Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)

1932-10-22 / 83. szám

4. oldal »KOMÁROMI LAPOK« 1982 október 19. Negyedik napja tart a lévai méreg* keverék e§kttdí§zéki tárgyalása. Sztaakóné vezérletével a többi három vádlott is állhatatosan tagad. Harmincegy tanú vonult fel csütörtökön. — A szakértői vélemény súlyos a vádlottakra nézve. — ítélet csak szombat délutánra várható. Komárom, október 21. Szerdán kezdte meg a komáromi esküdlbiróság a titokzatos, sötét hát­terű lévai arzénpör tárgyalását, amint azt már jelentettük is. Szerdai számunkban ismertettük a Sztankóné, Repiszkyné, Szenesi­né és Repiszky János ellen emelt nádat. Az ügyészség nem keveseb­bel vádolta őket, minthogy Sztan­kóné mérgei segítségével, amit légypapírról áztatott le, elpusztí­tották járj ükét, apjukat, Sztankó­né pedig a leányát, sógorát, házi­­barátját is. Egy titkos feljelentés folytán jöttek erre rá a csendőrök, akik nyomozni kezdtek az ügyben s fényt derítettek Szlovcnszkó egyik legnagyobb bűn­ügyére. A nyomozás nehéz volt, a bizonyítás annyi idő után még nehe­zebb, számos gyanúnak kellett ponto­san utánanézni, számos vizsgálatot eredménytelenül lefolytatni, mig vég­re a vádlottak padjára ültethették Szlankó Mártonnót. Ha a vád igaznak bizonyul, akkor Sztankóné egyike a legördögibb lelkű asszonyoknak, ha­sonlatos a XIX. századbeli Gesche Margarete Gottfriedhez, aki Brémában mindenkit kipusztított maga körül, akivel csak találkozott. A szerdai tárgyalást roppant ér­deklődés előzte meg, de a terembe csak jeggyel lehetett belépni, ami igen üdvös intézkedés volt. A tárgyalást dr. Krizs Ferenc vezette, az állam­ügyész dr. Szellők, az ügyvédek dr. Vajda Andor, dr. Nagy Béla és dr. Fischer. Megjelent azonkívül Buchtala dr. és Prokop dr. tanár is, Pozsony­ból, mint szakértő, valamint Mezey János dr. törvényszéki orvos és más orvosszakértők is. A bíróság 31 ta­nút idézett be. Sztankóné a bírák előtt Összesen huszonnégy férfi szeme szegeződik rá a félkörből Sztankónéra, amikor ismertetik előtte a vádat. Sztankóné egy jól kitanult, min­den hájjal megkent asszony be­nyomását teszi, aki nagy nyuga­lommal, minden lélekjelenlétét összeszedve védekezik s állhata­tosan tagad. Széles, húsos parasztasszony, arany­­fogakkal és olyan arccal, ami a rá­­nézőre nem tesz kellemes benyomást még akkor sem, ha nem tudná, hogy a legcsunyább bűnnel van vádolva. Barna fejkendőjét jól a fejére húzza, egyik nap kék blúzban, másik nap fekete blúzban van, az a gondja, hogy jó hatást keltsen. Semmire sem emlékszik, amit valaha vallott volna. Annakidején, amikor felfedték előt­te az 1921 óta űzött dolgait, meg­ijedt s vallott. Most mindent visz­­szavon — Cigány és zsivány, aki mást mond, mint amit én. Mindenki hazudik! — mondogatja, miközben zsebkendő­jét gyűri. Csupán ezzel a mozdulat­tal ad eleijeit magáról, minden idege meg van feszítve, figyel, hogy azon­nal cáfolhasson. Cáfolata a legegysze­rűbb : mindent letagad. — Mikor a csendőrök vallattak, be voltam rúgva. Olyan cellába tettek a fogházban, ahol patkányok szaladgál­lak. Meg voltam ijedve s vallottam. Tagad és tagad. A vizsgálati fog­ság alkalmával annakidején elfoglak cg}- levelet, amelyben a másik vád­lott, Repiszky írta neki, hogy jó lesz lakatot tenni a nyelvére, a bíróság semmit sem tud pon­tosan megállapítani a mérgezési ügyben s valljanak egyöntetűen. Ezt a levelet is letagadja Sztankóné. Végül annyit hajlandó beismerni, hogy Bepiszkvnének egyszer »orvosság« he­lyett tiszta vizet adott s ezért a tiszta vízért kétezer ko­ronát kért. Szembesítéskor a »gy ógyei járás« ho­noráriuma körül mindig vélemény­eltérések vannak az egyes vádlottak között. Az öreg Repiszkyné, aki állítólag a Szlankónétól kapott arzénes vízzel — amit az ifjabb Re­piszky szerzett, addig manipulált, mig a vizet be­letették pálinkába s elpusztították az öreg Repiszkyt, — vékony, beteges öregasszony. Ken­dőbe burkolózik, ő sem akar tudni semmiről, de ő a legnyugtalanabb. Mindig közbeszól. Ez a közbeszólás azonban olyan, mint egy vergődő ve­réb csipogása. Sohasem a lényeg el­len tiltakozik, hanem a részleteken akad meg. Az ifjabb Repiszky János, aki a vád szerint az apját pusztí­totta el az »ártalmatlan« vízzel, ra­vasz parasztlegény, ő is állandóan menti magát, semmire sem emlékszik s minden tanút megcáfol, ő a leg­indulatosabb, de fékezi magát. Mikor az egyik csendőrőrmester ellene val­lott, dühében nem tudott egyébbel fe­lelni, mint azzal, hogy megvádolta a csendőrőrmestert: — Maga el akarta csábítani a fe­leségemet, azért haragszik rám! — mondta élénk derültség közben. A csendőr mosolygott: — De hiszen házasember vagyok, elég nekem a magam asszonya is. Repiszky egy pillanatig gondolko­zott, aztán replikázott: — De akkor még nem volt házas! Szenesi Bonaventurné a legfiatalabb asszony hármuk közül. Vékony arcú, elkeseredett képű. Tor­nyos fejkendője, kackiás csizmája van. Mozdulatlanul ül. Mikor ellene valla­nak, méltatlankodik. A keresztneve szép: Viktória. Győzelem. Harmincegy tanú vonult föl csütörtökön, ’ akik reggel kilenctől, az ebédidő megszakításával este hétig vallottak. Sok lényegeset nem tudtak mondani. A bíróság az első kihallgatások jegyzőkönyveire tá­maszkodik : a felfedeztetés első napjaiban a vádlottak mindent bevallottak. Most természetesen tagadnak s közvet­lenül bizonyítani nehéz. A csendőrök hallomás utján jutottak az ügy nyo­mára, a feljelentőt a csendőrfőhad­­nagy nem nevezi meg. Kutatni kezd­tek, találtak valóban légypapírt, amit egy lévai drogériában vásárolt min­dig Sztankóné, — de a beidézett dro­­guista erre nézve is határozatlan fe­leletet adott, — megtalálták az arzénes üveget a lisztben s mikor a csendőrök hirtelen azt kér­dezték, miért mérgeztek arzénnel, ak­kor Sztankóné elszólta magát s azt felelte, hogy pesti újságokban olvas­lak hasonlót: egy néhány évvel eze­lőtt megtörtént szatmárnémeti mérge­zés esete hívta fel a figyelmét erre a lehetőségre. A védelem azt firtatja, volt-e az exhumációkor koszorú is a sírban. A védelem ugyanis arra a felte­vésre támaszkodik, hogy esetleg a sírba dobott koszorú vagy egyéb zöldre festett anyag szívódott be rothadás alatt a holttestekbe. Az első két tanú Sztankóné leánya lett volna, de azok nem akartak val­lani. Hamalják Zsuzsannával Sztankóné a lévai fogházban találkozott egyszer, azzal beszélt Sztankóné a morfium­mérgezés lehetőségeiről. — Az volt az érzésem, hogy eszelős asszonnyal beszélek — mondta a tanú. Sztankóné mindent letagad. Azt is, amit szerdán beismert. Kihallgatták Dick András lévai droguistát, akinél Sztankóné az arzénes légyfogót vásá­rolta. A tanú nagyon óvatosan vall, nem emlékszik pontosan semmire. Majd Mandalik Sarolta bábaasszony elmondja, hogy egyszer Sztankóné morfiumot kért tőle a lánya számá­ra, akit állítólag gyógyítani akart. A bába 500 koronát kért a méreg­ért, morfium helyett azonban tisz­ta vizet adott neki. Beszélgettek a mérgezésiről s mikor a tanú kétségét fejezte ki a fölött, hogy a mérgezést az orvos ne venné észre, Sztankóné azt felelte, hogy azt a dok­tor úgy sem veszi észre. A vádlott ezt a mondását is tagadja. Gyógyszerészt, orvosokat hallgat ki a bíróság, de a bizonyítás természe­tesen nehéz, mert a mérgezések tanú nélkül folytak s csak közvetve lehet adatokat szerezni. Egy mentőtanu, Tolnainé Prey Teréz, aki az egyik áldozatnál, Berkes Andrásnál szolgált nem sokkal azután, hogy Sztankóné elhagyta Berkest, azt állítja, hogy Berkes hastífuszban halt meg. Miskó József né előtt Berkes András egyszer kifakadt azzal, hogy ■»ez a Sztankóné a megrontására tör, mióta a házában van, nem érzi jól magát. Olyan bort adott, amitől nem marad meg a hasá­ban semmi!« Egyszerű gazdaemberek, mezőőrök, parasztasszonyok vonulnak fel, akik mind hallottak valamit, de semmit sem láttak biztosan. Sorra kerüllek azok a férfiak is, akik a hullák exhu­­mációinál jelen voltak s felismerték a halottakat. Majd a njmmozó csend­őrséget szólította a bíróság maga elé, akik előadták a nyomozás részleteit. Az egyik arzénes üveget a csendőrök a lisztben találták meg. A jó példa ragadós. — Honnan jöttek rá, hogy arzénnel mérgezni is lehet? — kérdezte egy­­izben a csendőrfőhadnagy tőlük. — Pesti lapokban olvastuk — szól­ta el magát az asszony. Sztankóné tagadja, hogy ezt mond­ta volna valaha. — Be voltam rúgva, nem tudtam, mit beszélek. A cellában patkányok jártak... A szembesítésnek ezt a részét a kö­zönség derűje kiséri. Sztankóné dü­hösen replikázik, de mindig tudja, mit mondjon. Ami be van bizonyítva, azt mindig elismeri ő is. Amit nem lehet bizonyítani, azt tagadja. Érdekes a csendőrök vallomásában az, hogy Sztankónét általában erényes, vallásos asszonynak ismer­ték a faluban, aki még a fogház­ban is énekelt és rózsafüzérrel imádkozott. A kihallgatott lévai vizsgálóbírónak erre az volt a véleménye, hogy szi­mulál. Sztankóné azzal vádolja viszont a csendőröket, hogy azok ezer koronát kínáltak neki a val­lomáséiért s ő belement. A csendőrök s a közönség is, ezt szintén nevetéssel fogadják. Repiszky pedig azzal replikázik, hogy az egyik csendőr el akarta csábí­tani a feleségét. Errevonatkozólag kihallgatták pén­teken í'eggel Repiszkynét, aki azzal védte a férjét, hogy a csendőr három­szor kérte meg a kezét, de ő azért is Repiszkyhez ment. Pénteken délelőtt még néhány tanul hallgatnak ki, köz-ÄV MOS * liiKSCUbitiailli íiisSSE tűk dr. Nagy Géza vizsgálóbírót is, aki az exhumációnál volt jelen. A vizsgálóbíró bemutatta azt a bádog­edényt, amiben a holttest részeit s a vizsgálandó anyagokat szokták kül­deni a vegyyjzsgálóintézetbe. Szenesi Bonaventurné a bádog­­edényről azt hitte, hogy abból ismét hullarészek kerülnek elő s észrevehetően összerázkódott. Több terhelő jegyzőkönyvet olvas föl a bíróság a Tárnyik-ügyben, az öreg Repiszky ügyében, valamint is­merteti annak a német gyárnak köz­lését, amelyben a gyár az arzénes légypapírra vonatkozólag közöl ada­tokat, felolvassa néhány biztosítási in­tézet értesítését, amely intézeteknél az elhunytak életbiztosítását kötötték. A szakértő vallomása a vádlottak ellen bizonyít Most dr. Buchtala tanár, orvosszak­értő terjedelmes jelentése következett. A pozsonyi professzor az exhumáció után megvizsgálta a hullarészeket s olyan adag arzént talált bennük, amely adagok halálosak voltak. A pro­fesszor egész kis tanulmányt ad elő, hogy az esküdteket felvilágosítsa az egyes mérgezési fajták felől. Sztanko Márton holttestében 0A2 gramm, Sztanko Jánoséban 0.27 gramm, Repiszky Jánoséban 1.03 gramm arzént találtak, Berkes Andrásnál rézgálic volt kimutat­ható. A szakértő az ügyvédek pergőtüzébe került, akik kérdésekkel ostromolták. Buchtala szakértői véleménye határo­zottan arra mutat, hogy az elhunyta­kat szándékosan mérgezték meg ar­zénnal és rézgáliccal. Volt-e hastífusz Léván? A bíróság felolvasott egy jegyző­könyvet, amely szerint Jjéván a kérdéses időben nem volt hastifuszeset, csak kettő s azok közül egyik sem volt Berkes András. (Az asszonyok t. i. azt állítják, hogy Berkes hastí­fuszban halt meg.) Dr. Mezey János és dr. Chvapif orvosok a vádlottak elmeállapotát egészségeseknek jelentik ki. Ezekután a kérdések megszövege­zése következett, melyeket az esküd­tekhez fognak intézni. Pénteken délután állandóan zsúfoltig volt a bírósági nagyterem hallgatóközönséggel s az esküdtek is felkészülve várták a kér­déseket, amiket a bíróság az ügyészi indítvány után s a védelem meghall­gatásával szövegezett meg. Tekintve azonban azt, hogy maga az ügyész tizennyolc kérdést in­dítványozott több csoportban s ehhez hozzájöttek az ügyvédek védelmi kérdései, a bíróság a kér­dések szövegezését egész délután gondosan mérlegelte s a hallga­tóközönség, amely el volt szánva arra, hogy akár éjfél utánig is várni fog, ítélet meghallgatása nélkül távozott.

Next

/
Thumbnails
Contents