Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-02-06 / 10. szám
2 oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 11-102. február 6. Scotus Viator tudja, hogy a korrupció kikezdi az államok alapjait, tehát nem örülhetne annak sem, hogy Csehszlovákiában is hasonló állapotok vannak, amit különben eléggé megtudhat az újságokból is. Hlinka lemond mandátumáról ? A németnyelvű télhivatalos értesülése szerint, Hlinka András, a szlovák néppárt elnöke azzal a gondolattal foglalkozik, hogy abban az esetben, ha a készülő banktörvénybe fel fogják venni azt a rendelkezést, hogy a nemzetgyűlés tagjai bankok és pénzintézetek igazgatóságában helyet nem foglalhatnak, — lemond képviselői mandátumáról. Hlinka ugyanis elnöke a Rózsahegyen működő szlovák népbanknak és a szlovák közgazdasági élet érdekében a bank vezetéséről nem akar lemondani. I IBM ■TOMII 1 'lí'TTlTlirTTTnilBiirT^Trrr-..11--Amiről A Reggel hallgat Irta Quidam. A Reggel erkölcsbiráskodása Magyarországgal szemben mindenki előtt ismeretes, hiszen aki olvassa, hogyan rugaszkodik neki minden számában mindennek, ami magyarországi, az tisztában van az emigráns-etikával kívülről és belülről egyaránt. Hogy miket írt össze a „fehér terroréról, azt is jól tudják azok, akik a kútmérgezésekben gyönyörködnek. Nos és ha történt az egyetemen valami Budapesten, egy kis antiszemitizmus, abból hetedhétországra szóló botrányt akart ke verni. Megjegyzendő, hogy a komoly magyarországi tényezők is helytelenítik ezeket a kilengéseket éppen úgy, mint mi. Hogy azonban ezek a kilengések európai jellegűek, azt bizonyítják a berlini egyetem verekedései, amelyet most zártak be, bizonyítják a bécsi egyetemen szinte évenként előforduló ....szemita heccek, hogy mi van a román egyetemeken, meg a lengyelországi főiskolákon, arról ne is beszéljünk. De A Reggel ezekről vagy éppenséggel nem vesz tudomást, az ő relációiban csak a magyar egyetemeken van „fehér terror“. Mostanában azonban A Reggel orra előtt a pozsonyi egyetemen és pedig annak orvosi fakultásán történtek események. A hallgatóság kiszorította a „külföldieket“, akik kétszerannyian vannak, mint a belföldi hallgatók, mert 250 lengyel és csak 120 szlovák hallgatója van a fakultásnak. A százhúsz hallgató csoportosan lépett fel és ment a rektorhoz, dékánhoz, professzorhoz, hogy segítsenek és változtassanak ezeken az állapotokon. A rektor is, meg a professzorok is mind a tüntetőknek adtak igazat, ami igen érdekes jelenség. A lapok közük az eseményeket — kivéve persze A Reggelt, amely mintha nagyot hallana, egy szót sem ir erről a „fehér terrorról, amely az orra előtt folyik. Mindenesetre jellemző dolog, hogy a lap publicistái, a szociáldemokrata pártoszlopok hallgatnak, miként dinnye a fűben, mert az ő lelki beállítottságuk csak a magyarországi fehér terror végnélküli, szinte mikroszkopikus boncolásáig terjed. A Reggel hallgat, mert nem tudja, hogy mi a véleménye az esetről az iskolaügyi miniszternek, a rektor és a professzorok véleményeit ismerik, akik a külföldi hallgatók lengyelkedéseit nem nézik jó szemmel. De nem szólalna meg egy vak lóért sem. Ugy-e hölgyeim és uraim, akik nem olvassák A Reggel aranyköpéseit és vasárnapi filozófálásait, különös dolog az, ha valakinek nem lehet valamiről meg a véleménye? A Maulhalten parancsa nehezedik rájuk, szegényekre — és nem Írhatnak szabadon, szivük szerint a csehszlovák egyetemi hallgatók ellen, akik két évvel ezelőtt is parázs antiszemita felvonulásokat és tüntetéseket rendeztek Pozsony utcáin. A Reggel azonban akkor is hallgatott. M: '”Tonban nem hallgathatjuk el a vélei .iyünket. Ha egyszer a külföldi diákot beeresztik — mert itt nincs numerus clausus — elveszik a tandiját, akkor — hacsak nem okoz kellemetlenségeket vagy kihágásokat, ami a közrendbe ütközik — miért ne tanulhatna és vizsgázhatna az egyetemen úgy, mint más diák. Miért nem meri ezt megírni A Reggel és miért sumákol, amikor antiszemita tüntetésekről van szó, amelyek az ő utcájában folynak le. Ezt magyarázza meg a kitűnő Feschák (így) és Kohn Jakab, a bölcs szatócs... A községi választások előtt. — Saját tudósitőnktől. — Komárom, — február 5. A községi választások előkészületei lázasan folynak és a számítások szerint legalább 10 párttal kell a választóknak számolniok. Eddig a községi hivatalban hét párt nyújtotta be jelölőlisztáját. Ezek a pártok a következők: 1. Csehszlovákiai szocialista munkások pártja. Listavezetők: Csizmazia György, Hacker Richárd, Dénes Emil. (A párt elhagyta régi „szociáldemokrata“ megjelölését, mert csak csehszlovák szociáldemokrata párt van,) 2. Hadirokkantak, hadviseltek, kisiparosok és kispolgárok független pártja. Listavezetők: Lóránd István, Csalava János. 3. Hlinka szlovák néppártja. Komárom, február eleje. Nincs hó a földeken, sárosak a külvárosi uccák, bágyadt, szürke szin borítja a téli délutánt, ahogy útnak indulunk Komárom perifériáit felfedezni. Őszintén megvallom, még mindig új és új meglepetéseket hoz Komárom s alighogy felfedeztem a Dunát, a hidakat és az aszfaltos belvárost, a sziget következett apró szenzációnak, aztán a strand lett újdonság az idegennek. Listavezetők: Mikulás István, Füle Albert. (A listán úgyszólván csak magyar nevek vannak.) 4. A csehszlovákiai kommunistapárt. Listavezetők: Steiner Gábor képviselő, Csevár Ferenc kőmives, h. városbiró, Vidák Vince pék. 5. Magyar Nemzeti Párt Listavezetők: Fülöp Zsigmond népbanki igazgató, Komáromi Lajos gazda, Kovách Tihamér gyógyszerész. 6. Országos keresztényszocialista párt. Listavezetők: Dosztál Jakab iparos, Horváth István vendéglős. 7. Zsidó párt és gazdasági párt. Listavezetők: Fried Jenő nagykereskedő, Fleischmann Samu kereskedő és Nádor Ernő. Amint értesülünk, még 2—3 kisebb párt nyújt be jelölőlistát, amelynek határideje február 7, vasárnap déli 12 óra. Értesülésünk szerint a kommunista és a Hlinka-féle néppárt egyik párttal sem kapcsol. * Az Országos Keresztényszocialista Párt elnöksége közli: Azzal a felelőtlen híreszteléssel szemben, hogy a keresztényszocialista párt a kommunista párttal kapcsolt volna, kijelentjük, hogy ez az átlátszó célú hir minden alapot nélkülöz. Egyszer a Kúria felé kíváncsiskodtam szemembe tűnt egy különös, zsúfolt, sáros városnegyed, majd a vasúti lejtők felé vetődtem el vasárnap délutáni felfedező utamban és vízben úszkáló uccákat, csatornázatlan városképet láttam a Tolnai ucca alatt. Találtam apró tereket, melyen keresztül kis patak folydogált, zegzugos uccákat, halászok házait, szekeres gazdák portáját, unalmas erődítéseket, ahol megállított a katona. Minél jobban tér Nem adom oda... mond meg apádnak, majd tán később ... A Madzaglábú-Deménv-gyerek nevetett rajta.- Mire tartogatja öreganyám? Hát... csak úgy né ... Nem adhatta oda, hogy adta volna. Még szinte meleg volt a nyele Apóka kezeíogásától, legutóbb is elbabrált vele, fenegette, nyelit törölgelte. Nem. nem lehel ezt odaadni! Aztán meg Cirákné a jó. a derék asszony vetette fel az eszmét, hogy menne be Anyóka az Aggmenházba. Biztos, hogy felveszik, jegyző, bíró, mindenki mellette volna, menjen be. Jó dolga lesz ott. Hiszen mit csinálna itt egyedül? Most még csak-csak... De a télen éhen vész. Az ember a kis holmiját odatestálja — már mint az Aggmenházra. azok aztán eladják a lim-lomot, a pénzt beteszik a kasszájukba, ő meg úrimód el lehet náluk élete végéig. S ha meghal, tisztességgel el is temetik. Húzódozott Anyóka, de Cirákné csak ütötte a vasat. Olyan úrimódjuk van oLl az öregeknek, hogy az tiszta csuda. De jóféle úrinépek is vannak ott, bizony. Aztán reggel kávé, tízórás, délre két tál étel, vasárnap s ünnepnap három. Estére rizs, dara. Husvétkor, karácsonykor meg bor mindenkinek. Aki beteg, ahhoz napjában eljár az orvos. Aztán csak sütkéreznek künn az udvaron s a kertben. Télen meg olyan meleg a szobájuk, de még a folyosó is, mintha csupa királynék laknának ott. Az öregasszony végül is ráállott. Alázatos instanciázások kezdődtek, kérvény ment. válasz jött, ismét kérvény, a jegyző, az is írt jobbra-balra s hát most itt az írás. Rendben van. Délutánra már a városi urakat várta Anyóka, akik kocsival jönnek, leltárt vesznek, jegyzőkönyvet írnak s kiüríttetik a házacskát. Elárverezik. Aztán viszik az Anyókát, be az Aggmenházba, ahol reggel kávét adnak, karácsonykor és husvétkor bort. Várta Anyóka a hivatalos személyeket. Készült. Az asztalra kiterítette elsőbbnek is a nagykendőjét és sorba rakta bele, amit magával visz majd. Fésűt, darab szappant, kis csuporkát »Emlék«, az van beleírva cifra hetükkel, csorba is már, aztán a Testamentomot, hát azt csak men hagyja itt... Kérjetek és megadatik nektek; keressetek és megtaláljátok; zörgesselek és megnyittatik néktek. Ili magától nyílott már fel a könyv, ezt szerette olvasni leginkább Apóka. Hiszen tudta kívülről, de azért a térdére fektette, úgy olvasta. Belenézett az öregasszony, végigsilabizálta. könnyét törölgette. Akkor átszaladt Ciráknéhoz és a macskáját elígérte neki. Viselje gondját. Olyan egerésző kevés van, mint a Kata, megfogja az a hétfejű sárkányt magát is. Na aztán egy fényes, gombra pártlikázolt csinált virágja is volt Anyókának eldugva jól. Arról még a vénember se tudott. mert restelte volna Anyóka nagyon. Akkor volt az a kalapja mellett, mikor a katonaságtól hazajött s azon a híres, nevezetes mulatságon azt mondta Anyókának: Te Rozi! Nincsen még egy olyan szép lány Klágenfurlban se, amilyen le vagy! Akkor volt a kalapjánál az a virág, akkor el is veszett s ime most előkerült. Odarakta szépen a lobbi holmi közé. Ahogy tellett, mullott az idő, el-elakadt Anyókának a szíve verése. Az udvarra kiszaladt, a fáskamrába is benézett. a Katát kioktatta, szépen vi-A másik Komárom. Séta a kapukon túl az erődöknél, a iSingellőn, a benei dűlőn s Kabátfalván. — Újabb komáromi felfedezések — Anyóka otthon maradt. Irta Török Sándor. Anyóka nem is vette nagyon a szívére, hogy íme a halál eljött és Apókát magával vitte. Apóka szólás-mondása volt, hogy a halál mindenki komája és ritka az az ember, aki elkerüli. Együgyűek és bölcsek, császári népek és útszéli koldusok, mind találkoznak vele egyszer ebben a földi életben és igy aztán megnyugszanak... Hát most, hogy az idő eljött, megnyugodott Apóka is ... Hiszen elbúcsúztak ők szépen. Akkor déltájon még egy kis húsleveskét evett az öreg. azt Cirákné hozta át, — aztán a pipáját kérte, de rátömni már nem tudott. Anyóka tömte meg ügyesen és odaadta, — a vénember el is mosolyodon rajta. A pipából csakhamar vékony füst szállott fel, nagyon vékonyan, szürkén, nyílegyenesen felfelé, az ablakon a szakadozott csipkefüggönyön át bebukkant a nap is. s hogy sugarához odaért a füstöcske, megreszketett, kanyarodott egyet és úgy foszlott a semmibe. A vén ember csontos, eres kezével a mellén fogta a pipa agyát s Anyóka a maga kezét rátette az övére. A füst meg egyre vékonyabb lett. Egyszerre csak azt mondta Apóka, nagyon halkan és elengedte a pipát: — Hát... ölég vót... Anyóka elvette a pipát és az asztal sarkára állította. Föléje hajolt emberének s összenéztek hosszan, melegen. Akkor Apőka, mintha csöppet intett volna, azután csak behúnyta a szemét... Ennyi volt... A pipa meg ott füstölgött tovább az asztal sarkán... Napok múltával Anyókára rásúlyosodott az üres ház. Hiszen aki elmegy. az nem múlik el egyszerre. A sarokban ott áll a csizma — vedlett, megkövesedett csizma, szegény ember jószága. A balikra. az orránál azt a foltot, még ő vetette rá üggyel-bajjal, az apja nemjóját is emlegetve. Hát csak otl áll a sarokban és rossz elmozdítani onnan. A kalapja, a szekrény tetején ül; jobb oldalt, a lekonyult karimáján ott a keze nyoma, ahogy, adjon Istent s fogadj Istent emelintell rajta. A csepregi vásárban vették ezt a kalapot, megvan jó tizenöt eszlendeje, forint negyvenötért. Az idevalósi zsidónak. Mizörög Dávidnak a fia árulta, aki városi boltos. Meg is mondta neki az öreg asszony, hogy olcsón számítsa, meri egyfalul>eliek volnának, de azért az csak megkérte az árál, kutyamódon. Forint hatvanra tartotta. Ügy alkudta le Anyóka féldélelőttön ál, negyvenötre. De szép kalap volt. csak hát az idő megette. Negyed napra Ke vermesről meg a jegyző izente, egy odavalósi ember által, hogy hát jönne át az öreg, mert malacának farkasfoga nőtt, azt kéne kitörni. Dehát bizony ekkor már nem volt az öreg sehol... Ilyen barkácsoló ember volt ugyanis a megboldogult világi életének utolján. Disznóölésnél segített, ficamodott lábal helyrerángatott, marhakórságra füveket tudott. Igv éldegélt abból a tudományából, amit felszedett az idők múlásával. Talán egy hét is elteli már akkor, amikor a Madzaglábú-Demény küldte el nagyobbik fiát, hogy megvan-e az Apóka böllérkése, ő megvenné. Jó fogásé kés, megadná érle a három pengőt. Elővette Anyóka, nézegette, körülforgatta. Nem adom fiam. És rázogatta azt a töpörödött kis madárfejét.
