, aki ott lakott az Akadémia palotájában a nyugalom éveiben is, a régi lakásában.

Alig tudott már a lépcsőkön felmenni. Görcsös köhögést, lázas hörghurutot hozott számára április szeszélye.

A szép május és a meleg június gyógyitgatták, erősitgették, annál is könnyebben, mert a Margitsziget tölgyfái alatt szeretett pihenni, „hová el nem jut város zaja, semmi.“

Nyaranként, még négy nyáron át, itt sétálgatott, itt üldögélt a tölgyek alatt és itt írogatott.

.. . írogatott, de csak magának. Érzékeny lelke, szerény lelke úgy érezte, azt gondolta, hogy az öreg költő Írásai nem valók már a nyilvánosság elé és azért „Toldi Írója“ csöndben és csak titokban irta meg „Toldi szereiméit,

a trilógia középső részét.. . Megírta és nagy-nagy szerénységével úgy érezte, hogy „későn születtél buksi költemény!“ És mikor Gyulai Pál felfedezte és mikor Gyulai Pál bemutatta az Akadémiában 1878. november 28-án és az egész nagykorú magyarság ünnepi áhítattal és kitörő örömmel fogadta ezt az irodalmi meglepetést, Arany még akkor is, még egy évre rá is aggódva írja „Toldi szereiméiről:

Ha mint HeraUesz, meg nem bírsz tehát Minden kígyót s kritikát fojtani:

Alud) bölct-ő iben, egy pisszet se mondj! .Mért is jövé! családod rontani?*

Mert hiába mutatta be Gyulai Pál, Arany még mindig nem akarta, hogy ki is adják. Aggodalmaskodott:

— Nem, nem küldöm az emberek nyakára!

— Kinyomaíom magam, saját költségemen. Aztán kitesszük az Akadémia könyves boltjába. Vegyen belőle az, akinek kell.

És mi következett be?

Hallatlan könyvsiker! Nagyobb siker, mint amilyet a legelső háborús riportregény megért napjainkban Alig pár nap alatt lázasan elkapkodták. így cáfolt rá a valóság a szerény, nagy költő aggodalmaira.

. . . Külön korszak az öregedő Arany János életében a kapcsos-könyv korszaka.

A kapcsos könyv kulccsal zárkató, benne tiszta levelek fehérlenek. A kapcsos könyv s az öreg úr együtt vannak, sokat vannak együtt, kint a Margitszigeten a suttogó tölgyfák alatt.

Viszi a könyvet a hóna alatt és sétál vele a sziget elhagyott útjain, ahol kevesen járnak, ahol több a természet és ahol könnyebb az ihlettel találkozni. És találkozik is. Ezekről a találkozásokról a kapcsos könyv lapjai tudtak csak. Ám azok haligaitak mélyen. Pedig izgalmas drámák játszódtak le benne.

Olt feküdt ravatalon Bárczi Benő... ott bolyongott őrült fájdalmában Kund Kund Ábigé! . . . Az öreg Bende vitéz lakja benne lakodalmát... s dobban az éjféli párbaj Borzadáiyt kelt a vörös Rébék s loccsannak a Duna sötét hullámai „Hidavatá$“-kcr.

És telik a könyv, telik a balladák g\ö gyével meg lírai sóhajokkal.

Felnyílik néha a kapcsos könyv. A „Tetemre hívás“ kerül elő legelébb és ezüst babérkoszorút meg sok tapsot hoz az öreg úrnak.

Később mindig nehezebben zárja ki a könyvet. Felesége kérésére legtöbbnyire. Ő állt legközelebb a szivéhez: Ercsey Juliánná, akihez egy kedves, bizalmas, nem kiadásra szánt versecskét irt házasságuk harmincadik évfordulóján:

NŐMHÖZ.

(Karlsbad, 1869. július 22-ón)

Ezprnyolcszázharminckilenc —

Irtuk már e levelet;

Harminc éves, Julim, édes!

Lelki frigyem teveled.

lfiú voltál, ifjú voltam.

Árva voltál, én szegény;

Nem volt messze ilyen összeillő pár a földtekén.

Fia, László is ki-ki tud alkudni néhány költeményt a kapcsos könyvből, meg Gyulai Pál, akitől a kapcsos könyvet kanta üresen . . .

... És eltelik egyik tavasz a másik után . .. Minden tavasszal erősebben mutatkozik a bronchitis, erős láz lép fel és fuldokló köhögés.

Nem szabad az öreg úrnak kimennie, ha fúj a szél. Otthon üldögél, előveszi gitárját s régi szép dalokat penget rajta. Dallamok teremnek lelkében. „Tamburás öreg úr“-nak hívja magát.

Az öreg úr így, dalai közt élve,

Emlékszik időre, helyre, személyre:

Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta Ezt is, amazt is gyermekkora óta.

Jó kedélye, humora nem hagyja el. Tréfás, „Elégiák“-nak nevezett rigmusokat ír.

Ó nátha! nátha! Grippe!

Kaíarrhusz! Iofluensz!

Vagy bármi cifra névvel S alakban megjelensz!

Ugyan mért nem pihensz?

Születése napján egy-egy fájdalmas humorral-teljes rigmus-sóhaj kerül papirosra.

ÉVNAPON

I.

Ma hetvenkét esítendeje annak,

Mikor er gem megtettek Johannák. Esztendeim hát bővibe’ vannak,

Nem sok időt Ígérek magamnak

(1879. március.)

II.

Nyolcvan év Ritka szép;

Hetven év Jó, ha szép;

Hatvannégy esztendő

Untig elegendő (1881. III. 2)

Utolsó tavaszán már a „Sejtelem“ címet adja a kis versikének.

Életem h&tvanbatodik évébe’

Köt engemet a jó Isten kévébe, Betakarít régi, rakott csűrébe,

Vet helyettem más gabonát cserébe.

(168J. III. 2,)

Még hátra van az utolsó nyara, még telik a kapcsos-könyv. Ám lassan-lassan elfogy a dal. Panaszkodik:

Függ már szögén a hárfa, —

Kajcsos könyvem bezárva,

Mint egy koporsó Ujjam nehéz a húron

De itt az ősz hideg, gonosz szélviharaival. Ha fúj a szél, nem szabad elhagynia a szobát. Elkészíti, mint tréfásan mondja: „utolsó művét“.

Ez az utolsó műve pedig egy fehér vászondarabból készített zászló, melyet méteres drótrudra szerelt fel, s mely az Akadémia fülkés, oszlopos, széltőlvédett ablakából kinyúlik a szabadba s a levegő lobogása figyelmezteti a költőt, hogy szél fúj, otthon keli maradnia. Ha csöndben lógott a fehér zászló, akkor elmehetett egy kis sétára.

De már nem sokszor. Egyszerre csak itt van ismét a „Grippé“, az influenza. Ha valaha, úgy most nagyon rosszkor jött. Mert lázas készülődés folyik a Dunaparton. Huszár Adolf szobrászművész Petőfi-szobrát állítják fel... A leleplezés napja folyton eltolódik ... Az öreg úr, ott az Akadémia palotájában, de reményű, de várja, hogy még felsüt a szép őszi nap, hogy lesz még egyszer „a lég enyhe, tiszta“ s ő is ott lehet, amikor lehull a lepel a bronzalakjáról annak az ifjúkori jó barátnak, ki egykor Toldi Írójához elküidé lelkét „meleg kézfogásra, forró ölelésre“ s kiért annyit aggódott egykor s ki felől aggódva kérdezte:

»Ki álmaimban gyakorta megje'ensz, Korán elhunyt jó barátom,

Van e jel síri fádon,

Mutatni, hol pihensz?*

Ám otthon kellett maradnia. Csak az újságból olvashatta, csak László fia elbeszéléséből tudhatta meg, milyen is volt a leleplezés ünnepsége.

Egy hétre rá, október 22-én, délelőtt 11 órakor hirtelen, örökre lehunyta elgyengült két szemét Nem volt ágyhozszegzett beteg. Reggel szépen felkelt, átment a másik szobába megreggelizni, inig kitakarítják a szobáját, aztán fia karjára támaszkodva visszament. . . Leült az ágya melletti székre, nagyot sóhajtott és megkezdte ... a ... hallhatatlanságot.

... Ravatala mellett az Akadémia előcsarokában ott fénylett egy bársony vánkoson a Szent István rend keresztje, melyet az 1867-i koronázáskor Ferenc József adott a „legnagyobb magyar költőnek“.

.. . Sirján koszorúzoít kőkatafalk magaslik messzire...

... Strobl-mester ihletett lelke megalkotta az Arany- szobrot... „Toldi Írója“ nyugodtan ül karosszékében, kezében a hires kapcsos könyve ... A szobor lépcsőjéről felnéz reá Toldi, jó Toldi Miklós, kinek „hárman sem bírnátok súlyos buzogányát“.

De felnéz rá Toldi szerelme, Rozgonyi Piroska is, kinek alakjába belelehellte a költő a halálos elszántságot, azt a magyar „azt akarom“-ot, mely hőssé tette a törékeny embervirágot.

Ott ül az ércbeöntött Arany a Múzeum előtt, hol egykor lelkesítő hangját hallatta Petőfi, kinek ércalakja a távolság légvonalán át szembefordulva áll Toldi Írójával, kihez egykor elküldte lelkét „meleg kézfogásra forró ölelésre“.

... És múlnak az évek, gyorsan suhan fél évszázad ... „vuiiatja levelét az idő vén fája“.

Weiss Kornélia.

i&jii liiiim

fehér, fosztásra franko

és vámmentesen 36 Ke,

pelyhes 70 Ke.

Mintát ingyen Küldünk.

Sachsel, Budapest 5.

Dob-u. 3.

Rendeléegyűj&őket magas jutalékért «5 keresünk.

«ima és térjem* a íígjefefe aigpi Sspet %

Komáromi Lapokat