Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-09-24 / 75. szám
1952. szeptember 24. »KOMAROMI LAPOK« fL \ Megérkeztek az új I “« és !á“VSa télikatótok |j az eddiginél sokkal nagyobb választékban. Kötött áruk, bőröndök ésférfi divatcikkek szintén nagy választékban. \Kertész JJenfiiSM. utKUMuaBMUimr mitniri Mm»awiu«RA». 1 I Versenyfutás lovak és a személyvonat között, Senkise rendezte a versenyfutást, mégis pompásan sikerült — Száguldás hatvan kilométeres sebességgel. — A vonatvezető udvariaskodik, különben szomorú vége lett volna a vidám esetnek. — A vonat húsz perces késésének hiteles története. — A versenyistálló tulajdonosok érdeklődnek az amatőr versenyparipák iránt. — A mozdony reflektorának hipnotizáló hatása. Saját tudósítónktól. Alig van olyan éjszakai autóutazás, amelynek egy-két tapsifüles áldozatul ne esnék. Az autónak reflektora ugyanis megkápráztatja a nyúl szemét és ez annyira megzavarja, hogy nem tud az autó elől kitérni és valósággal el hagyja magát gázoltatni. A mezei nyúl ugyanis éjjeli állat és az éj sötét leple alatt kóborol és szívesen kimegy az országútra sétáim. Ilyenkor aztán, ha jön egy autó, annak reflektora annyira megzavarja a félénk állatot, hogy igen sok nyúlelgázolás történik. Ha történetesen szalad is az autó elől, valami hipnotikus hatalom foglyul ejti és az autó lámpásának fénykévéjéből nem tud kimenekülni, pedig csak oldalt kellene ugrani és megmenekül, de ez ritkán történik és végre is a nyúl bármily jó futó, az autó mégis csak eléri és rendesen halálra gázolja. Kittenberger Kálmán, a rettenhetetlen oroszlánvadász földink, Katona Sándor nyugalmazott komáromi táblabírónak fivére beszéli, hogy az afrikai kocavadászok, akik nem mernek az állatok királyával szembe nézni, éjjel autóreflektorral fölzavarják az oroszlánt, amelyet a vakító fény éppen úgy megzavar és gyávává tesz, mint a félénk nyulat és a menekülő oroszlán után robognak. A fénysávból az oroszlán se tud kimenekülni, mint a nyúl és mivel az oroszlán hamar elfárad, könnyű zsákmányául esik az afrikai kocavadásznak. Ezek előrebocsátása volt szükséges, hogy az alábbi, nem mindennapi eset könnyebben érthető legyen. A napokban egyik este vigan haladt Komárom vasútállomása felé az esztergomi vonat. Mit mondjam, hogy vigan? Kerek hatvan kilométeres óránkinti sebességgel. A mozdony reflektora messzire bevilágította a vasulj pályatestet. Piszke község határában közvetlen a vasúti töltés mellett legelészett két gazdátlan ló. A gyorsan közeledő vonatra figyelni kezdett a két paripa. Hiszen ebből még nem lett volna baj, de szerencsétlenségükre belenéztek a mozdony reflektorába és ettől a fénytől megkáprázott a szemük és éppen úgy, mint az afrikai oroszlán, vagy a mezei nyúl, el kezdtek őrült iramban száguldani a vonat előtt. Eleinte a töltés oldalán robogtak és ahelyett, hogy a töltéstől eltávolodtak és így a fénysávból kikerültek volna, egyenesen íölvágódtak a pályatestre és a két sín között, a talpfákon rohantak. A süttői állomásnál, amig a vonat állt, a megvadult lovak előnyt nyertek, de a fénysugár még most is rabként tartotta a két állatot és nem tértek le a pályatestről. A mozdonyvezető állandóan figyelte a két lovat és néha lassítani kellett a vonat sebességét, hogy a szerencsétlenséget elkerülje. Állandóan füttyögetett, hogy Komárom, szeptember 23. ettől talán oldalt ugranak a lovak, de minden hiába, azok szívósan ragaszkodtak a pályatesthez. Elhagyták a neszmélyi, a dunaalmási állomásokat, a két ló még mindig a vonat előtt száguldott. Útközben telefonáltak az egyik állomásról Almásfüzitőre, hogy a vonat előtt két ló száguld, valahogyan csípjék el azokat, vagy pedig tereljék le a vasútról. Almásfüzitőn már pár katona várta az amatőr versenyparipákat és mindegyiknek sikerült a kötőfékét megragadni és a lovakat megfékezni, ami nem ment valami könynyen, mert azok toporzékolva tovább akartak rohanni. Érdekes lett volna megtudni, hogy meddig bírták volna a hajszát. A Piszkénél kezdődő versenyfutás tehát Almásfüzitőnél véget ért. Ott a lovakat istállóba kötötték, amig aggódó gazdájuk értük jött. A vonaton utazott éppen egy ismert versenyistálló tulajdonos, aki mindenről értesült. Fölkérte a hivatalos közeget, hogy ha megtudják a lovak gazdájának a nevét, közöljék vele. Érdeklődik a lovak iránt. Beszámoló a K. M. A. E. közgyűléséről Csütörtökön este 8 órakor tartotta a Komáromi Magyar Akadémikusok Egyesülete ez évi rendes közgyűlését a Kultúrpalota nagytermében. A nagyszámban megjelent főiskolásságot Nagy Árpád elnök üdvözölte lendületes szavakkal, majd Kálitza Géza íródeák felolvasta a múlt közgyűlés jegyzőkönyvét. Vargha Sándor helyettes titkár részletes beszámolót tartott az egyesület működéséről, amely főként a VII. országos kongresszus sikeres megrendezésében merült ki, szép szavakkal emlékezve meg a rendezőkről és korholva azokat, akik a munkában nem vettek részt. Zsombor György pénztáros vázolta az egyesület anyagi helyzetét, megállapítva, hogy Komárom város magyarsága erejét szinte felülmúlva támogatta az egyesületet s így a kongresszus a súlyos kiadások ellenére sem zárult deficittel. Mindkét beszámolót a közgyűlés örömmel vette tudomásul, majd jegyzőkönyvi dicséretet szavazott a kongresszus főrendezőinek. Élénk vitát váltott ki Maurer Imre és Végh Dezső felszólalása, akik a kongresszus rendezése körül előfordult sajnálatos tényeket tették szóvá. A vitában Schwartz Imre, Vargha Sándor, Alapy Gyula, Neuwirth Béla, Zsombor György vettek részt. Vita után Nagy Árpád a tisztikar nevében visszaadja megbízatását a közgyűlésnek és felkéri Luk a Bélát, hogy mint korelnök vezesse le a választásokat. A sima lefolyású választások eredménye a következő: Elnök: Nagy Árpád, alelnök: Végh Dezső, titkár: Vargha Sándor, jegyző: Katit za Géza, pénztáros: Zsombor György, ellenőr: Zombory György. Válaszmány tagok: Mihola Lilla, Mészáros László, Alapy Gyula és Neuwirth Béla, póttagok: Radó Andor és Doma Ervin. Az új tisztikar nevében Nagy elnök köszönte meg a közgyűlés bizalmát s néhány szóban programot adván a közgyűlést berekesztette. Mandalay és az angol katona. Gandhi sztrájkja alkalmával. — Emlékeztek még Kiplingre, a Dzsungel könyve írójára? Igazi költő ő, gyermekmeséi a halhatatlanságé. De tudod, ugy-e, kicsoda Tagore és tudnod kell, hogy az Angliában született Bain is egészen beleélte magát az indiai mithoszba s akárcsak Lafcadio Hearn japánná lett, úgy alakult át Bain hinduvá. Hanem Kipling megmaradt angol indiainak, Kipling az angol imperializmus költője s a »Barrack Boom Ballads« című ciklusában ő így ír: „Az ó Moulmein pagodánól, keletre a tengerparton Üldögél egy burmai lány s rám gondol, ha ]ő az alkony, Ha szél rezg a pálmafákon s a templom harangja kong „Gyere vissza Mandalayba, jer angol katona!“ — mond. Gyere! Hogy vár a Mandalay! Vén flottád s a pálmatáj. Nem hallod az evezőket? .. . Rangoon szól és Mandalay. Melynek utján átcikkázik, A repülőhal úgy játszik, S Kina felől, mint mennydörgés, úgy hull le az éjhomály ., így ír hosszú verseket, ciklusokat Rudyard Kipling — s ezek a versek nem egy lárpurlarizmus indiai szülöttei. Nem! Ezek a versek az angolindiai imperializmus költeményei: az angol katona, Tommy Atkins lelkesítői, mert hiszen Angol-Indiában törvényen kívül áll szinte az angol katona, kivételes sora van s ennek a kivételességnek csalogató szavát öntötte versekbe Kipling. Aktuális Kiplingnek ez a verse? Igen s vele együtt az egész angol-indiai költészet. Bain is, Tagore is lenézi Kiplinget, mert szerintük meghamisítja a hindu lelket s az európaiaknak európai szemmel rajzolja az elárult, kizsákmányolt hindut. A forradalom, amely Pöndzsabtól Bengálig veszélyezteti Anglia számára Indiát, már régóta átnyúlt a költészetbe is s ebben a költészetben Kipling szolgálja ki maradék nélkül az Empire-t. Kipling az uralkodó angol politika reprezentánsa bejárta az összes gyarmatokat és pezsdítő, felvillanyozó tudósításokat küldött az angol otthonnak a gyarmatokról s hány kalandvágyé angol ifjú határozta el magát, hogy e versek és e tudósítások hatása alatt belép az indiai hadseregbe, amelynek hatalma szinte tabuvá nőtt? Az angol világbirodalmi költészet csúcspontjában, az »A song of the Englisch«-ben ezt mondja Kipling: If blood be the price of admiralty Lord God, we ha’ paid in fall... (Ha a tenger uralmának vér kell, hogy legyen az ára, Nagy Isten, mi nagyon megfizettünk érte.) Miből él Anglia? A gyarmatokból. Éppen ezért éli most Anglia történelme legválságosabb korszakát s Gandhi veszedelmesebb ellenfél Napóleonnál, Hindenburgnál, mindenkinél mostan. Háromszázmillió hindu mellett százezer angol hivatalnok és katona! 3. oldal. Az irodalmi rezgések, amelyek Indiát érik, mutatják az indiai birodalom válságos óráit: míg egyfelől Kipling mindent átölelő imperialista költészete zengi érckürtökkel a For the Empire hatalmas biztatását, addig a Tagore és a Bain-féle irodalom megmutatja azt a másik Indiát is, amelyik csak most kezd kibontakozni előttünk, a maga gigantikus lelki erőforrásaival, csodálatos ismeretlenségével az exotikumnak ferdébb oldalaival egyetemben. ... És Tommy Atkins, az egyszerű angol katona, ahogy becéző nevén hívják, most nem tudja, mit is cselekedjék! Jobbjában Kipling kaszárnyanótái a mandaláji fekete lánnyal, baljában a lepedő-angolujságok tudósításai arról, hogy Indiában sem tejföl az élet s a regényesség ködéből nemannyira az éjszemű lányok, mint inkább a csonttá soványodott páriák bújnak elő. Ez azonban az angolok dolga. Valószínűleg a Birodalom a maga szempontjából akar eljárni helyesen, mikor az indiai problémát vérrel kevergeti, elvégre létéről van szó s valljuk csak be, mi magunk is, középeurópai honpolgárok, egy olyan Indiát ismerünk, amely át-meg-át van szőve angol vonatkozásokkal, — Indiát az angol sisak nélkül elképzelni éppúgy nem tudjuk, mint az óceán járót iránytű nélkül. Anglia Indiának iránytűje. Igaz, hogy nagy árat fizet ezért a hindu. De ők tudják, mit cselekszenek, Mi, szegény középeurópaiak, távol minden gyarmati problémától, (legfeljebb abban gyönyörködve, hogy a Nyugatnak magunk is gyarmatai lettünk,) kissé értelmetlenül, furcsa nosztalgiával gondolunk egy távoli misztikum felé, ahonnan valóban több mesét, mint tudatos ismeretet szállít felénk az írás. Nekünk nem marad egyéb, csak néhány indiai költő verse. És egyik sem adja maradék nélkül Indiát. Ez a föld még mindig titok ma is. (sz. v.) ..................................................................... Zene, művészet. Elektrochord, a 20. század univerzális hangszere. A gondolat, hogy egy kifeszitett húrból hangokat hozzunk ki, olyan régi, mint maga az emberiség. Az ókorból a monochord-ot ismerjük, a hurok technikáját már a 15. században ismerték. Sokkal komplikáltabb a 16. és 17. század csomballója, valamint a 18. század zongorája, mely fénykorát a Förster-Piano gyártásával érte el. A 20. század tudományos felfedezései a villamosság terén megalkották a Förster-Elektrochord-ot. A Förster zongoragyár szaktudása és technikai tapasztalatai alapján felépített Elektrochord a mai zongora minden lehetőségeit magában foglalja. Az ismert húrhangokon kívül egy egyszerű váltással egészen újszerű, a legfinomabb orgonahangokhoz hasonlítható tónus is fogható. Az Elektrochord megtestesíti a művészek által óhajtott orchesteri szóló-hangszert. Amint a zongora feltalálásakor a Clavichord és csomballóra irt szerzeményeket átírták zongorára, az Elektrochord a mai zongorairodalom számára uj és szélesebb skálájú lehetőségeket jelent. Stein Ili rhitmikus és gimnasztikus fornafanifása megkezdődött. 1 Lakás: Nádor ucca 37. sz. — Kiadó lakás. Három szobából, konyhából és mellékhelyiségekből álló uccai lakás a háznál levő gyümölcsös és konyhakerttel együtt kiadó. Tolnai ucca 25.
